Lehetetlen megmondani, hány nap van még „az ukrán föld felszabadítására,” „de azt elmondhatjuk, hogy meg fogjuk csinálni. Mert máris stratégiai fordulóponthoz érkeztünk. Már haladunk a célunk, a győzelmünk felé.”
Az irányíthatatlan orgazmus első hangzásra talán izgalmasnak tűnik, azonban inkább átok, mint áldás. Orvosi szaknyelven állandó genitális izgalmi rendellenességnek (PGAD) nevezzük, amikor egy nő nemi stimuláció nélkül izgatott állapotba kerül. Viszonylag ritkának számít, és egyes esetekben férfiaknál is előfordul.
Az amerikai vállalatok jelenleg nem tudják növelni az olajtermelést, annak ellenére, hogy az olajárak 2008 óta a legmagasabb szintre emelkedtek - mondta Vicki Hollub, az Occidental Petroleum Corp. amerikai olajtársaság vezérigazgatója.
A vezetőedző bízik abban, hogy a brit kormány az idény végéig megoldást talál a Chelsea labdarúgócsapatának normális működtetésére az után, hogy az ukrajnai háború miatt szankciókat léptetett életbe Roman Abramovics tulajdonossal szemben.
Jégkorszak jöhet az uniós-orosz kapcsolatokban, miközben történelmi fordulatnak is tekinthető a tagállamok tömörülése – erről Surjányi Dávid nemzetközi jogász beszélt annak kapcsán, hogy az uniós csúcson a kormányfők arról döntöttek, hogy beszállnak az ukránok és oroszok közötti tűzszüneti tárgyalásokba.
Idén augusztusban ismét királynőt választ a rangos Miss Balaton szépségverseny. Természetesen a következő fél év még rengeteg feladatot tartogat a verseny mentorai és a jelentkező lányok számára.
Az ügy miatt Iszlámábád tiltakozását jelentette be, és bekérette India iszlámábádi ügyvivőjét is, Pakisztán pedig nagyobb óvatosságra intette szomszédját.
Az érvényes árak duplájáért árult csütörtökön délután rövid ideig üzemanyagot töltőállomásain a Mol Csehországban, a műszaki hiba miatti tévedésért az érintettektől elnézést kért, a különbözetet megtéríti – jelentette a CTK hírügynökség pénteken.
Cikkünkben összeszedtük, hogyan változik az ünnepi hosszú hétvégén az üzletek nyitvatartása, illetve, hogy milyen változásokra kell számítani a vonatok és buszok menetrendjében országszerte és Budapesten. A március 15-ei rendezvények és gyűlések miatt forgalomkorlátozásokra is kell számítani.
A német gazdaságban széleskörű támogatást élveznek a szigorú szankciók, mert a háború nem kedvez az üzletnek, de már az eddigi kivetett korlátozások is kezdik éreztetni negatív hatásukat - mondta Martin Wansleben, a Dihk (Deutscher Industrie- und Handelskammertag e.V.), a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetsége ügyvezető igazgatója a Rheinis
Gyanús radarjelek alapján kétszer is felszálltak a Magyar Honvédség légierejének repülőgépei pénteken, de egyik alkalommal sem találtak semmilyen repülő objektumot - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület (BRSE) az MVM Magyar Kupa-döntő pénzdíjból 500 000 forintot adományoz az orosz-ukrán háború során nehéz helyzetbe került kárpátaljai gyermekek részére.
Nem ment el Kyle Busch szavai mellett Bubba Wallace spotterek, aki tényekkel támasztotta alá, igaza van a JGR versenyzőjének. A Las Vegas Motor Speedwayen Kyle Busch közel állt ahhoz, hogy epikus győzelmet érjen el. A kétszeres bajnok azonban Alex Bowman és a Hendrick Motorsports jobb stratégiája miatt nem tudott hazai győzelmet aratni. Közvetlenül
Vicki Hollub, az Occidental Petroleum Corp. amerikai olajtársaság vezérigazgatója szerint annak ellenére, hogy az olajárak 2008 óta a legmagasabb szintre emelkedtek, az amerikai vállalatok jelenleg nem tudják növelni az olajtermelést.
„Madarat tolláról, embert barátjáról” – tartja a mondás. Ez pedig nemcsak a belső, hanem a külső tulajdonságokra is igaz tud lenni, főleg, ha a legjobb barátunkról van szó.
Vajon mit jelentett homoszexuális képzőművészként létezni az ötvenes évek Amerikájában, a genderfluid ábrázolás úttörőjévé válni egy olyan korban, amikor melegnek lenni már önmagában hatalmas kockázat volt?
Szinte minden kertben található sövény. Kerítésnek, térhatárolónak, esztétikai és védelmi céllal ültetik, telepítéskor pedig sokszor fontos szempont a költséghatékonyság: jellemzően a legolcsóbb fajokból alakítják ki. A köztudatban kevés sövénynövény ismert, így a legtöbb kertbe csupán néhány nagy mennyiségben termesztett növényfajból vagy fajtából
Életre szóló barátságok. Te tudod, milyen az? Vajon minden ember ismeri ezt a csodás érzést? Igazi barátok nélkül olykor alig lehet túlélni egy-egy reménytelennek tűnő helyzetet. Egy másik személy iránti határtalan bizalom, egy váll, amin bármikor kisírhatjuk magunkat, egy cimbora, akivel megihatunk egy sört, miközben az élet értelmén filozofálunk.
A BHPgumi innovatív szenzációja a Mesterséges Intelligencia Gumi Ajánló! Páratlan alkalmazásunkat az Ügyfeleink vásárlás előtti döntéseinek megkönnyítésére hoztuk létre. A technológiai ipar gyártási dinamikáját egyre inkább meghatározó tényező a mesterséges intelligencia (AI), ami minden más tényezőt a háta mögé szorít. A mesterséges intelligenciár
A magyarországi autógyárak termelését is érinti az ukrajnai háborús konfliktus, bár különbözőképpen: részint a beszállítások elmaradása akadályozza a termelést, részint az exportpiacokat rendezi át.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az állam még támogatást is nyújt azon cégeknek, akik legalább heti 20 órában, határozott vagy határozatlan idejű szerződéssel foglalkoztatják az Ukrajnából menekülőket.
Az észt Linnamae nyerte a Fafe Rally kvalifikációját a cseh Erik Cais és portugál Armindo Araújo előtt, míg Herczig Norbert a hetedik leggyorsabb volt. A 3.04 km-es Lagoa szakaszon rendezték meg a Rally Európa-bajnokság első futamának, a Fafe Rallynak a kvalifikációját, melyet a volkswagenes George Linnamae nyert meg 1,8 másodperccel a cseh, fordo
A magyarországi autógyárak termelését is érinti az ukrajnai háborús konfliktus, bár különbözőképpen: részint a beszállítások elmaradása akadályozza a termelést, részint az exportpiacokat rendezi át.
Az orosz előrenyomulás miatt az Ms Marine dolgozói – más civilekkel együtt – kénytelenek voltak föld alatti bunkerekbe húzódni. A lépés azután vált szükségessé, hogy a hírek szerint Mikolajiv városát is készültek megtámadni az orosz erők. A németországi székhelyű Ms Marine szóvivője megerősítette, hogy március 9-én azt a hírt kapták leányvállalatuk
A magyarok többsége elvárja, hogy a vállalatok foglalkozzanak társadalmi kérdésekkel, de szerintük többet kellene költeniük ezekre az ügyekre, hogy valós eredményt érjenek el.
Elkezdődtek Spellében (Rheiner Straße) a Krone új pótalkatrész- és logisztikai központ építésének első előkészítő munkái, jelenleg például kerítést építenek, és eltávolítják a termőtalajt. A Krone közvetlenül Spelle határában egy korszerű alkatrészraktárt, valamint egy irodaszárnyat is magában foglaló logisztikai központot épít fel mintegy 7,5 hekt
Az inflációs ráta Németországban az előzetes adattal megegyezően 5,1 százalék volt februárban a januári 4,9 százalék után a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatai szerint. A fogyasztói árak havi bázison 0,9 százalékkal emelkedtek februárban.