2022. március 12. szombat

márc. 12
16:48
Elérte a 690 millió forintot az ukrajnai menekülteknek adományozott pénz (Demokrata)
Az ukrajnai menekültek megsegítésére összegyűlt pénz értéke az adományvonalon és az erre nyitott számlán elérte 690 millió forintot.
márc. 12
16:48
Macron és Scholz azonnali tűzszünetre szólította fel Putyint (Demokrata)
A három vezető politikus megállapodott: folytatják a kapcsolattartást a háború ügyében.
márc. 12
16:48
Elrabolták Melitopol polgármesterét, Zelenszkij és a lakosság is a szabadon bocsátását követeli (Helló Magyar)
A mindössze 33 éves polgármestert fényes nappal hurcolták el az orosz katonák, azóta tüntet a város lakossága a szabadon bocsátásáért
márc. 12
16:54
Kiderült, mit kért Macron és Scholz szombaton Putyintól (Infostart)
A három vezető 75 percig egyeztetett, de megegyezés nem született.
márc. 12
16:54
Fásy Ádám fegyvert ragadna, ha ide is elérne a háború (SzMo)
A TV2-nek árulta el, hogy békekoncertet szervez, melynek bevételéből a menekülteket szeretné segíteni.
márc. 12
16:54
„Életemben először találkoztam katasztrófaturistával” – kollégánk jelenti Ukrajnából (SzMo)
Egy holland fiú csak azért jött, hogy lássa, milyen az a háború. De érkeztek amerikai önkéntesek is, igaz, van amelyikük eddig csak nyulat és mókust lőtt. Most harcolni akar.
márc. 12
16:56
Egy nap alatt 6 orosz katonát ölt meg – állítják a mesterlövészről, aki beállt az ukrán hadseregbe (SzMo)
A Wali becenéven ismert férfiről rengeteg hír jelent meg a nemzetközi médiában, ugyanakkor érdemes fenntartásokkal kezelni ezeket.
márc. 12
17:00
Görög Zita befogadott egy ukrán családot (ATV)
A rakparton talált rájuk kimerülve.
márc. 12
17:00
Ki lehetne Putyin következő áldozata? – Ez a két ország tart most legjobban az orosz csapástól (Promotions)
Az ukránok nagy szívességet tettek azzal, hogy feltartóztatták az orosz inváziót.
márc. 12
17:00
Karácsony Gergely: Ukrán művészek munkáit állítottuk ki a Városháza parkban! (Mandiner)
A megragadó, látványos, sokszor drámai illusztrációkat a Pictoric művészeti kollektíva tagjai készítették.
márc. 12
17:00
Ungváry Krisztián: Rettenetes nyomor vár az ukránokra (rtl.hu)
Több millió ukránnak sosem lesz már olyan élete, mint a háború előtt – mondta el az RTL-nek Ungváry Krisztián.
márc. 12
17:06
Újabb csapást mértek Roman Abramovicsra a Chelsea-nél (Infostart)
Megfosztotta a Premier League az orosz milliárdost a londoni futballklub igazgatói tisztségétől is.
márc. 12
17:06
Gyász: elhunyt Galgóczy Árpád költő, műfordító (Blikk)
Kilencvenhárom éves korában pénteken elhunyt Galgóczy Árpád József Attila-díjas költő, műfordító - tudatta a család az MTI-vel.
márc. 12
17:06
Változik a közösségi közlekedés menetrendje a hosszú hétvégén (Biztosító Magazin)
Módosul a hosszú hétvégén a Máv-Volán-csoport és a Budapesti Közlekedési Központ (Bkk) bizonyos járatainak menetrendje.
márc. 12
17:06
Szfinxek, griffek, múzsák – képgaléria az Operaházról (Demokrata)
Az intézmény átadása előtti napon járhattuk be a megújult épületet.
márc. 12
17:06
A McLaren fel van készülve rá, ha helyettesíteni kellene Ricciardót (Racingline)
Nem indult túl jól a szezon a McLaren csapata számára, a műszaki problémáik mellett egyik pilótájuk, Daniel Ricciardo sem 100%-os, ugyanis kiderült, hogy elkapta a koronavírust. Az ausztrál ennek következtében kihagyta az e heti bahreini teszteket is, és mivel jövő héten már jön az első futam, van rá némi esély, hogy addigra nem lesz menetkész
márc. 12
17:18
Ferenc pápa oroszul és ukránul is üzent: „Isten nevében, hagyjátok abba!” (Blikk)
Tizenhetedik napja megállás nélkül zajlik az orosz-ukrán háború. A február vége óta tartó puskaporos helyzet miatt a katolikus egyház feje, Ferenc pápa egy rövid üzenetet tett közzé a Twitter-oldalán.
márc. 12
17:18
Új gyárat épít a Caola Zrt. (ProfitLine)
Letették az alapkövét annak a 4000 nm-es gyártócsarnoknak, ami Martonvásár Ipari Park területén épül meg még az idén. A beruházás a főként kozmetikai, háztartávegyiparis professzionális fertőtlenítő és tisztítószereket gyártó, hazai tulajdonú Caola Zrt. beruházásában a Pénzügyminisztérium támogatásával jött létre. A terv az, hogy még idén elkészülj
márc. 12
17:18
Egyáltalán nem tért még magához a magyar vendéglátás: sokan bizakodnak, de a drágulás itt is kegyetlen (Pénzcentrum)
2022 januárjában erősen indítottak a vendéglők, több mint másfélszeres volt a vendégek rendeléseinek megugrása az előző évihez képest, de a járvány előtti piac tizede még hiányzik. De ez azért már sokkal kisebb elmaradás, mint a 2021-e esztendőben mért. Volt persze drágulás is, ami nem éppen kedvcsináló sehol sem - állítja egy friss elemzés.
márc. 12
17:18
Időjárás: a szikrázó napsütést erős éjszakai fagy követi (Agroinform)
Országos előrejelzés vasárnap reggelig.
márc. 12
17:18
Szijjártó: a héten 3077 embernek segített Magyarország hazajutni (ATV)
Ezen a héten is maximális fordulatszámon pörgött a munka annak érdekében, hogy valamennyi Magyarországra menekült külföldi állampolgár mielőbb visszajusson hazájába, a héten 3077 embernek segített Magyarország hazajutni hét országba - jelezte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán.
márc. 12
17:18
Elkezdődött a Sberbank-betétesek kártalanítása a takarékbanki kifizetési csatornán is (Biztosító Magazin)
Elkezdődött a Sberbank Magyarország Zrt. betéteseinek kártalanítása a takarékbanki kifizetési csatornán is, az érintetteket a Takarékbank Zrt. fiókhálózata fogadja - közölte az Országos Betétbiztosítási Alap (Oba) pénteken az Mti-vel.
márc. 12
17:18
A regényt, ami hozzájárult az amerikai polgárháború kirobbanásához, ma már sokan inkább mérgezőnek tartják – Tamás bátya kunyhója, a XIX. század bestsellere (WMN)
Egy időben a Biblia után a második legnépszerűbb mű volt, ma már azonban sokan kifejezetten károsnak, rasszistának tartják.
márc. 12
17:18
Oroszország katonai célpontnak tekinti a fegyverszállítmányokat (Mandiner)
Szijjártó Péter már korábban rámutatott erre, amikor közölte: „Nem tesszük célponttá Magyarországot és a magyar embereket!”
márc. 12
17:18
Videón, ahogy orosz katonák elrabolják Melitopol polgármesterét (rtl.hu)
Ivan Fjodorov sorsáról, tartózkodási helyéről nincsenek hírek.
márc. 12
17:20
Megkerülhetetlenné váltak a fenntartható beruházások (ProfitLine)
Ágazattól függetlenül ugrásszerűen nő az ESG-alapú, azaz a társadalmi és környezeti hasznosságot figyelembe vevő befektetések jelentősége világszerte. A vállalatok a hitelfelvételtől a pályázati elbírálási folyamatokon át az állami beszerzésekig minden téren előnyre tehetnek szert, ha érvényesítik ezeket a szempontokat működésük és beruházásaik sor
márc. 12
17:20
Tudod miként helyezik ki a süllőfészkeket a Balatonba? (Agroinform)
Összesen 2500 süllőfészket engedtek Balatonvilágos, Tihany, Fonyód és Balatonberény előterében a víz alá.
márc. 12
17:20
Már az orosz múzeumok is befeszültek a háború miatt (rtl.hu)
Oroszország visszakérte a milánói múzeumok kiállításaira kölcsönadott műtárgyait.
márc. 12
17:24
Hét ország polgárait mentette ki Ukrajnából Magyarország a héten – itt vannak a számok (Infostart)
A héten 3077 embernek segített Magyarország hazajutni hét országba – jelezte a külgazdasági és külügyminiszte.
márc. 12
17:24
A Jobbik antiszemitizmusáról írnak Amerikában (HírTV)
Amíg olyan náci karlendítést végző, és antiszemita kijelentéseket tevő politikusok, mint Z. Kárpát Dániel vannak a pártban, addig a Jobbikban jelen van az antiszemita gondolkodás – olvasható egy az amerikai Jewish Voice hasábjain megjelent cikkben.
márc. 12
17:24
Visszavásárolt üzletrész térítésmentes átadása (Adózóna)
Egy kft. piaci áron visszavásárolta a kilépő tag üzletrészét, majd térítésmentesen átadta a megmaradt tagoknak. Kell-e szja-t fizetniük a tagoknak, milyen bevallási és adatszolgáltatási kötelezettsége keletkezik a kft.-nek a térítésmentesen átadott üzletrész után? – kérdezte az Adózóna olvasója. Pölöskei Pálné okleveles adószakértő válaszolt.
márc. 12
17:24
7 tényező, ami befolyásolhatja a melleid méretét (Glamour)
Tudtad, hogy a füleid sosem állnak meg a növekedésben? Ugyanez vonatkozik az orrodra is; ez a két testrész folyamatosan tágul, ahogy öregszel.
márc. 12
17:30
Tragédia: elhunyt a legendás 3+2 billentyűse, így gyászolja a zenekar (Blikk)
A vajdasági magyar mulatós zenekar billentyűse tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából.
márc. 12
17:30
Elfelejtett felül felöltözni Nicole Scherzinger, szívfájdítóan gyönyörűek a mellei (Promotions)
Egy divatfotózáson, majd fürdőmedencézés közben is megmutatta hibátlan alakját.
márc. 12
17:30
Soros György is fegyvereket akar küldeni Ukrajnába (Demokrata)
Vadászgépeket szállítana Soros György az ukrajnai háborúba.
márc. 12
17:33
Van élet a kamatstop után – honnan szerezhetnek forrást a cégek? (Piac és Profit)
A gyorsuló infláció miatt tavaly november óta drasztikusan emelkednek a kamatok. Utánajártunk, hogy ebben a helyzetben milyen ajánlatokkal várják a cégeket a bankok, milyen kedvezményes és milyen piaci kamatozású forrásokat kínálnak, milyen célra és kinek. S megnéztük azt is, mit tehet az a kis- és középvállalkozás (kkv), amely a kamatemelkedések m
márc. 12
17:36
Macron és Scholz azonnali tűzszünetre szólította fel Putyint (ATV)
Azonnali tűzszünetre és a konfliktus diplomáciai megoldásának keresésére szólította fel Vlagyimir Putyint Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök az orosz elnökkel szombaton folytatott 75 perces telefonbeszélgetésben - írja az MTI.
márc. 12
17:36
Remek filmek, amelyeket máris meg tud nézni az HBO Max-on (Növekedés)
Szeretne a hosszúhétvégén filmezni? Segítünk a keresésben. A héten elindult HBO Max kínálatából válogattunk.
márc. 12
17:36
Az oroszok közölték, hogy már a Roszatomé Ukrajna legnagyobb atomerőműve (rtl.hu)
Az ukránok szerint mind a hat reaktorblokk üzemel, de mindenben ki kell egyezniük az oroszokkal.
márc. 12
17:42
Kásler Miklós állami kitüntetéseket, művészeti díjakat adott át (HírTV)
Az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából adta át az elismeréseket. Kásler Miklós összesen 78 állami kitüntetést adott át.
márc. 12
17:42
Gazprom: a szerződéses mennyiségben szállítjuk a földgázt Európába (Demokrata)
A Gazprom a szerződéses mennyiségben szállítja a földgázt Európába Ukrajnán keresztül.
márc. 12
17:45
Az ukránok szerint hatalmas veszteségeket szenvednek az oroszok - szombati összefoglaló (Menedzsment Fórum)
Az oroszok tovább nyomulnak Kijev felé; Fehéroroszország tagadja, hogy belépne a háborúba; Macron és Scholz beszéltek Putyinnal, de nem jutottak sokra. Ez történt szombaton nap közben az orosz-ukrán háborúban.
márc. 12
17:48
Eddig több száz millió forint gyűlt össze az ukrajnai menekülteknek - Mutatjuk, milyen további adományokra van szükség! (Blikk)
Az ukrajnai menekültek megsegítésére összegyűlt pénz értéke az adományvonalon és az erre nyitott számlán elérte 690 millió forintot - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki egyben a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke szombaton Lóréven.
márc. 12
17:48
Rákay Philip: A Gyurcsány-lista 9. helyén álló Z. Kárpát Dániel náci karlendítéssel viccelődik (Mandiner)
Nektek tényleg ez is belefér? Szégyelljétek magatokat!
márc. 12
17:48
Az Andretti sztárját leigazolta a McLaren (Racingline)
Amerikai szempontból rivális csapatnál kezdheti meg F1-es tevékenységét Colton Herta, az Andretti Autosport versenyzője. A brit a csapat az IndyCarban is jelen van, ahol az Andretti ellen versenyeznek. Ha az amerikai az F1-ben is megvetné a lábát, már két helyen lenne érdekellentét. Zak Brown révén – az igazgató csapata, a United Autosports az Extr
márc. 12
18:00
Olaszország a gázár maximálását szeretné elérni az Európai Unióban (Infostart)
A magas gázárak miatt újra fellángolt a vita az atomenergia alkalmazásáról is.
márc. 12
18:00
Itt az igazság Putyin lányairól: traumák sorát élhették meg nárcisztikus apjuk miatt (Blikk)
Egy traumaszakértő szerint Vlagyimir Putyin lányai valószínűleg a nárcisztikus apjuk által elkövetett traumákat éltek át.
márc. 12
18:00
Időjárás 2022-03-12 (rtl.hu)
Éjszaka derült lesz az égbolt, a levegő sem fog mozogni, így nagyon erős lesz a lehűlés, -4 és -14 fok között lesz a minimum. Csapadék nem várható. Napközben is zavartalanul élvezhetjük majd a napsütést, és a hőmérséklet 10-12 fok közé emelkedik.
márc. 12
18:06
A hasa nőtt, a teszt is pozitív lett, de az ultrahang olyan dolgot mutatott, amire senki nem számított (Blikk)
Nem fogsz hinni a szemednek!
márc. 12
18:06
Porig romboltak egy kelet-ukrajnai várost (ATV)
Oroszország megsemmisítette a 100 százalékban orosz ajkú várost a Donbasz régióban – írja Twitter-oldalán Illia Ponomarenko, a Kyiv Independent munkatársa.

Keresés