Spanyolország még márciusban jelentette be, hogy megtiltaná az influencereknek és közszereplőknek, hogy egészségtelen ételeket és italokat reklámozzanak a gyerekeknek. A javaslat értelmében tilos lenne minden olyan élelmiszer vagy ital reklámozása, mely magas cukor-, nátrium-, só- vagy zsírtartalmú.
Singh Viki gyermekkorát alaposan megtépázta az élet: indiai származása miatt számos bántást kellett eltűrnie az iskolatársaitól, közben a családja is szétszakadt, ő két tűz közé került, apukájával pedig komoly hazugság árnyékolta be kapcsolatát.
A hollywoodi mozi egy külön ágazatát és műfaját képezik a szerencsejátékos filmek, mi pedig most megmutatjuk ezek közül azokat, amelyek tényleg érdemes a figyelemre.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Szomorú napokat élünk, hiszen egy egykor dicső kategória utolsó bástyái is eldőlni látszanak. Miután a legtöbb gyártó már SUV és crossover modellekre cserélte egykor fényesen csillogó családi egyterűit, addig a Citroën kitartott az egykoron Xsara Picasso néven indult, majd C4 Picasso névre váltó, és végül C4 SpaceTourer néven kínált modell mellett.
A húsvéti hosszú hétvégén 553 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a hazai szálláshelyeken, ami az előzetes várakozásokat is meghaladja, és 40%-kal a kiemelkedőnek számító március 15-i hétvége forgalmát is felülmúlta. A fővárosba leginkább a külföldiek, míg vidékre a belföldi vendégek foglaltak. Budapest, Balaton, Mátra-Bükk és a főváros kör
A fogyasztók védelme érdekében május végétől több ponton szigorodik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szabályozása. A Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan segíti a piacok szereplőit a változásokra való felkészülésben.
A Dancing with the Stars óta mindenki azt találgatja, hogy Tóth Andi összejött-e Andrei Mangrával. Tagadhatatlan, hogy a kémia megvolt köztük, de az, hogy együtt lennének kérdéses.
A Covid és a tél okozta bezártságból valószínűleg már mindenkinek elege van, de leginkább az immunrendszerünk jelezheti, hogy ideje friss levegőre menni és napfényhez jutni. Nincs is erre jobb hely Krisna-völgynél!
Egy macska, akit túlméretezett szemeiről és ferde lábairól ismert, hamarosan egy michigani kisváros polgármestere lesz. És nem akármilyen városban. Ez a kis fekete macska uralkodni fog a "Pokol" felett, ugyanis a Hell nevű várost fogja képviselni.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ismét magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Békés megyében, ahol ez alkalommal egy nagykamarási tenyészlúdtelepet ért el a betegség. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van – írja honlapján a Nébih.
A brit védelmi minisztérium közben hírszerzési értesülései alapján azt közölte, az orosz kormány az ukrajnai háborúban működésképtelenné vált hadfelszerelés oroszországi javíttatásával próbálja pótolni az elszenvedett veszteségeket.
Jászai Gellért a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatójának felkérésére két új taggal bővül az infokommunikációs vállalatcsoport tanácsadó testülete. A nemzetközi kapcsolatok fejlesztésével, komplex tanácsadói feladatokkal megbízott advisory board a Rheinmetall védelmi- és járműiparban kiemelkedő tapasztalatokkal rendelkező elnök-vezérigazgatójával Armin P
A brit védelmi minisztérium ugyancsak pénteken ismertetett hírszerzési értesülései szerint az orosz kormány az ukrajnai háborúban működésképtelenné vált hadfelszerelés oroszországi javíttatásával próbálja pótolni az elszenvedett veszteségeket - írja az MTI.
Az Alma Együttes és Gryllus Vilmos is a Gyermekgyógyítókért kampányol. Már az Apacuka Zenekar, a Buborék Együttes és a Rutkai Bori Banda is beállt az 50 éves Magyar Gyermekonkológia Hálózat mellé.
Bár az adathalászok egyre inkább utaznak a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokra is, azok nagy többsége továbbra sincs tisztában vele, hogy mekkora kárt okozhat nekik egy-egy incidens – derül ki egy hazai felmérésből.
A Bloomberg által idézett Tesla cégvezető szerint az elektromos autók akkumulátorainak gyártásához szükséges lítium hiánya a "fő korlátozó tényező", ami hátráltatja az elektromosautó-ipar fejlődését. "Segítenünk kell a lítiumbányászatot. Mindenképpen bátorítanám azokat a vállalkozókat, akik megpróbálnak belépni a lítium üzletágba" -mondta Elon Musk
A mostani helyzet szerint az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az új kormányban az egészségügyi tárca a belügy irányítása alá kerül - írja a Magyar Narancs.
A Dacia többféle modelljéből is kínál(t) áruszállító kivitelt, így néhányan okkal várhatták, hogy talán új hétszemélyes típusuk, a Jogger is kap majd valami hasonló változatot – főleg annak fényében, hogy a Dokker már nincs a kínálatban. Őket azonban most elszomorították kissé a gyáriak, ugyanis „céges” Jogger nem lesz, ellenben a természetjárók sz
Mára eldőlni látszik: a heteken belül felálló ötödik Orbán-kormány első és legfontosabb feladatai között a költségvetési egyensúly biztosítása lesz, ami – tekintettel az elszálló idei deficitre – még idén kiigazító lépéseket fog eredményezni. Már az sem kérdés, hogy a büdzsében tátongó több ezer milliárd forintos lyukat részben a különadók emelésév
Mivel az orosz hadseregnek nem sikerült elfoglalnia Kijevet, új offenzívát indítottak, és ha valóban úgy van, ahogy a parancsnok állítja, akkor akár az Ukrajnával szomszédos Moldova is felkészülhet a támadásra.
Használaton kívüli magasvasútból közpark, nyilvános vécéből menő bár vagy egykori cukorfinomítóból mászóterem – Pichler Zsófi összegyűjtötte a leghajmeresztőbb építészeti megoldásokat, amikkel régi épületeket keltettek új életre.
A világon egyre több konfliktus tör ki a víz miatt: nem csak a vízhiány okoz harcokat, hanem a vízellátás ellenőrzése miatt is súlyos viták vannak egyes országok közt. Ugyan a legtöbb vízkonfliktus Ázsiában van, az utóbbi időben már Európa bizonyos területein is komoly harcok voltak a víz miatt.
Az elmúlt hónapokban a kriptofanatikusok és kriptomilliomosok folyamatosan adták egymásnak a kilincset El Salvadorban, az egyetlen országban, ahol jelenleg a
Az új nemzetközi Ipsos kutatás szerint tevékenységeink környezeti hatásairól rengeteg tévhit él a világ fogyasztói fejében. A magyarok inkább figyelnek az energia- és víztakarékosságra, az újrahasznosításra, valamint a kevesebb csomagolóanyagú terméket választják – de a húsról, tejtermékekről a világátlaghoz képest kevésbé hajlandóak lemondani. Hon