2022. március 4. péntek

márc. 4
12:23
Az oroszok teljesen körbe akarják keríteni Kijevet – vélik az ukránok (Mandiner)
Az ukránok azt is állítják, hogy az oroszok vélhetően új csapatokat és erőforrásokat kezdtek átcsoportosítani a keleti és a déli katonai műveletekről.
márc. 4
12:24
26 évesen hunyt el a gyönyörű színésznő (Femcafe)
Jean Harlow, a harmincas évek amerikai filmjeinek egyik legnagyobb bálványa volt, mindenki "a szőke bombázó" néven emlegette. Karrierje üstökösként ívelt felfelé, szépségének és bájának köszönhetően pedig a nők példaképként tekintettek rá, míg a férfiak egyenesen bolondultak érte.
márc. 4
12:27
A katonai rémhírterjesztést is büntethetővé tette Oroszország (Infostart)
Egyhangúlag elfogadta az orosz parlament mindkét háza pénteken azt a törvényt, amely büntetőjogi felelősségre vonást ír elő az orosz hadsereg műveleteire vonatkozó rémhírek terjesztése és az Oroszország elleni szankciók sürgetése esetén.
márc. 4
12:27
Nem zárják ki Oroszországot az Interpolból (HírTV)
A Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség szóvivője azt mondta, csak a tagállamok képviselőiből álló legfelsőbb irányító testület szavazhat tagsággal kapcsolatos kérdésben.
márc. 4
12:27
Kegyetlen beszólásokat kap Tóth Andi – emiatt még sosem kritizálták (Promotions)
Úgy tűnik Tóth Andi teljesen mindegy mit csinál, fog negatív kritikát kapni.
márc. 4
12:27
Gulf díjátadó után R-Cup (Racing)
Múlt pénteken Egerben adták át a Gulf Szponzorprogram díjait a kiválasztott versenyzőknek, ahol csak mosolygós arcokat lehetett látni.  „Lement a díjátadó, minden meghívott vendég ott volt és jól is érezte magát, egyedül csak a fotós okozott némi zavart az elején, de az ő összes kívánságát is teljesítettük” – kezdte mosolyogva a beszélgetést Stride
márc. 4
12:30
Úgy tűnik, az oroszok kicselezték Európát, és most nagyot kaszálnak a gázárakon (ATV)
Az elmúlt egy hétben napi átlagban nagyjából harmadával több földgáz érkezett a kontinensre az Oroszország irányából.
márc. 4
12:30
Online rendelnél menyasszonyi ruhát? Ezeket a lépéseket ne hagyd ki! (Glamour)
A menyasszonyi ruha kiválasztása általában egy hónapokig tartó procedúra, ami nem véletlen, hiszen a legtöbb menyasszonynak fontos, hogy a nagy napon a tökéletes ruhát viselje. Azt viszont nem is olyan egyszerű megtalálni.
márc. 4
12:33
Három tényező, amelyek leginkább akadályozzák a kkv-k működését (Piac és Profit)
Munkaerőhiány, árfolyamváltozás, anyaghiány – ez akadályozza leginkább a cégek működését, derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb eredményeiből. A megfelelő szakemberek felvétele a vállalkozások több mint harmadának jelent problémát, míg az euróárfolyam változása és a járványhelyzet miatt kialakult anyaghiány nagyjából ötödüket érinti
márc. 4
12:33
További területre terjeszti ki élelmezési segítségnyújtását az Ökumenikus Segélyszervezet (Vital)
Az ukrajnai háborús helyzet és a menekülthullám okozta élelmiszer- és gyógyszerhiányt több régióból is megerősítették az Ökumenikus Segélyszervezet helyszíni...
márc. 4
12:33
Vitalij Klicsko: Dicsőség lenne meghalni a hazáért! (Blikk)
Dicsőség lenne meghalni a hazáért - mondta Vitalij Klicsko kijevi polgármester, egykori bokszlegenda az ARD német országos közszolgálati televíziónak egy pénteken sugárzott interjúban, amelyben kiemelte, hogy az orosz invázióval dacoló ukrán fővárosban "horror" lett az élet.
márc. 4
12:33
15 évet kapnánk Oroszországban ezért a cikkért akkor is, ha megosztjuk (SzMo)
Oroszországban 15 év börtön várhat arra, aki inváziónak nevezi az Ukrajnában zajló „különleges műveletet”.
márc. 4
12:35
Vaskos béremelést jelentett be a magyar Suzuki (Piac és Profit)
Az üzemi tanáccsal egyeztetve januárig visszamenőlegesen átlagosan 12 százalékkal emelik a munkavállalók bérét.
márc. 4
12:36
Máris szinte teljesen leállították az oroszok az óriási ukrán atomerőművet (Portfolio)
Miután az éjjel rakétatámadások mellett átvették az orosz csapatok az irányítást az ukrajnai zaporizzsjai atomerőmű felett, a hat reaktorból már csupán egy üzemel 60%-os kapacitás mellett, a többi gyakorlatilag nem termel – derült ki a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatójának péntek délelőtti legutolsó közleményéből.
márc. 4
12:36
Videón, ahogy az orosz tévéstáb levonul az utolsó adás után (444.hu)
Ők például nem hívták különleges műveletnek az Ukrajna elleni inváziót, de ez mostantól akár börtönbüntetést érhet.
márc. 4
12:36
Leállnak a VW oroszországi gyárai (autopro)
Az orosz-ukrán háború hatásai a VW helyi termelését is elérték.
márc. 4
12:38
Közösen gyárt e-autókat a Honda és a Sony (autopro)
A Honda és a Sony közösen gyárt elektromos járműveket.
márc. 4
12:39
Már a harmadik merényletkísérletet élte túl az ukrán elnök (Infostart)
Mindhárom mögött Moszkva állhatott, ezúttal viszont orosz titkosszolgálati információk szivárogtak ki, ez volt a mentés kulcsa.
márc. 4
12:39
Horváth Csaba: Húsz éve még azzal se vádoltak, hogy a piroson mentem át, most meg korrupcióval vádolnak (Mandiner)
Április negyedikén szívesen bevállalná a vizsgálatot Hadházy Ákostól.
márc. 4
12:41
Csisztu Zsuzsa: Újra bojkottálni a sportolókat? Hát megőrült a sportvilág? (Mandiner)
„És hazánk, csatlakozva a baráti Szovjetunióhoz, távol marad a Los Angeles-i olimpia küzdelmeitől, és sportolóink nem vesznek részt a soron következő nyári olimpián”. Máig beleborzongok azokba a pillanatokba és abba, ahogy az összes tornásztársnőmmel együtt, gyakorlatainkat félbehagyva kiszakadt belőlünk a vigasztalhatatlan sírás. Tíz év munkája l
márc. 4
12:42
Mit jelent a háború, mint „klasszikus” vis maior esemény? (Portfolio)
Az ukrán-orosz konfliktus háborús helyzetté fokozódása az elmúlt időszakban kihatással lehet a piaci szereplők szokásos működésére, zavarok léphetnek fel az ellátási, beszerzési, szállítási láncban. A kialakult helyzet szükségessé teheti az üzleti partnerekkel (pl. beszállítók) kötött szerződések átvizsgálását és aktualizálását, különös tekintettel
márc. 4
12:42
14 éves csúcson a búza ára, és tovább nő (Agroinform)
A búza ára 14 éves csúcsra érkezett – utoljára 2008-ban járt ezekben a magasságokban –, ahogy Oroszország háborúja folytatódik Ukrajna ellen.
márc. 4
12:42
Meglépheti az Unió az orosz gázszállítás leállítását? (ATV)
Minden lehetséges szankciót megfontolunk, minden elképzelés az asztalon van – ezt Josep Borrell, az Európai Unió főképviselője mondta a NATO-tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozására érkezve.
márc. 4
12:42
1,4 milliárd jen kártérítést kell fizetnie a japán állami energetikai vállalatnak a fukusimai katasztrófa miatt (444.hu)
A felperesek egyenként 380 ezer jenre (több mint egymillió forintra) jogosultak.
márc. 4
12:45
Ilyen egészségügyi ellátásra jogosult, aki átlépi az ukrán-magyar határt (Infostart)
Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az InfoRádióban mondta el a részleteket. Egyes ellátásokhoz eleve humanitárius alapon hozzá lehet jutni. Az egészségügyi összefogás pedig felméri az összes érkező gyermek állapotát.
márc. 4
12:45
Bejelentette indulását Emmanuel Macron az elnökválasztáson (HírTV)
A politikus a franciákhoz intézett levelében azt ígérte a választóknak, hogy folytatni fogja az ország függetlenségének megerősítését és nagyobb hangsúlyt fektet az oktatásra.
márc. 4
12:45
Újabb autópálya-szakaszt adtak át Magyarországon (Demokrata)
Lassan minden megyei jogú város elérhető lesz gyorsforgalmi úton – mondta Palkovics László.
márc. 4
12:48
Átadták a Magyar Posta új tatabányai logisztikai központját (Portfolio)
Átadták a tatabányai ipari parkban a Magyar Posta Zrt. új logisztikai központját, ahonnan 52 település 100 ezer címére kézbesítik a csomagokat.
márc. 4
12:51
Különleges esetek az ekhóban: nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik (Adózóna)
Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás választására vonatkozó szabályok korántsem annyira egyszerűek, mint azt az adózási forma neve alapján feltételezhetnénk. Cikkünkben példákon keresztül bemutatjuk, mely esetekben igényelnek speciális értelmezést a jogszabályi rendelkezések.
márc. 4
12:51
Bő félmilliárd forint értékben kapott eszközöket a Károlyi Sándor Kórház (Demokrata)
Az Egészséges Budapest Program keretében kapott orvostechnológiai és informatikai eszközöket a budapesti Károlyi Sándor Kórház.
márc. 4
12:51
Till Attila üzent Putyinnak: Nem ölhetsz meg másokat! (Mandiner)
„Nem tudom elmondani azt a sok mindent, ami fojtogat, amitől borzalmasan rossz kedvem van” – mondta a TV2 műsorvezetője.
márc. 4
12:54
Megrázó helyszíni tudósítás Kijevből: ilyen egy gyerekkórház az ostromlott városban (ATV)
Jászberényi Sándor író-újságíró szerint azonban a városban megadásról szó sincs.
márc. 4
12:54
Kiderült, miért érkezett ma repülő Moszkvából Budapestre (444.hu)
Ezek úgynevezett repatriációs járatok, ment gép Ciprusra is. Hazaviszik az itt rekedt oroszokat.
márc. 4
12:57
Tóth Vera: "Megijedtem, hogy valami súlyos bajom van" (Blikk)
Őszintén, tabuk nélkül mesélt szorongásos problémáiról Tóth Vera a Ridikül legutóbbi adásában. Az Artisjus-díjas énekesnő azért beszél nyíltan lelki kríziseiről, mert segíteni szeretne sorstársainak, hogy érezzék, nincsenek egyedül.
márc. 4
12:57
Dr. Falus András döbbenetes állításai: soha, senki nem vizsgálta itthon a kínai vakcinát, minden más hazugság - ezért jött el az Ogyéi-től a tudós (Blikk)
Az ATV Húzós podcastjának eheti vendége dr Falus András biológus-virológus lesz. Mesél az életéről, hivatásáról és az adás végén elmondja, hogy miért jött el az OGYÉI-től. A tudós döbbenetes állításokat fogalmazott meg a kínai vakcina magyarországi felhasználása kapcsán.
márc. 4
12:57
Jens Stoltenberg: a NATO nem akar háborút Oroszországgal (Infostart)
Brüsszelben tárgyalnak pénteken az uniós országok külügyminiszterei a NATO és a G7-csoport illetékeseivel. Szijjártó Péter is üzent. A helyzet nagyon kiélezett.
márc. 4
12:57
Oroszország engedett a követeléseiből Ukrajna felé Kijev szerint (SzMo)
Az elnöki tanácsadó szerint úgy tűnik, Oroszország „megérti, hogy katonai eszközökkel nem lehet elérni az általuk kitűzött politikai célokat”.
márc. 4
12:57
Nyitott, még mindig ijesztő az osztatlan birtok rendezése (Mezőhír)
Mezőgazdaság: a 90 napos határidőhöz túl bonyolult az eljárás az osztatlan birtokok rendezéséhez.
márc. 4
12:57
1,5 milliárd a viharkárt szenvedett gazdáknak (Agrárágazat)
Támogatás a károsult mezőgazdasági termelőknek, de szigorúak a kritériumok.
márc. 4
12:57
Az oroszok bevonultak Mikolajevbe (Mandiner)
Újabb ukrán város esett el.
márc. 4
12:57
A VOSZ is hozzájárul az Ukrajnából menekültek ellátásához (Üzletem)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége segítséget kíván nyújtani az Ukrajnából a háború miatt hazánkba menekülők körülményeinek javításához, lakhatásához, ellátásához, ezért 5 millió forint azonnali támogatást nyújt a feladat elvégzéséhez.
márc. 4
13:00
Mérsékelten csökken az európai gázár: ez áll a háttérben (Pénzcentrum)
Mérsékelten csökkent a gáz ára pénteken délelőtt a holland gáztőzsdén, tovább távolodott a csütörtökön beállított rekordszinttől. A TTF legközelebbi áprilisi határidős jegyzésében két órával a kereskedés kezdete után 153 eurón jegyeztek 1 megawattórát, ami 4,8 százalékos árcsökkenés a nyitószinthez képest. Közel 24 órával korábban rekordszinten, 19
márc. 4
13:00
Veszélyeztetett cápafaj maradványait találták meg kutya- és macskaeledelben (Agroinform)
Cápahúst találtak az "óceáni halként" hirdetett konzervekben.
márc. 4
13:00
Az ukáron 82 százaléka hisz a győzelmükben (ATV)
Az ukránok 70 százaléka szerint a háború következménye Oroszországra nézve a teljes, 65 százalékuk szerint a gazdasági elszigetelődés lesz. 77 százalékuk úgy gondolja. Ukrajna erősebbé válik a konfliktus végére.
márc. 4
13:03
Csalók budapesti kéményseprő-vállalat nevében vernek át (Piac és Profit)
A Budapesti Közművek részeként működő Főkétüsz Kéményseprőipari Divízió nevével élnek vissza.
márc. 4
13:03
Döntött az orosz parlament: komoly börtönbüntetéssel sújtják a háborús "rémhírterjesztést" (Blikk)
Egyhangúlag elfogadta az orosz parlament mindkét háza pénteken azt a törvényt, amely büntetőjogi felelősségre vonást ír elő az orosz hadsereg műveleteire vonatkozó rémhírek terjesztése és az Oroszország elleni szankciók sürgetése esetén.
márc. 4
13:03
A Labrisz pert nyert a rendőrség és a kormányhivatal ellen (Könyves Magazin)
A Labrisz pert nyert a rendőrség és a kormányhivatal ellen
márc. 4
13:03
Robert Pattinsontól hátast dobtunk, a Batman 2022 egyik legjobb filmje (SzMo)
Elgondolkodtató, nyomasztó és nagyon hatásos. A 2022-es Batman többet hoz az elvártnál.
márc. 4
13:05
Putyin trolljai után nyomozott, végül a szülőföldjét is el kellett hagynia a zaklatás miatt (Könyves Magazin)
Jessikka Aro, finn újságíró darázsfészekbe nyúlt 2014-ben, amikor az orosz információs hadviselés után kezdett el nyomozni. Szentpéterváron igazi trollokkal készített interjúkat, leleplezve az egyik "trollfarm" működését. Azonnal rászállt az orosz titkosszolgálat: halott édesapja nevében küldtek neki ijesztő sms-eket, vagy a vonal túloldalán piszto
márc. 4
13:06
Legalább a humanitárius segítségben megállapodtak (ProfitLine)
Az orosz támadások során találat érte Európa legnagyobb atomerőművét is. A zaporizzsjai atomerőmű melléképületében tűz keletkezett, amit mostanra sikerült eloltani.

Keresés