A pszichológiában ezt úgy hívják: „bűntelen bűnhődés". De mit kezdjünk vele? Íme Dr. Zelena András Batthyány-Strattman díjas tanszékvezető docens gondolatai, aki a trauma lélektani felszínre töréseinek módozatait kutatja.
Csökkentik a termelést és a munkaidőt a kecskeméti Mercedes gyárban. Ukrán beszállítóik miatt ugyanis akadozik az alkatrészellátás, ezért három helyett két műszakban dolgoznak március végéig. Az Audinál is lehetnek alkatrész-utánpótlási gondok a háború miatt. A Suzuki pedig azt közölte Híradónkkal, hogy átmenetileg nem szállít autókat a két háborús
Egyre több család szembesül a menekültek befogadásával járó kihívásokkal – sokan közülük a segélyszervezetektől kérnek tanácsot és segítséget. A menekültek pedig sokszor amiatt szoronganak, hogy nem akarnak mások terhére lenni. Volt olyan, aki az ételt sem fogadta el. A szakemberek azt kérik, hogy aki segíteni akar, fontolja meg, mit tud vállalni,
Volnovaha infrastruktúrája lényegében teljesen megsemmisült, ami azt jelenti, hogy a város gyakorlatilag már nem létezik - mondta Pavlo Kirilenko donyecki kormányzó.
Nem kérték, kapták a nevet, és ez óriási felelősséggel jár. Azt mondják, tenni kell azért, hogy megbecsüljék őket, és mindannyian méltók legyenek erre a különleges örökségre.
Komoly hatása lehet a választás eredményére a gyereket nevelő szülők személyi jövedelemadó visszatérítésének a Választási földrajz Facebook-oldal készítői szerint. A Kazincbarcika központú választókerületben például 24 ezren kaptak vissza pénzt, miközben az ellenzék előnyét kevesebb mint 2500 szavazóra becsülik. Az RTL Híradónak nyilatkozó választá
Az orosz hadsereg több ukrán nagyvárost is bekerített, folyamatos a civil lakosság mentése, amit akadályoznak a légitámadások. Már Kijev környékén is zajlanak a harcok, az ukrán elnök szerint a háború kezdete óta 1300 ukrán katona halt meg - számol be a BBC. A magyar határra rengeteg menekült érkezik.
Az oroszok által indított háború eddigi szakasza alapján egyértelmű, hogy a támadás Ukrajna középső és nyugati része felé halad. Ebből pedig az következik, hogy előbb-utóbb Kárpátalján, tehát magyarlakta településeken is lesznek támadások - mondta Rácz András Oroszország-szakértő az ATV Civil a pályán című műsorában. Rácz András ugyanakkor hangsú
Kisorsolták az Ötöslottó 2022/10. heti nyerőszámait; a sorsolást a Pénzcentrum élőben közvetítette. Egy szerencsés nyertes meg is ütötte a főnyereményt, ő 1 596 759 860 forintot nyert.
Nil Solans hatalmas előnnyel nyerte a Fafe Rally utolsó előtti szombati szakaszát, míg Georg Linnamae hibázott az autó beállításával, így a spanyol versenyző komoly előnybe került. Miután délelőtt törölni kellett biztonsági okokból a szombati harmadik pályát, délután már lehetett versenyezni rajta, hiszen az eső intenzitása is komolyan csökkent.
Az elmúlt egy hétben enyhén nőtt az új koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában - derült ki a válságstábok szombati jelentéséből.
Sokak szerint az igazi ostrom még el sem kezdődött, de már most 10 millió dolláros károkról beszélnek a szakértők. Kórházakat, hidakat, gyárakat semmisítettek meg az orosz katonák. A jelenlegi helyzet több millió menekültet tart bizonytalanságban, fogalmuk sincs, hogy ha egyszer véget érnek a borzalmak, milyen állapot fogja várni őket.
Kisbolygó robbant fel a Föld légkörében, majd a darabjai az óceánba zuhatnak Izland közelében. A becsapódás előtt két órával fedezte fel az aszteroidát egy magyar csillagász, Sárneczky Krisztián. Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy ilyen égitestet. Az előző négyet Amerikából jelezték, Magyarország a világon a második o
Bár a Cápák között 4. évadának vége, már lehet jelentkezni a következő szériába. A műsor készítői rengeteg meglepetést tartogatnak azok számára, akik elég bátrak és kreatívak ahhoz, hogy kiálljanak a nagyragadozók elé.
Társaságban könnyen elfogy egy palack bor, de ha csak azért bontasz meg egy üveggel, mert a recepthez kell 1 dl, akkor előfordulhat, hogy napokig áll a hűtőben.
Felhasználók százai árasztották el Renner Erika nevével Varga Judit Facebook-oldalát azután, hogy az igazságügyi miniszter nőnapi köszöntője alatt – a tiltakozók szerint – töröltek egy kommentet, amiben a lúgos orvosként elhíresült támadó áldozatáról írtak. A nő évekig küzdött, hogy támadója börtönbe kerüljön. Az Igazságügyi Minisztérium nem válasz
Oroszország március 14-től betiltja az Instagramot. Mivel az Instagram vezetése a nemzetközi joggal ellentétesen - először a történelemben - megengedi az erőszakra való felhívást az oroszok nép ellen, ezért a Legfőbb Ügyészség úgy döntött, hogy betiltja a közösségi hálózatot Oroszországban.
Tudtad, hogy a recski kényszermunkatáborból csak egyetlen ember tudott megszökni? És hogy a Kádár-kor egyik legvéresebb ámokfutása egy börtönben történt? Összeszedtünk öt esetet, amikor magyar börtönökből próbáltak kereket oldani leleményes vagy épp brutális elítéltek.
Az ukrajnai menekültek megsegítésére összegyűlt pénz értéke az adományvonalon és az erre nyitott számlán elérte 690 millió forintot - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki egyben a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke szombaton Lóréven az MTI-nek.
Hatalmas összegű főnyereményt sorsoltak ki szombat este az Ötöslottón; egy szerencsés játékos 1 596 759 860 forintot kaszált a "4; 11; 14; 40; 44" számsorozattal. Ezen a héten gépi sorsolás volt, új magyar milliárdos ötször is imába foglalhatja Fehérvári Gábor Alfréd, avagy Freddie nevét, hiszen a műsorvezető indította el a sorsolást.
Az ukrán titkosszolgálat szerint a támadás után az oroszok arra kényszerítették a menekülőket, hogy menjenek vissza Peremohába, és azóta sem engedik ki őket a faluból.
Bár a Cápák között 4. évadának vége, már lehet jelentkezni a következő szériába. A műsor készítői rengeteg meglepetést tartogatnak azok számára, akik elég bátrak és kreatívak ahhoz, hogy kiálljanak a nagyragadozók elé.
Az Újpest FC 2-1-re győzött a Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának szombati játéknapján, míg a Mezőkövesd–ZTE mérkőzés gól nélküli döntetlennel zárult.
Nil Solans másfél perccel növelte előnyét a Fafe Rally utolsó két szakaszán, így magabiztosan vezet a Rally Európa-bajnokság szezonnyitóján. Herczig Norbert a hetedik helyen zárta a nagyon nehéz napot. Nil Solans a hat megtartott szombati szakaszból négyet nyert meg a Fafe Rallyn, és végig az élen állva vezeti a Rally Európa-bajnokság első idei fu
Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy kisbolygót. Az előző négyet Amerikából jelezték, így Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént.
Nem csitultak a fegyverek a háború 17. napján sem, és hiába Emmannuel Macron és Olaf Scholz közös kísérlete, egyelőre esély sem mutatkozik a tűzszünetre. A szpmbati nap legfontosabb eseményei.