2022. március 1. kedd

márc. 1
7:15
Megérkeztek Lengyelországba az ukrán pilóták, hogy átvegyék az EU által felkínált vadászgépeket (SzMo)
50-70, szlovák lengyel és/vagy bolgár MiG-29-es vadászgépet kaphat Ukrajna.
márc. 1
7:15
Így él Szinetár Dóra és Makranczi Zalán (Life)
Békesség, harmónia és szeretet árad a Szinetár Dóra-Makranczi Zalán házaspár szeméből – mindenki ezt mondja, aki csak találkozik velük. A gyerekeik mellett arról sem feledkeznek meg, hogy – a szülői és szakmai szerepeken túl – ők elsősorban férj és feleség. Minderről a szerdánként megjelenő, friss hot!-ban mesélnek.
márc. 1
7:15
Háború és béke (2. rész) (Magyar Nemzet)
Az érdekszféra újbóli erőszakos kijelölése zajlik.
márc. 1
7:18
Lengyelországba és Észtországba látogat a brit miniszterelnök (HírTV)
Boris Johnson utazását a Downing Street tájékoztatása szerint az indokolja, hogy e két országot heveny módon érinti a jelenlegi ukrajnai válság.
márc. 1
7:18
Elképesztő önzetlenség: 13 ukrán menekültet fogadott be fóti otthonába Ferenc (Metropol)
13 kárpátaljai menekülttel osztja meg otthonát egy fóti vállalkozó. Danó Ferenc először csak adományt szeretett volna vinni az ukrán határra, de amikor azzal szembesült, milyen sok bajba jutott érkezik, változtatott a tervén.
márc. 1
7:21
Éjszaka meghalt a 36 éves magyar focista, gyönyörű ikreit hagyta hátra (BorsOnline)
A sportoló mindössze 36 éves volt.
márc. 1
7:24
64 kilométeres orosz katonai konvoj közelít Kijev felé (Blikk)
64 kilométeres orosz katonai konvoj közlekedik Ukrajna fővárosa felé.
márc. 1
7:24
Benzinkút tetejéig érő víz, medencévé vált stadion - videók a pusztító ausztrál áradásról (Infostart)
Több mint 150 ezer ember menekül az árvíz elől, még sosem láttak ilyen súlyos áradást.
márc. 1
7:27
McLaren: Megtanuljuk majd kezelni a „delfinezés” jelenségét (F1világ)
A McLaren technikai igazgatója, James Key szerint az aktív felfüggesztések újbóli engedélyezése hosszabb távon hasznos lehet a Forma-1 számára, mégis úgy látja, nem feltétlenül jó ötlet most mellette dönteni a költségplafon miatt. A szakember szerint a csapatok némi fejlesztési munkával meg tudnak majd szabadulni a „delfinezéstől”.
márc. 1
7:27
Kicsit jobb, mint stagnálás a kínai feldolgozóipari teljesítmény (Portfolio)
Enyhe növekedést jeleznek a kínai feldolgozóipar beszerzési menedzser-indexei februárban, egyebek mellett az élénkülő keresletnek köszönhetően, miközben a szolgáltatóipar szintén bővülést ért el az idén február elejére eső kínai holdújév hatására.
márc. 1
7:27
Tudósítás Kijevből: furcsa tudatállapotban van a város (ATV)
Földes András, a Telex újságírója az ATV Start című műsorában elmondta, hogy aki a városban maradt, arra készül, hogy győzni fognak.
márc. 1
7:27
Böjtmás hava, kikelet, március – újult erővel várhatjuk a tavaszt (hirado.hu)
Tavasszal felélénkül az élet, virágba borulnak a növények, kizöldellnek az erdők és a mezők.
márc. 1
7:27
Először tettek közzé hivatalos háborús „promóvideót” az oroszok, harci helikopterekről indított akciókat mutattak be (444.hu)
A harci helikopterek által végrehajtott támadásokról készült videó a hadügyminisztérium csatornáin jelent meg.
márc. 1
7:27
Milánó elektromos buszhálózatának fejlesztéséhez az ABB adja a hajtóerőt (Márkamonitor)
Az ABB Terra 124 típusú töltőberendezéseit Milánóban telepítették, mivel ez a hatalmas ipari metropolisz 2030-ig 1200 dízelüzemű autóbuszát cseréli le vadonatúj, teljesen elektromos hajtású buszokra.   Az ABB Milánó város tömegközlekedési vállalatával (Azienda Trasporti Milanesi) együttműködve kulcsrakész megoldást épített ki a cég San Donato nevű
márc. 1
7:27
Putyin világossá tette feltételeit, Macron humanitárius katasztrófára figyelmeztette az orosz elnököt (Igényesférfi.hu)
Azonnali tűzszünetre és az ukrajnai civilek biztonságának szavatolására szólította fel hétfőn Emmanuel Macron francia elnök orosz hivatali partnerét, Vlagyimir Putyint, aki szerint az ukrán nacionalisták élő pajzsként használják a lakosságot.
márc. 1
7:27
Poe koporsójának egy darabját is megkapta a múzeum (Könyves Magazin)
Poe koporsójának egy darabját is megkapta a múzeum
márc. 1
7:27
Csuti annyira meghatódott, hogy sírva fakadt a történteken (Promotions)
Csuti olyan videót osztott meg a közösségi oldalán, amitől még az ő könnyei is kicsordultak.
márc. 1
7:27
Leleplezték a Poco X4 Pro 5G-t (GSMring)
A Xioami a ma kezdődő Mobil Világkongresszuson bemutatta a Poco X4 Pro 5G készüléket, mutatjuk, hogy mit tud az újdonság. Az X-sorozat középkategóriás csúcsmodellje ebben a generációban AMOLED kijelzőre váltott a Poco X4 Pro 5G 6,67 hüvelykes panelt kapott 1080 x 2400 px felbontással és 20:9-es képaránnyal. A tavalyi X3 Pro-hoz hasonlóan ez is 120
márc. 1
7:27
Mi lesz a Sberbank adósaival, fizessék-e a hiteleiket? (Bank360 blog)
A sberbankos betétesek azt már tudják, hogy szerdától is maximum hétmillió forintot vehetnek fel a számlájukról 30 napig, de vajon mit csináljanak azok, akiknek hitele van a magyar Sberbanknál?
márc. 1
7:27
Bill Gates újabb világjárványra számít, szerinte a lezárásokkal lehet elkerülni (Hamu és Gyémánt)
A világ épp kezd együtt élni a koronavírussal, de Bill Gates szerint még mindig a lezárások jelentik a megoldást. Követendő példa?
márc. 1
7:27
Háború: Több mint 60 kilométeres orosz hadoszlop tart Kijev felé (Mandiner)
Hétfőn éjjel is folytatódott Kijev és Harkiv ostroma. Percről percre a háború fejleményei.
márc. 1
7:27
Hisztérikus fenevadak világa (Magyar Nemzet)
A lét perifériájára taszított embereket mutat be egy háborús konfliktus közepén Pálfi György legújabb alkotása, a Mindörökké, amely Tar Sándor A mi utcánk című kötetének El, valahová című novellája alapján készült. Pálfi filmjének mélyén nem a háború van, hanem egy erkölcs és következmények nélküli világ pokla.
márc. 1
7:27
Így lesznek egyre kisebbek az önvezető rendszerek (Autószektor)
Elméletben a legtöbb autógyártó már tudná a háztól-házig, tehát teljes önvezetést, noha ehhez át kellene alakítani a teljes közlekedési struktúrát, ami nem megy egyik napról a másikra, ráadásul nem mindegy, hogy ki milyen úton jut el a teljes önvezetéshez. Úgy tűnik, hogy a GM jó úton jár a helyhatékony önvezetés felé. Ugyanis miután a Volvo bejele
márc. 1
7:27
A jóllét öt alapvető eleme (Helló Magyar)
Melyikben teljesítesz jól az öt elem közül?
márc. 1
7:27
Regeneratív mezőgazdasággal egészségesebb a megtermelt élelmiszer (Magyar Mezőgazdaság)
Egy kísérlet keretében 10 olyan gazdaságot követtek figyelemmel az Amerikai Egyesült Államok területén, ahol a talajt védő gyakorlatokat alkalmaztak legalább öt éven keresztül. Az így megtermelt növények tápértékét vizsgálva azt találták, hogy azok sokkal egészségesebbek összevetve a szomszédos, hagyományos gazdaságokban termelt ugyanolyan növények
márc. 1
7:29
Pária állammá kell tenni Oroszországot, üzente meg az ausztrál miniszterelnök (444.hu)
70 millió dollár értékben adnak fegyvereket Ukrajnának.
márc. 1
7:30
Véletlenül kiment az orosz győzelemről előre megírt cikk a Ria Novosztyin (Menedzsment Fórum)
Az orosz állami hírügynökség, a Ria Novosztyi valószínűleg véletlenül bejelentette Oroszország győzelmét Ukrajna felett, majd a cikket a hiba észlelése után nagyrészt törölték.
márc. 1
7:30
Tiltott fegyvert is bevetettek az oroszok: vákuumbombát dobtak Kijevre – állítja az amerikai nagykövet (Blikk)
Az oroszok hétfőn tiltott fegyvert használtak Ukrajna ellen az ottani amerikai nagykövet szerint. Erről egy sajtótájékoztatón beszélt.
márc. 1
7:33
Legalább 70 ukrán katona meghalt, amikor az oroszok lebombázták a bázisukat (444.hu)
Az Ohtirkában lévő bázist vasárnap érte találat, de még hétfőn is kutattak a túlélők után a romok között.
márc. 1
7:33
Kegyetlen árvíz emésztett el két államot Ausztráliában + képgaléria (Magyar Nemzet)
Árvíz pusztít Ausztrália keleti partján, több mint 150 ezer lakost szólítottak fel otthona elhagyására – jelentette kedden az Afp hírügynökség hatósági közlések alapján.
márc. 1
7:33
Almási B. Csaba: Júrával és Koljával ládát szögeltem Ogyesszában (Mandiner)
Alkohol, buli, KGB-sek: harminc sokkolóan vidám nap emlékei a '80-as évek Szovjetuniójából.
márc. 1
7:35
Kanada nem vesz olajat Oroszországtól, és fegyvert szállít Ukrajnának (Mandiner)
Trudeau szerint ez fáj a legjobban az oroszoknak.
márc. 1
7:39
A legjobb filmek 2022 tavaszán, amik miatt érdemes elmenni a moziba (Joy)
A jó filmek 2022 tavaszán sem hagynak cserben, azt garantáljuk!
márc. 1
7:39
Árvíz pusztít Ausztráliában, már 150 ezer lakos kényszerül elhagyni otthonát (ATV)
Árvíz pusztít Ausztrália keleti partján, több mint 150 ezer lakost szólítottak fel otthona elhagyására - jelentette kedden az AFP hírügynökség hatósági közlések alapján.
márc. 1
7:39
A munkaerőpiac a rugalmas munkavégzés felé tart (autopro)
A járvány okozta lezárásokkal kezdetét vette egy átalakulás a munkavégzési szokások terén, miközben egyre nehezebb kielégítő fizetést adni és megtartani a tehetséges munkaerőt.
márc. 1
7:39
Megszületett Lovas Rozi második gyermeke – Nagyon szép névre keresztelték (Femcafe)
Lovas Rozi immár egy kislány boldog anyukája is, ugyanis pár napja életet adott második gyermekének. A gólyahírről a büszke apuka számolt be a közösségi oldalán, a bejegyzésből pedig a pici szépen csengő nevére is fény derült.
márc. 1
7:39
Már közel hatmillióan haltak meg koronavírusban (vg.hu)
A világon eddig 436 973 863 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban.
márc. 1
7:39
Macron óvatosságra és visszafogottságra kérte a francia hadsereget, ha belekeverednének a konfliktusba (SzMo)
"Ebben a nagyon feszült helyzetben Franciaország ismét számíthat a hadseregére" - fogalmazott.
márc. 1
7:39
Kuleba: Washington még több fegyvert és még több szankciót ígért (Mandiner)
Korábban Biden utasította a külügyminisztériumot, hogy az amerikai készletekből adjanak át Ukrajnának további 350 millió dollár értékű fegyvert.
márc. 1
7:39
Friss: Összeomlott a rubel, száguld az államcsőd felé Oroszország (Nyugati Fény)
Felfoghatatlan összegeket emészt fel a tömeggyilkos Putyin háborúja.
márc. 1
7:39
Még nem érkezik meg a tavasz (Magyar Nemzet)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között várható.
márc. 1
7:39
Az év autója 2022: Kia EV6 (Villanyautósok)
A dobogó mindhárom helyezettje tisztán elektromos modell lett. A teljes anyag Az év autója 2022: Kia EV6 címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
márc. 1
7:41
Negyvenöt éve debütált a Porsche V8-as motorja (vg.hu)
A Porsche vezérigazgatója úgy érezte, hogy új járműre, egy luxusigényeket is kielégítő túraautóra van szüksége a cégnek.
márc. 1
7:41
Dobrev Klára: Putyin csak az erőből ért (Mandiner)
Mi nem fogunk meghátrálni.
márc. 1
7:42
A kis Benji édes kritikája mindent visz. Megmutatta Szinetár Dóra, hogy életében először (Blikk)
Annyira szép.
márc. 1
7:43
A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálatot indít az oroszok ellen háborús bűncselekmények ügyében (Mandiner)
Oroszország nem ismeri el a bíróságot.
márc. 1
7:45
Az Ikrek ma különösen érzelmessé válhat (Metropol)
Ez a csillagjegy, akit szeret, azt most határtalanul szereti, de akit gyűlöl, sajnos azt is.
márc. 1
7:45
Adózási határidők 2022. március 7-13. (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
márc. 1
7:45
Már ellátási gondokat okoz a Budapestről kiköltözés (Azenpenzem)
Nem véletlenül jelezte több agglomerációs település, hogy kitehetik a „megtelt" táblát. A megnövekedett lakosságszám közlekedési zavarokat, áramkimaradást, óvodai és iskolai zsúfoltságot vagy egyenesen helyhiányt, parkolási nehézséget és növekvő elégedetlenséget okoz. A kiköltözőknek el kell fogadni, hogy a fejlesztések csak követni tudják a népess
márc. 1
7:45
Marco Rossi: Minden játékosra figyelnem kell (HírTV)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Sportrádiónak adott interjút, amelyben elmondta, hogy miért jár folyamatosan magyar bajnoki meccsekre és hogy kik lehetnek majd a jövő új játékosai.

Keresés