Ha szerencsénk van, akkor egy 30 évre előrevetített változás drámai, de pozitív lesz. Viszont a globális gazdaság alapvető átalakítására lesz szükség ahhoz, hogy valóban elérjük 2050-re a nettó zéró kibocsátási célt. Ennek hatalmas költsége van, de tekinthetünk rá extra kiadás helyett egyfajta hosszú távú beruházásra is, amit azért teszünk, hogy él
Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója vasárnap megerősítette a hírt, miszerint több támadást is indítottak egészségügyi intézmények ellen - számolt be a 24.hu.
A vastagbél állapotától, a benne élő baktériumtörzsek összetételének arányától, illetve a vastagbélbél falának épségétől is függ úgy az immunrendszerünk megfelelő működése, mint a normál testalkatot biztosító anyagcsere. A magyarok 45-50%-ka székrekedésben szenved. A vastagbélben hosszabb ideig pangó bélsár sok problémát tud okozni, ezért is fontos
Madridban, az új pályarekorddal világkupa aranyérmet szerző lengyel Konrad Bukowiecki a rajtszáma hátuljára írta a háború befejezésére buzdító személyes üzenetét: „STOP WAR”!
Újra Aleksandar Vucic hivatalban lévő államfőt indítja a köztársaságielnök-választáson a Szerb Haladó Párt (SNS) - erről döntött a legnagyobb szerbiai párt vezetése vasárnap.
Egyre nehezebb helyzetbe került Mariupol városa. Napok óta nincs áramellátás és fűtés a városban. A lakosság el akarja hagyni a lassan pokollá váló környéket. A most kihirdetett tűzszünet miatt erre lett volna lehetőség. De az oroszok szétlőtték az evakuálásra szánt buszok nagy részét.
Újra Aleksandar Vucic hivatalban lévő államfőt indítja a köztársaságielnök-választáson a Szerb Haladó Párt (SNS) - erről döntött a legnagyobb szerbiai párt vezetése vasárnap.
A tavaszi szezon új pulóvertrendje annyira dögös, stílusos és különleges, hogy egyszerűen nem tudunk vele betelni. Egy biztos: ezek a darabok garantáltan nem fognak szembe jönni veled az utcán! Bemutatjuk nektek a dögös nyitott hátú pulóvereket!
Több orosz bank bejelentette vasárnap, hogy hamarosan megkezdi a kínai UnionPay kártyaüzemeltető rendszerét használó kártyakibocsátást, amelyhez társul Oroszország saját Mir-hálózata.
Hetek óta zajlik az abszurd kommunikáció az űrben. Ennek éllovasa Dmitrij Rogozin, az orosz állami űrvállalat, a Roszkoszmosz vezetője. Bizarr kijelentéseit szereti Twitteren hangoztatni, a múlt héten például lényegében az ISS lezuhanásával fenyegette meg Amerikát. Erről bővebben itt írtunk.De pár napja a közös kísérleteket is beszüntették
A hétvégén országszerte folytatódtak a harcok Ukrajnában. Az ostromlott Mariupolban újabb próbát tettek a lakosság evakuálására, ám az akciót - akárcsak szombaton - ismét le kellett állítani. A háború kezdete óta már másfélmillió ember menekült el az országból. Élő tudósításunk.
Stohl András a ma esti Sztárban Sztár adásban Mick Jagger bőrébe bújik, eddigi magabiztossága azonban kissé megingott a Rolling Stones énekesének szerepére készülve .
Az orosz haderő az Ukrajna ellen elindított háború kezdete óta az ukrán katonai infrastruktúra 2203 objektumát semmisítette meg - közölte vasárnap Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
A tavalyi év során számtalanszor hallottuk Fernando Alonsót, ahogy az El Plant hajtogatja, igaz még ő sem igazán tudta, mit is jelent, viszont maga a kifejezés nagyon felkapottá vált. Valójában olyannyira, hogy most dal is készül róla, és nem is akárki zenésíti meg. Az énekesként és dalszerzőként tevékenykedő Melendi – akinek hat listavezető album
Jelenleg több mint 55 millió ember szenved demenciában, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szeptemberben közzétett jelentése szerint a betegek száma 2030-ra 40 százalékkal nőhet, és elérheti a 78 milliót. Egy pénteken megjelent ausztrál tanulmány szerint lassíthatja a kialakulását a nagy háztartás, a családi kötelékek.
A kormány döntött a kis benzinkutak támogatásáról a vidéki ellátásbiztonság garantálása érdekében, az erről szóló rendelet szombaton jelent meg a Magyar Közlönyben.
Több orosz bank bejelentette vasárnap, hogy hamarosan megkezdi a kínai UnionPay kártyaüzemeltető rendszerét használó kártyakibocsátást, amelyhez társul Oroszország saját Mir-hálózata.
Az autósoknál Stephane Peterhansel, a motorosoknál Sam Sunderland volt a leggyorsabb az Abu Dhabi Desert Challenge első szakaszán. A vb első két helyén álló Nasser Al-Attiyah és Sebastien Loeb nagyon rosszul kezdte a versenyt. 245 kilométeres speciálszakasszal kezdődött az Abu Dhabi Desert Challenge tényleges versenyprogramja. A versenyzők a Yas Ma
Idén minden F1-es csapat köteles a szabadedzéseken, egy-egy újoncot indítani, a McLaren igazgattója, Zak Brown pedig az IndyCar mezőnyéből oldaná meg ezt, ráadásul két jelöltjük is van. Mivel tavaly pilótája Pato O’Ward győzni tudott Texasban, Zak Brown biztosított neki egy F1-es tesztet, Abu Dhabiban. Arra, hogy a mexikói egy versenyhétvégén is sz
Csallóköz tündérvilága – Termálvíz, aquapark és gasztronómia Mintha csak otthon lennénk, - ismerős a táj - de persze külföldre utazunk: Szlovákia az idei Utazás kiállításon Csallóköz szépségeit helyezte előtérbe.
A Szentszék készen áll mindent megtenni a béke érdekében - hangsúlyozta Ferenc pápa az Úrangyala-imádság után mondott beszédében vasárnap. A katolikus egyházfő szavai szerint néhány napja Ukrajnában tartózkodik két bizalmas munkatársa, a lengyel Konrad Krajevski bíboros, a pápai alamizsnahivatal vezetője, valamint a cseh származású Michael Czerny,
Az iraki repüléstilalmi zónáért felelős nyugalmazott tábornok azt mondja, egy ilyen lépéshez repülők százai kellenének, és az egész NATO-t belesodorhatná a konfliktusba.
Több orosz bank bejelentette vasárnap, hogy hamarosan megkezdi a kínai UnionPay kártyaüzemeltető rendszerét használó kártyakibocsátást, amelyhez társul Oroszország saját Mir-hálózata.
Újabb tudományos bizonyítékok támasztják alá a csokievés létjogosultságát, mégpedig stresszoldó hatása miatt. A kutatók szerint erre leginkább az étcsokoládé alkalmas.
A fogyasztói társadalomban számos olyan elem van, melynek innovációját és kényelmét nagymértékben alábecsüljük, vagy egyszerűen fel sem tűnik annyira természetes. De nyilvánvalóan ez nem volt mindig így. Amennyire magától értetődő, hogy minden nap fogat mosunk, a középkorról ez nem elmondható. A rossz szokások pedig az uralkodókat, így Erzsébet kir