Az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború, az ennek következtében meghirdetett széleskörű nemzetközi gazdasági szankciók új, rövid- és középtávon egyaránt nagy bizonytalansággal prognosztizálható gazdasági pályára kényszerítik a világ- és ezen belül a magyar gazdaságot. A GKI Gazdaságkutató elemzése szerint Rövid távon a markánsan megugró
Általánosan elfogadott nézet - mondhatnánk sztereotípiának is - hogy grillezni csak a férfiak tudnak igazán jól. Olyan ez, mint a pörkölt főzés, a horgászat, a villanykörte csere vagy a pókerezés. Lehet, hogy évtizedekkel ezelőtt még megállták a helyüket ezek a sztereotípiák, de napjainkban már korántsem ez a helyzet. Úgyhogy hölgyeim, elő a grille
Amikor Lavrov kitüntette Szijjártót, a magyar külügyminiszter már rég tudta, hogy Oroszország titkosszolgálatai megtámadták és feltörték az általa vezetett Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai rendszereit.
Korábban az orosz-ukrán béketárgyaláson részt vevők közül többen is enyhébb, mérgezéses tüneteket produkáltak, köztük Roman Abramovics orosz oligarcha is.
Decemberben az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoportban a behozatal 210,8 milliárd forintot, míg a kivitel 257,6 milliárd forintot tett ki folyó áron. Az egyenleg így 46,8 milliárd forint volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) Külkereskedelmi termékforgalmi gyorstájékoztatójából.
A ZTE korábbi iráni kavarását feltáró jogász szerint nem nagyon, de az Ericsson esete az ISIS-szel azt is megmutatja, hogy a nyugati vállalatok ugyanúgy bármit megtennének a profitért.
A személyes béketárgyalások több mint két hét után kezdődnek újra. Roman Abramovics és az ukrán delegáció két tagjának állítólagos rosszulléte borzolta időközben a kedélyeket.
A cseh védelmi miniszter után a lengyel védelmi miniszter, Mariusz Błaszczak is úgy döntött, hogy nem jön a V4-es miniszterek magyarországi találkozójára.
Az orosz jegybank hétfőn elutasította az Univer Capital brókercég megmentési kérelmét, arra hivatkozva, hogy a jelenlegi mentőmechanizmus csak bankokra, biztosítótársaságokra és nem állami nyugdíjalapokra vonatkozik, írja a Reuters.
Fehér Holló legújabb dalában szeretőjéről énekel – a Farm Vip második évadjának győztese azt is elárulta, hogyan ismerte meg a lányt, aki rabul ejtette a szívét.
Helmut Marko megígérte, hogy a Red Bull egy olyan frissítésen dolgozik az autójukra, amely jelentős lökést adhat nekik a pályán. A szezon kezdete előtt Marko beismerte, hogy a csapat küszködött az autójuk súlyával. A 2022-es szabályok értelmében a súlyhatár 795 kg-ra emelkedett az üzemanyag nélkül, ami 43 kg-mal nehezebbé teszi az autókat a tavalyi
A Párbeszéd politikusa szerint vicces, hogy a miniszter szóvá tette a sajtószabadságba történő durva beavatkozást, a jobboldali médiumok szervezett meghekkelését.
A háborús konfliktusba Magyarországot belesodorni képes javaslatokat megfogalmazó Márki-Zay Péter támogatóinak köre nem növekedett – derül ki az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatásából.
Az ukrajnai háború Spanyolországot érintő gazdasági hatásainak mérséklésére 16 millió euró értékű intézkedéscsomagot dolgozott ki a kormány - jelentette be Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök hétfőn Madridban.
Az elmúlt időszakban jellemzően a háborúval kapcsolatos hírek határozták meg a tőkepiaci hangulatot. Ezzel kapcsolatban az egyik legfontosabb aktuális hír, hogy az ukrán elnök közölte, hogy Ukrajna kész kompromisszumot kötni Oroszországgal a katonai semlegesség és egyes területek vonatkozásában, ez azonban csakis népszavazás útján rendezhető. Emell
13 év után távozik a Chio termékeket gyártó Intersnack Magyarország ügyvezetői posztjáról Merkler Róbert. A szakember 2009-ben érkezett a vállalathoz, ahol először a kereskedelmi és marketing igazgatói posztot töltötte be, majd másfél évvel később kinevezték ügyvezető igazgatónak. Merkler Róbert érkezése után nem sokkal a 2008-as nemzetközi pénzü
Kedden a kevesebb napsütés ellenére szélsőségesen enyhe idő várható. Az északnyugat felől fölénk érkező fátyolfelhők az ország nagy részén már délelőtt korlátozzák a napsütést, eleinte főleg a Tiszántúlon lehetnek kevésbé felhős területek.
Meghökkentőnek hathat az olvasók számára, hogy Baumgartner Zsolt egyenesen a Pápai Hús vágóhidjáról érkezett meg interjúnk helyszínére, ám az egykori autóversenyző és családja már rutinos állattenyésztőnek és alapanyag-előállítónak számít, hét évvel ezelőtt is rangos díjakat zsebeltek be magnaglicatenyésztő vállalkozásuk elismeréseként. „Sikerünk t
Ennek a villanyautónak kevés vetélytársa akad. A teljes anyag Villanyautó teszt: Mercedes-Benz EQB 350 4MATIC címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Antalóczy Tibor.
Igazi politikai szélkakasnak számít Kertváros és Alsórákos ellenzéki politikusa, aki szerint „strukturális baj van a magyar nyugdíjrendszerrel, az első az az, hogy kevés a bevándorló”.
Az Észak-Írország–Magyarország barátságos mérkőzés mellett az U21-es és U19-es válogatottunk is pályára lép, de tenisz is szerepel a sportcsatornák keddi élő kínálatában.
Alig három hónap múlva kerülhet sor a kriptopénzek történelmének egyik legfontosabb eseményére, az Ethereum 2.0 indulására. A Merge, vagyis összeolvadás során az ETH bányagépekkel történő proof-of-work bányászata örökre véget ér. A hálózat biztonságát ezt követően a proof-of-stake konszenzus fogja biztosítani. A 2.0 indulását az elmúlt évek folyamá
Ukrajna fő célkitűzése a március 29-én kezdődő törökországi tárgyalásokon a tűzszünet elérése Oroszországgal. Az ukrán elnök szerint Ukrajnában "nagyon nehéz a helyzet" annak ellenére, hogy az ukrán erők az elmúlt napokban értek el harci sikereket. Az ország számos részében heves harcok zajlanak, így Csernyihiv, Szumi, Harkiv városoknál, a Donyec-m
Bár a bizottságnak dolgozó intézet bevonta az Alapítványt a hazánkat lejárató médiajelentés előkészítésbe, javaslatait lesöpörte az asztalról. Nagy Károly, a Transzparens menedzsere Jorge Fernando López Aguilar bizottsági elnök lapunknak adott nyilatkozatát politikai válaszként értékelte. Aláhúzta: „Mi egy olyan Európai Unióban hiszünk, ahol helye