A nyugati gazdasági szankciók – bár eddig nem ingatták meg Vlagyimir Putyint – destabilizálhatják az orosz gazdaságot és megnehezíthetik a háború finanszírozását. Másfelől növelhetik Oroszország elszántságát, erősíthetik a Moszkva–Peking tengelyt, valamint egy figyelemre méltó precedenst is teremthetnek.
A Szentszék készen áll mindent megtenni a béke érdekében - hangsúlyozta Ferenc pápa az Úrangyala-imádság után mondott beszédében vasárnap. A katolikus egyházfő szavai szerint néhány napja Ukrajnában tartózkodik két bizalmas munkatársa, a lengyel Konrad Krajevski bíboros, a pápai alamizsnahivatal vezetője, valamint a cseh származású Michael Czerny,
„Ha így megy tovább, a tavaszi vetés hatalmas földekre nem kerül ki Ukrajnában, nem lesz műtrágya és ami lesz, elérhetetlen áron - és akkor még az oroszok nem állították le a gázexportot az EU-ba. Az olajár egekben, gázár egekben” – emelte ki a biztonságpolitikai szakértő.
Salgótarján – Csak néhány fellépés kedvéért jött ki a pszichiátriáról Gáspár Győző, aki hamarosan ismét bevonul az intézménybe. A Romantic frontembere bízik benne, hogy megszabadul a pánikrohamaitól és a depressziójától, ám hiába emelték a gyógyszeradagját, még mindig sötéten látja a világot.
Több statisztika is megjelenik a jövő héten, közöttük a februári infláció, az ipari termelés januári részletes adatai, vagy a külkereskedelem januári teljesítménye.
Az elnök szerint nyolc rakéta találta el az Ukrajna középső területén, a Déli-Bug folyó partján található regionális repteret. A támadás utáni helyzetről egy videó is felkerült a Twitterre.
Az FIA nemrégiben jelentette be, hogy az összes irányításuk alá tartozó sorozatban az orosz és fehérorosz pilóták csak semleges színekben indulhatnak. E bejelentés miatt azóta több sorozat, ország döntött úgy, hogy nem engedi rajthoz állni a fenti két ország versenyzőjét, ennek lett áldozata például az F1-es Nikita Mazepin vagy a W Series-ben szere
DML, azaz Digital Magnetic Light, magyarul: mágnes indukciós világítás. A cég ezen világítástechnika kereskedelmével indult, ám a korszerűsítési, fejlesztési projektek hamar kiegészültek azok kivitelezésével is. A következő mérföldkövet olyan komplexebb energiahatékonysági projektek jelentették, ahol már a banki finanszírozást is ők szervezték. A t
A török elnök felszólította orosz hivatali kollégáját, hogy "azonnal hirdessen ki egy általános tűzszünetet" Ukrajnában - közölte vasárnap az ankarai elnöki hivatal.
Közel 200 000 ember vár a menekülésre, de csak 300-nak sikerült most elhagynia a várost - állítja a donyecki szeparatista adminisztráció egyik tisztviselője.
A szappanos szemöldök egyszerű, divatos, és tökéletesen keretezi az arcot. Már évek óta a dús, sötét szemöldök a trendi, és de egyre több hírt olvashatunk arról is, hogy ismét visszajön a vékonyabb fazon. Ez azonban ne szegje a kedvünket, hogy kipróbáljuk a szappanos szemöldököt, ami már egy jó ideje hatalmas divat.
Kiemelte: a forrásból 220 összekötő és bekötő út újulhat meg vidéken. Tovább javul a vidéki települések elérhetősége, biztonságosabbá válik a közlekedés, erősödik a helyi gazdaság - jegyezte meg a pénzügyminiszter. Varga Mihály jelezte, hogy a gyorsforgalmi utakat is bővítik; 2010 óta 1300-ról 1900 kilométerre növelték a hazai gyorsforgalmi úthálóz
Mindennapi cselekvéseink és döntéseink során a legtöbbször arra fókuszálunk, hogy mi az, amit teszünk, amit tennünk kell. Sosem (vagy csak nagyon ritkán) jut eszünkbe megfordítani, és úgy feltenni magunknak a kérdést, hogy mi az, amit nem kellene megtennünk? Alapvetően erről a fordított szemléletről szól a via negativa filozófiája, amely bár a teol
Magyarország energiaellátása jelenleg zavartalanul, menetrendszerűen, a megkötött szerződéseknek megfelelően történik. Ennek keretében naponta 10 millió köbméternyi földgáz érkezik délről a Törökország-Bulgária-Szerbia útvonalon keresztül - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon, azt követően, hogy Mevlüt Cavusoglu török ko
A járványügyi korlátozások feloldásával összhangban hétfőtől nem kell a közösségi közlekedésben maszkot viselni - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Magyarország energiaellátása jelenleg zavartalanul, menetrendszerűen, a megkötött szerződéseknek megfelelően történik. Ennek keretében naponta 10 millió köbméternyi földgáz érkezik délről a Törökország-Bulgária-Szerbia útvonalon keresztül - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon, azt követően, hogy Mevlüt Cavusoglu török ko
Az orosz inváziós erők a zaporizzsja és az inaktiv csernobili atomerőmű elfoglalása után immár a harmadik olyan létesítményt támadják, amelyben nukleáris anyagok találhatóak.