Közzétette az Országos Betétbiztosítási Alap, hogyan kaphatják meg a pénzüket a Sberbank károsultjai. 38 millió forintos betétösszegig vagy postán vagy a Takarékbankban juthatnak hozzá a vagyonukhoz.
Hétfőn megnyílt a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervhez kapcsolódó 400 millió forint keretösszegű pályázat második szakasza. A februárban indított programnak köszönhetően négy-ötszörösére növekedhet az elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárok száma Magyarországon - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői közlem
Az előző modellhez képest az új SportContact 7 számos tekintetben jobb eredményeket mutat, például a féktávolság vizes úton 8%-kal, szárazon pedig 6%-kal csökken. Összességében a vizes, valamint száraz útkörülmények közötti kezelhetőségre és a tapadásra egyaránt jó hatással voltak az új fejlesztések. A tesztet – amelyen győzelmet aratott az abroncs
A Magyar Turisztikai Ügynökség és a szervezőbizottság 2022 tavaszán 29. alkalommal hirdeti meg környezetszépítő versenyét: a Virágos Magyarország március 3-tól újra várja az önkormányzatok jelentkezését, a pályázatokat június 1-jéig lehet benyújtani.
600 hektáron égett az aljnövényzet és a nádas Sármelléknél. Több településről érkeztek tűzoltók. Munkájukat az erős szél és a mocsaras talaj is nehezítette, ezért a tűzoltásvezető egy speciális mocsárjárót is bevetett, valamint puttonyfecskendőkkel, kéziszerszámokkal és vízsugárral oltották a tüzet, ami több kisebb erdősávra is átterjedt.
Gyalázatosnak és elfogadhatatlannak nevezték Ukrajnában, hogy az orosz hadsereg a nagyobb városokból csak Oroszország és Fehéroroszország felé engedné menekülni az ostromlott ukrán települések lakóit. A kijevi külügyminisztérium szerint ráadásul a szakadatlan bombázás miatt szinte lehetetlen a civilek menekítése. Közben videófelvételek kerültek nyi
Olyan régóta van hatalmon a Fidesz, hogy sokan talán már nem emlékeznek, hogyan kezdődött a kormánypárt által Nemzeti Együttműködés Rendszerének elnevezett új politikai időszámítás Magyarországon. Az áprilisi választásokhoz közeledve videósorozatunkban évről évre összegyűjtöttük a korszak mérföldköveit, az első részben a második Orbán-kormány megal
A válogatott labdarúgó felfedte különleges kapcsolatát Diego Simeone-nal, az Atletico Madrid vezetőedzőjével, de mesélt arról is, milyen volt pályára lépni az Arsenal ellen vagy megnyerni a 2018-as Európa Ligát.
Oroszlán Szonja besokallt, visszavágyik Montanába, a marhák közé. Fotóval bizonyítja a színésznő, milyen rátermett, mégsem tud mit kezdeni a jelenleg kialakult helyzettel. Bár nem lehet pontosan tudni, mire céloz, de az emberi butaságot hozza fel érvként.
Meghódította Dél-Amerika, egyben a Föld legmagasabb rétegvulkánját Molnár Ábel. A szarvasi férfi neve ismerős lehet olvasóink számára, ugyanis ő volt az a diák 2013-ban, aki 15 évesen mászta meg a Mont Blanc-t. Ábel nem hagyott fel extrém hobbijával, sőt! Jelenleg egy nem mindennapi kihívássorozatban vesz részt.
Hatalmas a feszültség a Manchester United futballcsapatánál, miután kiderült, hogy Cristiano Ronaldo hazarepült Portugáliába, ahelyett, hogy megjelent volna a Manchester City elleni, a csapata által 4-1-re elveszített bajnokin.
A jelentős forintgyengülés miatt a Magyar Nemzeti Bank várhatóan rendkívüli lépésre kényszerül, erre jó alkalom lehet a monetáris tanács kedden esedékes, nem kamatdöntő ülése Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerint.
Az Eufória rengeteg dicséretet kapott, megdöntött jónéhány rekordot, és sokan az évtized televíziós produkciójának kiálltották ki. A sorozat azonban nemrég össztűz alá került, mivel több statiszta is azt állította, hogy a második évad forgatása során rosszul bántak velük.
Az OTP Bank az innováció elkötelezett támogatójaként ötödik alkalommal indítja el nemzetközi startup együttműködési programját, az OTP Startup Booster Programot. A program keretében a bank az üzleti igények feltérképezésétől egészen a megoldás éles bevezetéséig kíséri a startupokat. Az OTP Bank a Csoport különböző területeit bevonva ezúttal is célo
A februárban indított programnak köszönhetően négy-ötszörösére növekedhet az elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárok száma Magyarországon - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői közleménye szerint Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár. A kerékpá
Szinte az összes szerződéses kapcsolatban szóba jöhet előszerződés megkötése. Azonban ez nem minden esetben szükséges és indokolt. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Spekulánsok, infláció, járvány, háború és szankciók - minden és mindenki tehet a gyenge forintról az Orbán-kormány szerint, csak éppen ők nem. Az euró megoldás lehetne, de céldátum sincs a bevezetésére.
400 forintot kértek hétfő reggel egy euróért, és majdnem 370-et egy dollárért. Elemzők szerint aggodalomra ad okot az új történelmi mélypont, másfél hét alatt 12 százalékkal értékelte le a forintot a piac. Nagyobb mértékben, mint a cseh koronát és a lengyel zloty-t. Egy átlagos új autó egymillió forinttal drágulhat, egyes élelmiszerek ára pedig már
Európának minden erőforrásával segítenie kell az Ukrajnából menekülőket befogadó országokat – mondta az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Josep Borrell szerint, ha az eddigihez hasonló ütemben folytatódnak az orosz támadások, akkor akár ötmillió menekült is érkezhet. Közben hősként emlegetik azt a 11 éves kisfiút, aki egyedül m
Az orosz-ukrán háború miatt rövidült le a katasztrófa-jelzőrendszer próbája, mert a légvédelmi szirénákhoz hasonlító hanggal nem akarta megijeszteni az embereket a katasztrófavédelem. Rövid próbát ugyanakkor tartottak, mert fontos, hogy ezek az eszközök működjenek. A berendezéseket veszélyes gyárak mellé telepítették azért, hogy egy ipari baleset i
Sűrű időszak Gergely Róbert számára a nőnap. A sármos színész, énekes azonban élvezi azt, hogy egy kedves dallal, egy szál virággal, pár kedves szóval szép pillanatokat okozhat a hölgyeknek.
– Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra 13, közösen töltött év után, 2013-ban váltak el. A sztárpár szakítása sokkolta a rajongókat, ugyanis sokan azt hitték, az életük tökéletes, s egymásnak teremtették őket.