Azt írták, két autó ütközött frontálisan Taksony térségében szombat éjjel. A becsapódást követően a sodródó járműveket próbálta elkerülni egy szabályosan arra közlekedő rendőrautó, de az egyik jármű az oldalának ütközött. A balesetben hárman sérültek meg, ketten - egy 18 és egy 17 éves fiatalember - könnyebben, egy 48 éves budapesti férfit életvesz
Újabb változás történt a lakáspiacon: hamarabb elkelnek az eladásra kínált használt lakások. A fővárosi panellakásokra az idén átlagosan 51 nap alatt érkezett vevő, a téglaépítésű társaikat pedig 102 nap alatt lehet eladni, szemben az egy évvel korábbi 85 és 113 nappal. A Budapesten kívüli piacon a megyei jogú városok piaca is felgyorsult, a házak,
„Ahogy Erik H. Erikson világhírű fejlődéspszichológus mondta, minden ember és nép a gyerekszobából indul el, éppen ezért egyáltalán nem mindegy, mibe nőnek bele a gyerekeink.”
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont (NATUK) kezdeményezésére megalakult a Blockchain Koalíció. A szervezet alapító tagjainak véleménye szerint Magyarország nemzetközileg is értékelhető pozíciót szerezhet a technológia alkalmazásában, ezt a kutatás-fejlesztés és a szolgáltatásfejlesztés területén
A hetvenes években gyártották, felszerelése, irányítása a mai eszközökhöz képest primitív, egy TU-141 Sztrizs típusú katonai drón nemrég mégis egy órát töltött NATO-légtérben anélkül, hogy elfogták volna. Hogyan történhetett meg mindez, és mivel tudja Magyarország elkerülni az ilyen incidenseket a jövőben? Horváth József biztonságpolitikai szakértő
A média segítségével a háború ma a szemünk előtt zajlik, ennek ellenére sérül az igazság, a pontos tájékozódás lehetősége – mondja lapunknak Udvardy György érsek, aki hangsúlyozza: a háború sohasem megoldás, minden erőnkkel a békére kell törekedni. A Veszprémi Főegyházmegye főpásztorával a vár felújításának hátteréről, az abból fakadó lehetőségekrő
Már a Margitszigeten is találtak olyan kullancsfajt, amely a rendkívül veszélyes krími-kongói vérzéses láz vírusát terjesztheti, indokolt az óvatosság.
Kína élesen bírálta szombaton az Oroszország ellen hozott nyugati szankciókat és a NATO kelet-európai csapaterősítését, miután Joe Biden amerikai elnök az előző nap figyelmeztette Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy következményei lesznek, ha Peking támogatást nyújt Moszkvának az Ukrajna elleni invázióhoz.
Megrendezték a kerékpáros szezon első nagy klasszikusát, tovább zajlott a fedettpályás atlétikai világbajnokság és lezajlott az idény első Forma-1-es időmérője is. Nem unatkoztunk szombaton, az eredmények mellett pedig írtunk Antonio Conte és a Tottenham furcsa viszonyáról, de sajnos a háború is újból belefolyt a nap eseményeibe.
Világméretű élelmiszer-válságot okozhat az orosz–ukrán háború. Ha a harcok megakadályozzák a tavaszi mezőgazdasági munkákat, a nyári betakarítást, vagy a megtermelt alapanyagok szállítását, annak Európára nézve is súlyos következményei lesznek. Közvetlen hatása a piaci sokk miatt az élelmiszerek árának, így az előállítási költségeknek a további bru
A Bow-eszköz érdekes betekintést nyújt az millenniálok és a Z-generáció fogyasztói preferenciáiba. Kiderült, hogy egyre inkább azt szeretnék, hogy az haláladminisztráció szórakoztató, szabadidős tevékenység legyen. De a szolgáltatásnak van egy taktikai dimenziója is: motiválja az embereket, hogy tervezzenek, amely segít a halálszorongás feloldásába
Hiába hirdette egy vidéki egyetem, hogy leendő hallgatóinál figyelembe veszik a fogyatékosságot, Trexler Erik mozgáskorlátozottként mégis kénytelen volt lemondani tanárszakos álmáról. A fiatalember testközelből tapasztalta meg a bürokrácia útvesztőit, s végül úgy döntött: az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához fordul.
Egészen szürreális világ kerekedne itt, ha ez az ember bármilyen vezető pozíciót kapna – mondta lapunknak adott interjúban Simicskó István, a Kdnp frakcióvezetője, Újbuda országgyűlési képviselője a baloldal miniszterelnök-jelöltjéről, Márki-Zay Péterről. A kormánypárti politikus emlékeztetett a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok tevékenységéére, amiko
Carlos Sainz is esélyes volt a pole pozíció megszerzésére, ám végül a harmadik helyre kvalifikálta magát. A Ferrarik jól mozogtak a bahreini éjszakában. Charles Leclerc az első rajtkockát hódította el, maga mögé utasítva ezzel a Red Bullt és Max Verstappent. A spanyol versenyző is jó esélyekkel indult, ám végül alul maradt csapattársával és a holla
Pénzt, időt, energiát nem kímélve biztosítják az ukrajnai menekültek ellátását a Nyugati pályaudvaron segítő önkéntesek. Áldozatos tevékenységük eredményeképpen a kezdetekhez képest immár szervezett és összehangolt munka zajlik, így közös erővel, valamint a civilek támogatásával, minden felmerülő problémára – legyen az a szállás és fuvar biztosítás
A klasszikus böjt nélkülözi a szilárd táplálékot és csak vizet, édesítés nélküli gyógyteát és levest ír elő programjában. A modern léböjt kúra a tradicionális bőjthöz hasonlóan csak folyékony, vitaminokban, ásványi anyagokban és tápanyagokban gazdag táplálékot javasol. A bőjt idejét magunk szabhatjuk meg. Már pár napos kúrával is egészségünket szol
A héten egy érdekes évfordulóra emlékeztünk. Két évvel ezelőtt történt a COVID pánik miatti crash a hagyományos- és a kriptotőzsdéken is. A Fekete Csütörtöknek elnevezett napon a bitcoin árfolyama a felére esett vissza, 8000 dollárról 4000 dollárra. Sokan újra temetni kezdték a bitcoint, de akik nem ültek fel a pániknak, azok kiváló évek elé néztek
Nem lassítanak a leggazdagabb magyarok: 2022-ben is rengeteg méregdrága luxusautó érkezett az országba. Az óriási terepjárók mellett nem ritkák a 2-3 pesti panellakás árába kerülő sportautók sem. A Datahouse autói alapján megnéztük, milyen autókat hoztak be az országba a módos autóvásárlók.
A hazai turizmust is érinti az orosz-ukrán háború, mivel a Magyarországra rendszeresen látogató orosz turisták ezerszám mondják vissza foglalásaikat. Az embargó miatt sem tudnak jönni, ami leginkább Hévíz városát érinti, ahol tízezres nagyságrendben vesznek el a vendégéjszakák. Ide általában a pénzesebb vendégek érkeztek, akiket charterjáratok szál
A Sztárban Sztár leszek! fiatal rappere, Hadas Alfréd a napokban, feltöltődve, tele élményekkel tért haza Dubaiból. Sajnos szerelme, az X-Faktorból jól ismert Mardoll nem kísérhette el, de így sem egyedül, hanem édesanyjával utazott.
Az Összezárva Hajdú Péterrel péntek esti adásában Rubint Réka beszélt életének fontos állomásairól. Szóba került az is, hogy már akkor sem volt híján a pénznek, amikor összejött Schobert Norbival.
A dél-koreai vállalat, napokban bemutatott okostelefonjai most bemutató videón tekinthetőek meg. Itt a Samsung Galaxy A33 és A53. A Samsung a napokban mutatta be a Samsung Galaxy A33 és Samsung Galaxy A53 készüléket, amik a közép-felső kategóriában indulnak harcba. Mindkét okostelefon kapható lesz Magyarországon is, ahogy azt már megírtuk nektek, a
Hasonló folyamatok most hasonló helyzetet kezdenek kialakítani, mint 1914-ben, az első világháború küszöbén – mondja Szalay-Berzeviczy Attila, volt tőzsdeelnök, A nagy háború százéves nyomában című könyv szerzője.
A vaddisznók éjszakai állatok, így nem könnyű találkozni velük. Az utóbbi években azonban azt tapasztaltuk, hogy napközben megnőtt az aktivitásuk, mivel az emberek elkezdték etetni őket. Nem lenne szabad ezt tennünk, mert az etetéshez szokott állatok nehezen szoknak le a külső segítségről, és nehezen boldogulnak, amikor visszatérnek a természetes k
A lapátok élettartama sem végtelen. A teljes anyag 100%-ban újrahasznosítható turbinalapátot készítettek címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik a napokban – halljuk, olvassuk úton, útfélen. Nemcsak kormányzati intézkedés keretében, hanem megannyi civil szervezet és magánszemély áldozatvállalásának köszönhetően jut el Kárpátalja, sőt Ukrajna távolabbi pontjaira is több száz tonna élelmiszer, tisztálkodási felszerelés és minden
Egy közvéleménykutatás szerint az oroszok 71 százaléka támogatja a háborút. Amíg az idősebb egyetértenek Putyin elnök háborús retorikájával, addig a fiatalok ellenzik a harcokat. Noha a fiatalokat is érzékenyen érintik a szankciók, felszólalni nem mernek, azzal ugyanis 15 év börtönbüntetésre számíthatnának.
A nacionalista kijevi rezsim hamis zászlós műveletekre készül az Egyesült Államok és nyugati országok diplomáciai objektumai ellen Lvivben (Lembergben) - állította Igor Konasenkov.
Az amerikai szervezet szerint a hatalmas űrszikla március 24-én, azaz jövő hét csütörtökön lép majd föld körüli pályára. Bár az égitest közvetlen veszélyt nem jelent földünkre, a csillagászok figyelik útját.
A világon 469 714 863 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 074 560 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 468 132 388 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 070 885 volt.
A meglepő adatokat több ukrán politikus is felkapta. Ám az adatok hitelessége erősen kérdőjeles. A szóban forgó kutatás minden bizonnyal az információs hadviselés része.
A Monarchia idején, az 1910-es évek elején játszódó filmben, egy kisvárosi fiatalember és egy szegény cselédlány drámai módon kibontakozó szerelmét és csalódását láthatjuk. A helyi lap szerkesztője Sándor, nagy rajongója a női nemnek, ám hétköznapi udvarlásai inkább csak merő passziónak tekinthetők, mintsem komoly elhatározásoknak. Újságírói hivatá
Ty Gibbs egy merész utolsó körös előzéssel megnyerte a NASCAR Xfinity Series kaotikus versenyét az Atlanta Motor Speedway-en. A második hosszabbításban Gibbs a negyedik helyen állt az újraindításnál a vezető Ryan Sieg mögött a külső sávban, Austin Hill és Riley Herbst pedig együtt állt az alsó sávban. Gibbs feltolta Sieget a mezőny elé, majd A.J.
A balatonföldvári Baptista Üdülőközpontban is sok hazájából elmenekült ukrán kisgyermek él jelenleg. Nekik szerzett egy kis örömet pár animátor, hogy oldják a borzalmakat, amiket átéltek.