Ugyan még mindig csak találgatnak, de abban szinte biztosak, hogy fontos szerepe lehet az emberiség jövőjében. A tudósok által „sötét anyagnak" nevezett titokzatos anyag továbbra is a tudomány egyik legnagyobb rejtélye. De ha valaha megtanuljuk, hogyan lépjünk vele kölcsönhatásba, az emberiség lehetőségei szinte elképzelhetetlenek lehetnek
Ez lenne a legelső felhasználása az épületnek. Varnus Xavér amióta Kanadába költözött és megvette az óceánparti templomot, gyakran pizsamában ül orgona mellé és így kezdi orgonálással a napot. Xavér a tavasz miatt jött haza, de mire leszállt, Oroszország megtámadta Ukrajnát, és az ő tervezett programját is azonnal átírta.
Kínában már tizenegy várost lezártak, miután egy nap alatt megduplázódott a koronavírus-fertőzöttek száma. Két éve, a járvány vuhani kirobbanása óta nem volt ilyen gyors a fertőzés terjedése. Kínában zéró a tolerancia, sorra zárják be a legnagyobb gyárakat is.
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta azt a jogalkotási javaslatot, mely a kohéziós politika keretében finanszírozást biztosít a tagállamoknak az ukrajnai háború elől menekülők támogatására - közölte az uniós Tanács szerdán.
A kínai nyersanyagexportra vonatkozó korlátozások ellen, valamint a határokon átnyúló kínai acéltámogatások elleni küzdelem jegyében az Európai Unió kiegyenlítő védővámokat vezetett be az Indonéziából és Indiából származó, hidegen hengerelt rozsdamentes acélból készült termékek uniós behozatalára.
1986-ban Prince felvett egy lemezt, amin a női alteregójaként énekel, de végül bár eljtott a lemezek tesztnyomásáig és kész volt az album, sose jelent meg végül.
Kárpátaljáról hozta el a 90 éves Jurij Berlizsovot az egykori rádiós műsorvezető, az üzletember Szabó Gál András. Az idős férfi azt mondja, határozott úticélja van, és ezért már spanyolul is tanul. Hihetetlen látni arcán a mosolyt, hiszen ő már egy háborút megélt. Ahogy Szabó Gál András sem most először segít a háború elől menekülőknek.
Az előrejelzések szerint akár a 900 ezret is elérheti az Ukrajnából, a háború elől Magyarországra menekülők száma - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
Embercsempészet gyanújával kezdeményezett büntető eljárást a román határrendőrség három román állampolgár ellen, akit az ukrán határ közelében fogtak el - közölte szerdán a Mediafax hírügynökség.
Kipróbálták, hogy különböző kultúrájú emberek és vakok hogyan kommunikálnak a leghatékonyabban szavak nélkül. Az eredmények alapján a gesztikulálás sokkal hatásosabb, mint a hangok kiadása.
A NATO azt hihette, hogy a magyarok értesítik a horvátokat a feléjük tartó drónról, a magyar vezetés pedig azt, hogy a NATO - ezt biztonságpolitikai szakértő mondta az RTL Híradónak a múlt héten történt incidensről. Csütörtökön egy orosz gyártmányú drón negyven percig volt Magyarország légterében, majd a horvát főváros mellett csapódott földbe. Köz
Egy telefonáló szerda délelőtt értesítette a Hendricks megyei hatóságokat az Indianapolistól nyugatra fekvő Plainfieldben található Walmart elosztóközpontban keletkezett tűzről.
Az Egészségügyi Világszervezet illetékese szerda este jelentette be, hogy az orosz-ukrán háború miatt elhalasztja a Szputnyik V nevű koronavírus elleni vakcina sürgősségi felhasználásra vonatkozó értékelését. Mindez nem egyfajta válaszcsapás, vagy büntetőintézkedés a WHO részéről, az illetékes szakértő ugyanis arra hivatkozott, hogy az oroszországi
Mivel hormonrendszerünk az egész szervezetünk működésére hatással van, gyakorlatilag nincs olyan szerv, aminek a működését egy-egy kieső vagy túlműködő endokrin mirigy ne befolyásolná.
A mesterséges táplálás vagy angol nevéről fordítva táplálásterápia az orvostudományban magának egyre jelentősebb helyet kivívó terápiás terület, mely az egyes betegségek speciális terápiáját kíséri a hatékonyság növelése érdekében. Célja megőrizni a beteg jó tápláltsági állapotát annak érdekében, hogy egy vagy több tápanyag hiánya ne hátráltassa a
A horkolásra rendszerint a zajos éjszakáktól szenvedő hálótárs hívja fel a figyelmet. A következőkben bemutatjuk, hogyan szüntethetők meg a panaszok, mindössze 5 lépésben.
A jegybanki irányadó kamat ismét felgyorsuló emelkedését a bankok nem tudják lekövetni, hiszen egyre több potenciális hitelfelvevőt rettentenek el még a moderáltan emelkedő kamatszintek is. A money.hu kamattükre arra is rámutat, hogy a magas infláció a fogyasztási hitelek keresletét is érezhetően visszafogja, ezért itt újra akciózni kényszerülnek a
Két éve robbant be a hazai divatpiacra a 320DTLA márka, melynek fő küldetése, hogy új szemlélettel tekintsünk a sportruházatra. A márka megálmodója Lefkovics Rebeka a teljesítményt a kényelemmel keveri minden termékében. Ezen a héten csodás szetteket mutat.
Az orosz külügyminiszter úgy véli, vannak olyan megfogalmazások, amelyekben a felek közel állnak a megegyezéshez, és kifejezte reményét, hogy sikerül megállapodni Ukrajna semleges státusáról.
Horvátország szigeteinek felfedezése mindenkinek izgalmas élményeket tartogat. A vadregényes tengerparti tájak és a bájos kisvárosok hangulata valódi oázist jelentenek a téli bezártság után. Ugyan a tenger még hideg a fürdéshez, de egy kellemes séta az illatozó réteken, sportolás a jó levegőn már márciusban is utazásra csábítanak. Élvezd a na
A vidékfejlesztés megerősítésére 2023 és 2027 között 7600 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke szerdán sajtótájékoztatón, Debrecenben.
Az amerikai piac felé fordul a Volkswagen a jó növekedési kilátások miatt, és azért is, hogy enyhítse a tevékenységét fenyegető geopolitikai kockázatokat.
Továbbra is munkaerőhiányra számít a vállalkozások többsége, nagy részük szerint még súlyosabb is lesz a helyzet - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) az MTI-vel szerdán.
A görög-bolgár gázhálózatot összekötő interkonnektor építési határidejét már többször meghosszabbították, legutóbb a koronavírus-járvány miatt. A gázvezeték a mostani tervek szerint nyár közepére kész lesz.
Kész világválogatott, amelyet összeállítottunk a nyáron lejáró szerződésű, vagyis ingyen klubot váltó labdarúgókból. A legnagyobb név a francia világbajnok Kylian Mbappé, de láthatóan a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea is mozgalmas nyár elé néz, ha nem akar nagyon meggyengülni.
Szervezetünkben akár hosszú évtizedekig is bujkálhatnak rendkívül káros vírusok. Miközben alattomosan csak arra várnak és készülnek, hogy színreléjenek és jó nagy felfordulást okozzanak. Ezen vírusok okozta krónikus állapotok, betegségek legtöbbje még a nyugati orvoslás vakfoltjának tekinthető.
Két új csoportszintű, stratégiai vezetői pozíciót hozott létre az Indamedia Network Zrt. A cégcsoport igazgatósága március 16-ával hírigazgatót és tartalomfejlesztési igazgatót nevezett ki a tartalomfejlesztési és koordinációs területek további erősítésére. Hírigazgatói feladatokkal bízta meg az Indamedia Network vezetése Fekete-Szalóky Zoltánt,
Bak Imre remekművét árverezi el a Virág Judit Galéria, március 16-26. között bárki megnézheti a 30 millió forint kikiáltási árról induló ikonikus festményt.