A Delhi Metro hivatalos Twitter-oldalán számolt be arról az alkalmazottról, aki 254 állomásra elutazott, ezzel 348 kilométert megtéve, amellyel bekerül a Guinness-rekordok könyvébe.
Az amerikai piac felé fordul a Volkswagen (VW) a jó növekedési kilátások miatt, és azért is, hogy enyhítse a tevékenységét fenyegető geopolitikai kockázatokat - mondta a legnagyobb európai járműgyártó csoport vezetője egy szerdai lapinterjúban.
Oroszország rendelkezik az államadóssággal kapcsolatos kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges pénzeszközökkel, de a kifizetések lehetősége az Egyesült Államoktól függ - jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy Oroszországnak szerdán két eurókötvénye alapján összesen 117,2 millió dollár kamatot kell kifizetn
Az orosz gazdaság 20-30 évet eshet vissza, és Vlagyimir Putyin orosz elnök a saját rezsimjét sodorta veszélybe Ukrajna megtámadásával – mondta kedden az AFP hírügynökségnek adott interjúban Szergej Gurijev közgazdász, az orosz kormány volt gazdasági tanácsadója, aki 2013-ban Franciaországba menekült. “Putyinnak sikerült romba döntenie az orosz ga
A zsíros, cukros ételek, a rostszegény étrend, a mozgásszegény életmód, a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás nagyban hozzájárulnak az emésztő- és bélrendszert érintő betegségek kialakulásához.
Hévíz – Nem biztos, hogy Mata Hari, a gyönyörű kémnő, avagy James Bond, a britek 007-es ügynöke valaha is megmártózott Hévíz gyógyfürdőjében, de szinte bizonyos, hogy kémek sokasága, főként orosz hírszerzők már voltak vendégei a világhírű fürdőnek. Az elmúlt évtizedekben orosz állampolgárok százai telepedtek le, jutottak nagy értékű ingatlanokhoz H
A kontinensek átrendeződnek, az óceánok elmozdulnak, a jégtakarók vastagodnak és olvadnak, de az elmúlt 95 millió évben a Föld óceáni hőelosztó motorja figyelemre méltóan állandó maradt.
Budaörs polgármestere szerint a Fidesz az elmúlt tizenkét évben lerombolta az önkormányzatiságot. Számtalan társadalmi csoportot megsértett már a jelenlegi vezetés, éppen ezért megdöbbenve látja, ez még mindig nem vezetett el lázadásig. A kormányváltást követően számtalan jogosítványt vissza kell adni az önkormányzatoknak, átláthatóvá kell tenni a
Brutális drágulás jöhet a süteményeknél idén – állítják a cukrászok. Az alapanyagárak és a fuvarköltségek is jelentősen nőttek, ráadásul az ukrán válság miatt a gabonaárak is emelkedni fognak. A közeljövőben a 30-40 százalékos áremelés sem elképzelhetetlen a cukrászdákban. Az ATV Híradójának riportja.
A Microsoft bemutatta az Azure for Operators új változatát, az Azure Operator Distributed Services-t, ami egy újgenerációs hibrid felhő platform. Ez nagyobb automatizációt, rugalmasságot és skálázhatóságot, a döntési folyamatban és a működtetésben is felhasználható óriási adatmennyiséget, és az 5G hálózaton értékesíthető szolgáltatásokat kínál a mo
2022 májusában a Hankook prémium gumiabroncsgyártó piacra dobja az iON-t (ejtsd: ájon), első, kifejezetten elektromos járművekhez tervezett gumiabroncscsaládját. Ezzel a megközelítéssel a vállalat a gumiabroncs-választás szempontjából döntően hozzá kíván járulni a zéró kibocsátású járművek felé történő mobilitási átmenet előmozdításához. Az új iON
Gyerekjogi szakértő szerzőnk két Pest megyei gimnazistával beszélgetett arról, hogy érzik magukat, és mire lenne szükségük a háború témája kapcsán – ahelyett, ami van. Kezdjük ott, hogy megkérdezi tőlük valaki, ezt: „hogy vagytok?” Tanulságos.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága rendkívüli ülésén a szervezet alapokmányának 8. cikke alapján indított eljárás keretében úgy határozott, hogy azonnali hatállyal megszünteti Oroszország tagságát a szervezetben.
Még szinte véget sem ért az egyik krízis, a világjárvány, máris egy újabb válság kellős közepén találtuk magunkat. A pandémia elhúzódása és a rengeteg bizonytalansági összetevője miatt nagyon kimerítette az embereket, és most a járvány alatt átélt szorongásokra egy újabb szorongásforrás jelent meg, a szomszédos országban zajló háború. Mindkét esetb
A kereseteknél is gyorsabban emelkednek az ingatlanárak, ami azt eredményezi, hogy a felvehető hitelből egyre kisebb lakást lehet megvásárolni. Az ATV Híradójának nyilatkozó ingatlanpiaci szakértő szerint a háború eddig nem befolyásolta a hazai forgalmat. A Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb felméréséből viszont az látszik, hogy az emberek egyre borús
A múlt héten a kormány ismét változtatta az üzemanyagok árszabályozását, kivéve a fuvarozókat a kedvezményt nyújtó árstop alól. Mindez azt jelentette, hogy a lakosság számára még gyorsabb lehet a drága gázolaj begyűrűző hatása, ami az egyébként is 15 éves csúcson lévő inflációnak adhat még egy nagy lökést. Szerencsére az elmúlt napokban zuhant az o
A Haas csapata komoly előrelépést tehet 2022-ben, miután egy Ferrarira hajazó konstrukcióval álltak elő. Valójában a 2021-es szezonban az amerikaiak fel is állítottak egy központot a Ferrari főhadiszállásának területén, Maranellóban. Az idei autó pedig kifejezetten gyorsnak bizonyult Mick Schumacher és a Mazepin helyére érkező Kevin Magnussen kezei
Ülésezik az ENSZ Biztonsági Tanács, a Nemzetközi Bíróság szerint is jogtalan Moszkva agressziója, folyamatosan bombáznak civil célpontokat is az oroszok – a legutóbbi órák összefoglalója.
A hágai szervezet szerint azt is biztosítania kell Oroszországnak, hogy az ellenőrzése alatt álló vagy általa támogatott más katonai erők se folytassák a hadműveleteket.
Átvenné a PKN Orlen lengyel állami üzemanyag- és energiaszolgáltató nagyvállalat a PGNiG lengyel állami gázszolgálatót a lengyel fogyasztóvédelmi hivatal (UOKiK) által szerdán feltételesen kiadott engedély értelmében.
Háborús bűnösnek nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt Ukrajna megtámadása miatt Joe Biden amerikai elnök szerdán újságíróknak nyilatkozva. Az orosz államfői hivatal szóvivője reagálásában azt mondta, hogy a kijelentés megbocsáthatatlan.
Gyakran úgy válunk meg egy-egy darabtól, hogy alig néhányszor viseltük, gyakorlatilag újszerű állapotban megy a kukába, hogy helyet adjon a következőnek. Az Auchan szeretné felhívni a figyelmet erre a problémára, így ruhakínálatában mostantól second hand kollekció is lesz. A használt ruhák értékesítése március 16-án indult hét Auchan áruházban: B
Az együttműködés az első lépés a Jaguar Land Rover azon szándékának megvalósítása felé, hogy új, fenntartható gazdaságon alapuló üzleti modellt dolgozzon ki jármű-akkumulátorainak hasznosítására.
Az orosz-ukrán béketárgyalások előre haladtának hírére alaposan csökkentek az árak a termények árutőzsdei kerekedésében. Chicagóban a búza 7,3 százalékkal, a kukorica 3,6 százalékkal, a szójabab 0,5 százalékkal, a repce pedig 0,9 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza 6 százalékkal, a kukorica 3,2 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékka
A fokozott jegybanki kamatemelések várhatóan még tovább drágítják a lakáskölcsönöket. Az állami kedvezményes hitelek azonban nem drágulnak, ezért egyre vonzóbbak. Az ingatlanárak mozgása is befolyásolhatja, hogy érdemes-e kölcsönt felvenni, és ha igen, mikor.
A viccesen integetőizomnak vagy erősebben fogalmazva integetőhájnak nevezett zsírpárna a nők egyik rémálma. A legtöbben nem, vagy csak nagyon kemény és kitartó munkával tudnak megszabadulni tőle. Kétség sem fér hozzá: a felkar az a testrész, amely szinte eltitkolhatatlanul árulkodik a testsúlyunk ingadozásáról, és az idő múlásáról. Nemsokára viszon
A Ford fiatal tehetsége, a NASCAR Truck Series-ben versenyző Hailie Deegan egy kicsit meghosszabbította a Las Vegas-i túráját, és rajthoz állt a MINT 400 elnevezésű terepversenyen.
Az ukrajnai hadműveletek február 24-i kezdete óta már több független sajtóorgánumot bezárattak az országban, valamint korlátozzák a hozzáférést a Facebook, az Instagram és a Twitter oldalaihoz.
Március 1-én vette kezdetét a tizedik Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny szabályait itt foglaltuk össze. Az aktuális állásról a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az egyedi azonosítóik alapján