Mínuszok uralták a terménypiacokat a hét első kereskedési napján. Chicagóban a búza 4,6 százalékkal, a kukorica 0,8 százalékkal, a szójabab 2,9 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza értéke 3 százalékkal, a kukoricáé pedig 2,2 százalékkal csökkent. A takarmánybúza is olcsóbb lett. A repce kurzusa 0,3 százalé
Garay Annamária, a Fókusz riportere több napot töltött a lengyel-ukrán határon, ahol menekült családokkal találkozott. Egy szumi anya, aki férjét hátrahagyva két lányával menekült, arról mesélt, kelet-ukrajnai otthonában milyen praktikákkal jártak túl az orosz katonák eszén.
Az utóbbi hetek harcias orosz kommunikációját igyekezett csillapítani Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, amikor egy interjúban kifejtette: „A katonai műveletnek természetesen semmilyen végkifejlete nem ok az atomfegyver bevetésére”.
A széles körű orosz támadásoknak ellenállni próbáló Ukrajnában "nagyon nehéz a helyzet" annak ellenére, hogy az ukrán erők az elmúlt napokban értek el harci sikereket, például visszavették az orosz csapatoktól a főváros határában, Kijevtől északnyugatra fekvő Irpiny települést.
A holland parlament alsóháza a kormány által építeni tervezett két új atomerőművel kapcsolatos mihamarabbi döntésre szólította fel a holland Gazdasági Minisztériumot, az ország fosszilis tüzelőanyagoktól függésének csökkentése érdekében - közölte az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál hétfőn.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Bosch: A kollektív szerződéses alkalmazottak bónuszt kapnak. (Fotó: Bosch) A Stuttgart melletti gerlingeni (Ludwigsburg kerület) cég bejelentette, hogy a Bosch mintegy 165 millió eurót fizet ki alkalmazottainak. A bónusz átlagosan a havi fizetés 54 százaléka, ami körülbelül 2800 euró. A díj kifizetése április végén történik. "Minden alkalmazott je
Kezdeményezte António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn, hogy a több mint egy hónapja orosz támadás alatt álló Ukrajnában teremtsék meg egy humanitárius célzatú tűzszünet meghirdetésének feltételeit.
Lewis Hamilton és George Russell szerint sem így tervezték a szezonrajtot a Mercedesnél. Mindkét brit pilóta csalódott, amiért nem kezdték jól a 2022-es Formula-1-es világbajnokságot, és mindketten mielőbbi változásokban reménykednek.
A kínai vállalatok is ráálltak a hajlítható kijelzős okostelefonok fejlesztésére és most újabb cég dobhatja piacra a saját megoldását hamarosan. A Vivo, az egyik legnépszerűbb kínai márka a piacon, hiszen magas kategóriájú okostelefonokat gyártanak, de a fókusz piacuk elsősorban még mindig a hazai, kínai piac. A Xiaomi, a Huawei és az Oppo is piacr
A bejelentés hatására már meg is indult az árfolyam felfelé. A teljes anyag Ismét darabolja a részvényeit a Tesla címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Nem akármilyen sztárfelhozatal lesz a pénteki szolidaritási koncerten a Kossuth téren. Molnár Áron közzétette, milyen fellépők állnak ki a pedagógusok mellett a rendezvényen.
Az oroszok megint megpróbáltak valami megnyugtatót mondani. Kár, hogy a háború kitörése előtt néhány nappal még azt jelentették be, hogy visszavonulnak külső határaik közeléből, mert vége a hadgyakorlatoknak, és a tankok hazamennek, tehát elég nehéz elhinni, amit mondanak.
Nem jön a Visegrádi Négyek budapesti miniszteri találkozójára Mariusz Błaszczak, lengyel védelmi miniszter - írja a 444 a Dziennik értesülése alapján. Úgy tudni, a miniszter ezt a Nemzetbiztonsági Tanács ülésén is megerősítette.
Nem jön a Visegrádi Négyek budapesti miniszteri találkozójára Mariusz Błaszczak, lengyel védelmi miniszter - írja a 444 a Dziennik értesülése alapján. Úgy tudni, a miniszter ezt a Nemzetbiztonsági Tanács ülésén is megerősítette.
Kipróbálhattuk a NATO egyik utolsó multinacionális képességfejlesztési programját, a Többnemzeti Többfeladatú Tanker és Szállító flotta egyik példányát a norvég partok felett. A légiutántöltés során norvég F-35-ös vadászbombázók és egy svéd Gripen is „látogatást” tett.
A széles körű orosz támadásoknak ellenállni próbáló Ukrajnában "nagyon nehéz a helyzet" annak ellenére, hogy az ukrán erők az elmúlt napokban értek el harci sikereket, például visszavették az orosz csapatoktól a főváros határában, Kijevtől északnyugatra fekvő Irpiny települést - jelentette ki hétfő éjjeli videóüzenetében Volodimir Zelenszkij elnök.
Ukrajna fő célkitűzése a ma kezdődő törökországi tárgyalásokon a tűzszünet elérése Oroszországgal – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. Összefoglaló az orosz-ukrán háború fejleményeiről.
Erkölcsi felháborodását fejezte ki, nem pedig a jelenlegi orosz politikai rendszer megváltoztatására célzott, amikor szombaton Varsóban azt mondta Vlagyimir Putyin orosz elnökről, hogy "nem maradhat hatalmon".
A világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport kormányai felszólítják az országukban orosz energiahordozók importjával foglalkozó vállalatokat, hogy ne fizessenek rubelben az érvényes szerződések alapján Oroszországtól vásárolt földgázért - jelentette be a német gazdasági és klímavédelmi miniszter hétfőn Berlinben.
Sipos Zsuzsanna csak úgy tündökölt a vasárnapi díjátadón. A Dűne című film berendezője néhány kulisszatitkot is elárult a forgatásról, és hogy hogyan esett a választása pont erre a ruhára.
Brutális drágulás söpört végig a gabonák és általában a mezőgazdasági termékek piacán a nemzetközi piacokon, ami a kereskedhető határidős tőzsdéken is éreztette a hatását. A kisebb befektetők számára sokkal inkább elérhető ETF-ek ugyanakkor jó lehetőséget kínál azoknak is, akik megérzik az élelmiszerárakba átgyűrűző hatásokat. A technikai elemzés k
Erkölcsi felháborodását fejezte ki, nem pedig a jelenlegi orosz politikai rendszer megváltoztatására célzott, amikor szombaton Varsóban azt mondta Vlagyimir Putyin orosz elnökről, hogy "nem maradhat hatalmon" - ezt állította hétfőn Joe Biden amerikai elnök az Egyesült Államok szövetségi fővárosában, Washington DC-ben tartott sajtótájékoztatóján.
Bak Imre 1969-es alkotása az egyik legerősebb kortárs kép, ami az elmúlt években árverésen szerepelt. Az absztrakt festészet egyik remekműve a Festmény II., amelyet az árverésen 32 millió forintért vásárolták meg. Maurer Dóra Overlappings 31 modell B-n-k-z című alkotását 7,5 millió forintnál, Nádler István Feketebács NO.5. című festményét 4,
A Ferrari négy évvel ezelőtt jelentette be, hogy egy SUV modellel fogja bővíteni a kínálatát, de azóta néhány lesifotónál és spekulációnál többet nem lehetett megtudni a járműről.
A Huawei kínai telekommunikációs vállalat forgalma nagyot esett 2021-ben, némi vigasz, hogy nyeresége nagyot nőtt. A Huawei forgalma tavaly 28,6 százalékkal csökkent éves összehasonlításban, 636,81 milliárd jüant (99,99 milliárd dollár) elérve. Az eredmény megfelelt a vállalat decemberben közölt előrejelzésének. A sencseni székhelyű vállalat 2020-b