2022. március 20. vasárnap

márc. 20
7:54
Választás 2022 – Március 25-ig lehet delegáltakat küldeni a szavazatszámláló bizottságokba (hirado.hu)
A jogszabály szerint a választási bizottságoknak - a választott tagokon felül - a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is vannak.
márc. 20
7:54
A 7 legesélyesebb licitáló, aki Abramovics utódja lehet a Chelsea élén (Igényesférfi.hu)
Nem sokkal azután, hogy Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen, Roman Abramovics váratlanul lemondott és átadta a Chelsea irányítását és felügyeletét a Chelsea jótékonysági alapítvány megbízottjának.
márc. 20
7:54
Kína élesen bírálta a nyugati szankciókat (Demokrata)
„Az Oroszország elleni szankciók egyre felháborítóbbak” – jelentette ki Li Ju-cseng kínai külügyminiszter-helyettes.
márc. 20
7:54
Dobrev is mentegeti a jobbikos Z. Kárpát Dánielt (Magyar Nemzet)
Mint mondta, mindenkit az ellenzéki pártok közös elvi nyilatkozata alapján ítélnek meg.
márc. 20
7:54
Instagramon áll ki az ukránok mellett az orosz influenszer, rászállt a Kreml (Forbes)
Belonika, eredeti nevén Veronika Belotszerkovszkaja Oroszországban népszerű influenszer. Eddig fényűzőnek tűnő életének pillanatairól szóló, megkomponált Instagram-posztjainak köszönhette ismertségét. Amikor azonban Oroszország megtámadta Ukrajnát, bejegyzései azonnal politikai színezetet kaptak. Nyíltan kifejezte
márc. 20
7:54
Megoldások világvégére – A budapesti metró vagy saját bunker? (Helló Magyar)
Ha Magyarországot atomtámadás érné, a budapesti metróban 220 ezer ember tudna menedéket találni. De építeni vagy építtetni is lehet bunkert.
márc. 20
7:54
Mi fán terem a boldogság? – Elméletek a boldogságról annak világnapján (egy.hu)
Sokan eredtek már a boldogság nyomába, remélhetőleg a többségük célba is ért. Mindenki csak a saját életében találhatja meg azt, bár az odavezető út olykor meglehetősen kacskaringós is lehet. Mit tehetünk, hogy mi is boldogok legyünk? Ennek próbáltunk utánajárni!
márc. 20
7:54
Újabb ukrán város segélykiáltása: a polgármester szerint az oroszok rommá lövik Csernyihivet (rtl.hu)
Az ostromlók válogatás nélkül mérnek lakónegyedekre tüzérségi támadásokat. Már nincs áram, sem víz, sem fűtés.
márc. 20
7:56
Csernyihiv polgármestere szerint katasztrofális a helyzet (Demokrata)
„Nincs áram, sem víz, sem fűtés, a városi infrastruktúra teljesen romokban hever.”
márc. 20
7:58
Felfüggesztették több ukrán ellenzéki párt tevékenységét (Demokrata)
Nem fognak sikerrel járni a politikusaik – mondta Volodimir Zelenszkij.
márc. 20
8:00
Hollywood szegényebb lett Pom Pommal, de Mézgáékért Európa, a Macskafogóért pedig Amerika rajongott (Blikk)
Pom Pom, Dr. Bubó, a Macskafogó, vagy éppen a Mézga család – ezeket a zseniális meséket itthon ötven év múlva is ismerik majd, de némelyiknek a külföldi hírnév is megadatott.
márc. 20
8:00
Újabb rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea (Portfolio)
Észak-Korea vasárnap újabb rakétakísérletet hajtott végre - jelentette be a dél-koreai hadsereg.
márc. 20
8:00
Szekeres Adrien: Visszataszítanak a durva, kemény emberek (Ripost)
Szekeres Adrien tökéletes produkcióra törekszik, de néha nehezebb ezt elérnie.
márc. 20
8:00
Dolgozni munkaidőn kívül? Hamarosan törvény tilthatja (Hamu és Gyémánt)
Az Ipsos piackutató cég több mint 1000 egyesült királyságbeli munkavállaló részvételével készített egy felmérést, hogy megtudják, hogyan vélekednek a „lecsatlakozás jogáról”.
márc. 20
8:00
A magyarok szeretik az életet (Demokrata)
Az Orbán-kormány mögött ott a civilek egyre markánsabb többsége – állítja Fricz Tamás, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója.
márc. 20
8:00
Autós kiállításon lövöldöztek, halálos áldozat is van (Demokrata)
Egy gyanúsítottat őrizetbe vettek, bár lehet, hogy több fegyveres elkövető is volt.
márc. 20
8:06
Családi pótlék 2022 - Milyen adatok, tények megváltozását kell bejelenteni? (ProfitLine)
Kinek jár és hol igényelhető a családi pótlék? Mi a nevelési ellátás és az iskoláztatási támogatás közötti különbség? Ki jogosult nevelési ellátásra? Ki jogosult iskoláztatási támogatásra? Ki tekinthető családi pótlék szempontjából saját háztartásban nevelt gyermeknek? Ki jogosult saját jogán családi pótlék ellátásra? Mikor kerül folyósításra a csa
márc. 20
8:06
A dél-koreai hadsereg bejelentette mit hajtott végre Észak-Korea (hirado.hu)
Észak-Korea vasárnap újabb rakétakísérletet hajtott végre - jelentette be a dél-koreai hadsereg.
márc. 20
8:06
Izraelben ismét terjedni kezdett a koronavírus (444.hu)
A fertőzések többségét most már nem az omikron, hanem a BA.2 variáns okozza.
márc. 20
8:06
Lesz kenyér (Demokrata)
A biztonságot garantálja a kormány azon rendelkezése, amelynek értelmében magyar gabonát csak előzetes bejelentéssel lehet kivinni az országból.
márc. 20
8:06
Versenyfutás az idővel (Demokrata)
Váratlanul érte az orosz elitet Ukrajna megtámadása. A háború és következményei leginkább a középosztályt sújtják, amely értetlenül áll e testvérháború előtt.
márc. 20
8:06
Kálmán Olga az ereszcsatornát kéri számon Németh Szilárdtól (Mandiner)
A fideszes politikus poénjára sajátos válasz érkezett a volt műsorvezetőtől.
márc. 20
8:06
Neonáci börtönbandát védelmez a jobbikos Szilágyi György (Magyar Nemzet)
A neonáci börtöntöltelékekből álló Árja Testvériség (Aryan Army) nevű bűnszervezetet védelmezi egy most előkerült videón Szilágyi György, a Jobbik alelnöke, aki nem mellesleg a Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt vezette közös listán is előkelő helyen szerepel.
márc. 20
8:06
Magnussen nagyon boldog a 7. helye után (Racing)
Kevin Magnussen nem akármilyen teljesítménnyel tért vissza a Forma-1-es rajtrácsra. A dán a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén a hetedik helyen végzett, egy Q2-ben tapasztalt hidraulikai probléma ellenére is. Egy Sky Sports-al folytatott beszélgetésben Magnussen elmondta, hogy amikor Günther Steiner felhívta, semmit sem ígért azzal kapcsolatban, hol
márc. 20
8:09
Újabb nagyhatalmak üzentek Oroszországnak (Menedzsment Fórum)
Kisida Fumio japán és Narendra Modi indiai miniszterelnök szombati találkozóján az Ukrajna elleni orosz agressziót illetően egyetértett abban, hogy sosem fogják eltűrni a status quo erőszakos megváltoztatását.
márc. 20
8:12
Ukrán színekben dokkoltak a Nemzetközi Űrállomás új orosz űrhajósai - Moszkva szerint nem (Infostart)
A szkafanderen orosz címer is szerepel, így a Roszkoszmosz magyarázatának is lehet értelme, mely szerint a három űrhajós egyazon egyetemen végzett, amelynek a sárga szín is jelképe.
márc. 20
8:12
Biciklisáv és új parkolási rend – Így újul meg a Podmaniczky utca! (Metropol)
Az utcában a felújítás ideje alatt gyalog is lehet majd közlekedni, és a BKK járatai is járni fognak. Az építkezés várhatóan idén ősszel fejeződik be.
márc. 20
8:12
Play-to-earn játékokról beszélgetünk a ma esti Twitch streamben! (Kripto Akadémia)
Igen, már a streamelünk a Twitchen is, de ne szaladjunk ennyire előre. Összeállt a Kripto Akadémia Gaming csapata és jelenleg három játékszakértő, Clumsy, Grecsosz és Pesent-eve tud neked segíteni abban, hogy milyen játékkal érdemes játszani, hol vannak profitlehetőségek, és úgy egyáltalán: mi ez az egész? Eddig a Discord szerverünkön kérdezhettél
márc. 20
8:12
Hamarosan megkezdődik a hadiipari termelés Kaposváron (ProfitLine)
Rövidesen megkezdődik negyven Gidrán típusú, Törökországban gyártott harcjármű rádiótechnikai, elektronikai eszközökkel történő felszerelése Kaposváron, később pedig további száz példányhoz helyben gyártanak alkatrészeket is - jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a somogyi megyeszékhelyen szombaton.
márc. 20
8:12
Lánczi Tamás: nem most van itt az ideje, hogy valaki lelkes amatőrként magát miniszterelnökként kipróbálja (Ripost)
Nem most van itt az ideje annak, hogy valaki lelkes amatőrként a magyar közéletben bukdácsoljon és magát miniszterelnökként kipróbálja - értékelte Lánczi Tamás politológus a baloldal kormányfő-jelöltjének Magyarország ukrajnai katonai szerepvállalására vonatkozó kijelentéseit a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
márc. 20
8:12
Amerikában kényszerül visszahívásokra a Volkswagen (vg.hu)
.
márc. 20
8:12
Származása miatt bántották Caramel feleségét, radikális lépésre szánta rá magát (BorsOnline)
Szilágyi Szilvit gyermekkorában rengeteg bántás érte származási miatt. Komoly lépésre is elszánta volna magát, hogy „megszabaduljon” jellegzetes szemétől.
márc. 20
8:12
Ne dobd ki a vaj csomagolását! Mutatjuk, mire használhatod (Life)
Nem gondoltuk volna, hogy ha elfogyott a vaj, akkor a csomagolásának még hasznát vehetjük.
márc. 20
8:12
Ez nem a lelkes amatőr miniszterelenök-jelöltek ideje (Demokrata)
Magyarországnak abból a konfliktussorozatból, ami elindult, ki kell maradnia.
márc. 20
8:12
Csengeri távlatok (Magyar Nemzet)
Kisebb csoda, hogy a Szatmár vármegyei Csenger a határon belül maradt.
márc. 20
8:12
A bolgárok besokalltak: nem újítják meg a szerződést a Gazprommal (Mandiner)
Nem kérnek az orosz gázból.
márc. 20
8:18
Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre (444.hu)
A rakéták a Sárga-tengerbe csapódtak.
márc. 20
8:18
Idegen, földönkívüli objektumot talált egy férfi, amely most gazdaggá teheti őt (Promotions)
Nem sajnált másfél évet az űrbéli tárgy felkutatására, és végül sikerrel járt.
márc. 20
8:18
Trendforduló: a németek hidrogénhajtást akarnak elektromos helyett (Autószektor)
Hogyan hajtunk a jövőbe? Erre akart rájönni a Mobile.de platform egy németországi reprezentatív felmérésben. A Mobile.de online platform megszólaltatta a német autósokat. Egy 2064 fő részvételével készült reprezentatív felmérés során Németország legnagyobb járműpiaci portálja arra volt kíváncsi, hogyan képzelik el a németek a jövő autóját. A többsé
márc. 20
8:18
Natalie Decker szenzációs pole pozíciót szerzett Charlotte-ban (Racing)
A kvalifikáció lezajlott a Trans Am Charlotte Motor Speedwayen rendezett futamán, Natalie Decker pedig megszerezte a pole pozíciót. Nem csak ő az egyetlen ismerős név, hiszen egy régi NASCAR-os, Paul Menard pályarekorddal lett az első a TA osztályban. “Jó újra a Charlotte Motor Speedwayen lenni” – mondta Menard. “Ken jó programmal rendelkezik, és é
márc. 20
8:18
Enyhülő viszony: a Giga Texasban járt az amerikai munkaügyi miniszter (Villanyautósok)
Lehet, hogy egyszer még az elnök is ellátogat egy Tesla gyárba? A teljes anyag Enyhülő viszony: a Giga Texasban járt az amerikai munkaügyi miniszter címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
márc. 20
8:18
Elhunyt Oravecz Éva Csilla újságíró (rtl.hu)
Tragikus hirtelenséggel halt meg.
márc. 20
8:24
Boris Johnson az ukránok szabadságharcához hasonlította a Brexit megszavazását (444.hu)
Mondjuk Ukrajna éppen belépni szeretne az EU-ba.
márc. 20
8:24
Az orosz világelső, Danyiil Medvegyev ezzel az egy feltétellel indulhat Wimbledonban (Igényesférfi.hu)
Úgy tűnik, ha az orosz világelső teniszező, Danyiil Medvegyev részt szeretne venni a wimbledoni teniszbajnokságon, meg kell tennie néhány diplomácia kört a verseny előtt. A brit kormány ugyanis biztosítékot szeretne arról, hogy az orosz teniszsztár nem Vlagyimir Putyin híve.
márc. 20
8:24
Gulyás Gergely: hazánknak három fontos feladata van (Demokrata)
Ha a baloldal kijelentéseit tettekre váltanák, Magyarország belesodródna a háborúba.
márc. 20
8:24
A hónap végéig adható be a támogatási kérelem (Agrárágazat)
Itt is érvényesül a digitális mezőgazdaság elve; a papír alapú kérelmeket alapból elutasítják.
márc. 20
8:24
Élelmiszermentés: ha az akciós pult sem működik (Mezőhír)
Az élelmiszermentés jegyében megugranak a bolthálózatok adminisztrációs terhei. A mezőgazdasági beszállítók is megérzik.
márc. 20
8:24
A Liebherr és Tula közös kutatási projekten dolgoznak (GépMax)
A kutatás eredményei világszerte pozitívan befolyásolhatják a terepjáró berendezések fejlesztését vagy gyártását.
márc. 20
8:24
Öltönyhöz, páncélhoz is megy az igéző óracsomagolás (Transpack)
Múlt és jelen egy elképesztő csomagolásban: íme, a szamuráj-óra!
márc. 20
8:24
15 millió csirke helyett évi 25 milliót vágnak (Magyar Mezőgazdaság)
Az 1800 embernek munkát adó, debreceni székhelyű Tranzit Cégcsoport évi 2 millió libát, 9 millió kacsát és 15 millió csirkét nevel és dolgoz fel a saját telepein, vágóhídjain. A csoport élelmiszeripari tagja a nyírbátori csirkefeldolgozó és nyírgelsei víziszárnyas feldolgozó üzemében 6,5 milliárd forintos ráfordítással teljes korszerűsítést, kapaci

Keresés