2022. március 4. péntek

márc. 4
14:27
Putyin: Nincsenek rossz szándékaink a szomszédunkkal szemben (Mandiner)
Az elnök szerint az orosz hadsereg minden eddigi akciója „csupán válasz volt néhány, az Orosz Föderációt ért barátságtalan lépésre”.
márc. 4
14:27
Mads Ostberg is indul a Nemzetek Versenyén (Racing)
A 2020-as WRC2-es bajnok és a magyar rally bajnokság tavalyi harmadik helyezett, Mads Ostberg is rajthoz áll Norvégia csapatában az áprilisi, mexikói Nemzetek Versenyén.  Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Mexikó Rally szervezői idén megrendezik a Nemzetek Versenyét, miután nem kaptak az idei évre lehetőséget WRC futam rendezésre. A versenyen k
márc. 4
14:27
Óriási szamócával került be egy izraeli farmer a Guinness Rekordok Könyvébe (Magyar Mezőgazdaság)
Az óriási szamócát egy évig tárolták egy fagyasztóban, majd ezután nyilvánították a világon a legnehezebbnek. (Ennyit kellett várni a hivatalos eredményre.)
márc. 4
14:29
Orosz repülő landolt Budapesten, pedig kitiltották azokat az EU légteréből (SzMo)
Orosz repülők jelenleg csak külön engedéllyel jöhetnek Magyarországra, az Aeroflot utasszállítója valamiért mégis landolhatott.
márc. 4
14:29
Custer: Ez a mi évünk, hogy visszavágjunk (Racing)
Jól kezdte az évet a Stewart-Haas Racing, Cole Custer szerint a csapatnál egyértelműen mutatkoznak a fejlődés jelei.
márc. 4
14:30
Szijjártó Péter: zavartalan Magyarország kőolaj- és földgázellátása (Portfolio)
A NATO ma délelőtti rendkívüli brüsszeli értekezlete után élő Facebook-videóban jelentkezett be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és többek között azt hangsúlyozta, hogy zavartalan Magyarország kőolaj- és földgázellátása.
márc. 4
14:30
Ő Michael Schumacher ritkán látott lánya: Gina elbűvölő felnőtt nővé cseperedett (Femcafe)
Michael Schumacher állapotáról nem érkeznek újabb hírek. Időközben felnőtté cseperedett lányáról azonban igen, aki édesapjához hasonlóan a sportban találta meg a számításait.
márc. 4
14:30
Megnyílt az új kedvenc beauty-szalonod! Itt minden kezelés elérhető, amire szükséged van (Femcafe)
A modern városi látványosságokat és a természetközeliséget ötvöző BudaPart városnegyed központjában nyitotta meg kapuit az első Vízangyal Health & Beauty Center. Az életmódközpont Szentkirályi ásványvíz alapú Vízangyal termékekkel, különféle kezelésekkel és exkluzív kávézóval várja a szépülni és pihenni vágyókat.
márc. 4
14:30
Edzésformák melyek a mentális egészséget is javítják (Glamour)
Nem is kérdés, hogy a sportolás és a megfelelő mennyiségű mozgás mennyire fontos egészségünk érdekében. A kiadós mozgás nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is javítja egészségünket, főként ha rendszeresen végezzük.
márc. 4
14:39
Megkezdődött a NATO-ban a külügyminiszterek rendkívüli tanácskozása (HírTV)
A NATO-központban van a Hír Televízió brüsszeli tudósítója, Zöldhegyi Katalin!
márc. 4
14:39
Gyorsul az Audi Q4 e-tron töltése (Villanyautósok)
A hátsókerekes változat jóval gyorsabban is tölthető lesz, mint a quattro. A teljes anyag Gyorsul az Audi Q4 e-tron töltése címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
márc. 4
14:45
NATO: Putyin azonnal, feltételek nélkül vonja vissza csapatait (Privátbankár)
A NATO külügyminisztereinek tanácskozása után Jens Stoltenberg azt is leszögezte, a szövetség nem részese a háborúnak, a tagok védelme az elsődleges célja.
márc. 4
14:45
Háború Ukrajnában (HírTV)
Déri Stefi műsorvezető Kis Benedek József és Gyarmati István biztonságpolitikai szakértőkkel elemezte az aktuális háborús fejleményeket.
márc. 4
14:45
10 év alatt több mint 36 milliárd forintot fordít a zöld busz programra a kormány (Alternatív Energia)
A kormány tíz év alatt több mint 36 milliárd forintot fordít a zöld busz programra - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Pakson, ahol elektromos buszokra specializált járműtelepet adtak át.
márc. 4
14:45
„Ilyen utolsó, aljas, szenny vezetője rég volt Magyarországnak!” – kiakadt Orbánra Szabó Tímea (SzMo)
Az ellenzéki képviselőt az háborította fel, hogy Orbán az ellenzéket vádolja azzal, hogy háborúba sodorná az országot, miközben „az ő orosz kebelbarátja indított háborút Ukrajna ellen”.
márc. 4
14:45
Eddigi legsikeresebb évét zárta a magyar családi vállalat (SzMo)
BioTechUSA-cégcsoport 2021-ben számos új terméket dobott piacra, több országban elindította a Lifestyle Program névre hallgató életmódprogramját, valamint kiemelt figyelmet szentel a társadalmi felelősségvállalásnak.
márc. 4
14:45
Az atomtárgyalások felfüggesztését sürgetik Amerikában (Mandiner)
Az ukrajnai konfliktus a nyugat és Irán viszonyára is rányomhatja a bélyegét.
márc. 4
14:45
Egyiptom nem csak Luxort hozta el az Utazás kiállításra (Utazási Élmények)
A magyar utazók kedvelt üdülődesztinációja látványos, méreteiben is egyedülálló, Luxor főbejáratát idéző standdal van jelen a március 3-án, szakmai nappal elkezdődött Utazás kiállításon, amelynek a megújult Hungexpo ad otthont március 6-ig.
márc. 4
14:47
Oroszország elleni szankciókra készülnek az Egyesült Királyság egyetemei (Mandiner)
Bár a legtöbb akadémikus támogatja a kutatások bojkottját, van mód a kapcsolatok fenntartására egy oxfordi professzor szerint.
márc. 4
14:48
Gödörben a forint: 386-on áll az euró, 350-en a dollár (Pénzcentrum)
A pénteki napot is bőven 380 felett indította a forint, és a reggeli kereskedésben ismét 383-ig emelkedett a kurzus. Ezután némi csapkodás következett, és az árfolyamot a jegybank szavai sem tudták megnyugtatni így kora délután új mélypontra esett a forint az euróval szemben.
márc. 4
14:49
Orbán Viktor: Segítség határok nélkül (Mandiner)
Tarpán tekintette meg a menekülthelyzetet a magyar kormányfő.
márc. 4
14:54
Alkoholfüggőséggel küzd a hozzátartozóm? Hogyan vehetem észre a jeleket? (WebBeteg)
Szokás azt mondani, hogy Magyarország az egymillió alkoholista országa. Az adatokat látva nem is túlzás ezt állítani. Jelenleg az egy főre jutó alkoholfogyasztás több mint 11 liter tisztaszesz/fő/év (forrás: OECD).
márc. 4
14:54
Az EU felfüggeszti a határokon átnyúló együttműködéseit Oroszországgal és Fehéroroszországgal (ATV)
Válaszul az Ukrajna elleni orosz katonai agresszióra, az Európai Bizottság azonnali hatállyal felfüggesztette az Oroszországgal és szövetségesével, Fehéroroszországgal folytatott együttműködést az Európai Szomszédsági Eszköz határokon átnyúló együttműködési programjaiban (ENI-CBC), valamint, a régiók együttműködését elősegítő Interreg-program balti
márc. 4
14:54
Ricky Martin egykori menyasszonya meglepő dolgot állít az énekesről (Femcafe)
Ricky Martin közel tíz évig élt egy nővel az énekes, mielőtt kiderült róla, hogy a saját neméhez vonzódik.
márc. 4
14:57
Angliában az ukrán állampolgárok családegyesítési vízummal letelepedhetnek (Menedzsment Fórum)
A Nagy-Britanniában letelepedett EU-állampolgárok ukrajnai rokonai is kérhetnek brit családegyesítési vízumot.
márc. 4
14:57
Bajt jelez a magasabb légzésszám? (Vital)
Mikortól számít magasnak a légzésszám A normál légzésszám ugyan egyénenként eltérhet, de felnőttek esetében a percenkénti 12-20 lélegzetvételt tekintjük...
márc. 4
14:57
Az ukránok túlnyomó többsége hisz a győzelemben, Zelenszkij még sose volt ilyen népszerű (SzMo)
Sőt, a legtöbb ukrán szerint megerősödve jönnek majd ki a háborúból.
márc. 4
14:57
Hivatalos az Apple sajtóeseményének az időpontja (GSMring)
Az amerikai vállalat napokon belül új készülékeket dobhat piacra, mi pedig mutatjuk, hogy mikor lesz a bejelentése és milyen termékek várhatóak. Az Apple tavaly szeptemberben mutatta be az iPhone 13 sorozatot és új generációs iPad készülékeit. Lassan fél év elteltével most új termékeket dobnak piacra napokon belül, amit a cég hivatalosan is megerős
márc. 4
14:57
Rákay Philip: Háborús feljelentő lettél, Márki-Zay! (Mandiner)
Van neked egyáltalán lelkiismereted, te saját magába szerelmes, fröccsöntött messiás, te elszabadult hajóágyú?
márc. 4
14:57
Átverés lenne a 60%-os NFT kamat? (BitcoinBázis)
A napokban indult egy őrülten nagy kamatokat ígérő online tanfolyam, most pedig utánajárunk, hogy mi is az igazság: átverés-e a
márc. 4
15:00
Brit családegyesítési vízumot kérhetnek a Nagy-Britanniában letelepedettek ukrajnai rokonai is (ATV)
A Nagy-Britanniában letelepedett EU-állampolgárok ukrajnai rokonai is kérhetnek bizonyos feltételekkel brit tartózkodási engedélyt a London által indított ukrajnai családegyesítési program (Ukraine Family Scheme) alapján - jelentette be pénteken a brit belügyminisztérium.
márc. 4
15:00
Ezekben a megyékben is keményen büntetnek: csúnya csekket kaphatnak a figyelemtlen háztulajok (Pénzcentrum)
A hűvös, csapadékszegény időjárás miatt szombattól újabb öt megyére - Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Somogy és Szolnok megyékre - terjeszti ki a hatóság a tűzgyújtási tilalmat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
márc. 4
15:03
Magyarországon is felfüggesztik két orosz tévécsatorna elérhetőségét (Infostart)
"Magyarország biztosítja az orosz televíziók vételét beszüntető uniós döntés végrehajtását" - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága.
márc. 4
15:03
Vlagyimir Putyin szerint "a szomszédok fokozzák a feszültséget", ezért történik minden (Infostart)
Az orosz elnök pénteken beszédet intézett a világ nyilvánosságához, amelyben segít eligazodni abban, hogyan látja ő az Ukrajna ellen indított orosz inváziót.
márc. 4
15:03
Épp most kerül ki az utolsó orosz összetevő a Forma-1 főztjéből (Infostart)
Kevéssel Nyikita Mazepin várható lecserélése előtt a szakíró kicsit sokallja a friss világbajnok Max Verstappen 2022-es fizetését. Vámosi Péter Schumecherekről, Fittipaldikról, Verstappenekről...
márc. 4
15:03
100 ezer euróig automatikus a Sberbank ügyfeleinek kártalanítása (Adózóna)
A Sberbank ügyfeleinek jelenleg nincs teendőjük, kártalanításuk a betétbiztosítási alapon keresztül 100 ezer euróig, körülbelül 38 millió forintig automatikus – mondta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke pénteken az M1-en.
márc. 4
15:03
Szentesi Zöldi László: A kampányban az ellenzék több hibát vétett eddig, mint a kormányoldal (Mandiner)
Meggondolatlan mondatok tucatját hallhattuk Márki-Zaytól, melyeket kínos magyarázkodás követett.
márc. 4
15:05
Sérültek is vannak az oroszok által elfoglalt zaporizzsjai erőműben (Infostart)
Megsérült két biztonsági alkalmazott az Ukrajna délkeleti részén fekvő Zaporizzsjai területen található atomerőműben - közölte pénteken Bécsben Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója.
márc. 4
15:09
Németh Róbert és Szarka Károly regényei akár egymás folytatásai is lehetnének (Könyves Magazin)
Németh Róbert Nem vagyok itt és Szarka Károly Az én hibám című regényéről beszélgetett Nemes Anna a szerzőkkel az őszi Margó Fesztiválon. Szó esett a két könyv hőseinek hasonlóságáról, a generációs különbségekről, de a kívülállóság érzését is körüljárták. A teljes podcastot most meghallgathatod, cikkünkben pedig a beszélgetés során elhangzott érdek
márc. 4
15:09
Meghirdették az újabb METÁR-tendert (Tiszta Jövő)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) ismét meghirdette a megújuló energiaforrásból származó villamosenergia-termelést ösztönző METÁR-tendert - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
márc. 4
15:09
Őrület: Erzsébet királynőt egyszer ki akarta dobni a férje a kocsiból (Promotions)
Fülöp herceg nem vette figyelembe, hogy a felesége egy ország uralkodónője.
márc. 4
15:09
Bővítette CPU-i védelmi képességeit az Intel a 12. generációs Core-okban (Bitport)
Megújult a vPro platform a héten bemutatott Alder Lake kódnevű processzorokban.
márc. 4
15:09
A Haas festése változik, mivel az FIA betiltotta az orosz szimbólumokat (Racing)
Az FIA sürgős intézkedéseket hozott válaszul Oroszország ukrajnai inváziójára, és gyakorlatilag betiltotta a Haas idei festését. Az amerikai Forma-1-es csapat mögött Dmitry Mazepin orosz milliárdos áll, aki az orosz elnök, Vlagyimir Putyin közeli barátja. Mazepin fia, Nikita a csapat pilótája, és tavaly a csapat orosz tematikájú festést használt, a
márc. 4
15:09
„Együnk több nyúlhúst!” (Üzletem)
Együnk több nyúlhúst, ami mind egészségünkre, mind a hazai nyúltenyésztésre jótékonyan hat! – javasolja a Nébih.
márc. 4
15:11
Ukrán nemesi családból származott Gogol, az orosz irodalom köpönyegese (Könyves Magazin)
Százhetven éve, 1852. március 4-én hunyt el Nyikolaj Vasziljevics Gogol író, a Holt lelkek, A revizor, A köpönyeg, az Egy őrült naplója szerzője. Az Mtva Sajtóarchívumának portréjával emlékezünk rá.
márc. 4
15:12
Nincs megállás, ma is látványosan emelkedtek az állampapírhozamok (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ közzétette a mai állampapírpiaci referenciahozamait. A lendületes hozamemelkedés ma is folytatódott, a különbség az elmúlt napokhoz képest csak annyi, hogy a rövid lejáratok ezúttal kimaradtak az emelkedésből, csak a kötvényekre számolt kamatok nőttek, azok viszont jelentősen, 15-30 bázisponttal.
márc. 4
15:21
Niszkács Anna: A tradíciók mellett nagyon fontos számunkra az innováció (SzMo)
A Gerbeaud Gasztronómia Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével beszélgettünk a közel két évszázados Gerbeaud Cukrászda történetéről és terveiről.
márc. 4
15:21
„Volt egy fiatalember, aki elvesztette az egész családját, csak ő maradt meg” – Így dolgoznak a segélyszervezetek a Nyugatiban (SzMo)
A pályaudvaron három szervezet teljesít szolgálatot éjjel-nappal, de van egy sátra a Kétfarkú Kutya Párt önkénteseinek is. Megkérdeztük, mire van szükségük és mik az eddigi tapasztalataik.
márc. 4
15:21
Putyin: Nem szeretnénk további szankciókat (SzMo)
Az orosz elnök békülékenyebb hangot ütött meg: „Úgy gondolom, hogy mindenkinek azon kell elgondolkoznia, hogyan normalizáljuk a kapcsolatunkat, hogy normálisan együttműködjünk és normálisan fejlesszük a kapcsolatunkat.”
márc. 4
15:21
„Nullának látom annak az esélyét, hogy elkezdjenek egy atomháborút” – Történészek beszélgetése a háború nyolcadik napjának estéjén (WMN)
Meddig tarthat ki Kijev? Bevetik-e az atomfegyvert az oroszok? Beszáll-e a NATO a küzdelembe? Mi lesz, ha Oroszország elzárja a gázt? Egyáltalán, merre, meddig megy, mehet tovább a háború a szomszédban? Kérdések, és lehetséges válaszok, amelyek az egész világot foglalkoztatják. A Hősök Tere két neves történészt ültetett le beszélgetni, Kurucz Adrie

Keresés