2022. március 15. kedd

márc. 15
17:24
Legalább 2000 autó hagyja el Mariupol városát (Blikk)
Becslések szerint 2000 személygépkocsi hagyhatta el kedden az ostromlott délkelet-ukrajnai Mariupol városát - közölte a városi tanács.
márc. 15
17:24
Véget ért a Békemenet és az ellenzéki tüntetés is (ATV)
Véget ért a Békemenet; Orbán Viktor a Kossuth téren beszélt a kormánypártok támogatóihoz. Az ellenzék tüntetésén számos felszólaló mellett Donald Tusk és Márki-Zay Péter is beszélt az egybegyűltekhez.
márc. 15
17:24
Ennyien voltak kíváncsiak az ellenzék nagygyűlésére (Mandiner)
Az előre meghirdetett időpontra alig 300 ember gyűlt össze.
márc. 15
17:24
Új csapatával Molnár Martin az eddigi legjobb eredményét érte el a Wsk-ban (Autószektor)
Először versenyzett Molnár Martin az Energy Corse színeiben Sarnóban, így időre volt szükségük, mire közösen megtalálták a számára kedvező beállítást. Az időmérőn még nem volt igazán jó a tempójuk, és Martin helyezkedése sem sikerült a legjobban, így időmérő csoportjában a 9. lett. Ezzel a 79 fős OK Junior mezőnyben az összesített 27. helyén állt.
márc. 15
17:24
Hideg Ádám: Amikor semmi nem jön be (Racingline)
Jó volt a tempója Hideg Ádámnak a WSK Super Master Series negyedik fordulóján, Sarnóban, a versenyszituációkat is jól kezelte, így minden adva volt, hogy Hideg Ádám jó eredményt érjen el. Csak éppen a négy előfutamban háromszor kilökték, negyedszerre pedig eltört a kipufogója.  Nagyon komoly dolognak kell történnie Hideg Ádámmal, hogy ne jusson be
márc. 15
17:26
Szankciók Joe Biden amerikai elnök ellen (Blikk)
Oroszország ma délután szankciókat vezetett be Joe Biden és Anthony Blinken amerikai külügyminiszterrel szemben.
márc. 15
17:27
Putyin a szovjet időkbe repítette vissza Oroszországot (Menedzsment Fórum)
Ukrajna megtámadása kapcsán óhatatlanul felsejlenek azok a fegyveres beavatkozások, amelyeket a szovjet hadsereg '56-ban Budapesten, vagy más kelet-európai országokkal közösen '68-ban Prágában végrehajtottak. Ám nemcsak a politikai-hadászati módszerekben, hanem gazdasági téren is sokat repülnek vissza az időben.
márc. 15
17:30
Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Nagyot zuhant a ma hajnali kereskedésben a hongkongi és a kínai részvényindex, amit mögött részben az újabb kínai koronavírus-járvány kirobbanása, részben pedig a kínai technológiai papírok mélyrepülése áll. Európában az orosz-ukrán hírekre figyelnek továbbra is a befektetők és jön a szankciók újabb köre, de a Fed holnapi kamatdöntése is egyre köze
márc. 15
17:30
Zelenszkij szerint nem lesz Ukrajna a NATO tagja (ATV)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy véli, hogy Ukrajna a NATO "nyitott ajtók" politikája ellenére sem lesz az észak-atlanti szövetség tagja.
márc. 15
17:30
Videó: a Műegyetemnél gyülekezett az ellenzék (Mandiner)
A hatalom a népé! címmel a Műegyetem rakparton tartott március 15-i gyűlést az ellenzék – videó.
márc. 15
17:30
Egy nagy léggömb majdnem tönkretett egy F–15-ös vadászgépet (rtl.hu)
A pilóta egy hajmeresztő manőver árán tudta elkerülni az ütközést.
márc. 15
17:33
Felborult az élete: Hódi Pamela főállású anya lett (Blikk)
Hódi Pamela élete gyökeresen megváltozott, mióta kétgyermekes édesanya lett.
márc. 15
17:42
Orbán Viktor Putyinnak küldte ezt a rendkívül erős üzenetet a március 15-i beszédébe rejtve? (Blikk)
Orbán Viktor március 15-i beszédében számos erős mondat hangzott el, legtöbbjük a miniszterelnöktől megszokott képes beszéd kategóriájába esnek. Ezek egyike akár egy erős, az oroszoknak küldött üzenet is lehet.
márc. 15
17:42
Ők kaptak idén Kossuth- és Széchenyi-díjat (Femcafe)
Az Országházban március 15. alkalmából Áder János köztársasági elnökként utoljára adta át - Orbán Viktor miniszterelnökkel és Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével együtt - a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseket.
márc. 15
17:42
Zelenszkij szerint nem lesz Ukrajna a NATO tagja (Demokrata)
„Egyértelmű, hogy Ukrajna nem lesz tagja a NATO-nak” – mondta Volodimir Zelenszkij.
márc. 15
17:44
Oroszország kilép az Európa Tanácsból (Demokrata)
Oroszország kilép az Európa Tanácsból – jelentette be Pjotr Tolsztoj, az orosz parlament alsóházának alelnöke kedden.
márc. 15
17:54
A Nato főtitkára szerint Oroszország akár vegyi fegyvereket is bevethet Ukrajna ellen (Blikk)
Oroszország egy megtévesztő hadművelet részeként akár vegyi fegyvert is bevethet ukrajnai háborújában - jelentette ki a NATO főtitkára kedden Brüsszelben, kifejezve a szövetség emiatti aggodalmát.
márc. 15
17:54
A Vajdaságban is megünnepelték a magyar szabadság ünnepét (HírTV)
A magyarittabéiek sorsa 1904 óta szinte elválaszthatatlan a református templom előtt álló Kossuth-szobortól. A nemzet egyik nagyjának a legdélebbi szobrát a falubeliek meg tudták őrizni a legnehezebb időkben is.
márc. 15
17:54
Egy százalék feletti emelkedések az amerikai tőzsdén (Portfolio)
Emelkednek az amerikai tőzsdék, a részvénypiaci hangulaton segít az olajár esése, valamint az, hogy a vártnál nagyobb mértékben lassult a termelői árak emelkedése.
márc. 15
17:54
Politikai állásfoglalást kérhetnek Medvegyevéktől (ATV)
A férfi teniszezők aktuális világranglistáját vezető orosz Danyiil Medvegyev indulását is politikai állásfoglaláshoz köthetik a wimbledoni bajnokságon.
márc. 15
17:54
Szijjártó Péter: Kizárólag Magyarország érdekeit képviseljük (Demokrata)
„Nem lehet más a célunk, mint hogy Magyarország kimaradjon ebből a háborúból.”
márc. 15
17:54
Miért van még mindig hideg, és mikor jön az igazi tavasz? (rtl.hu)
A hideg és a szárazság egybeesése nem a véletlen műve.
márc. 15
17:56
Ukrán nagykövet: az orosz háború a népirtás egyértelmű esete (Blikk)
Okszana Markarova, Ukrajna egyesült államokbeli nagykövete szerdán elítélte Oroszország ukrajnai háborúját a washingtoni Nemzeti Sajtóklubbal tartott sajtótájékoztatón, és a "népírtás egyértelmű esetének" nevezte a támadást.
márc. 15
18:00
Fényképeken elevenedik meg a múlt századi, vidéki élet (Agroinform)
Mi mindenhez értett egy jó kovácsmester? Hogyan gazdálkodtak a bolgárkertészek? Mire használták őseink a hajdinát? – Válogatás a Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteményéből.
márc. 15
18:00
Egyre csúnyábbak az orosz-ukrán-bukók a magyar befektetési alapoknál (Portfolio)
Ahogy az orosz-ukrán háborúban, úgy a hazai befektetési alapok háza táján sem lehet túl sok javulásról beszámolni a hozamok terén, sőt. Azok az alapok, amelyek rendelkeznek orosz-ukrán kitettséggel, az elmúlt napokban tovább növelték veszteségeiket. Jó hír legalább, hogy akik árupiaci alapokban ülnek, azok most nagyon jól jártak.
márc. 15
18:06
Rosszul lett több ukrán menekült is egy budapesti hotelben - kórházba kellett vinni őket (Blikk)
Több ukrajnai menekültet kórházba kellett vinni egy budapesti hotelből - mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
márc. 15
18:06
Márki-Zay Péter: a jó mindig győzedelmeskedik (ATV)
Véget ért a Békemenet; Orbán Viktor a Kossuth téren beszélt a kormánypártok támogatóihoz. Az ellenzék tüntetésén számos felszólaló mellett Donald Tusk és Márki-Zay Péter is beszélt az egybegyűltekhez.
márc. 15
18:06
Zelenszkij: „Egyértelmű, hogy Ukrajna nem lesz tagja a NATO-nak” (SzMo)
Ukrajnának egy új védelmi szövetséget kell kötnie, amelynek részese egy atomfegyverrel rendelkező ország. Egyelőre ez Nagy-Britannia - mondta Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára.
márc. 15
18:06
Két lábbal a sírban volt, de onnan is ki tudott mászni: Őrület, de megint menő a magnókazetta (Forbes)
A magnókazettákat már mindenki temette, de a szabvány az elmúlt néhány évben visszatért a halálból. Ugyan nem fogy belőle már annyi, mint régen, de ismét elkezdték keresni az emberek ezt az adathordozót, amely sokszor ma már dísztárgyként funkcionál inkább.
márc. 15
18:12
Boris Johnson: az orosz energiafüggőség kiszolgáltatottá teszi Európát, ennek felszámolása fájdalmas lesz (Adózóna)
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint fájdalmas folyamat lesz az orosz energiahordozókkal szembeni nyugati függés felszámolása, de ezt mindegyik országnak meg kell tennie, mert csak így lehet megállítani Vlagyimir Putyin orosz elnök agresszióját.
márc. 15
18:12
Szijjártó Péter elárulta, miért nem utazik Orbán Kijevbe (ATV)
Mi kizárólag Magyarország érdekeit képviseljük és nem lehet más a célunk, mint hogy Magyarország kimaradjon ebből a háborúból - fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek.
márc. 15
18:12
Több százezren a Békemeneten, néhány ezren a baloldalon (Demokrata)
Elmaradt a baloldali szimpatizánsok gyülekezője a Március 15. téren, mivel alig háromszázan jelentek meg.
márc. 15
18:18
Oroszország kilép az Európa Tanácsból (HírTV)
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter erről szóló levelét pedig már átadták a szervezet főtitkárának.
márc. 15
18:18
Így repült a Ranger Raptor! (Autónavigátor)
Legújabb reklámfilmjén sem spórolt a Ford. A sztori röviden annyi, hogy az új Ranger Raptor kiszabadul egy teherszállító repülőgépből, nagyot
márc. 15
18:18
Jön az eső és a havazás: egy időre megint búcsúzhatunk a tavasztól (Pénzcentrum)
Szerdán egy csapadékzóna vonul át az országon északnyugat felől keleti, délkeleti irányba haladva.
márc. 15
18:18
Gyurcsány embere nem mutatkozik Márki-Zay Péterrel (Demokrata)
Kihátrálhat Márki-Zay Péter mögül a Demokratikus Koalíció.
márc. 15
18:24
Az ellenzék kampánydalát szerző, világhírű amerikai énekes üzent a magyar választóknak (ATV)
Márki-Zay Péter osztotta meg a videóüzenetet a Facebook-on: „A kampánydalunk szerzője, a világhírű Patti Smith is üzent a változást akaró magyaroknak” – írja.
márc. 15
18:24
Egy végletekig megosztott országban, a „mi, magyarok” már egészen mást jelent – Március 15-e régen és most (WMN)
„Lehet, nem vagyok igaz hazafi. De az az igazság, hogy nem is akarok az lenni. Én csak békében szeretnék élni. Szeretném, ha a gyerekeim is megtapasztalhatnák, hogy milyen jó lehet egy olyan ünnepnap, ami a világon csak nálunk van, ami csak a miénk. A miénk, minden magyaré. És nem azért, hogy büszkék legyünk, hogy lobogtathassuk, hanem azért, mert
márc. 15
18:24
Örömanya – a nagy kalap már nem kötelező, de milyen legyen a ruha? (egy.hu)
Amikor tényleg akkora öröm éri a családot, hogy nősül vagy férjhez megy a gyerek, az örömanyák ugyanolyan dilemma elé kerülnek, mint a menyasszonyok. Mit kell, mit lehet, illik viselni a nagy napon?
márc. 15
18:24
Két Herczig az Azori-szigeteken (Racingline)
A Rally Európa-bajnokság idei második versenyén, az Azori-szigeteken Herczig Norbert és fia, Herczig Patrik is rajthoz áll, ugyanakkor Csomós Miklósék nem indulnak.  A március 25-27. közötti Azori-szigetek Rally a Rally Európa-bajnokság és a Portugál Rally Bajnokság második futama, valamint az Azori-szigeteki Bajnokság szezonnyitója lesz, ennek meg
márc. 15
18:30
Rosszul lett több ukrán menekült is egy budapesti hotelben, kórházba kellett vinni őket (Blikk)
Több ukrajnai menekültet kórházba kellett vinni egy budapesti hotelből - mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
márc. 15
18:30
Emelkedés az amerikai tőzsdéken, az élen a techrészvények (Portfolio)
Nagyot zuhant a ma hajnali kereskedésben a hongkongi és a kínai részvényindex, amit mögött részben az újabb kínai koronavírus-járvány kirobbanása, részben pedig a kínai technológiai papírok mélyrepülése áll. Európában az orosz-ukrán hírekre figyelnek továbbra is a befektetők és jön a szankciók újabb köre, de a Fed holnapi kamatdöntése is egyre köze
márc. 15
18:30
Újabb civil célpontot ért rakétatámadás Kijevben: több a halálos áldozat (rtl.hu)
Hajnalban újabb civil célpontot ért rakétatámadás Kijev központjában: egy 15 emeletes lakóházat és egy metróállomást is találat ért, a támadásnak több halálos áldozata is van. A dél-ukrajnai Mariupolban a védők szerint az oroszok reggelre megpróbálták elfoglalni a várost, de sikeresen visszaverték őket. Közben ötödjére is tárgyalóasztalhoz ültek Ki
márc. 15
18:30
Virágzik a benzinturizmus az osztrák-magyar határon, újabb kutakon lehetnek gondok (rtl.hu)
A szakértők egyelőre nem tudják megjósolni, hogy a logisztika mikor fogja utolérni magát.
márc. 15
18:30
Egyre több háborút bíráló üzenet jut el az orosz közvéleményhez (rtl.hu)
Sokáig semmit nem lehetett tudni annak az orosz újságírónak a hollétéről, aki hétfő este egy háborúellenes táblával megszakította az állami televízió híradóját. Az ügyvédjének csak annyit mondtak, hogy akciója után őrizetbe vették, mára kiderült, hogy szabálysértéssel vádolták meg. Az információk szigorú állami ellenőrzése ellenére egyre több hábor
márc. 15
18:36
Kiderült: ezért nem használja az iskolában királyi neveit György herceg és Sarolta hercegnő (Blikk)
Bár György herceget és Sarolta hercegnőt leginkább a királyi származásuk miatt ismerik az emberek , kiderült, hogy a gyerekek normális, nem királyi nevüket használják az iskolában, hogy normálisnak érezzék magukat.
márc. 15
18:36
Meredeken esik az olajár, 100 dollár alatt a WTI (Portfolio)
Tovább szakad a keddi kereskedésben az olajár, a WTI és a brent is 100 dollár alá került. A kínai koronavírus-járvány miatti lezárások miatt enyhülhet a kereslet oldali nyomás az olajpiacon, emellett a Fed holnapi kamatdöntését is várják a befektetők, ami a dolláron keresztül hat az olajárra.
márc. 15
18:36
Belgiumban növekszik, ismét nyolcezer körüli a napi covid-fertőzöttek száma (ATV)
Belgiumban folytatódik a koronavírus-fertőzéses esetek számának növekedése, naponta mintegy nyolcezer fertőzöttet vesznek nyilvántartásba az országban, és ismét egyre több embert szállítanak kórházba a fertőzés súlyos tüneteivel - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.
márc. 15
18:42
Az első beszólás a Békemenetnek (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 15
18:42
Oroszország kilép az Európa Tanácsból, felmondja az Emberi Jogok Európai Egyezményét (Növekedés)
Oroszország kilép az Európa Tanácsból - jelentette be Pjotr Tolsztoj, az orosz parlament alsóházának alelnöke kedden. Az Ukrajna elleni háború kirobbanása utáni napon az ET már felfüggesztette Oroszország tagságát.

Keresés