A BMW csoport a legfrissebb hírek szerint megvásárolja az Alpina márkát - a vállalatok a vonatkozó sajtóanyag szerint olyan megállapodást kötöttek, ami hosszú távon biztosítja az Alpina márka jövőjét. Megállapodtak a felek abban, hogy nem hozzák nyilvánosságra a pénzügyi részleteket. Emellett ma tette közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését is a
Az EU vezetői csütörtökön Versailles-ban találkoznak, ahol egy nagyléptékű kötvénykibocsátásról is tárgyalnának, amelyet az Európai Unió az energia- és védelmi kiadások finanszírozására fordítana, segítve megbirkózni az ukrajnai orosz invázió következményeivel. A tisztviselők még dolgoznak a részleteken, miképp működne az adósságkibocsátás, és menn
Van, akivel gyakran előfordul és van, akivel csak ritkán, vagy éppen egyetlenegyszer. Egy ingatlan megvásárlása minden esetben különösen fontos esemény, komoly tranzakció, éppen ezért kiemelt figyelmet érdemel. Természetesen dönthetünk intuíció alapján, hirtelen fellángolásból is, de mégiscsak érdemes az ingatlan megtekintése során néhány dolgot el
A Nemzeti Választási Iroda által az rtl.hu-nak küldött adatok alapján egy-egy párt milliós bírságokat fizet a le nem adott ajánlóívek után. A legkisebb büntetést a Fideszre szabta ki az NVI.
Oroszország teljesíti minden kötelezettségét, hogy energiahordozókkal lássa el Európát és a világ más régióit - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a csütörtöki kormányülésen.
Március 10-én Ukrajna megkapta az IMF 1,4 milliárd dolláros támogatását, de az ukránok szerint a kárjaik már most majd 100 milliárd dollárra rúgnak. Mutatjuk a csütörtök délután legfontosabb híreit.
A gyönyörű magyar topmodell az évek során már kipróbált néhány különleges frizurát. Láthattuk lángoló vörös tincsekkel és frufruval is, de mindig visszatalált természetes, világosbarna frizurájához.
Az ukrán fővárost már lakóinak mintegy fele elhagyta - mondta el Vitalij Klicsko kijevi polgármester csütörtökön egy televíziós műsorban, amelyet ukrán csatornák azonos időben közvetítettek.
„Putyin őrült elképzelése, hogy visszaállítja a nagy orosz birodalmat. Biztos, hogy veszíteni fog” – mondja Kira Jarmis, Alekszej Navalnij szóvivője. Magyarul most jelent meg első regénye.
Baja és Esztergom megyei jogú várossá nyilvánítását, valamint az egyházi fenntartású felsőoktatási intézmények finanszírozásának módosítását is tartalmazza az egyházak hitéleti és közösségi célú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvény és más jogszabályok módosítása, amelyről csütörtökön 132 igen szavazattal, 3 nem ellenében és 3 tartózko
A korrupcióellenes magánhadjáratával országos hírnévre szert tett független országgyűlési képviselő úgy látja, a választás nem lesz tiszta, de van esélye az ellenzéki összefogásnak. A tét pedig a lopás megállításán túl az is, hogy Kelethez vagy Nyugathoz akarunk-e tartozni. A Márki-Zay Péter által korrupcióellenes tárcanélküli miniszternek kijelölt
Az üzemanyagárak befagyasztása miatt fél Európa nálunk tankol, az üzemanyagok nyomott ára vonzó a külföldi vásárlóknak és fuvarozóknak, az autópályákon található kutakon megugrott a gázolaj forgalma. Akadozó üzemanyagellátásra panaszkodnak autósok és benzinkutasok, van olyan töltőállomás, amelynek be kellett zárnia, mert kifogytak a készletei, az i
Marad a benzinárstop és biztosított az üzemanyag-ellátás Magyarországon. - Ezzel a címmel tart rendkívüli sajtótájékoztatót ma este fél 10-kor Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója.
Világszépe lehet a 19 éves Palócz Lénából a Top Model of the World világversenyen. A modell már két hete Egyiptomban van a felkészítő táborban, a szépségverseny döntője március 11-én kerül megrendezésre.
A tanár a 2014-es önkormányzati választásokon, a Fidesz-KDNP jelöltjeként lett önkormányzati képviselő. A rendőrség január óta nyomozott az ügyében, szerdán előállították.
2022. februárban a fogyasztói árak átlagosan 8,3%-kal meghaladták az egy évvel korábbit. Ekkora infláció utoljára 2007. augusztusban volt. A KSH adatai szerint az elmúlt egy évben az üzemanyag és az élelmiszer árai emelkedtek a legtöbbet. Ráadásul az adatokban még nem szerepel az orosz invázió árnövelő hatása sem. 12 hónap alatt, 2021. feb
Magyarországon a piacozásnak nagy kultusza van. Ez nem csoda, hiszen piacra járni, ott megvásárolni a szükséges zöldséget, gyümölcsöt, füstölt húsárut jobb érzés, mint egy hipermarketben bóklászni. Sokan vagyunk, akiket gyermekkori emlékek fűznek ehhez a fajta vásárlási módhoz és vannak olyanok is, akik felnőttként csöppentek bele. Egy dolog biztos
Kiemelkedő agroökológiai potenciál és alacsony élelmiszer-önrendelkezési szint – így jellemezte a magyar agrár- élelmiszergazdaság jelenlegi helyzetét dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora az egyetem és a Magyar Mezőgazdaság Kiadó közös rendezvényén, az Agrárakadémián.
Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete azonnali kormányzati beavatkozást sürget az ellátás normalizálása érdekében, ugyanis azt állítják: az üzemanyaghiány miatt veszélybe került az ellátási lánc. Ez a gyakorlatban azt jelenti, csütörtök este kiadott közleményük szerint, hogy leállhatnak a magyar személy- és áruszállító vállalkozások, mert nem jutnak ü
Marad a benzinárstop és biztosított az üzemanyag-ellátás Magyarországon - ezzel a címmel tart rendkívüli sajtótájékoztatót ma este fél 10-kor Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója.
Már ukrán számlán van az az 1,4 milliárd dollár, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa szerdán gyorsított eljárásban hagyott jóvá - közölte csütörtökön az ukrán központi bank elnöke.
Bennfentesek szerint a Deutsche Telekom elindította azt a tranzakciót, aminek a keretében a hálózati infrastruktúráját értékesíti. Az ajánlatokat a következő két hétben fogadják el, mondta három, az ügyet ismerő személy csütörtökön a Reutersnek. A Goldman Sachs a német vállalat tanácsadója a rádiótorony-üzletág eladásában, amelynek becsült értéke a
Pierre-Louis Loubet, aki idén hét WRC futamon áll rajthoz az M-Sport Rally1-es autójával a belga rallybajnokságban ismerkedik meg a Pumával. Jourdan Serderidis szintén egy belga versenyen próbálja ki a hibrid autót, míg Francois Delecour egy promóciós rendezvényen vezethetett Rally1-es autót. Pierre-Louis Loubet a Horvát Rallytól kezdődően hét WRC
Egy napot töltöttünk a Balaton királynőjével, hogy megértsük, mi mindennel és hogyan kell foglalkoznia annak, akit egyszer szépségkirálynőnek választottak. Balogh Eleni tíz éve dolgozik modellként, folyamatosan csúcsformában tartja magát, ez pedig egyáltalán nem könnyű, állandó harcot vív önmagával. A modellkedés mellett marketinget tanul az egyete