Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Baka András ügyében hozott korábbi ítéletének végrehajtása továbbra is elmarad, továbbá a bíróság döntéseinek teljes körű végrehajtására szólította fel Magyarországot – közölte az emberi jogi bíróság.
Ngos (Nichtregierungsorganisationen) beeinflussen nicht nur ausländische Journalisten und ungarische Medien, um ein verzerrtes Bild von Ungarn zu verbreiten, sondern arbeiten auch daran, über verschiedene Botschaften einen Regierungswechsel zu erzwingen – das zeigt diese neue Ausgabe der Artikelserie, in der die Magyar Nemzet seit mehreren Wochen d
A kormány célja, hogy meg tudják kímélni a magyar családokat és a kisvállalkozásokat az energiaár-emelkedéstől – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az FC Barcelona hazai pályán mindössze kapufáig jutott, 0–0-s döntetlent játszott a török Galatasaray-jal a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
A magyarországi kisebb és nagyobb kiskereskedelmi láncoknál egyaránt van munkaerőhiány, így a cégek nyitottak a ukrajnai háború elől menekülők foglalkoztatására.
A Sopron Basket idegenben is legyőzte, ezúttal 72-65-re a francia Blma együttesét, és ezzel sorrendben negyedszer is bejutott a legrangosabb női kosárlabda sorozat, az Euroliga négyes döntőjébe.
Bemutatták a háztartások és felhasználók számára a jelenleg elérhetőhöz képest huszonötszörös (!) interenetes használati sebességnövekedést elérését biztosító technológiát a világ legnagyobb távközlési kiállításán.
A terrorszervezet csütörtökön megerősítette vezetője, Abu Ibrahim al-Hasemi al-Kuraszi halálát, és bejelentette, hogy a terrorszervezet új vezetője Abu Hamza al-Kuraiszi.
A kormány három döntést hozott a benzinárstop fenntartására, az erről szóló rendelet március 10-én este tízkor életbe lépett – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az egészséges táplálkozás talán még fontosabbá kezd válni, mint korábban. De vajon ezt az egészségtudatos életmódot lehet fenntarthatóan is élni? Erre a kérdésre keresik a szervezők a választ Szabó Adrienn dietetikussal.
Az ukrán elnök csütörtök éjjeli videóüzenetében ismét azzal vádolta az orosz erőket, hogy megsértik a humanitárius folyosók működését biztosító tűzszünetet Mariupolnál és Volnovahánál.
Nagykanizsa közgyűlése a testületben többséget adó Éljen VárosunNk! Egyesület (ÉVE) módosításaival fogadta el csütörtökön az először februárban tárgyalt, de akkor elutasított költségvetési javaslatot; törvényességi kifogás ellenére a képviselők levették a napirendről a polgármester és alpolgármester illetményemeléséről szóló döntést.
Úgy érzi, kétszer ütötte meg a főnyereményt az az angol házaspár, amely 2018-ban egymillió fontot (440 millió forintot) nyert az EuroMillions szerencsejátékon.
Az ukrán-orosz háborús helyzet még a televíziós műsorgyártásra is kihat. Így az RTL Klub sikersorozata, a Keresztanyu forgatókönyvírója is úgy döntött, lépnie kell.
Az üvegtermékek gyártásával foglalkozó Schott Hungary Kft. újabb, 28 milliárd forintos beruházásával százhúsz új munkahely jön létre Lukácsházán - jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az S&P Global nemzetközi hitelminősítő intézet megerősítette a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) hosszú távú beruházási hiteleinek besorolását "A-" minősítéssel, a kilátásokat stabilról negatívra változtatta - közölte a szerdai döntést az NBB a tőzsde honlapján csütörtökön.