Volodimir Klicsko, az ukránok legendás ökölvívója arra szólított fel, hogy még jobban szigeteljék el Oroszországot a nemzetközi sportéletben- írja az MTI.
„Semmi gondom a sportolókkal, annál több az orosz elnök, Vlagyimir Putyin agressziójával és háborús gépezetével” – mondta az ukránok legendás ökölvívója.
Eke Angéla színművésznő és Gilányi Fanni filmes szakember a Nyugati pályaudvarról jelentkeztek be, ahol önkéntes társaikkal együtt segítik a menekülteket.
Egyeztetéseket kezdeményezett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a kormánnyal a szakképzésben foglalkoztatottakat érintő követelések teljesülése érdekében - derül ki a szervezet Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött szerdai leveléből, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
Kevés menőbb dolog van a 80-as évekbeli trendeknél. Ez természetesen a frizurákra is vonatkozik, és lehet, hogy pár évvel ezelőtt még übercikinek találtuk volna ezt a fazont, ma már bátrabban viselik a fiatalok is.
Szálláshellyel, tartós élelmiszerrel, logisztikai eszközzel és fertőtlenítőszerekkel támogatja az ukrajnai háború elől menekülőket karitatív szervezeteken keresztül a Mészáros Csoport és az OPUS GLOBAL Nyrt.
Kijev megerősítette, hogy megtartják Dmitro Kuleba ukrán és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozóját az antalyai diplomáciai fórum margóján, ezért Moszkva is arra számít, hogy a tárgyalás megvalósul - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.
Kijev megerősítette, hogy megtartják Dmitro Kuleba ukrán és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozóját az antalyai diplomáciai fórum margóján, ezért Moszkva is arra számít, hogy a tárgyalás megvalósul – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.
Romániában megnövekedett az ország jövőjébe vetett bizalom, és visszaesett a nacionalista és oltásellenes szólamokat hangoztató Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottsága az ukrajnai háború kezdete óta – állapította meg egy friss felmérés, amelyet kedden ismertetett a bukaresti sajtó.
Az Uralkali bejelentette, hogy a 2022-es évre adott szponzorpénzeket visszakéri a Haastól. Az orosz-ukrán háború miatt az amerikai istálló felbontotta szerződését a főszponzorként megjelenő céggel. Ezen felül elbocsáttattak az orosz vállalat tulajdonosának fiát, Nikita Mazepint is. Az Uralkali a mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy visszaköveteli
Minden harmadik termelő tart attól, hogy az üzemanyag-kiskereskedelem egyes szereplői által bevezetett korlátozások akadályozzák a tavaszi munkálatok elvégzését – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felméréséből.
Ausztria felfüggeszti a koronavírus elleni általános oltási kötelezettséget, mert a védőoltás kötelezővé tétele nem arányos az uralkodó omikron változat okozta járvány súlyosságával - közölte Karoline Edtstadler alkotmányügyi miniszter szerdán Bécsben.
Egyes információk szerint az oroszok március 11-én, azaz pénteken mondanának búcsút a globális internetnek. Ezek után csak a saját maguk által működtetett hálózat segítségével tudnának hozzáférni a világhálóhoz, ez pedig temérdek kérdést vet fel.
2022 végéig kétharmadával akarja csökkenteni az Európai Unióba érkező orosz földgázimportot az Európai Bizottság. Részletek tudósítónktól, Zöldhegyi Katalintól.
A myeloma multiplex a csontvelői plazmasejtek rosszindulatú daganatos megbetegedése, mégis kevés szó esik róla, ha rákos megbetegedésről beszélünk. Kezelése napjainkban sokat fejlődött, de mégis mit jelent ez a hazai gyakorlatban? És mit tehetünk a megelőzésért?
Az orosz invázió előtti napokhoz képest tegnapra több, mint háromszorosára, messze új történelmi csúcsra szárnyalt a másnapi zsinóráram ára a magyar áramtőzsdén. Nemcsak Magyarországon történt extrém drágulás az áramárakban, hanem Európa-szerte, amely leginkább a gázárak szintén extrém magasságokba való emelkedésével függ össze. A magyar ipar és sz
Ausztria felfüggeszti a koronavírus elleni általános oltási kötelezettséget, mert a védőoltás kötelezővé tétele nem arányos az uralkodó omikron változat okozta járvány súlyosságával - közölte Karoline Edtstadler alkotmányügyi miniszter szerdán Bécsben.
2021-ben rendhagyó körülmények között rendezték meg a gálát - nem csoda, hogy sosem látott mélységekbe zuhant a nézettség -, idén azonban igazi szupersztárokkal erősítenek a producerek. Korunk legkedveltebb és legtehetségesebb színészei lepik el majd a színpadot az idei Oscar-díjátadón.
Miután a C-vitamin kitűnő immunerősítő, így fontos, hogy olyan dolgokat vigyünk be a szervezetünkbe, amelyeknek a C-vitamin tartalma magas. Naponta körülbelül 75 milligramm C-vitamint kell bevinnünk táplálék, nem pedig tabletták formájában.
Kiss Tibor Noé beszélgetett Szvoren Edinával a Mondatok a csodálkozásról című novelláskötetéről a nyári Margó Fesztiválon (a kötet a hét könyve volt nálunk, itt bele is olvashatsz). Szó volt a szövegek abszurditásáról, a furcsa kifejezések jelentéséről és az álmok hatásáról is. A kötetből Pelsőczy Réka színművész olvasott fel. A teljes podcastot mo
Robert Hardman királyi író új könyve szerint, amikor Meghan Markle megtudta, hogy édesapja, Thomas Markle nem vesz részt a 2018- esküvőjén, Sussex hercegnéje úgy döntött, hogy egy szokatlan módot választ az oltár elé vonuláshoz. Hardman azt írja, hogy Károly herceg felajánlotta, hogy apapótlékként végigkíséri leendő menyét az oltárhoz, ami
Riasztó jövőképpel, egyben hatásos bemutatóval, üres polcokkal hívta fel a figyelmet a beporzók, a méhek munkájának fontosságára Nagy István agrárminiszter és Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója március 9-én, egy nappal a Beporzók Napja előtt. A KöKi Terminálban található áruházban azt is bejelentették, hogy a Tesco a jövőben csak
A szinte minden felnőtt számára kötelező koronavírus elleni védőoltást február elején vezették be Ausztriában, de csak március közepétől szankcionálták volna azokat, akik továbbra sem hajlandók felvenni a vakcinát.
Vita alakult ki a nyugati hatalmak körében amiatt, hogy az energia-szektorra is ki kellene terjeszteni az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat.
Az orosz-ukrán háború hatására rég nem látott mértékben drágultak az árupiaci termékek és nyersanyagok, mely tovább mélyíti az inflációs kockázatokat és a globális stagfláció esélyét az Equilor legfrissebb elemzése szerint. Magyarország búzatermése fedezi ugyan a hazai szükségleteket, Oroszország és Ukrajna azonban jelentős szereplő a nemzetközi ár
Mind tudjuk, hogy az Ikrek jegyben születettek csacsogósak, kalandvágyó emberek, míg például a Szűz csillagjegyűek minden alkalmat megragadnak, hogy rendet tegyenek, ahol szükséges. A Mérleg örök romantikus lélek, az Oroszlán pedig minden egyes életszakaszában megtalálja a ragyogásra való lehetőséget.
A 2019 augusztusában szétválasztott, fejüknél összenőve született bangladesi ikerpár egyik tagján, Rabeyán sürgős műtétet kellett elvégezni, hogy a 2020 októberében történt koponyarekonstrukciót követően felmerült idegsebészeti és plasztikai sebészeti természetű problémáit egy újabb műtéttel megoldják az orvosok - közölte a Cselekvés a Kiszolgáltat
A klasszikus böjt nélkülözi a szilárd táplálékot és csak vizet, édesítés nélküli gyógyteát és levest ír elő programjában. A modern léböjt kúra a tradicionális bőjthöz hasonlóan csak folyékony, vitaminokban, ásványi anyagokban és tápanyagokban gazdag táplálékot javasol. A bőjt idejét magunk szabhatjuk meg. Már pár napos kúrával is egészségünket szol
Az amerikai kongresszus vezetői megegyeztek arról, hogy Washington 13,6 milliárd dollárnyi segéllyel támogatja Ukrajnát és az Egyesült Államok európai szövetségeseit.
Fricsovszky-Tóth Péter épp az előválasztás előtt adott túl köztartozásokkal terhelt vállalkozásain. Egyik, cégtemetőben landoló érdekeltsége például egy vajdasági férfi tulajdonába került, akit hiába kerestünk, nem bukkantunk a nyomára. Cégadatbázisban megjelölt címe pedig nem létezik.