Az ukrán kormány az éhezés kialakulását szeretné elkerülni azzal, hogy azonnali exporttilalmat rendelt el a búzára. Kijev elővárosait lövi az orosz hadsereg, zajlik a lakosság kimentése. Mariupolban egy gyerekkórházat bombázott az orosz hadsereg. Eddig kétmillióan menekültek el otthonukból, 1945 óta nem volt példa ilyen nagyságrendű európai menekül
A jelenlegi nehéz piaci helyzet körülményei között fontosnak tartjuk, hogy a magyar sertéstartás talpon maradását szolgáló eszközöket, lehetőségeket az ágazat szereplőivel közösen beszéljük át és összehangoltan cselekedjünk – jelentette ki Feldman Zsolt, a sertéságazat meghatározó szereplőivel folytatott egyeztetésen.
A fél éves Sanyi névre hallgató pingvin a Dózsa György út közepén totyogott, hajnali fél három körül. Egy taxis vette észre, ő hívta a segélyhívót. A befogás idejére még a forgalmat is elterelték a hat sávos főútról. Kiderült, hogy az állatkertből szökött meg, gondozói szerint a kíváncsiság hajthatta. A nem mindennapi elfogásról az egyik rendőr mes
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint így nincs joga a munkabeszüntetésre a pedagógus szakszervezeteknek. Háborús helyzetben nyugalmat akarnak az iskolákba.
A korábbi években megszokotthoz hasonlóan ma ismét a hazai pénzügyi vezetőkkel és a Bankszövetség elnökével egyeztetett az MNB vezetése - olvasható az jegybank honlapján megjelent közleményben.
Az EU közvetlen humanitárius segítségnyújtással, veszélyhelyzeti polgári védelmi segítségnyújtással, a határon nyújtott támogatással, valamint az EU-ban azonnali védelmet biztosító, egyértelmű jogállás megadásával segíti a háború elől menekülőket.
A pandémia alatt szerzett tapasztalatok sok olyan változást hoztak, amelyek hosszú távon alakítják át a múzeumok stratégiáját. A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának (ICOM) kutatása szerint a kiállítóhelyek 77 százaléka tervezte digitális stratégiájának megújítását.
Március 31-én egyesül a Budapest Bank és az MKB Bank a Magyar Bankholding által irányított hármas bankfúzió keretében, amelynek célja az ország legmodernebb, magyar tulajdonú pénzintézetének felépítése. Az egyesülés pontos menetrendjéről, az ügyfelek számára legfontosabb tudnivalókról a bankcsoport tájékoztató kampányt indított a gördülékeny ügyint
A hat ember aközé a 22 inuit gyerek közé tartozott, akiket Grönlandról Dániába vittek, hogy megtanuljanak dánul, és így a grönlandiak „mintaképeiként” áthidalják a dán és az őslakos kultúrák közti szakadékot. Csúfos kudarc lett a vége.
Az ukrajnai helyzet politikai és diplomáciai rendezésének lehetséges változatairól, a valamint a konfliktus humanitárius aspektusairól tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Olaf Scholz német kancellár - közölte a Kreml sajtóosztálya.
„A hazai az igazi” a szlogenje a Magyar Termék Nonprofit Kft. 2022. évi kampánysorozatának. Célja, hogy a hazai eredetű, ellenőrzött, megbízható termékekről szóló üzenetet eljuttassa a fogyasztók mind szélesebb köréhez, ezzel is segítve őket a tudatos vásárlásban.
Moldova az elmúlt 30 évben megtanult együtt élni azzal, hogy területének egy része elszakadt tőle, és ott orosz katonák állomásoznak, de amikor feléjük irányuló nyilakat láttak egy inváziós térképen, aggódni kezdtek.
Ugyanannyit termelünk mint eddig, ez a mennyiség megfelel a magyar fogyasztásnak, nem marad ellátatlanul senki - fogalmazott Hernádi Zsolt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A termékek és szolgáltatások széles körét jellemezte az áremelkedés ütemének februári gyorsulása - erre hívták fel a figyelmet a legfrissebb adatokat kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők, hangsúlyozva, hogy az ukrajnai háború hatásai a mostani adatokban még nem jelentek meg, de jelentősen átírják az inflációs és gazdasági kilátásokat.
Nem hiszi, hogy baj van – mondta a szerda késő esti RTL Híradóban Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója az akadozó üzemanyagellátás kapcsán. Szerinte a szomszédban zajló háború miatt kezdtek rémhírek terjedni, amiket a covid-járvány idején kitört vécépapír-pánikhoz hasonlított.
Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő hívta fel erre a figyelmet, ahogy arra is, hogy az aranyútlevelek és aranyvízumok szigorítását kérő határozat szavazásán pedig a Fidesz nem szavazott.
Az ügyre rálátó, névtelenül nyilatkozó források szerint az Egyesült Államok kormánya az orosz Roszatom atomenergetikai vállalat elleni szankciók bevezetését fontolgatja.