2022. március 2. szerda

márc. 2
0:19
Akciók miatt vizsgálódik a GHV (Infostart)
Megtéveszthette a fogyasztókat a Media Markt és az Euronics akciós gyakorlata, az üzemeltetőik ellen ezért eljárás kezdődött - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
márc. 2
0:19
Szédítő magasságban táncolt Szandi: ezt élvezi benne (Blikk)
Elképesztő produkcióra készül az énekesnő! Szandi néhány hónapja ismerkedik az artista mesterséggel, és úgy tűnik, jól halad a tanulással. Vakmerő bátorsággal veti magát a mélybe akár 8 méter magasból is. Hamarosan a nagyérdemű előtt is fellép, megmutatva, milyen mutatványokra képes a levegőben.
márc. 2
0:19
Már publikus. Boldogan közölte Szandi, és teljesen biztos (Blikk)
Nem titok már.
márc. 2
0:19
Hivatalossá vált az ellenzéki jelölés az államfőjelölt személyére (Infostart)
Róna Péter lesz Novák Katalin kihívója, a parlament a jövő héten dönt.
márc. 2
0:19
Biden és Zelenszkij telefonon tárgyaltak (Blikk)
Az amerikai és az ukrán elnök telefonon egyeztettek egymással.
márc. 2
0:19
Több száz cseh harcolna Ukrajnában az oroszok ellen (Infostart)
Az oroszok által Ukrajna ellen indított háború kirobbanása óta több száz cseh állampolgár jelezte, hogy szeretne Ukrajnába menni és ott az oroszok ellen harcolni. Miloš Zeman cseh államfő pozitívan viszonyul ahhoz a lehetőséghez, hogy cseh állampolgárok törvényes kivételt kaphassanak, és Ukrajnába utazhassanak. A cseh hatóságoknak egyelőre nincs tu
márc. 2
0:19
Rejtélyes kép után nyomoz Andorai Péter fia: nagyjátékfilmet forgatott Dézsy Zoltán (Blikk)
A héten filmszínészként is debütál a mozikban Andorai Péter fia.
márc. 2
0:19
A világhírű sportmárka nem kér az oroszokból (Infostart)
Jelentős cégek is igyekeznek megszakítani a kapcsolatukat Oroszországgal, az oroszokkal a múlt héten kirobbant háborút szankcionálva.
márc. 2
0:19
Szalai Attila győztes gólt szerzett (Blikk)
Isztambul – Győztes gólt szerzett a 23-szoros magyar válogatott Szalai Attila a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában. A Fenerbahce hátvédje a 91. percben döntötte el a találkozó sorsát, miután egy szögletet követő szituációnál betalált, amivel csapata 2-1-es győzelmet aratott a Kasimpasa vendégeként.
márc. 2
0:19
Az MNB szükség esetén beavatkozik a pénzügyi piacok stabilitásáért (Adózóna)
Szükséges esetben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az eszköztár minden elemével beavatkozik a hazai pénzügyi piacok stabilitásának biztosítása érdekében; a jegybank szorosan monitorozza a helyzetet, és minden pillanatban készen áll a beavatkozásra – közölte a jegybank az MTI megkeresésére.
márc. 2
0:19
Fekete László: Szívesen felemelnék pár képviselőt (444.hu)
A Mi Hazánk listájára felkerült erősember azt mondta, ha bekerül és olyat tapasztal, ami számára elfogadhatatlan, abban a pillanatban feláll.
márc. 2
0:19
Az ukránok azt állítják, hogy a fehérorosz határ közelében elfogták a Wagner Csoport egyik zsoldosát (444.hu)
A szakaszvezető Ovrucsnál esett fogságba, a város 180 kilométerre van Kijevtől.
márc. 2
0:19
Megkönnyíti a töltőtelepítést a Siemens (autopro)
A vállalat egy olyan töltőrendszernek a koncepcióját mutatta be, amivel a már meglévő parkolókba könnyen és gyorsan lehet töltőoszlopokat telepíteni.
márc. 2
0:19
Az MNB 7 millió forintos betétkifizetési korlátot rendelt el a magyar Sberbanknál (Biztosító Magazin)
Az Mnb a hitelintézet biztonságos működésének fenntartása érdekében március 2-től 30 napra ügyfelenként 7 millió forintban limitálta a magyarországi Sberbank által kifizethető betétek és más visszafizetendő források összegét.
márc. 2
0:19
Alkatrészhiány miatt korlátozza gyártását a Skoda (Igényesférfi.hu)
Nagymértékű alkatrészhiány miatt korlátozni kényszerült a hét elejétől az új személygépkocsik gyártását a cseh Skoda Auto autógyár.
márc. 2
0:19
2021 emlékezetes könyvei magyar női szerzőktől - a Könyves kritikusai szerint (Könyves Magazin)
2021 emlékezetes könyvei magyar női szerzőktől - a Könyves kritikusai szerint
márc. 2
0:19
Eufória: mesteri szenvedéspornó, amiben több a szex, a drog és az izgalom - 2. évad kritika (Promotions)
Véget ért az Eufória 2. évada, ami bebizonyította, hogy még mindig az HBO készíti a legjobb drámákat.
márc. 2
0:19
Az Apple egy összecsukható iPad-MacBook hibridjén dolgozik (Hamu és Gyémánt)
A készülék képernyője nagyjából 50 centiméteres lesz a tervek szerint.
márc. 2
0:19
Ők ültettek milliókat a képernyők elé (MMonline)
A TV2 jolly jokere, Till Attila érte el tavaly a hírességek közül a legtöbb nézőt. Összességében viszont az RTL Magyarország részéről került be több celeb a 25-ös nézettségi toplistába, aminek az utolsó helyéhez is négymillió fős elérésre volt szükség. A hazai tévés piacon két csatornacsalád tud kitermelni sztárokat, az RTL Magyarország és a TV2 Cs
márc. 2
0:19
Az EP tárgyalna Ukrajna EU-tagjelölti státuszának megadásáról (Demokrata)
Az EP képviselői kedden Brüsszelben tartott rendkívüli plenáris ülésükön állásfoglalást fogadtak el.
márc. 2
0:19
Róna Péter hivatalosan is az ellenzéki pártok államfőjelöltje lett (Demokrata)
Kedden leadták a jelöléséhez szükséges aláírásokat.
márc. 2
0:19
Hetvenmilliárd forintos beruházással háromszáz új munkahely jön létre Környén (Demokrata)
Az amerikai orvostechnológiai vállalat hetvenmilliárd forintos beruházásával háromszáz új munkahely jön létre Környén.
márc. 2
0:19
Vallás és politika (Demokrata)
Jethro Tull: The Zealot Gene – Century Media, 2022
márc. 2
0:19
Harci repülőgépeket nem küld a NATO Ukrajnába (Növekedés)
A NATO, ezen belül Lengyelország sem küld repülőgépeket Ukrajnába, mert ez katonai beavatkozást jelentene a konfliktusba, melynek az észak-atlanti szövetség nem részese - jelentette ki egybehangzóan Andrzej Duda lengyel elnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára kedden közös lengyelországi sajtótájékoztatójukon.
márc. 2
0:19
„A két dolog nem összemérhető” – Márki-Zay szerint „öngyilkos politika” volt megvétózni annak idején a NATO–Ukrajna-közeledést a kárpátaljai magyarok jogai… (Mandiner)
„Azzal zsarolni Ukrajnát, hogy nem engedi az ottani magyaroknak is borzasztóan fontos EU-s és NATO-tagságot, az öngyilkos politika” – mondta a baloldal miniszterelnök-jelöltje.
márc. 2
0:19
Saját magát zabálja fel az újautó-piac (Forbes)
Az elmúlt két évben soha nem látott mértékben emelkedtek az autóárak. Nem csak az új autó, a használt autó árak is drasztikusan emelkedtek. De meddig mehet még ez így?
márc. 2
0:19
Leszavazták a kormánypártok mind az öt ellenzéki javaslatot az igazságügyi bizottságban (Nyugati Fény)
A Fidesz az orosz érdeket választotta a magyar helyett.
márc. 2
0:19
Ma már hivatalosan is megszűnt a Telenor márkanév Magyarországon (Helló Magyar)
A Pannon GSM néven alapított Telenor Magyarország 1994. március 27-én Magyarországon elsőként indított kereskedelmi GSM-szolgáltatást:
márc. 2
0:19
Így fog megváltozni a Jeddah-i versenypálya (Racing)
A Szaúd-Arábiai Nagydíj promóterei nemrégiben bejelentették, hogy milyen változtatásokat fognak eszközölni a Forma-1 történelmének leghosszabb utcai pályáján, ahol a tavalyi bemutatkozó futam eléggé hektikusra sikeredett. A Jeddah Corniche Circuit-en tavaly először rendeztek versenyt az autósport királykategóriájában, azonban a versenyzők rengeteg
márc. 2
0:21
Március 1-től újra lehet síelni Eplényben! (Síelők)
Ma délelőtt 10 órától ismét lehet síelni az eplényi pályán. Az elmúlt napok sikeres hóágyúzása után teljes hosszában elkészítették az A1-es pályát. Ma 10 és 18 óra között üzemel a síterep, a négyszemélyes felvonó szállítja a síelőket.
márc. 2
0:21
Megéri Niche parfümöt venni? (Glamour)
A tökéletes illatot megtalálni nem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek elsőre tűnik. Besétálva a parfümkínálatok rengetegébe szinte úgy érezhetjük, bekebelez minket az illatfelhő. Nehéz kiigazodni a választékon és sokszor azt sem értjük, mi mit jelent. Például hallottál már a niche parfümökről? Nem baj, ha nem, most elmondjuk:
márc. 2
0:21
A fenntartói tiltás ellenére egyházi iskolák is csatlakoztak a pedagógusok engedetlenségi mozgalmához (Hírklikk)
Tovább folytatódik az iskolák, pedagógusok polgári engedetlenségi mozgalma. Ma 17 egyházi iskola 137 tanára és 203 támogató kollégájuk is csatlakozott hozzá. Annak ellenére tették ezt, hogy sok fenntartó a belső levelezésben kifejezetten megtiltotta. A katolikus püspöki kar például hangulatkeltésnek tartja a mozgalmat a választási kampány idején. A
márc. 2
0:23
Óriási eséssel zárt a BUX (Infostart)
A vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
márc. 2
0:23
Hegyi Barbara vallomása: Zorán lányának köszönhetik, hogy egymásba szerettek (Blikk)
Hegyi Barbara és Sztevanovity Zorán kapcsolata barátságból alakult szerelemmé, s 18 éve fogadtak örök hűséget egymásnak.
márc. 2
0:23
Új időszámítás: döntött és meglépi az Rtl Klub. Teljesen máshogy lesz (Blikk)
Ekkor fordul meg.
márc. 2
0:23
Bárki segítheti most a Keletiben a menekülteket - elmondjuk, hogyan (Infostart)
Helyszíni tudósítónk szerint tolmács elkelne, de adományok terén kedden a Máltaiak voltak a "fedélzeten", ők késő estig várják az alábbiakat.
márc. 2
0:23
Nem egyszerű az Ukrajnából menekülő afrikaiaknak: többen rasszista bánásmódról számoltak be (Blikk)
Állítások szerint az ukrajnai orosz invázió elől menekülő afrikaiak rasszizmustól szenvednek: a fekete menekülteket blokkolják a tömegközlekedésben, illetve fegyverrel fenyegetik őket.
márc. 2
0:23
Az ukrán elnök mindenképpen Kijevben marad (Infostart)
Ukrajna megelőző csapást helyezett kilátásba - Fehéroroszország ellen.
márc. 2
0:23
Szívszorító: újszülött ikreket bújtatnak a bombázások sújtotta Kijevben (Blikk)
Folyamatosan érkeznek hírek a Kijevet sújtó bombázásokról, amelyek már több civil életét követelték.
márc. 2
0:23
Maradhatnak az orosz pilóták az autósportban - nem oroszként (Infostart)
F1-pilótát is érint a döntés.
márc. 2
0:23
Egy 19 éves ukrán sílövő is meghalt az oroszok elleni háborúban (Blikk)
Jevhen Malisevet Ukrajna második legnagyobb városában, Harkivban érte a halál.
márc. 2
0:23
Megtéveszthették a fogyasztókat a Media Markt és az Euronics akciói (Adózóna)
Vizsgálja a Media Markt és az Euronics akcióit a GVH, az üzemeltetők ellen eljárás indult – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
márc. 2
0:23
„Ukrajna mellé állni hazaárulás” – írta a Pesti Srácok (444.hu)
Túl hosszú lehetett a cím, így inkább meghúzták.
márc. 2
0:23
Szijjártó Péter: Támogatjuk, hogy Ukrajna minél előbb kapjon tagjelölt státuszt az EU-tól (444.hu)
„Sürgetjük a brüsszeli intézményeket, hogy vegyék napirendre a kérést.”
márc. 2
0:23
Így erősíti akkumulátoriparát az Európai Unió (autopro)
Az Európai Bizottság és az EIT InnoEnergy együttes erőfeszítéssel segíti az akkumulátoripari szakképzés fejlesztését.
márc. 2
0:23
BÁV: Megnőtt a zálogtárgyak kiváltása az SZJA-visszatérítés hatására (Biztosító Magazin)
Az szja-visszatérítésből származó források nagy lökést adtak a kölcsöntörlesztésnek a Báv Zálog országos fiókhálózatában: februárban éves összevetésben 55 százalékkal nőtt meg a kiváltások aránya a zálogügyfelek körében
márc. 2
0:23
7 millió forintos betétkifizetési korlát és felügyeleti biztos a magyar Sberbanknál (Igényesférfi.hu)
A Sberbank biztonságos működésének fenntartása érdekében március 2-től 30 napra ügyfelenként 7 millió forintban maximálta a magyarországi Sberbank Zrt.-től felvehető forint és ennek megfelelő összegű deviza betétek, illetve egyéb források összegét a Magyar Nemzeti Bank.
márc. 2
0:23
L. Ritók Nóra: Ha egyéni sorsokon akarunk javítani, akkor a rendszer hibáit kell megoldani (Könyves Magazin)
Közel öt éve jelent meg L. Ritók Nóra könyve, a Láthatatlan Magyarország, amely a mélyszegénységben élő gyerekekkel folytatott munkája közben megírt blogbejegyzéseire, cikkeire épült (itt beleolvashatsz). Ezek a megrendítő és felkavaró írások az olvasót elviszi egy olyan világba, amelynek arcai az átlagemberek előtt nem látszódnak. Ezen a Magyarors
márc. 2
0:23
Szabó Zsófi a tévében beszélt az orosz-ukrán háborúról (Promotions)
Szabó Zsófi a háború egy kifejezett aspektusáról beszélt az RTL Klub reggeli műsorában.
márc. 2
0:23
Donald Trump a klímakatasztrófa előnyéről beszélt (Hamu és Gyémánt)
Donald Trump volt amerikai elnök szombaton színpadra lépett egy konzervatívok által szervezett konferencián, ahol néhány meghökkentő megjegyzést tett az éghajlatváltozással kapcsolatban.

Keresés