2022. március 26. szombat

márc. 26
18:18
Hamis behívóparancsok terjednek Magyarországon (Helló Magyar)
Valótlanságokat állító behívóparancsokat terjesztenek ismeretlenek postai és elektronikus úton a Magyar Honvédség Parancsoksága nevében. Magyarországon béke van, a Honvédelmi Minisztérium és Magyar Honvédség nem küld ki ilyen behívóleveleket.
márc. 26
18:18
700 éves történet, mégis rólunk szól: rendkívüli ősbemutatón jártunk az Udvari Kamaraszínházban (egy.hu)
Különleges történelmi dráma debütál az Udvari Kamaraszínház színpadán: a Jászai Mari-díjas rendező és író Andrássy Attila Anjou – A liliom útvesztői című darabja nem csak témaválasztása miatt figyelemreméltó. A gazdag eszköztárral, kifejezetten érdekes szereposztással színpadra állított történet maga is olyan, mint egy határokat feszegető kalandreg
márc. 26
18:18
Hogyan változtatnák meg az életünket a CBDC-k bevezetése? (BitcoinBázis)
A világ országainak bankjai egyre nagyobb számban mérlegelik, hogy kibocsássák-e saját központi banki digitális valutáikat (CBDC), és sokan már most
márc. 26
18:21
Jöhet a NASA csúcsragadozójának próbája (Infostart)
Kivitték az indítóállványhoz a NASA eddigi legnagyobb és legerősebb rakétáját, amellyel az amerikai űrügynökség első lépésként a Holdat célozza meg. A rakétát most még nem lövik ki, csupán valós körülmények között szimulálják az indítását – ismertette az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója.
márc. 26
18:24
Döntetlen a pólóbajnokság rangadóján (Infostart)
Az elődöntőben az OSC a Szolnokkal, az FTC a Vasassal találkozik.
márc. 26
18:24
Egy órával rövidebb lesz az éjszaka (ATV)
Kezdődik a nyári időszámítás, ami azt jelenti, hogy egy órával rövidebb lesz a most  következő éjszaka.
márc. 26
18:24
Medvegyev: Moszkvának megvan a joga ahhoz, hogy nukleáris fegyvereket vessen be Ukrajnában (SzMo)
Szakértők szerint az orosz vezetők az újabb nukleáris fenyegetéssel inkább csak a hadsereg ukrajnai kudarcairól próbálják elterelni a figyelmet.
márc. 26
18:24
Napi.hu: lényegében az orosz gázcsapok elzárását jelentené, ha tényleg csak rubelben lehetne fizetni a gázért (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 26
18:24
A polgárháború felé sodródik egy fontos ázsiai ország - Dobozi István írása (Növekedés)
A kvázidemokráciával való korlátozott kísérletezés után egy évvel ezelőtt Burma visszatért diktatórikus önmagához: ahogy korábban fél évszázadon át, ismét tábornokok vezetik. Fenntartható lesz-e a katonai uralom a totális polgárháború felé sodródó országban?
márc. 26
18:30
Tápai Szabina a formás combjaival ingerli rajongóit, habfürdőbe bújva szexizik (Promotions)
A sztársportoló házassága az év elején válságba jutott, de mára talán túl vannak a nehezén.
márc. 26
18:30
Szabályosak-e a szankciók? (Demokrata)
A nemzetközi jog lehetőséget ad az európai államoknak arra, hogy orosz és fehérorosz oligarchákat szankcionáljanak – mondta Tóth Norbert.
márc. 26
18:30
Meggyőző a Nyugat egysége az ukrajnai válságban – Danny Kruger brit képviselő a Mandinernek (Mandiner)
Hogyan reagált az Egyesült Királyság és Európa a háború jelentette új biztonsági fenyegetésre? Milyen politika tud majd életszerű megoldásokat nyújtani a változó világrendben? Danny Kruger brit konzervatív parlamenti képviselőt, David Cameron és Boris Johnson korábbi munkatársát kérdeztük a Danube Institute és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös
márc. 26
18:36
Nehéz helyzetbe került a Fradi (Infostart)
A Ferencváros 33-26-ra kikapott a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, a negyeddöntőbe jutásért folyó párharc szombati, első mérkőzésén.
márc. 26
18:36
Forma-1 Szaúdi Nagydíj: a harmadik szabadedzésen is Leclerc volt a leggyorsabb (Blikk)
Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Szaúdi Nagydíj harmadik szabadedzésén, szombaton.
márc. 26
18:36
Vasárnap megkezdődik a nyári időszámítás (Demokrata)
Az óraátállítás Magyarország területén két nemzetközi vonatot érint, ezek pályafelújítások miatt kerülő útvonalon közlekednek.
márc. 26
18:48
Beszámoló Mariupolból: "Havat olvasztanak, vagy a vezetékekből szedik ki a vizet, azt isszák” (ATV)
Tapodtat sem engedik előre az ukrán katonák Kijevnél az oroszokat, akiket Csernyihivnél is sikerült visszaszorítani. Emellett az orosz csapatok elvesztették a déli Herszon egy része fölött is az ellenőrzést. Az ukrán elnök szerint Ukrajna erős csapásokat mért és jelentős veszteségeket okozott az oroszoknak, akik több mint egy hónapja támadták meg d
márc. 26
18:48
Ki gondolta volna, hogy pont a 70-es évek stílusa áll majd olyan jól Dakota Johnsonnak? (Glamour)
Ez persze nem annyira meglepő, ha tisztában vagyunk vele, hogy a Gucci divatház és annak kreatív igazgatójának, Allesandro Michelének a múzsája már évek óta Dakota Johnson, és mint azt látni lehet, Michele esztétikájában abszolút elsőszámú ihletforrás a dekadens 70-es évek.
márc. 26
18:48
Az üdítően savanyú sóska - annyira könnyű termeszteni, hogy magától is terjed (Magyar Mezőgazdaság)
A tavasz első zöldségei tartozik az üdítően savanyú sóska. Hidegtűrő évelő növény, nagyon könnyű a termesztése, olyannyira, hogy ha nem vigyázunk, magától is terjed a kertben, ha nem szedjük le időben a virágszárait és hagyjuk felmagzani. Magról vethetjük márciustól májusig, vagy előnevelt cserepes növényeket ültethetünk 30 x 30 cm térállásba.
márc. 26
18:54
Feszült a hangulat Ivano-Frankivszkban – beszámoló a helyszínről (Infostart)
Megérkezett Ukrajnába a Magyar Máltai Szeretetszolgálat élelmiszerszállítmánya. A korábban orosz rakétákkal támadott Ivano-Frankivszk városából a segélyszervezet ügyvezető alelnöke adott interjút.
márc. 26
18:54
Súlyos térdsérülése után 243 nappal visszatért a pályára Sigér Dávid (Blikk)
Sigér Dávid, a Ferencváros 14-szeres válogatott labdarúgója szombaton visszatért a pályára súlyos térdsérülését követően.
márc. 26
18:54
Biden Putyinról: Ő egy mészáros (Mandiner)
Az oroszok erre közölték: az ilyen személyeskedő sértések szűkítik annak a lehetőségét, hogy idővel enyhüljön a viszony az orosz és az amerikai kormány között.
márc. 26
19:06
Finiséhez közeledik a kampány (ATV)
Míg Orbán Viktor a tervezett haderőfejlesztésekről beszélt Zalaegerszegen, Márki-Zay Péter az önkormányzatok önállóságának visszaadását ígérte Egerben. A választás nagyban múlik azon a 300-400 ezer bizonytalan szavazón, aki még mindig nem döntötte el, hogy melyik pártra húzza be az X-et április 3-án.
márc. 26
19:06
Egy ukrajnai elemző szerint eddig mintegy 63 milliárd dollár kár keletkezett az ország infrastruktúrájában (Mandiner)
Ez 1,8 billió hrivnya.
márc. 26
19:12
Súlyos balesetet szenvedett Mick Schumacher (Infostart)
A Szaúdi Nagydíj időmérőjének második szakaszában csapódott a falnak a német pilóta.
márc. 26
19:12
Ételízesítős tubusokba rejtette a kábítószert egy bűnbanda (ProfitLine)
Ételízesítős tubusokba rejtette a kábítószert egy bűnbanda, amelynek tagjait Szombathelyen fogták el - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
márc. 26
19:12
Féléves sincs, de különösen rosszul öregedett Szijjártónak ez a szabadságharcról szóló posztja (444.hu)
„Tisztelet a hősöknek, szégyen a cserbenhagyókon!"
márc. 26
19:12
Ez lehet az új őrület a zenegyűjtőknél? Hihetelen mekkora reneszánszukat élik a bakelitek (Pénzcentrum)
Magyarországon tavaly 2020-hoz képest másfélszeresére nőtt a vinyl lemezek értékesítése, erre már többet költöttek a magyarok, mint CD-re. A streaming ugyanakkor továbbra is egyeduralkodó.
márc. 26
19:12
LEGO modell készült Doki DeLoreanjéből (Autónavigátor)
Fiatalokat és idősebbeket egyaránt lázba hozhat a LEGO legújabb modellje. Az utóbbi időben rengeteg fiktív és valós autót megépített már
márc. 26
19:18
Egész napos választási hírfolyammal készül a Hír TV (HírTV)
Már csak 8 nap van az április 3-ai országgyűlési választásig. A Hír TV minden eddiginél színesebb és sokrétűbb választási műsor-folyammal készül a napra.
márc. 26
19:18
Törökország szívesen látja az orosz oligarchákat – jelentette ki a török külügyminiszter (SzMo)
Csak a törvényes kereteknek kell megfelelniük – tette hozzá.
márc. 26
19:18
„Mintha tisztítótűzben lennénk” – Születésnapi Hello, WMN! kiégésről, túlélésről és önismeretről (WMN)
Ilyen volt a Hello, WMN! két év után először közönség előtt, a hetedik születésnapunkon, nőnapon. Aki nem tudott velünk lenni ezen a különleges estén, most pótolhatja az élményt, mert olyan meglepő fordulatok történtek a színpadon, hogy aki ott volt, sosem felejti el ezt a beszélgetést.
márc. 26
19:18
Senki nem élte túl a Dél-Kínában lezuhant repülőgép katasztrófáját (Mandiner)
A China Eastern kínai légitársaság gépének fedélzetén tartózkodó 132 ember közül 120-at már azonosítottak.
márc. 26
19:24
Már biztosan nincs túlélője a kínai repülőgép katasztrófájának (Infostart)
Az egyik feketedobozt még keresik.
márc. 26
19:24
Biden Varsóban: hosszú küzdelemre kell felkészülni (Demokrata)
Az Egyesült Államok kiáll az ukránok mellett – hangsúlyozta Joe Biden.
márc. 26
19:24
Biden Varsóban: Hosszú küzdelemre kell felkészülni (Mandiner)
„Mellettetek állunk ki. Pont” – jelentette ki az ukránoknak címezve az amerikai elnök.
márc. 26
19:36
Az Ötöslottó nyerőszámai a 12. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2022/12. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A 13. játékhéten nem volt telitalálat, így tovább halmozódik az ötös lottó főnyereménye. Jövő héten már 545 millió forint lesz a tét.
márc. 26
19:36
Ha szemmel ölni lehetne! A legviccesebb (mindenről árulkodó) arckifejezések az Oscart elbukó filmcsillagoktól (Joy)
Vigyázat, a kamera mindent felvesz!
márc. 26
19:36
Történelmi emlékhelyet jelölő sztélét avattak Romhányban (Demokrata)
A romhányiak mindennapjában ott él II. Rákóczi Ferenc.
márc. 26
19:36
A rendiségtől a tömegdemokráciáig – Kis magyar választástörténet (Mandiner)
A magyar népképviseleti országgyűlések hagyománya 1848-ig nyúlik vissza. A tavaszi választás fényében érdemes áttekinteni a gazdag örökséget.
márc. 26
19:39
A legnagyobb reptéri fejlesztés csak most jön – látványtervek (Infostart)
A tervek szerint 2024-ben újra megnyílna a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálja. De csak 2028-ig, amíg el nem készül a 3-as terminál. Az 1. terminál látványtervei már készen vannak, jelenleg az engedélyeztetés zajlik – számolt be a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.
márc. 26
19:42
Nincs túlélője a kínai légikatasztrófának, a gép másik fekete doboza nem került elő (Blikk)
Ötödik napja folyik a Kína fölött lezuhant MU5735 járat túlélői után folytatott kutatás, ám egyetlen túlélő sem találtak és a gép másik fekete doboza sem került elő.
márc. 26
19:42
Most már biztos: senki nem élte túl a Dél-Kínában lezuhant repülőgép katasztrófáját (ATV)
Megerősítették a kínai hatóságok szombaton, hogy senki nem élte túl a dél-kínai Kuanghszi tartományban hétfőn lezuhant belföldi utasszállító repülőgép katasztrófáját - írja az MTI.
márc. 26
19:42
Ukrán nagykövet: Minden magyar azt mondaná, hogy inkább hajlandó valamivel többet fizetni a gázért, mint a saját vagy a fia, testvére, férje életével,… (444.hu)
Higgyék el, hogy önöknél sokkal inkább érdekeltek vagyunk abban, hogy a mi háborúnk ne váljon az önök háborújává is, mert ez azt jelentené, hogy Oroszország elpusztította Ukrajnát - mondta Ljubov Nepop.
márc. 26
19:42
Biden Putyinról: „Az isten szerelmére, ez az ember nem maradhat hatalmon” (SzMo)
„Mellettetek állunk ki. Pont” – üzente az ukránoknak az amerikai elnök Varsóban.
márc. 26
19:48
Jönnek a választások: miként szavaznának a fiatalok? (Mandiner)
A család vagy az egyetem határozza meg a fiatalok politikai nézeteit? Létezik-e a jóléti énközpontú választói szemlélet? Orbán vagy Márki-Zay a népszerűbb a fiataloknál? Az Ifjúságkutató Intézet rendezvényén jártunk!
márc. 26
19:54
Ezért óvjuk a fecskéket (Agroinform)
A fecskék száma drasztikusan lecsökkent, pedig igazán sokat tesznek értünk ezek a gyönyörű madarak.
márc. 26
19:54
Pozsonyi Ádám: Gergő nem érti (Mandiner)
Vannak alakok, akik a hülyeségük miatt lesznek híresek, vagy legalábbis a hülyeségük miatt kerülnek a látókörödbe.
márc. 26
19:54
Ne felejtsük el átállítani az órát! (Helló Magyar)
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, hajnali két órakor állítják előre az órákat hajnali háromra. Az óraátállítás a MÁV, a Volánbusz és a BKK éjjeli járatait is érinti.
márc. 26
19:54
InnoElectro 2022 Kiállítás és Konferencia (go2fly)
Mit jelent a drónok harca egy konstruktőrnek? Mit keres a Puli a Holdon? Hol tart a magyar zsebműhold program? Hogyan fér el a zsebünkben a gyártás? Milyen a kis szenzorok titkos élete? Hol tart a magyar okos otthon piac és hogyan lesz okos egy áruház polca? Hogyan lehet demokratizálni a gyártást? Tervezés, szimuláció, innovatív újdonságok,
márc. 26
19:56
Elhunyt Antonio Carraro – emlékét egy traktor-kategória őrzi (Agroinform)
2022. március 11-én elhunyt Antonio Carraro, az Antonio Carraro S.p.A. elnöke.

Keresés