Rokonaik egy ostromlott városban rekedtek, kilenc napja nem volt hírük róluk. A két lány keresztülvágott a háborús Ukrajnán, hogy biztonságosabb helyre vigyék őket. Íme a beszámolójuk.
A februári nagy kifizetési hullám után újabb kör nyílt meg az adózók előtt a családi szja-visszaigénylésre. Március eleje óta újabb tízmilliárdokat fizetett ki erre a NAV, és még nem késő igényelni a pénzt.
Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve megtippelte, hogy szerinte ki nyeri az idei Forma-1-es bajnoki címet. A Ferrari Charles Leclerc pole pozíciójával indította az F1 teljesen új szabályrendszerének korszakát – csapattársa, Carlos Sainz pedig a Red Bull-os Max Verstappen mögött harmadik lett. “Azt mondanám, hogy Sainz” – mondta Villeneuve a La
A családi adóvisszatérítés teljes összege már a 650 milliárd forintot közelíti; az a 106 ezer igénylő, akik az adóbevallásukban érvényesítik az adókedvezményt összességében 33 milliárd forintnyi adót kapnak vissza - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült bejegyzésében.
A napilap 2020 októberében még azt is megkérdőjelezte, hogy Joe Biden és az ukrán Burisma Holdings képviselője egyáltalán találkoztak-e – írja a New York Post.
A projekt a Széchenyi 2020 programban zajlik, vissza nem térítendő támogatással. A cégek a programba annak zárásáig, illetve a rendelkezésre álló támogatási keret kimerüléséig jelentkezhetnek. A képzési program megvalósítására rendelkezésre álló forrásból 1 milliárd forintot a közlekedési ágazatban tevékenykedő nagyvállalatok, valamint mikro-, kis-
A kilencvenes évek sztárrendőre, Doszpot Péter volt a Palikék Világa by Manna Futtában című műsorának vendége: az exzsaru felidézte karrierjének jelentősebb pillanatait, és azt is elárulta Palik Lászlónak, hogy mi lenne az, amit szívesen elfelejtene.
Zákányi János és Vidécz Zsolt nyerte a Rally3-as szezonnyitó Orfű Rallyt, és a Power Stage-n szerzett pontokkal együtt 5,4 pont előnnyel vezetik a bajnokságot. Zákányi János és Vidécz Zsolt tegnap nagyszerű tempót mutatva nyert az Orfű Rally Rally3-as mezőnyében, továbbá a Power Stage-n is szerzett 3,6 pontot, amivel 5,4 pont előnnyel vezetik a ba
A Nyugat még mindig naponta százmilliókat fizet Oroszországnak az energiahordozó-szállításokért, és Vlagyimir Putyin orosz elnök ebből finanszírozza az ukrajnai háborút – mondta Boris Johnson brit miniszterelnök.
Az erdőfelújítási programoknak az őshonos erdők helyreállítását kell előnyben részesíteniük a legnagyobb éghajlati és környezeti előnyök elérése érdekében, de ezek az előnyök a fatermeléssel szemben a faültetvényekhez képest kompromisszumot jelentenek.
Tudod, milyen érzés az, amikor visszanézed az évekkel ezelőtti fotóidat, és szinte nem hiszed el, hogy néztél ki akkoriban? A sztárok sincsenek ezzel másképp!
„Rakéták és bombák hullanak civilekre: idősekre, gyerekekre, várandós nőkre” – mondta az egyházfő, aki a háborúban megsebesült gyerekekkel is találkozott Rómában.
Felix Rosenqvist a borzasztó 2021-es szezonja után ismét gyengén szerepelt St. Pete-ben, így ez a pole hatalmas terhet vesz le a válláról. A svéd, aki 2019-ben megnyerte az Év Újonca címet – és megszerezte a pole-t az Indy Road Course-on -, 2020-ban pedig megszerezte első győzelmét a Road Americán, nehéz első szezont élt át az
A Belügyminisztérium (BM) rágalmazásnak tartja, amit a befolyással üzérkedés és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsított zuglói polgármester állít. A BM szerint Horváth Csaba emberi tragédiákat használ fel ártatlanságának bizonygatására.
Diétázol, edzel rendszeresen, mégis sokszor a tükörbe nézve azt látod, hogy kismamákat megszégyenítő nagyságúra puffadt a hasad? Ez bizony annak a következménye, hogy puffasztó hatású ételeket fogyasztasz, mutatjuk, milyen alapanyagokkal vigyázz!
Sokak szerint Európa a világ kulturális központja, hiszen kontinensünkön számtalan fantasztikus múzeum és galéria áll a nagyérdemű rendelkezésére. Az alábbi cikkben három olyan európai várost mutatunk be, ahova muszáj ellátogatnod, ha a művészet szerelmese vagy.
A védelmi minisztérium szerint az is elképzelhető, hogy azért tűntek el Kijev közeléből a csecsen kommandósok, mert az orosz elnök védelmére irányították át őket - írta meg az Index.
Embertelen kegyetlenségnek és az emberi élet szentsége elleni támadásnak nevezte a civil lakosság ukrajnai szenvedését Ferenc pápa beszédében, amelyet a Szent Péter téren mondott el vasárnap.
Az ukrajnai háború elől menekülők közül szombaton 1770 ember, köztük 548 gyermek érkezett Budapestre vonattal - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a police.hu oldalon. A legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek - írta a rendőrség.
A szükséges elektronikai eszközök hiánya továbbra is negatívan befolyásolja a VAZ-autók gyártási ütemtervét, amelyhez most hozzáadódnak az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók negatív hatásai. A közelmúltban vált ismertté, hogy a logisztikai nehézségek miatt AvtoVAZ áprilisra hozta előre a szokásos nyári leállást és szabadságra küldte alkalm
"Aki érti e szavakat: Az ország számít rátok!" - üzeni két londoni helyszínen, a King's Cross állomáson és a Borough High Streeten az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
Lando Norris szerint akármilyen rosszul is hangzik, egyelőre ennyi van az autójukban. A McLaren a bahreini teszten is komoly problémákba ütközött. Daniel Ricciardo elkapta a koronavírust, így ő nem gyakorolhatott, míg a brit versenyző napjait technikai hibák nehezítették meg. A fékhűtéssel akadt gondja a wokingi istállónak, ezen felül további nehéz
A kapcsolatfüggőség egyik megnyilvánulási formája, amikor nem tudsz egyedül létezni és folyton másokban – főleg a szerelmeidben – keresed a boldogságot. Ha az alábbi jeleket tapasztalod magadon, akkor elképzelhető, hogy te is ebben szenvedsz.
Az Oroszország ellen hozott szankciók egyik sarkalatos pontja az energiaellátás: az EU szeretné minél hamarabb megszüntetni függőségét az orosz gáztól, azonban ez nehéz és bonyolult feladat. Milyen alternatívák állnak az Unió rendelkezésére energiapiacon és mikor lehet végleg elzárni az orosz gázcsapot? Mennyire van hazánk Oroszország gázszállításá