2022. március 15. kedd

márc. 15
10:12
Ukrajnai háború - Itthon már közel tízezer ideiglenes tartózkodási engedélyt adtak ki (Infostart)
A hétvégén folyamatosan érkeztek az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság budapesti Harmat utcai ügyfélszolgálatára az orosz-ukrán konfliktus elől menekülők, többségében harmadik országbeli állampolgárok.
márc. 15
10:12
Nézzék, mi történt kedd reggelre a forinttal! (ATV)
Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden kora reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest.
márc. 15
10:12
A Bosch az ukrán vádakra: nem szállítottunk alkatrészt orosz fegyverekhez (Autószektor)
Bosch: A cég védekezik az ukrán külügyminiszter vádjaival szemben. (Fotó: Bosch) A technológiai csoport és az autóipari beszállító Bosch visszautasította Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter azon vádját, hogy orosz gyalogsági járművekhez szállított volna alkatrészeket. A cég tájékoztatása szerint az említett alkatrészt a Bosch nem szállította a járm
márc. 15
10:12
Norris: Tudjuk mi a probléma, de nem lesz könnyű megoldani (Racingline)
Lando Norris elmondta, tudják mi az autóval a probléma, ám nem lesz könnyű megoldaniuk. Bahreinben volt elég gondja a McLarennek. Daniel Ricciardo egy métert sem tudott megtenni, ugyanis elkapta a koronavírust. Így végig a brit pilóta ült autóba. Azonban a gyakorlás elég szaggatottra sikeredett. A fékhűtéssel gyűlt meg a legtöbb problémája a woking
márc. 15
10:18
A csapadékhiány miatt már veszélyben vannak az őszi vetések? (Agroinform)
A legnagyobb problémát továbbra is a csökkenő talajnedvesség jelenti az ország nagy részén.
márc. 15
10:18
Váratlan lépés: Kijevbe utazik három uniós miniszterelnök, erről fognak tárgyalni (Pénzcentrum)
Három uniós ország miniszterelnöke is Kijevbe utazik, hogy tárgyaljanak az ukrán elnökkel. Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Jansa szlovén kormányfő mellett Jaroslaw Kaczynski, Lengyelország miniszterelnök-helyettese is a delegáció tagja.
márc. 15
10:18
Attól tartok, hogy Orbán a történelem legrosszabb magyar–lengyel viszonyát teremti meg – véli a nemrég lemondott tiszteletbeli konzul (444.hu)
Artur Balázs március elején mondott le Magyarország szczecini tiszteletbeli konzuli címéről, mert nem tudta elfogadni a magyar kormány álláspontját a háború ügyében.
márc. 15
10:18
A magát német örökösnőnek kiadó Anna Delvey-t kitoloncolják Németországba (444.hu)
Évekkel ezelőtt hoteleket, éttermeket, bankokat és a New York-i elit tagjait károsította meg több mint 200 ezer dollárral.
márc. 15
10:18
Lelkileg is segítik a menekült gyerekeket az egyházi iskolák (Demokrata)
Egy gyermek számára biztonságot adhat – amikor elveszti mindenét –, ha egy idegen országban ugyanazzal a környezettel találkozik az osztályteremben, mint az addigi életében.
márc. 15
10:18
Hazudozott Gyurcsány a nyugdíjprémiumról (Demokrata)
A DK-vezér szerint nem ők vették el, hanem ők adták a 13. havi nyugdíjat.
márc. 15
10:18
Kijevbe látogat a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő (Mandiner)
Megerősítik az unió támogatását.
márc. 15
10:18
Drónokkal ültetik a napraforgót (Magyar Mezőgazdaság)
Ausztráliában, Queensland egyik gazdasága az első, ahol egy egész napraforgótáblát ültetnek el drón segítségével.
márc. 15
10:21
Boris Johnson: fájdalmas lesz az orosz energiafüggőség felszámolása (Menedzsment Fórum)
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint fájdalmas folyamat lesz az orosz energiahordozókkal szembeni nyugati függés felszámolása, de ezt mindegyik országnak meg kell tennie, mert csak így lehet megállítani Vlagyimir Putyin orosz elnök agresszióját.
márc. 15
10:24
Gyógyszerek, alkohol, zsírok - Mit kezd a máj a rombolókkal? (Vital)
Hogyan segíthetjük a máj méregtelenítő funkcióját és a regenerálódását, hogy minél tovább el tudja látni funkcióit?
márc. 15
10:24
Novák Katalin üzenete a március 15-i ünnepen (ATV)
"Legyen béke, szabadság és egyetértés" - idézte közösségi oldalán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 12 pontjának bevezető sorát Novák Katalin. Ezt kívánta akkor a magyar nemzet.
márc. 15
10:24
Felvásárolják a német Kludit (Azenpenzem)
A magyarok körében is ismert német Kludi az arab RAK Ceramics kezébe kerül – jelentette be a társaság. Erről ma írtak alá megállapodást a cégalapító unokájával, aki kiszáll a vállalatból. A például a csaptelepeiről ismert Kludi márka függetlensége megmarad.
márc. 15
10:24
Nézők milliói előtt alázták meg Putyint, ennek még komoly következményei lehetnek (Promotions)
Vlagyimir Putyin olyan helyről kapott kőkemény támadást, ahonnan egyáltalán nem számított rá.
márc. 15
10:24
Elon Musk megfejtette, hogy a Netflix miért várja a háború végét (Mandiner)
A Tesla-vezér szerint a streaming-szolgáltató egy fekete ukrán srác, és egy transzgender orosz katona szerelmi történetét akarja majd megfilmesíteni.
márc. 15
10:24
Ez a valódi március 15.: Gyurcsány egy megható történetet mesélt el a gyermekeiről (Nyugati Fény)
A tisztesség a legfontosabb.
márc. 15
10:24
Új szolgáltatás: digitális szőlőtőke nyilvántartó rendszer (Magyar Mezőgazdaság)
Új szolgáltatást vezetett be Pécsett a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete, digitalizálta az Európában is egyedülálló legnagyobb szőlőfajta géngyűjteményét.
márc. 15
10:24
Vic Elford 1935–2022 – AZ AUTÓVERSENYZŐ (Racingline)
Az autóversenyzés egyik legizgalmasabb figurájától vettünk örök búcsút. Vic Elford volt AZ AUTÓVERSENYZŐ, aki megnyerte a Monte-Carlo Rallyt, a Daytonai 24 órást, a Targa Floriót, háromszor diadalmaskodott a Nordschleifén, de volt Forma–1-es és NASCAR versenyző is. A francia Nemzeti Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, amiért a Le Mans-i 24 ór
márc. 15
10:26
Egyre több valós csapat szeretné viszontlátni autóját az iRacingben (Racingline)
Két IMSA-csapat is együttműködött az iRacinggel, hogy a Michelin Pilot Challenge sorozat két új autóját a virtuális világba hozzák. A Bryan Herta Autosport és az Automatic Racing az iRacing fejlesztőivel együttműködve reprodukálta a Hyundai Veloster N TCR-t és az Aston Martin Vantage GT4-et. A Hyundai számára ez a második TCR autó, amelyet a szimul
márc. 15
10:30
Törölték a járatokat a frankfurti repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt (HírTV)
Számos járatot töröltek kedd reggel a németországi Frankfurt repülőterén, mivel a biztonsági személyzet sztrájkba lépett.
márc. 15
10:30
Az ellátási lánc további problémáira figyelmeztet a Volkswagen (NRGreport)
A Volkswagen a tervezettnél 2 millióval kevesebb autót adott el tavaly a félvezetőhiány miatt - közölte kedden, és arra figyelmeztetett, hogy a  szűk ellátási kapacitások, a magas nyersanyagárak és az orosz-ukrán konfliktus 2022-ben visszavetheti a növekedést -írja a Reuters.
márc. 15
10:33
Megadásra kérte az orosz katonákat Zelenszkij - 20 napja tart a háború (Menedzsment Fórum)
Ez történt az elmúlt 12 órában az orosz-ukrán háborúban, melynek a 20. napja kezdődött el kedden.
márc. 15
10:36
Több mint ezer menekült ukrán gyermek érkezett Budapestre hétfőn (ATV)
Az ukrajnai háború elől menekülve hétfőn 3337 ember, köztük 1018 gyermek érkezett Budapestre vonattal - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a police.hu oldalon.
márc. 15
10:36
Levelet írt az Ukrajnában lelőtt amerikai újságíró családjának Volodimir Zelenszkij (SzMo)
„Ukrajna népe, amely az orosz rezsim ellen küzd a hazája, és a demokrácia védelmében, önökkel együtt gyászol” – fogalmaz levelében az ukrán elnök.
márc. 15
10:36
Az EU újabb gazdasági szankciókat fogadott el az oroszok ellen (Demokrata)
Az Európai Unió megtagadja az orosz termékektől és szolgáltatásoktól a legkedvezőbb elbánást az uniós piacokon.
márc. 15
10:36
Román miniszterelnök: Tiszteletben tartjuk a magyar közösség identitását és értékeit (Mandiner)
Nicolae Ciuca március 15-éről beszélt.
márc. 15
10:36
Németország Tesla-sebességgel szabadulna meg az orosz energiahordozóktól (Villanyautósok)
A berlini gigagyár villámgyors felépítése új elvárásokat teremt egyéb beruházások számára is. A teljes anyag Németország Tesla-sebességgel szabadulna meg az orosz energiahordozóktól címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
márc. 15
10:42
Erősödött a forint, 372-nél is járt az euró (rtl.hu)
Egy euróért tíz forinttal kevesebbet kell adni az ünnepnapon, mint hétfő reggel.
márc. 15
10:42
Több mint egymillió forintnyi ékszert lopott el egy menekülttől egy takarítónő Ferencvárosban (rtl.hu)
Az asszony szállodai szobájából vittel el az értékeket. Még aznap elfogták.
márc. 15
10:45
Újabb szankciókat vetett ki az EU a háború miatt (Privátbankár)
Kedd reggel az EU hivatalosan is elfogadta a negyedik szankciós csomagját.
márc. 15
10:48
Több ezer ember vezet jogosítvány nélkül a magyar utakon (Portfolio)
Érdekes statisztikákat kapott a vezess.hu az ORFK-tól, ezekből kiderül, hogy ma több ezer ember vezet jogosítvány nélkül Magyarországon, holott ez már bűncselekménynek számít.
márc. 15
10:48
Ez fájni fog Oroszországnak: kiszivárogtak a legújabb EU-s szakciók (Pénzcentrum)
Elfogadták az Európai Unió vezetői a negyedik szankciós csomagot Oroszország ellen. A pontos részletek várhatóan még ma megjelennek.
márc. 15
10:48
Az iráni külügyminiszter Moszkvában tárgyal az iráni atomalkuról (444.hu)
Oroszország új követelései miatt megszakadtak a hónapok óta tartó, és már eredménnyel kecsegtető nemzetközi tárgyalások a 2015-ös atomalku felújításáról.
márc. 15
10:48
Filmajánló a fekete humor kedvelőinek (Femcafe)
Ha te is odáig vagy a fekete humorért, ezeket a filmeket semmiképp se hagyd ki!
márc. 15
10:48
Hűha: Salma Hayek hatalmas mellei majdnem kibuggyantak a mélyen kivágott ruhájából, ráadásul a vörös szőnyegen (Promotions)
Természetesen Salma Hayek is ott volt a BAFTA-díjátadón, ahol olyan ruhában jelent meg, hogy rögtön ő lett az esemény látványossága.
márc. 15
10:48
Az új uniós szankciók nem érintik az energiaszállítást (Demokrata)
Videó! Magyarország energiaellátása továbbra is biztonságban van – szögezte le Szijjártó Péter.
márc. 15
10:48
Megdöbbentő adatok a jóléti mintaországokból: egyenes út a betörésektől a terrorizmusig? (Mandiner)
Kutatások szerint az Európába érkező illegális bevándorlók nem csak sokba kerülnek, de sokan közülük erőszakos bűncselekmények miatt börtönbe is jutnak, míg a legális, képzettebb, azonos kultúrkörből érkező bevándorlók – mivel könnyebben vállalnak munkát a befogadó országban – pozitív hatással bírnak a nemzetgazdaságra nézve.
márc. 15
10:48
A kriptók fogják megreformálni a pénzügyi világot a PayPal vezérigazgatója szerint (BitcoinBázis)
A PayPal, a világ vezető elektronikus pénzforgalmi szolgáltatója, eltántoríthatatlanul korteskedik a kriptovaluták adaptációja mellett s fényes jövőt jósol az ágazatnak.
márc. 15
10:50
Felbolydulhat a magyar munkaerőpiac az orosz-ukrán háború miatt? (Portfolio)
Már az orosz-ukrán háború kirobbanása előtt is arról lehetett hallani, hogy a magyarországi munkaerőhiány miatt további jelentős külföldi dolgozói beáramlás várható, leginkább Ukrajnából. Főleg a sofőrhiányt enyhítenék így a szállítmányozással foglalkozó cégek, de akár ipari és feldolgozóipari vállalatok is így oldanák meg a létszámproblémáikat. A
márc. 15
10:50
Izmosodik a forint, 372-re erősödött az euróval szemben (Mandiner)
Hétközben már 400-on is állt a forint, onnan kapaszkodott vissza.
márc. 15
10:51
Újabb szankciókról döntött az EU (Menedzsment Fórum)
Kedd reggel az EU hivatalosan is elfogadta a negyedik szankciós csomagját.
márc. 15
10:52
Oroszország meglepődött: nem szállít Kína repülőgép alkatrészeket (Mandiner)
Kína megtagadta, hogy repülőgép-alkatrészeket szállítson az orosz légitársaságoknak, idézték csütörtökön orosz hírügynökségek az orosz légügyi hatóság egyik tisztviselőjét, miután a Boeing és az Airbus leállította az alkatrészek szállítását.
márc. 15
10:54
A világ legjobb csapataiban játszhatna, de egy kijevi bunkerben ragadt a fiatal focista (Blikk)
Az orosz-ukrán háború miatt emberi sorsok mennek tönkre. Akik még nem menekültek el a bombázások elől, azok bunkerekben, óvóhelyeken várják, hogy véget érjen hazájukban a borzalom.
márc. 15
10:54
Felvásárolták a Kludi csoportot (ProfitLine)
Az Egyesült Arab Emírségekben bejegyzett, a világ 5 legjobb kerámiagyártója közé tartozó, vezető kerámiaspecialista vállalat, a RAK Ceramics felvásárolja a sauerlandi székhelyű szerelvénygyártó céget, a Kludi-t. Ezzel kapcsolatban a cég hétfő délelőtt írt alá megállapodást az előző tulajdonossal. A tranzakció 2022. május 31-ig megy végbe, függően a
márc. 15
10:54
Erősödik a forint, 372 alatt az árfolyam (Portfolio)
Erősödik a forint az euróval szemben a hosszú hétvégén, a reggeli órákban már a 372-es szint alá került a hazai fizetőeszköz. Mindeközben a dollár minimálisan gyengült az euróval szemben.
márc. 15
10:54
Firss képek érkeztek a nemzeti lobogó Parlament előtti felvonásáról (ATV)
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 174. évfordulóján az Országház előtti Kossuth téren katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót.
márc. 15
10:54
Elsőként vett részt magyar borászat a párizsi Vinexpon (Mandiner)
A villányi Jammertal birtok vörösborai hódítottak a franciáknál is.

Keresés