Herczig Norbert és Igor Bacigál a tizenkettedik helyen zárta az Azori-szigetek Rally első napját, mely után Ricardo Moura vezet a délután nagyszerűen autózó Simon Wagner és Efrén Llarena előtt. A Fafe Rallyhoz hasonlóan komoly esőt tartogatott az Azori-szigetek Rally első napja is, mely délután még szárazabb körülmények között folytatódott, majd i
Az amerikai elnök Varsóban elmondott beszéde szerint a demokráciáért folytatott harc nem ért véget a Vasfüggöny leomlásával, és egy diktátor akarata nem győzedelmeskedhet az emberek szabadságszeretete és összefogása felett.
Oroszország máris stratégiai vereséget szenvedett ukrajnai háborújában, az orosz erők nem törték meg az ukránokat lelkileg, és a Nyugat egységesebb, mint valaha - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök a szombaton Varsóban mondott beszédében.
Tanulságok Aleppótól Marjupolig: ősi hadászati tanok témája, emberi és nemzeti tragédiák helyszíne a városostrom. Az ukrajnai háború kapcsán ír hadászati szakértőnk a városok megtámadásának pokoli dilemmáiról.
Rongálás miatt feljelentést tett a rendőrségen a Mi Hazánk Mozgalom, mert állítása szerint a Kétfarkú Kutya Párt úgymond "odapiszkított" a párt irodája elé.
Rácz Jenő felesége, Gyuricza Dóri egy néhány hónappal ezelőtti fotót osztott meg a nászútjáról, mely mély gondolatokat ébresztett benne a terhessége előtti testképzavaráról kapcsolatban.
A Fidesz aktivistái telefonon és személyesen is biztatni fogják a választókat, hogy "a béke és a biztonság megőrzése érdekében" menjenek el április 3-án szavazni és voksoljanak a Fideszre - közölte a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.
„Meggyőződésem, hogy minden magyar azt mondaná, hogy inkább hajlandó valamivel többet fizetni a gázért, mint a saját életével, honfitársainak végtelen szenvedésével fizetni” – fogalmazta meg Ljubov Nepop, szerinte mit akarnának a magyarok.
Egy friss kutatás szerint a demencia első jele lehet idősebb felnőtteknél, ha gyakran vágynak nap közbeni alvásra, vagy hosszasan alszanak ilyen alkalmakkor.
A Harry Potter írója az amerikai eltörléskultúra áldozatává vált az orosz elnök szerint. Putyin hozzátette, ehhez hasonlóan próbálják a nyugatiak ellehetetleníteni Oroszországot is.
A francia autógyár február végén függesztette fel működését Oroszországban logisztikai problémákra hivatkozva, de néhány nappal ezelőtt a részleges újranyitás mellett döntött. A Renault második legnagyobb piaca Oroszország.
A hat hónapostól hatévesig terjedő korú gyermekek esetében az omikron variánssal történő megfertőződést nem tudta megakadályozni a vakcina, de súlyos megbetegedés vagy halálozás nem fordult elő körükben.
Joe Biden amerikai elnök erősen bírálta Vlagyimir Putyint, mondván, hogy az orosz elnök nem maradhat hatalmon. Egyes kritikusok szerint veszélyes következményei lehetnek a kijelentésnek.
Dmitrij Peszkov, az Orosz Föderáció elnökének sajtótitkára kommentálta Joe Biden amerikai elnök szavait, aki egy varsói nyilvános beszédében kijelentette, hogy az orosz vezető "nem maradhat hatalmon", megjegyezve, hogy nem Biden dönti el, ki hatalmon van az Orosz Föderációban
Átadták március 25-én Magyarország legkisebb történelmi borvidékének erődítményét. A somlói vár egy év alatt született újjá a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében.
Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására rubelben kell fizetni a jövőben az orosz gázszállítmányokért, a magyar kormány azonban erről még nem kapott hivatalos értesítést.
Az orosz oligarchák vagyona befagyasztását kérte Svájctól a lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki, aki erről az Ignazio Cassis svájci elnökkel folytatott varsói megbeszélését követően számolt be március 21-én.
Kiénekelte Kyle Busch szájából a sajtot Zane Smith a NASCAR Camping World Truck széria austini versenyén. A Front Row Motorsports versenyzője idei második győzelmét aratta. Az austini hétvége versenyprogramja a Truckok versenyével keződött. A 36 versenyzőt számláló mezőnyre 42 kör várt a COTA-n, ezek a szokás szerint 3 szegmensre osztott körözés az