A Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt. még 2020 év elején döntött a szarvasmarha ágazatuk fejlesztéséről. A Vidékfejlesztési Program keretén belül meghirdetett, Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című, VP2-4.1.1.-20 kódszámú felhívásra beadott pályázati kérelmüket a hatóság támogatásra alkalmasnak minősítette.
Az utóbbi hetek gyengülése után a forint erősödött tegnap, azonban egyelőre kérdés, hogy ez már a fordulat jele, vagy csak a korrekció volt a piacon. Egyelőre ma is folytatódik a jó hangulat, de még így is 380 feletti eurójegyzéseket látunk.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt tervezi, hogy akár már szerdán dönt 1,4 milliárd dollár támogatás megítéléséről Ukrajnának - közölte kedden késő este az IMF ügyvezető igazgatója.
Minden menedékes státusszal rendelkező számára térítésmentesen igénybe vehető lesz az egészségügyi alapellátás, a sürgősségi ellátás, a terhesgondozás, valamint az életkorhoz kötött kötelező védőoltás. A részletekről Békássy Szabolcs, az országos háziorvosi kollegiális vezető számolt be.
Aggódás, félelem és szorongás – ezekkel az érzésekkel kell megküzdeniük a háború sújtotta területen élőknek. A menekülés, a kiszolgáltatottság érzése komoly traumákat okozhat a gyerekeknek is, ami később akár egy életen át is elkísérheti őket, így nagyon fontos, hogy a szülők nyíltan beszéljenek velük a háborúról.
A Hisense kínai központjában több mint 40 százalékos a női dolgozók aránya, amellyel a cég a globális női munkaerő-átlag feletti arányt tudhat magáénak.A Világgazdasági Fórum 2021-es Globális Nemek Közötti Szakadék Jelentése szerint a nemek közötti egyenlőség több mint 135,6 évnyi távolságra van. A probléma kezelése érdekében az idei Nemzetközi Nőn
Az orosz hatóságok az egyre erősödő nemzetközi szankciók miatt radikális lépésre szánták el magukat és hat hónapra gyakorlatilag bezárták a készpénzes valutapiacot.
Szerda kora reggel légiriadót rendeltek el Kijevben, robbanások is hallatszottak. Az oroszok délelőtt 10 órától (közép-európai idő szerint 8 órától) humanitárius folyosókat biztosítanak az öt ukrán nagyvárosban.
A vállalat a ZalaZone járműipari tesztpályához kapcsolódó területen a jövő autóipari technológiáit fejleszti és teszteli. A Bosch lokáció fókuszában a vezetéstámogató rendszerekhez, valamint az autonóm vezetéshez kapcsolódó fejlesztések és tesztelések állnak majd. Ezek közé tartozik a radar- és kamera-alapú rendszerek kivitelezése vagy a LIDAR elvé
A szerbiai kormány ideiglenesen befagyasztotta a földgáz árát. Rendeletet alkotott annak kapcsán is, hogy megtéríti a beszerzési és az eladási ár közötti különbséget, hogy ezzel elkerülje az energiaellátásban felmerülő esetleges zavarokat. Az ukrán-orosz válság miatt az energiaválság elmélyülésére számít mindenki, így Szerbia lakossága körében is p
Az ukrán válság súlyos következményekkel járhat a műtrágyapiacra és az árakra nézve is. Elsősorban az ammónium-nitrát, a foszfor és a kálium érintett. Az orosz Ipari és Kereskedelmi Minisztérium azt tanácsolta a vegyipari cégeknek, hogy állítsák le a műtrágyaexportot. Az ebből fakadó export fennakadások és az európai szankciók jelentősen csökkenti
Újabb hírek láttak napvilágot, melyek szerint a Renault és a Benetton korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore tanácsadói szerepkörben visszatérhet a Forma-1-be. Az olasz, aki 2009 óta nincs a Forma-1-ben, a 2008-as crash-gate okán, miután bűnösnek találták a 2008-as Szingapúri Nagydíj manipulálásában, amikor is – a csapat technikai főnökével, Pat Sy
Éves szinten a tűzesetek több mint 25 százalékáért a villamos hibák felelősek, az Eaton védelmi készülékének legújabb, extra funkciókkal ellátott változata kompakt és teljes körű megoldást jelent. Az általánosan ismert és használt eszközöknél több képességet magába foglaló modell nemcsak fokozza az otthonok védelmét, hanem kényelmes megoldást is je
Az Amazon elindította új alkalmazását, amely a rádiózást igyekszik visszahozni és formabontó köntösbe bújtatni, azáltal, hogy lehetővé teszi a felhasználóinak, hogy műsorokat gyártsanak, és zenelejátszás közben beszélgethessenek a hallgatóikkal.
Történelmi mélypontra került a rubel az euróval szemben kedden, miután a moszkvai tőzsdén az euró árfolyama folytatva az elmúlt napok emelkedését történelmi csúcsra nőtt, valamint a dollár árfolyama is rekordszint közelébe került - írja az MTI.
Mentőakciók kellenek az érintett hazai vállalkozásoknak - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Magyar-Orosz Tagozatának elnöke a Világgazdaságnak.
Az AMC Networks International CNE marketing és kommunikációs igazgatósága új kommunikációs vezetővel bővült. Ruska Viktória a hazai piac mellett a környező országok tartalmi kommunikációját, pr és közösségi média területeit irányítja. A szakember a DIGI/Invitel távközlési szolgáltatótól érkezett, ahol szintén hasonló tisztséget töltött be, azt me
A kormány „elhibázott, hiteltelen gazdaságpolitikáját” okolják a forint gyengüléséért ellenzéki pártok, teljesen elszakadva a valóságtól. Eközben Bod Péter Ákos interjúban elmondta, a forint elmúlt napokban tapasztalt jelentős gyengülése hamarosan megfordulhat, hiszen nagyrészt a háborús helyzet miatt kialakult pánik a felelős a magyar fizetőeszköz
Három futam után a Hendrick Motorsports alelnökének, Jeff Gordonnak tetszik, amit a Next Gen autóval kapcsolatban lát. Igaz, Gordon – aki most a Hendrick Motorsports alelnökeként tevékenykedik – elégedett lehet az eredményekkel, mivel a HMS versenyzői a Cup Series szezon első három futamából kettőt megnyertek. A sorozat regnáló bajnoka, Kyle Larson
Az olasz UniCredit közölte, mintegy 7,4 milliárd eurós leírásra kényszerülne, ha a legrosszabb forgatókönyv szerint az orosz kitettségét teljesen le kellene írnia - írja a Reuters.
A magyar-ukrán kettős állampolgárok eddig is korlátozás nélkül tudtak dolgozni Magyarországon, most viszont már a menekülő ukrán állampolgárok elől is elhárult az akadály, hogy nálunk vállaljanak munkát – írja az Infostart.
A Lotus már nagyon készült első SUV-jának bemutatójára, ami egyben a márka második elektromos modellje is lesz az Evija hiperautó után. Az angolokat pedig úgy tűnik, hogy utolérte a formatervezési minták átka, ugyanis bár nincs már messze a bemutató – március végén esedékes –, az ausztrál hatóságoktól kikerültek a cikkben látható digitális rajzok,
A Versenyképességi Tükröt, amelynek célja a 2019-ben bemutatott 330 pontos Versenyképességi program megvalósulásának utókövetése, 2022-ben harmadik alkalommal jelentette meg a Magyar Nemzeti Bank. A koronavírus-járvány által rendkívüli módon megnehezített körülmények ellenére a program javaslatainak összesített teljesülése a 2020. végi 34 százalékr
Közel százhatvan éves történelmére tekint vissza a Nokia az ország legjobb szoftverfejlesztőivel és tesztelőivel közösen, mégpedig egy online megmérettetés keretein belül. A versenyzők egy virtuális vonattal utazhatnak az időben a Nokia korszakain keresztül, az 1865-ös papírgyári kezdetektől egészen az 5G-technológia megjelenéséig. A résztvevők az
Londoni pénzügyi elemzők szerint Európában inflációs sokkot, az orosz gazdaságban összeomlásszerű recessziót okozna, ha az ukrajnai háború miatt érvényesített szankciók közé bekerülne az orosz földgáz és a nyersolaj importjának betiltása.