2022. március 16. szerda

márc. 16
15:18
„Az oroszok bajszát húzogatták az ukránok, most megkapták a magukét” - A háborúról kérdeztük a március 15-én vonulókat (SzMo)
Mindenki elítéli a háborút, azonban az okokat másképp látják. Két tábor és sokféle vélemény.
márc. 16
15:18
A kormány folytatja a 2010-ben megkezdett vasútfejlesztést (Demokrata)
Naponta kilencszer közlekednek a Budapest-Esztergom vonalon KISS emeletes motorvonatok.
márc. 16
15:18
Cseh kormányfő: Ukrajnának most leginkább fegyverekre van szüksége (Növekedés)
Ukrajnának most leginkább fegyverekre és haditechnikára van szüksége, hogy sikeresen meg tudja védeni magát az orosz támadás ellen - jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök szerdán Prágában, miután visszatért az ukrán fővárosból, ahol kedden lengyel és szlovén kollégájával együtt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, valamint Denisz Smihal ukrá
márc. 16
15:18
A legújabb rakétakísérlet balul sült el Észak-Koreában, a fővárost is veszélyeztették (Helló Magyar)
Kim Dzsongun ballisztikus rakétákat teszteltet, és még az sem számít, hogy akár a civil lakosságot veszélyezteti
márc. 16
15:18
Hat autót tört fel a 17 éves fiú egy éjszaka alatt (Autószektor)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított egy 2022. január 19-e 8 óra 30 perc és január 20-a 1 óra 15 perc között elkövetett lopás miatt, ahol egy ismeretlen személy Óbudán, az Apát utca és a Köles utca kereszteződésben leparkolt autó ablakát betörte, majd abból ellopott 5 ezer forintnyi aprópénzt. Később
márc. 16
15:20
A háború kirobbanásáig fogadkozott a Fed, de ma este kell igazán elszántnak lenni (Portfolio)
Szerda este magyar idő szerint hét órakor teszi közzé kamatdöntő ülésének eredményét a Fed, az amerikai jegybank több mint három év után emelhet kamatot. A piac szinte biztosra veszi a szigorítást a magas infláció és az erős munkaerőpiac miatt, várhatóan az orosz-ukrán háború miatt növekvő kockázatok mellett sem tudnak tovább várni. Az igazi kérdés
márc. 16
15:24
A róka megtarthatja a bundáját! Tilos lesz az Eu-ban a prémtermelés? (Agroinform)
Polgári kezdeményezés az EU-ban az állati szőrme tilalmára.
márc. 16
15:24
Lavrov elárulta, mikor találkozik Putyin és Zelenszkij (ATV)
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Putyin elnök és Zelenszkij elnök találkozójára csak egy konkrét megállapodás megkötése érdekében kerül majd sor – írja a Guardian.
márc. 16
15:24
Innovatív buszrendszert szállít a Kiepe Electric (autopro)
Az Île-de-France Mobilités a Van Hool - Kiepe Electric - Alstom konzorcium innovatív és fenntartható buszrendszere mellett döntött.
márc. 16
15:24
Az európai autógyártást is megakasztja az orosz-ukrán háború (444.hu)
Egy egyszerű, de nélkülözhetetlen alkatrész gyártására álltak rá az ukránok, ez az alkatrész pedig most nem jut el az európai gyárakba.
márc. 16
15:24
Számodra mit jelent a szabadság? (Glamour)
Napjaink zűrös eseményeinek tükrében talán még nagyobb jelentőséggel bír a szabadságharc évfordulója alkalmából elgondolkodnunk azon, hogy számunkra mit is jelent a szabadság.
márc. 16
15:24
Bayer Zsolt: Van ez a Fábián nevű telexes gazember (Mandiner)
Elfordultam, és elég hangosan és félreérthetetlenül közöltem, hogy „leszarom a telexet”.
márc. 16
15:24
Gyakran a „nem látható” tényezőkön múlik a növénytermesztés (Agrárágazat)
A növénytermesztés alapja még mindig a talaj. A titok pedig a talajszelvényben és a talajmintában van elrejtve.
márc. 16
15:24
Kadarka, egy legendás bor (Magyar Mezőgazdaság)
Tavaly sajnos a pandémia miatt elmaradt, de 2022. március 11-én, Kiskőrösön az István Borházban ismét megrendezték a XXVI. Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borversenyt. A rangos eseményen a hazai borvidékek nedűi mellett szerbiai, szlovákiai és bulgáriai Kadarka borok is megmérettek a neves szakembereket felvonultató bírálók előtt.
márc. 16
15:27
Mit érez az orosz szankciókból a hazai ingatlanpiac? (Piac és Profit)
Az Otthon Cemtrum szerint a szomszédban zajló háború és az Oroszországra kivetett nemzetközi szankciók egyelőre nem éreztetik hatásukat a hazai ingatlanpiacon. A fegyveres konfliktus kitörése óta eltelt időszakban az elmúlt évhez hasonló pozitív lendület érzékelhető.
márc. 16
15:30
Hivatalos: azonnali hatállyal kizárták Oroszországot az Európa Tanácsból (Blikk)
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága szerdai rendkívüli ülésén a szervezet alapokmányának 8. cikke alapján indított eljárás keretében úgy határozott, hogy azonnali hatállyal megszűnteti Oroszország tagságát a szervezetben.
márc. 16
15:30
Leplezetlen fotókon a vadonatúj 7-es BMW – április 20-án mutatkozik be (Auto Pult)
A BMW már számtalan képet megosztott velünk a vadonatúj 7-esről – pontosabban annak elektromos verziójáról, az i7-ről –, ám az erősen álcázott példányok túl sokat nem lepleztek le az autóról. Ellenben a most megosztott képek és videó annál többet, ráadásul az is kiderült, hogy áprilisban le is rántják a leplet az autóról.
márc. 16
15:30
Cseh kormányfő: Ukrajnának most leginkább fegyverekre van szüksége (Demokrata)
„Ukrajnának most leginkább fegyverekre és haditechnikára van szüksége.”
márc. 16
15:30
Az orosz kormánypárt államosítaná az országot elhagyó cégek vagyonát (Mandiner)
Az Egységes Oroszország nevű orosz kormánypárt közölte: a kormánybizottság jóváhagyta az első lépéseket az Ukrajnával kapcsolatos gazdasági szankciók nyomán az Oroszországot elhagyó külföldi cégek vagyonának államosítása felé.
márc. 16
15:33
Megrogyott a magyar-lengyel barátság, de folytatódik a varsói volt Kereskedelmi Kirendeltség felújítása (Menedzsment Fórum)
Épp a háború kitörésének napján írták alá a varsói volt Kereskedelmi Kirendeltség felújításával kapcsolatos műszaki ellenőrzésre szóló közbeszerzési szerződést a nyertes céggel, de azóta a lengyel-magyar barátság sem ugyanaz, sőt, egy magyar konzul lemondott az Orbán-kormány orosz-ukrán háború ügyében képviselt, szerinte védhetetlen álláspontja mia
márc. 16
15:33
Lilu is kiáll a tanárok mellett, nem vitte iskolába kisfiát: "A jövőnk az ő kezükben van. Becsüljük meg őket" (Blikk)
A műsorvezető eleget tett a szakszervezetek kérésének és nem vitte iskolába a gyermekét.
márc. 16
15:36
„Csak fizessétek ki a tanárainkat” – Művészek, civilek tüntetnek a tanárok mellett (Blikk)
"A ma osztálya a holnap országa"- ezzel a mottóval indultak ma tüntetni a diákok, hogy kifejezzék, mennyire átérzik és magukénak is gondolják azokat a követeléseket, amelyekért az elkövetkező napokban harcba szállnak a tanáraik.
márc. 16
15:36
Itt kereshetsz havi 1 millió forint felett Magyarországon (Portfolio)
Tavaly 439 ezer forint volt a bruttó átlagkereset Magyarországon, azonban vannak olyan szakmák, ahol fele ennyi pénzt sem fizetnek, viszont több olyan munka is van, ahol több mint 1 millió forint a havi bér. Sőt, a légiforgalmi irányítók keresete megközelíti a 2 milliót is, az erdészeti dolgozó és a textilműves viszont 200 ezret sem keres. Az év ny
márc. 16
15:36
Váljon profivá a munkabiztonság-irányítási rendszerek auditálásában! (autopro)
A Tequa International Kft. márciusban a minőség-, környezet- és munkabiztonság-irányítási rendszerek auditálására felkészítő képzést fog tartani.
márc. 16
15:36
Tévedésből az ellenzéki nagygyűlés buszára szálltak fel Dunapatajon a Békemenetre indulók (SzMo)
Akkor lett gyanús nekik a dolog, amikor megkapták a kampánydal szövegét és a kék kitűzőt.
márc. 16
15:36
Ukrajna a helyzetére szabott semlegességet követel jogilag ellenőrzött garanciákkal (SzMo)
Azt szeretnék, ha egy Ukrajna elleni támadás esetén a garanciát aláírók aktívan részt vennének Ukrajna oldalán a konfliktusban, és hivatalosan is biztosítanák nekik a szükséges fegyvereket.
márc. 16
15:36
Erősíti a települések közötti összefogást a Magyar falu program (Demokrata)
A 2019-ben indult Magyar falu program célja a kistelepülések felemelése, erősítése.
márc. 16
15:36
Ukrajna a helyzetére szabott semlegességet követel (Mandiner)
Közvetlen és szigorú garanciákra van szükségünk arra vonatkozóan, hogy a légteret mindenképpen lezárják – emelte ki Mihajlo Podoljak.
márc. 16
15:38
Skrabski Fruzsina: Kinek lehet ez a háború jó? (Mandiner)
Mindent elolvastam, amit csak tudtam. Értem az elméleteket.
márc. 16
15:42
Ezzel töröltem át a csempét és a piszkos fugát! Mindenki azt hitte, hogy felújítottam a fürdőszobát (Blikk)
Rengeteget spóroltam, és még sikálnom sem kellett.
márc. 16
15:42
Csaknem megduplázódott az AutoWallis részvényeinek súlya a BUX indexben (ProfitLine)
Több mint 90 százalékkal növekszik az AutoWallis részvények súlya a BUX kosárban a Budapesti Értéktőzsde előző, tavaly szeptemberi határozatához képest. A döntés értelmében a tőzsde autós vállalatának részvényei március 21-től 0,5098 százalékos súllyal szerepelnek a BUX indexben, ezzel a 10. legnagyobb pozíciót elfoglalva.
márc. 16
15:42
Szent-Iványi: Szégyen, hogy nem utazott Kijevbe Orbán Viktor (ATV)
„Az az egész álláspont, amit a magyar kormány elfoglal ebben az ügyben, az szégyenletes és ez a tegnapi beszéd különösen az volt” – hangsúlyozta az ellenzék külügyi kabinetvezetője a március 15-i szónoklatra utalva, aki szerint teljesen érzéketlen módon nyilvánult meg a kormány.
márc. 16
15:42
Újabb rekordot hozhatnak a tavasszal induló útfelújítások (Üzletem)
2022-ben összesen több mint másfélezer kilométeren újulhatnak meg útszakaszok – tájékoztatott szerdai közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
márc. 16
15:48
Magyarországon is bevezetésre kerül ez az új adó 2023-tól: megállapodtak a részletekről (Pénzcentrum)
2022. március 14-én publikálta a globális minimumadó végleges modellszabályaihoz kapcsolódó kommentárt az OECD. A kommentár a 2021. december 20-án nyilvánosságra hozott modellszabályok értelmezését és alkalmazását hivatott segíteni.
márc. 16
15:48
Teljes tiltás jön Dániában: sokan soha életükben nem vehetnek majd cigarettát (Portfolio)
Dánia a tervek szerint megtiltaná a cigaretta és a nikotintartalmú termékek értékesítését minden 2010 után született állampolgár számára - közölte az Euronews.
márc. 16
15:48
Ez a pizza felrobban a szádban! - kipróbáltuk a CAZA pizzáit (SzMo)
Budapesten először ők kínálnak Beyond márkájú műhússal pizzát.
márc. 16
15:48
Műanyagból volt Diana hercegné haja? – Megdöbbentő kijelentéssel állt elő a sztárfotós (Promotions)
A tragikus sorsú szépségnek fotózás közben egy lámpát is a fejére ejtettek.
márc. 16
15:54
Megvizsgálták a Sajó vizét, itt az eredmény! (Blikk)
Nem lúgos vörösiszap, hanem vas-oxid tartalmú anyag került a Sajóba Szlovákiában; a folyó magyarországi szakaszán határérték alatt van a toxikus fémek mennyisége a vízben – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.
márc. 16
15:54
Először nyilatkozott Marco Rossi honosított meglepetésembere: "Generációkkal később én térek vissza Magyarországra" (Blikk)
A magyar válogatott új játékosa elmesélte származása történetét.
márc. 16
15:54
Szárnyaló árfolyamok, aranyláz a kínai részvényeknél (Portfolio)
A kínai miniszterelnök-helyettes több kedvező tőkepiaci lépést is bejelentett ma reggel, többek között jegybanki élénkítést is ígért Liu He. A bejelentések hatására a keddi zuhanást ma hatalmas emelkedés követte a kínai részvénypiacokon, ugyancsak raliznak a tengerentúli tőzsdéken kereskedhető vállalatok részvényei, elsősorban a tech-óriásokat és a
márc. 16
15:54
Felmentették a gazdát, aki rakodóval zúzta le a parkoló autót (Agroinform)
Egy biztos, szezonban ne akadályozd a munkát! Az eset még tavaly nyáron történt, azonban ítélet még csak most született az ügyben.
márc. 16
15:54
Többéves titokra derült fény: Frank Sinatra meglepő dolgot adott Marilyn Monroe-nak (Femcafe)
Az énekes talán így próbálta kifejezni szerelmét a színésznő irányába? Egy biztos, a nők körében igencsak népszerű Sinatra nem aprózta el Monroe meglepetését.
márc. 16
15:54
„Háborús Feri” – így reagált Kocsis Máté arra, hogy Gyurcsány párttitkárnak nevezte Orbánt a beszéde miatt (SzMo)
A Fidesz frakcióvezetője a Facebookon vágott vissza, reakciójában a DK elnökének „gondolatmenetét” is folytatta.
márc. 16
15:54
Folyamatosan dolgoznak a hatóságok a határátkelőhelyeken (Demokrata)
Sok kisgyermekes család érkezik Ukrajnából, ők prioritást élveznek.
márc. 16
15:54
Répatorta (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
márc. 16
15:54
Villanyautókhoz készült a Hankook új gumicsaládja (Villanyautósok)
Újabb gyártó állt elő elektromos autókhoz tervezett gumikkal. A teljes anyag Villanyautókhoz készült a Hankook új gumicsaládja címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
márc. 16
16:00
Putyin: „A Nyugatnak nem sikerül globális dominanciát elérnie” (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök ma kijelentette, hogy a Nyugatnak „nem fog sikerülni” a globális dominancia elérésére és Oroszország feldarabolására tett kísérlete.
márc. 16
16:00
Márki-Zay Péter: „Köszönjük a pedagógusok bátor kiállását ma és mindig!” (SzMo)
„Olyan országot fogunk teremteni, ahol fontos lesz azok megbecsülése, akikre gyermekeinket, az ország jövőjét bízzuk” - ígérte az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
márc. 16
16:00
Nemzeti lobogó a Citadellán (Demokrata)
A piros-fehér-zöld zászló mostantól minden nap emléket állít azoknak a hősöknek, akik életüket adták a magyar szabadságért.
márc. 16
16:00
Ipari forradalom után, termelékenységi forradalom előtt a magyar gazdaság (Mandiner)
A járványhelyzet felgyorsította a digitális fejlődést, ám ez még nem elég egy ipari forradalomhoz – az oktatásnak is fel kell vennie a versenyt az iparral, különben masszív leépítések rázhatják meg a munkaerőpiacot.

Keresés