Felborította a koronavírus-járványból lassú kilábalásban lévő globális gazdasági folyamatokat az orosz-ukrán válság, ennek eredményeként teljesen át kell írni a korábbi előrejelzéseket és várakozásokat - áll a Coface hitelbiztosító legújabb elemzésében, amely szerint jelentősen nőttek a kockázatok a világgazdaságban.
A március 15-ei rendezvények és gyűlések miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a hosszú hétvégén Budapest több kerületében – figyelmeztetett a rendőrség pénteken. Az ünnep napján, kedden lezárják az Andrássy út és a Váci út egy szakaszát, a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Károly körutat, valamint időszakosan a Margit hidat és a Szent István körut
A postai kártalanítás megkezdése után mától a 2,5 millió forintnál nagyobb betéttel rendelkező magánszemélyek és a 20 ezer forintnál nagyobb betéttel rendelkező cégek számára a Takarékbank fiókhálózatának bevonásával folytatódik a Sberbank betéteseinek a kártalanítási eljárása – tette közzé az Országos Betétbiztosítási Alap.
Hihetetlen, mennyit foglalkozik magával Katalin hercegné, aminek valljuk be, meg is van az eredménye: tökéletes alak, hibátlan bőr. De hogy mi a titka? Cikkünkből most kiderül!
A Disney határozatlan ideig szünetelteti minden oroszországi üzleti tevékenységét az Ukrajnában zajló háborús konfliktus miatt, Vlagyimir Putyin intézkedéseit pedig "Ukrajna elleni könyörtelen támadásnak" nevezte a stúdió.
A németek F1-es kommentátorait új személy erősíti majd hétvégén. Nem is akárki, hanem a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel 23 éve öccse, Fabian. Tőle sem idegen a versenyzés, hiszen indult már Audi TT Cupban, Lamborghini Super Trofeoban, hosszútávú versenyeken, tavaly pedig egy Porschét hajtott ADAC GT4-ben. “Örömmel tudatom veletek, hogy holn
Március 15. a korábbi és az utána következő évtizedek eszméivel, emócióival erősítette meg úgy a nemzetet, hogy kibírtuk a trianoni diktátumot és életben maradtunk – mondta Kásler Miklós a Pesti Vigadóban a Magyar Érdemrendek, illetve az állami művészeti díjak pénteki átadásán.
A bélflóra fő funkciója a kórokozókkal szembeni védelem, valamint az immunrendszer állandó készenléti szinten tartása. Ha a bélflóránk egyensúlya felborul, és a káros baktériumok száma megnő, célszerű probiotikumokat, prebiotikumokat alkalmaznunk az egyensúly helyreállítása érdekében.
Van egy befektető, aki úgy olvassa az OTP grafikonját, mint nagyon kevesen. Aki több milliárd forintos téteket tesz, de nem akármikor. Ritkán lép, de akkor tökéletes időzítéssel. Nem ad el, csak vesz. Érdemes figyelni rá. Most újra lépett.
Vlagyimir Putyin gratulált Novák Katalinnak köztársasági elnökké választásához, és kifejezte abbéli reményét, hogy az orosz-magyar kapcsolatok fejlődni fognak.
A kormányszóvivő közösségi oldalára kitett videójában kiemeli: a beteg felnőtteknek és gyermekeknek is megszervezte a kormány az itthoni ellátását, szoros együttműködésben a kórházakkal, a mentőszolgálattal és a katasztrófavédelemmel.
Gspann Zsuzsa kiegészítőtervező tavaly harmadik alkalommal nyerte el a Kozma-ösztöndíjat. A program keretein belül született meg legújabb kollekciója, aminél tovább folytatta a fa furnérral való kísérletezést. A slow fashion jegyében dolgozó alkotó stílusát az izgalmas, szokatlan anyaghasználat mellett a geometrikus formák és minták, valamint a pra
Gyanúsítottként hallgatta ki Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség – tudatta pénteken a vádhatóság, amely korrupciós bűncselekmények miatt nyomoz a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaélések ügyében.
A DragonSpeed Racing 81-es rajtszámú ORECA-Gibsonja különleges festést visel majd a jövő hétvégi Sebringi 12 óráson. A csapat a versenyen az ukrán nép támogatását tűzi ki céljául. Az főszponzor Flex-Box a hátsó orr-részen lévő logóját “Support Ukraine” feliratra cseréli, hogy kifejezze szolidaritását a kelet-európai ország hősies erőfeszítéseivel,
A LIBRA három évtizedes múltja és neve garancia a minőségre és most már a teljes körű szolgáltatásra is: az utóbbi négy évben a 60 fős 1,5 milliárd forintos árbevételű Libra Szoftver Zrt. egy négy cégből álló, 170 fős 3,5 milliárd forint árbevételű, közel milliárdos eredményű cégcsoporttá nőtte ki magát, egyedülállóan teljes körű szolgáltatást nyúj
Lehet, hogy a következő listában találsz majd olyan nőket, akikről még soha nem is hallottál. Pedig mindannyiuknak döntő szerepük volt abban, hogy a világ olyan legyen, amilyennek ma ismerjük.
Vlagyimir Putyin gratulált Novák Katalinnak köztársasági elnökké választásához, és kifejezte abbéli reményét, hogy az orosz-magyar kapcsolatok fejlődni fognak.
Dánia miniszterelnöke a minap személyesen kért bocsánatot az 1951-ben végrehajtott szörnyű emberkísérlet áldozataitól. Az eredetileg huszonkét grönlandi résztvevőből mostanra csak hatan vannak életben.
Közel 16 ezer önkéntes jelentkezett az orosz hadseregnél, hogy harcolhassanak Moszkva oldalán – számolt be Szergej Sojgu Vlagyimir Putyinnak. Sojgu javasolta, hogy a zsákmányolt ukrán fegyvereket a donbaszi szakadár köztársaságoknak adják át.
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a Twitteren közölte, hogy a 2015-ös alku megmentésére irányuló tárgyalásokban „szünetre” van szükség Irán és a nagyhatalmak között.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnöke, közgazdász, egyetemi tanár, s cseppet sem utolsósorban lapcsoportunk Benchmark rovatának rendszeres szerzője. Most mégis, mint az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter gazdasági kabinetjének társvezetőjeként kérdezzük a Klasszis Klub következő, március 23-ai adásában, egyebek mellet
Csütörtökön az Országgyűlés megválasztotta az új köztársasági elnököt: a kormánypártok jelöltje, Novák Katalin töltheti be a posztot május 10-től. Az alábbiakban államfőjelölti beszédét változtatás nélkül közöljük.
A 16 éves Ksiusha Kijevből indult Magyarországon keresztül Franciaországba. Az út során Barabáson, egy menekülteket segítő ideiglenes szálláson vett pihenőt, amiből végül még munkája is lett.
A kormány megszervezte a háború elől menekülők egészségügyi ellátását: kezelik a beteg gyerekeket, segítenek a daganatos betegeken és a háziorvosok is kérhetnek ukrán nyelvű segítséget, ha tolmácsolásra van szükségük - közölte a kormányszóvivő pénteken.
Az Európai Bizottság pénteken 300 millió euró összegű sürgősségi makroszintű pénzügyi támogatást folyósított Ukrajnának á- derült ki a testület közleményéből. A források folyósítására gyorsított ütemben került sor annak érdekében, hogy javuljon Ukrajna makrogazdasági stabilitása a jelenlegi helyzetben, amikor is az ország ellen provokáció nélkül és
Szédületes „orvossággal” állt elő ismét az utóbbi évek egyik legkeresettebb Dj/producere, azaz Dr Brs! A „Jöhet még egy” című, új „bulihimnusz” mind vizuálisan mind zeneileg tartogat meglepetéseket, sok tekintetben az első a lemezlovas történetében.
Szabad akarat címmel jelent meg Orvos-Tóth Noémi új könyve, amelyben elsősorban arra fókuszál, hogyan határozzák meg életünket, kapcsolatainkat vagy énképünket a pénzhez vagy sikerhez fűződő transzgenerációs történetek. Interjúnk abban rendhagyó, hogy az életünket két hete meghatározó ukrán helyzet felől kérdeztünk rá a könyv témáira. Fotó: Valuska
Mától vasárnapig az összes Auchan hipermarket gyűjtőpontján várják a termékadományokat, amelyekkel a Magyar Vöröskereszt az Ukrajnából érkező menekülteknek segít. A humanitárius szervezet leterheltsége miatt ezúttal a gyűjtést az Auchan munkatársai végzik önkéntes alapon. A vállalati felajánlás és a vásárlók adományai mellett a francia központú Auc