Az Orbán-kormány az Afganisztánból és Szíriából érkező menekülteket a Soros által küldött megszállóknak bélyegezte, akiket nem szabad beengedni Európába, és akiket „jobb lenne, ha lelőnének” – írja a Die Tageszeitung.
A királyi család is csatlakozott az Oroszországgal szembeni „kulturális bojkotthoz” azzal, hogy megtagadták az engedélyt három, több száz éves antik kard moszkvai bemutatására.
Több mint 90 százalékkal növekszik az AutoWallis részvények súlya a BUX kosárban a Budapesti Értéktőzsde előző, tavaly szeptemberi határozatához képest. A döntés értelmében a tőzsde autós vállalatának részvényei március 21-től 0,5098 százalékos súllyal szerepelnek a BUX indexben, ezzel a 10. legnagyobb pozíciót elfoglalva.
Azt még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor, de a tervek szerint összeolvasztják az HBO Max és a discovery+ streaming szolgáltatásokat. Múlt pénteken a Discovery részvényesei is rábólintottak arra, hogy a médiacég egyesüljön a WarnerMedia-val egy 43 milliárd dolláros ügylet keretében. A WarnerMedia és a Discovery fúzióját még a múlt év közepén jel
A Mol arra figyelmeztetett, hogy a szlovén kormány által március 15-én bevezetett árplafon miatt fennakadások lehetnek a szlovéniai üzemanyag-ellátásban, írja a Finance.
Amennyiben nagyobb mennyiségű hulladékunk keletkezik, érdemes egy erre szakosodott cég konténeres szemétszállítási szolgáltatását kérnünk. Számtalan vállalat foglalkozik napjainkban sittszállítással, így javasolt telefonon és/vagy e-mailben felvennünk a kapcsolatot egy-egy ilyen társaság ügyfélszolgálati osztályával.
Ukrajnai menekülteknek ajánlják fel a sztrájk miatt levont bérüket a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium tanárai – tudta meg a Telex. Mivel a pedagógusok az átutalást maguk nem tudják megoldani, ezt levélben kérték az iskola fenntartójától.
Marina Ovszjannyikova két napig nem aludt, tizennégy órán keresztül hallgatták ki, nem találkozhatott a családjával, sokáig jogi segítséget sem kapott – végül 30 ezer rubeles büntetést szabtak ki rá és szabadon engedték.
2022. március 11-én kezdte meg az OSCAR®, a Golden Globe és a Grammy-díjas zeneszerző, Hans Zimmer európai turnéját, amely óriási sikerrel kezdődött el Hamburgban a Barclays Arénában.
„Diáktüntetés a tanárainkért” címmel tartanak ma szolidaritási rendezvényt a Kossuth téren, melyre 10 óra után három helyszínről indultak meg a diákok: a Fővám tér mellett a Hősök terére és a Széll Kálmán térre hirdettek gyülekezést.
Az időutazó felesége új adaptációjából kiderül, mennyire nehéz úgy fenntartani egy házasságot, ha az ember férje ugrál az időben. A hatrészes minisorozat májusban érkezik az Hbo Maxra, és már megérkezett hozzá az első előzetes.
A nyári Margó Fesztiválon Ott Anna beszélgetett Beregi Tamással Egyszer egy kutya című regényéről. A szerző mesélt az alkotói folyamatról, saját kutyája elgyászolásáról, és szó esett a kötet filozófiájáról is. Az eseményen Kovács Patrícia olvasott fel a könyvből. Most a teljes podcastet meghallgathatod, cikkünkben pedig összeszedtük a legfontosabb
Ma elkezdődött a pedagógusok országos sztrájkja. A határozatlan időre meghirdetett sztrájk miatt több száz iskolában tiltakozhatnak a tanárok és tanítók. Emellett „Diáktüntetés a tanárainkért” címmel szerveztek ma a diákok rendezvényt a Kossuth téren, melyre 10 óra után három helyszínről indulnak meg.
Az emberek korábban úgy gondolták, hogy az iskolai zaklatás normális, és bizonyos esetekben akár az áldozat előnyére is válhat, mert segít a személyiségfejlődésben. Friss kutatások szerint azonban a zaklatás nemcsak az áldozatok diákéveit teszik gyötrelmessé fokozott szorongást és depressziót okozva. Legkülönfélébb mentális és fizikai betegségek fo
Hónapok óta a Rákóczi – lánykori nevén Lágymányosi – híd lábánál látható Közép-Európa legnagyobb úszódaruja, a Clark Ádám. A monstrum fedélzetén és gyomrában jártunk, ahol a HSP Hídépítő Speciál Kft. hajózási üzletágvezetőjével beszélgettünk a különleges építményről és munkákról. „Búváraggyal gondolkozom, a víz alatt semmi sem az, mint a szárazföld
Az M4 autóút 23-as kilométerszelvényében 2022. március 16-án reggel 6 óra körül egy személygépkocsi szalagkorlátnak ütközött és felborult, a benne utazók mindannyian megsérültek. A rendőrök a forgalmat a vecsési kihajtónál leterelték, az ecseri felhajtónál lehetett visszatérni az autóútra. Fotók: MTI/Mihádák Zoltán További autós tartalmakért köves
Mesés tengerpart, barátságos emberek, kriptovaluta adómentesség és némi bitcoinért útlevél… Egy egzotikus hely, mely tárt karokkal várja a kriptovaluta befektetőket.
Szerdán gyönyörű fotót posztolt Magyarország megválasztott köztársasági elnöke, melyen családjával látható. Novák Katalin és férje két fiú és egy lány büszke szülei.
Kis akkus Teslát kapunk a nagy akkus árában. A teljes anyag Újabb brutális áremelés a Teslánál címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
2022 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A két építményfőcsoport közül az épületek építése 0,4 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 12,9 százalékkal emelkedett a 2021. januári értékhez képest. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az épít
A maszkos ember, aki korábban a városházaügyben küldött információkat, most Patek Gábor, dr. Fischer László és Deák Gábor nevét említi legújabb videójában, kijelentve, hogy róluk, a politikai megbízóikról, illetve a 3., 18. és 19. kerületekben végzett tevékenységükről fog beszélni.
Van pénzünk, ki is fizettük már a ma esedékes 117 millió dollárnyi kamatot, de az a nagy kérdés, hogy ez a pénz átmegy-e az elszámolási rendszereken, így valójában az Egyesült Államokon múlik az egész – jelezte szerdán délelőtt Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter az RT arab nyelvű csatornáján. A téma azért kulcsfontosságú, mert a csődesemény bek
Neked is van egy belső félelmed, mikor belépsz egy ismeretlen, új helyiségbe, hogy valahonnan megfigyelnek? Aggódsz, hogy rejtett kamerák lesik a privát pillanataidat egy hotel szobában? Így tudod ellenőrizni, hogy megfigyelnek-e éppen!
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a köztévében járt, ahol öt percet kapott arra, hogy bemutathassa programját és elmondhassa gondolatait a választás előtt.
Közzétették az 2022-es Le Mans-i 24 órás nevezési listáját, melyen a WEC mezőnyén kívül további 25 autó szerepel. A Hypercar mezőnyben 5 autóra bővül a verseny, a Glickenhaus indít még egy autót. Ryan Briscoe átül majd a teljes szezont futó 708-as gépből Richard Westbrook és Franck Mailleux mellé. Helyén Pipo Derani szerepel majd. A LMP2-eseknél
Mindenki a csalók céltáblájára kerülhet, ha van bankszámlája, neten vagy okostelefonon bankol, így akár a gyerekek is támadás áldozatai lehetnek. Ezért fontos, hogy a fiatalok idejekorán megtanulják, miről is van szó - közölte a K&H, amely vetélkedőjén azt is bemutatja, hogyan érdemes vigyázni a pénzre, és miként lehet a fiatalok körében nagyon
Az OMV nemrég tette közzé 2030-ig szóló stratégiáját, mely alapján vezető fenntartható üzemanyag-, vegyipari és anyagipari vállalattá szeretne válni az osztrák cég, fokozatosan térnének át az alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzleti tevékenységre, aminek értelmében 2050-ig teljesen megszüntetnék az olaj-és gázkitermelést. Emellett a cégvezér azt is
Noha Audrey Hepburn elsősorban a finom női báj, a tisztaság és a szépség földi megtestesítőjeként vonult be a köztudatba, valójában hatalmas szexuális kisugárzással rendelkezett. A szenvedély hajtotta a mindennapokban, és számos alkalommal esett szerelembe az élete során.
Többnapos nemzetközi tanácskozást rendeznek Berlinben 2023. június 27–29. között, ahová az épületzöldítés minden területe, azaz a tető, homlokzat és beltéri növénydekoráció, valamint városi klíma, csapadékvíz-gazdálkodás, fenntarthatóság, jövő városa témakörök iránt érdeklődőket, dolgozókat várják.