A Hendrick Motorsports versenyzői egész hétvégén egymás körül versenyeztek, méghozzá tisztán. Danica Patrick szerint ez a nagyfőnöknek köszönhető. A fontanai futam után, amelyen a Hendrick csapattársai, Kyle Larson és Chase Elliott összeakadtak, utóbbi pedig nyilvánosan csapattársára zúdította frusztrációját, Rick Hendrick a dolgok elébe lépett a L
Rendkívüli stabilitásnak és magas jövedelmezőségnek örvendett a magyar bankszektor az orosz-ukrán háború kirobbanása előtt két hónappal, 2021 végén, mintha csak egy újabb válság kezelésére készítették volna fel teljeskörűen. Az MNB friss adatai szerint tőkében 2,3-szorosan, likviditásban 2,2-szeresen teljesítette túl a szektor a követelményeket, eg
Katarina Barley szociáldemokrata politikus, az Európai Parlament alelnöke, volt német igazságügy-miniszter szerint szégyen, hogy a "gyermekvédelmi törvény" mögé bújtatja a magyar kormány a korrupciós ügyeit. Szerinte Orbán pénzt lop.
A hírügynökség uniós diplomatákra hivatkozva azt közölte, hogy több állam, köztük Németország és Hollandia elsősorban gyakorlati segítséget nyújtana Ukrajnának és a háború befejezésén munkálkodna az akár egy évtizedig is eltartó tagfelvételi folyamat helyett.
Kijev folytatja a tárgyalásokat Oroszországgal, amíg megegyezés nem születik - mondta hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki egyúttal kijelentette: Nem mozdul az ukrán fővárosból. Közben a Bloomberg szerint Németország és Hollandia gátolná Ukrajna uniós tagjelöltté válását.
A felfelé mutató inflációs kockázatok érdemben megemelkedtek. Az orosz-ukrán háború következtében számottevő energiaáremelkedés és élelmiszerinfláció várható, illetve nyomás alá kerülnek az ellátási láncok. Jelenleg gyakorlatilag nincs olyan kereskedelmi bank, amely az idén 6 százaléknál kisebb inflációt vár. Ez a környezet átrendezheti a lakossági
Tükörválaszként az Oroszországgal szemben az európai energiaválsággal kapcsolatban megfogalmazott alaptalan vádakra és az Északi Áramlat-2 gázvezeték elleni tilalmakra, Oroszországnak minden joga megvan arra, hogy embargót rendeljen el a teljesen feltöltött Északi Áramlat-1-en keresztüli gázszállítás leállítására - jelentette ki Alekszandr Novak or
Egyes EU-tagországok gátolnák Ukrajna uniós tagjelöltségét – ezzel a címmel közölt információkat hétfői elemzésében a Bloomberg amerikai hírügynökség, diplomáciai forrásokra hivatkozva.
Boró neve már nem ismeretlen a hazai vitorlázótársadalom számára, hiszen lány létére a fiúk között is sikert sikerre halmoz. Anyai ágon a vitorlázás, míg apai ágon a sízés szeretetét hordozza a génjeiben, közben pedig falat is mászik – hiszen kell valami izgalom is az életébe. Aqua: A fiatalabb generációhoz tartozol, de sokat mutatkozol az érettebb
Egészen elképesztő szintre drágultak az idegen valuták, mától 66 forinttal kerül(ne) többe a dízel a tegnapinál, és persze megugrottak a pénzpiaci kamatok is. Mindenki csak kapkodhatja a fejét, közben pedig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) épp ezt a napot választotta arra, hogy szakcikkben méltassa a magyar válságkezelést.
A jelenlegi koronavírusos helyzet megnövelte a plazmaadók számát: a legtöbben inkább segítő szándékkal mennek vérplazmát adni, mint az ezért járó, évi akár 500 ezer forint körüli juttatás miatt. Dr. Gulyás Judit, a Plazmacentrum ügyvezető igazgatója elmondta, a 18 és 35 év közötti korcsoport a legaktívabb, és megközelítőleg 20 százalékkal több női
A hírügynökség uniós diplomatákra hivatkozva közölte: több állam, köztük Németország és Hollandia elsősorban gyakorlati segítséget nyújtana Ukrajnának és a háború befejezésén munkálkodna az akár egy évtizedig is eltartó tagfelvételi folyamat helyett.
A Louis Dreyfus Company (Ldc), a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági árucikk-kereskedője felfüggesztette tevékenységét Oroszországban – közölte a vállalat.
A pandémia miatt elterjedt otthoni munkavégzés tízből kilenc amerikai cégnél negatív hatással volt a csalásmegelőzési intézkedések hatékonyságára, a megfelelőségi kockázatok kezelésére, vagy a kiberbiztonságra – így összegezhetők a 2022-es Kpmg Fraud Outlook megállapításai. Noha a kutatás az amerikai kontinenst célozta, a következtetések globális s
Ismét befejeződött a Huawei Technologies Hungary Európai Ellátó Központja (ESC) pátyi üzemének digitalizációs fejlesztése. Tavaly januárban már felavatták az első ipari 5G magánhálózatot, most lezárták. A Pátyon megvalósult fejlesztés ténylegesen is működő eredményként jól szemlélteti az 5G üzleti felhasználását az Ipar 4.0 modellben, amellett, hog
A mesterséges intelligencia, a nagyteljesítményű számítástechnika és a metaverzum támogatására tervezték, így hamarosan egy egész szilícium-völgyi rendszer épülhet a szuperchip mögé, ha a Ceremorphic nevű, sokáig tetszhalott startup végre tényleg beindítja a gyártását. Az eeNews tudósítása szerint egy tőkeinjekcióval valóban életre kelt a 2020 ápri
A hatodik tápanyag-gazdálkodási tanácskozást rendezték meg a Pest megyei növényorvosok Gödöllőn, a Mate campusán. Az idén a legtöbb előadó általános stresszkezelési megoldásokról beszélt, kevésbé volt hangsúlyos a termékismertető. Összefoglalónkban mi is kevesebb szót ejtünk azokról, és témakörönként ismertetjük az elhangzottakat.
Musk megint olyat mondott... A teljes anyag Musk: több olaj, földgáz és atomenergia kell címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Az elmúlt időszakban nem különösebben hívta fel magára a figyelmet a Nissan, habár olyan fontos újdonságok is bemutatkoztak, mint például az új Qashqai. Most azonban úgy tűnik, hogy hibrid fronton szeretnének nagyot alkotni, és bár a Juke lemezei alá nemrég bekerült rendszer is igen egyedi, az a Renault modelljeiben mutatkozott be, ellenben az új Q
A masszázsmedence használat számtalan egészségügyi pozitívumáról híres, amelyek egyike a véráramlás fokozása és a szív- és érrendszer erősítése. Magas vérnyomással is élvezheted ezeket az előnyöket?
Újabb hiteldrágulásokat hoztak március eddig eltelt napjai. Szinte az össze nagybank emelt a kamatain, ami a lakáshitelek árán ugyanúgy meglátszik, mint a személyi kölcsönökén.
Az ukrán elnök videóüzenetében megígérte, hogy „mindent újjáépít”, és akármelyik oroszországi városnál különbbé teszi majd a megszállók által lerombolt ukrán településeket.
De nemcsak a sofőrök szenvednek, hanem a rengeteg benzinkút bérlői is. A határ menti régiókban az autósok a szomszédos Csehországba vagy Lengyelországba tesznek kitérőket, hogy megálljanak benzinért – Németországban tátong az üresség a benzinkutaknál. A Bild cikke: A benzinturisták Lengyelországba mennek. Képernyőfotó A zittaui Andreas Franke (62
A New York Times szerint ez legalább akkora kihívás volt, mint a berlini légihíd kiépítése. Főleg lengyel és román légibázisokat használtak, majd a fegyverek szárazföldön jutottak el az ukrán városokba.
Eddig 45 ezer olyan gyermeket nevelő szülő nyújtotta be a bevallását, akinek jár a családi adóvisszatérítés, összességében már több mint 16 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
Ivan Kuliak orosz tornász ellen fegyelmi eljárást indított a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG), mert Katarban egy ukrán riválisa mellett a dobogón állva egy „Z” betűt ragasztott a mezére. Az esetből világszerte nagy botrány lett. Felvetődik azonban a kérdés,: mit jelent valójában a szimbólum?
A Menedzserszövetség kiemelten fontos feladatának érzi, hogy felhívja a figyelmet a női vezetők szerepére, ezért 2022. március 8.-án, immáron második alkalommal hirdeti meg az InStyle-al közösen a “Legyen Divat a Női Vezető!” kampányát. A program megálmodói a két év alatt bemutatott, összesen nyolcvan hiteles női vezető szakmai sikerein keresz