2022. április 22. péntek

ápr. 22
10:54
Lázár: „A győztesnek nemcsak joga, de felelőssége is, hogy a béke és az együttműködés irányába terelje a dolgokat” (SzMo)
A fideszes képviselő Hódmezővásárhely gyarapodásának érdekében tárgyalna Márki-Zay Péter polgármesterrel.
ápr. 22
10:54
Az HBO-nál növekedést hozott az év eleje (MMonline)
Az első negyedév végén 76,8 millió előfizetője volt az HBO-nak és az HBO Max-nek, ez éves összevetésben közel 13 milliós növekedést jelent, de az előző három hónaphoz képest is bővült a szolgáltatásokat használók száma. Bár a WarnerMedia és a hozzá tartozó HBO és HBO Max összeolvadnak a Discovery-vel, a korábbi anyavállalat, az AT&T első negyedéves
ápr. 22
10:54
Elon Musk a lítiumbányászati beruházások növelését szorgalmazta (Növekedés)
Elon Musk amerikai üzletember a lítiumbányászati beruházások növelését sürgette annak érdekében, hogy csökkentsék az elektromos járművekben használt fém kereslete és kínálata közötti szakadékot.
ápr. 22
10:54
Elállta a fodrászat bejáratát, és a teljes személyzetet „foglyul ejtve” maszturbálni kezdett (rtl.hu)
Pánikban hívták fel a fodrászat vezetőjét, hogy kezdjen valamit a helyzettel.
ápr. 22
11:00
Aszódi Attila: a kulcsszó most az újratervezés (Infostart)
A volt kormánybiztos szerint talán mégsem volt olyan erős az egymásrautaltság Európa és Oroszország között, mint az oroszok gondolták. Azt ugyanakkor elég kockázatosnak tartja, hogy nincs megfelelő európai nukleáris gyártókapacitás.
ápr. 22
11:00
Tízből csak négy fiatal érzi úgy, hogy megbecsülik a munkáját (Menedzsment Fórum)
Úgy tűnik, jobb lett a dolgozó fiataloknak, de még nem az igazi.
ápr. 22
11:00
Törvényjavaslatot terjesztettek elő a louisianai deregulált ipari energiazónákról (Kripto Akadémia)
Egyre több kormány és politikus ismeri fel, hogy a kriptovaluták és bányászatuk hatalmas lehetőségeket hordoznak régiójuk számára. Egy amerikai állami képviselő úgy döntött, hogy megpróbálja bevezetni ezeket az előnyöket a saját államában. Mark Wright, Louisiana állam képviselője és kripto rajongója, államának képviselőháza elé terjesztette az “101
ápr. 22
11:00
Felvétel került nyilvánosságra, amelyen elvileg orosz katonák beszélnek a hadifoglyok kivégzéséről (ATV)
Az ukrán hírszerzés hozta nyilvánosságra a Twitteren azt a hangfelvételt, amelyen állítólag az ukrán hadifoglyok kivégzésére adnak ki parancsot.
ápr. 22
11:00
Új veszélyhelyzeti elemekkel bővülhet az alaptörvény (SzMo)
A kormány a humanitárius katasztrófával és a szomszédos országban zajló háborús konfliktussal bővítené a veszélyhelyzet körét.
ápr. 22
11:00
Kórházból posztolt az X-Faktor sztárja - Komolyan megsérülhetett? (Promotions)
Instagram Storyban mutatta meg, hogy mi történt.
ápr. 22
11:00
A FINA kilenc hónapra eltiltotta az olimpiai bajnok Rilovot (Demokrata)
A 25 éves Rilov több sportolóval együtt a hadműveletek jelképének számító Z betűt viselte öltözékén.
ápr. 22
11:00
„Kíváncsi vagy, milyen egy adóellenőrzés? Most eljöhetsz, és megnézheted!” (Üzletem)
2022. április 27-én a NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága nyílt napot tart a leendő munkatársak számára.
ápr. 22
11:00
A Hyundai duplázta a villanyautó eladásait (Villanyautósok)
Csökkenő globális eladások mellett ez különösen szép eredmény. A teljes anyag A Hyundai duplázta a villanyautó eladásait címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
ápr. 22
11:03
Jó hír az NNK-tól: véget ért az országos influenzajárvány (Portfolio)
A múlt héten 9000 ember fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt, 44%-kal kevesebb, mint az előző héten - írta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken közzétett heti jelentésében, amely szerint jelentősen csökkent a gyermekek érintettsége is, de továbbra is leggyakrabban a 3-5 éves gyermekek körében diagnosztizálták a betegséget.
ápr. 22
11:06
Bede Róbert elárulta a jó rántott hús titkát (Blikk)
Nincs vasárnap rántott hús nélkül, igaz? De vajon mi a titka a jó rántott szeletnek és egyáltalán honnan származik? Mert igaz, hogy a magyar háztartásokban nagyon kedvelt étel, de a Bécsi szelet nem hazai hagyomány, de nem is osztrák! A bécsi szelet ugyanis Olaszországból érkezett az Osztrák-Magyar Monarchiába, és lett az osztrákok nemzeti étele, e
ápr. 22
11:06
Meglepődtek a tudósok: hatalmas robbanást észleltek a Föld közelében (Femcafe)
Eddig sosem tapasztalt, új csillagrobbanást figyelt meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport az Európai Déli Obszervatórium Nagyon Nagy Távcsöve (European Southern Observatory's Very Large Telescope – Eso Vlt) segítségével.
ápr. 22
11:06
Élelmiszerárak: komoly drágulás jön, jövő héten fontos döntés várható (Forbes)
A gazdáknak is árat kell emelniük, egyre drágább lesz az élelmiszer, de tartós termékhiány Magyarországon nem várható, logisztikai nehézségek viszont adódhatnak még.
ápr. 22
11:09
28 millió forintot csalt ki három nőtől, gazdagnak és súlyos betegnek is hazudta magát (rtl.hu)
Társkereső oldalakon és levélben is ismerkedett a csaló.
ápr. 22
11:12
Még többet tévéznek a magyarok (MMonline)
A választások és az orosz-ukrán háború is szerepet játszottak abban, hogy az idei első negyedévben naponta átlagosan tíz perccel többet töltöttek a tévéképernyők előtt a magyarok, mint egy évvel korábban. A Nielsen Közönségmérés elemzése szerint éves összevetésben csökkent az adásba kerülő reklámszpotok száma. A teljes, 4 évnél idősebb népesség tag
ápr. 22
11:15
Tudod, miért életbevágóan fontos nap a mai? (Agroinform)
Április 22-én ünnepeljük a Föld napját.
ápr. 22
11:15
Kemény üzenetet küldött Jakab Péter a “károgóknak” (ATV)
„Ezt csak azoknak a károgóknak küldöm, akik a Jobbik szavazóit keresik” – írja a Jobbik elnöke.
ápr. 22
11:17
Nincs megállás: folyamatosan emelkedik a tej és a tejtermékek ára (Agroinform)
25 százalékkal drágább volt márciusban a nyerstej termelői átlagára, mint tavaly márciusban.
ápr. 22
11:18
Mossák az Alagutat és néhány hidat - forgalomkorlátozások (Infostart)
Pénteken a Váralagút, szombaton a Szabadság híd és a városligeti Zielinski híd mosását végzik 23.30 és 4.30 között.
ápr. 22
11:18
Még ez is: tempósan drágulnak az albérletek, térképen mutatjuk, mennyiért talál most lakást az országban (Blikk)
Egekben az élelmiszerárak, a lakások idehaza – Európában egyedülálló módon – 20 százalékot drágultak, a hitelfelvétel előtt állók szénája egyre rosszabbul áll. És ha ez mind még nem lenne elég, több százezer embert csapott arcon ismét a valóság: az albérletárak is kúsznak felfelé, sőt, vidéken hónapról hónapra rekordot döntenek a bérleti díjak.
ápr. 22
11:18
A Google a klímaválságra figyelmeztet a Föld napján (Alternatív Energia)
A Google nyitólapján látható műholdképek a klímaválságra hívják fel a figyelmet, hogy a Föld napja alkalmából emlékeztessék a felhasználókat az emberi tevékenység éghajlatra és környezetre gyakorolt hatására.
ápr. 22
11:18
A Föld napján igazán jó villanyautósnak lenni Amerikában (Autónavigátor)
Április 22-én az Electrify America és Electrify Canada ingyenes töltést kínál a villanyautó-tulajdonosoknak, így kívánják felhívni a figyelmet a karbonsemlegesség
ápr. 22
11:18
8 lakberendezési tipp, hogy megtaláld a tökéletes kanapét (Femcafe)
A megfelelő kanapé kiválasztása nagy figyelmet igénylő feladat, hiszen nemcsak egy egyszerű bútordarabról van szó, hanem legtöbb esetben a lakás középpontjáról. Adunk pár tippet, hogy te is a tökéletes darabot vidd haza.
ápr. 22
11:18
Klímavédelemre nevelés VR űrutazással (NRGreport)
A Dunamenti Erőmű támogatásának köszönhetően 20 százhalombattai iskolás is részt vesz a nemzetközi SpaceBuzz projekt magyarországi kezdeményezésében. A program fő célja a 10-12 éves iskolások környezeti nevelésének egyedülálló újragondolása és a tudományos tantárgyak iránti érdeklődésük felkeltése, az űrhajósok „Föld perspektíváján” keresztül.
ápr. 22
11:18
Bécsben akár kétszázezer eurós támogatást is kaphatnak a cégek, ha napelemeket telepítenek a parkolóik fölé (Tiszta Jövő)
Új támogatási alapot vezetett be az osztrák főváros: 2022. április 20. óta akár 200 ezer eurós támogatást is kaphat az a vállalkozás, amely napelemeket telepít a fedett parkolójára vagy raktárterületére.
ápr. 22
11:18
Erről ne feledkezzünk meg, ha dughagymát árusítunk! (Agrofórum)
Jó néhány szabálytalanságot, majd az esetek felgöngyölítésekor is számtalan további jogsértést tártak fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a dughagymaárusítás piacokon, vásárokon végzett hatósági ellenőrzései során.
ápr. 22
11:18
Innovációk, amelyeket a természet ihletett (newtechnology.hu)
Április 22-e a Föld napja, amikor is világszerte számos esemény hívja fel a figyelmet bolygónk megóvásának fontosságára. A 3M nemcsak ma, hanem az év 365 napján törekszik a környezet védelmére – főként, hogy a világ egyik legnagyobb gyártóvállalata számára a természet csodái olykor jelentős inspirációként is szolgálnak. A cég évente mintegy 1000 ol
ápr. 22
11:18
money.hu: Délibáb volt a zöld hitel újranyitás, lépést váltott a lakáshitelek kamatemelése (Növekedés)
Az újranyitást követően egyetlen nap után az OTP és az Erste is újra felfüggesztette a zöld hitelek befogadását, így a jelenlegi feltételek mellett valószínűleg végleg vége a szuperolcsó hitelnek. Nagy kérdés, hogy a hitelkérelmük befogadásáig el nem jutó ügyfelek mekkora része bírja majd el a 45 százalékkal emelkedő törlesztőrészletet. Ráadásul a
ápr. 22
11:18
Felére csökkenhet a termelés Ukrajnában (Magyar Mezőgazdaság)
A szakemberek becslése szerint Ukrajna kulcsfontosságú növényeiből várhatóan csak a szokásos mennyiség felét tudják megtermelni a háború miatt, ami veszélyezteti az ország komoly exportőr pozícióját, és tovább súlyosbítja az amúgy is szűkös globális ellátást.
ápr. 22
11:18
Loubet: 2 szakasz, 3 defekt (Racingline)
Pierre-Louis Loubet vélhetően sokkal jobb kezdésre számított az M-Sport csapatával, mint, hogy három defektet szedjen össze két szakasz alatt a Horvát Rallyn.  Pierre-Louis Loubet arra készült a Horvát Rally előtt, hogy egy jó eredménnyel feledteti tavaly szezonját a Hyundaijal, amikor csupán egyszer tudott pontszerzőként célba érni.  A 2019-es WRC
ápr. 22
11:21
Ezekbe az iskolákba menekíti gyermekeit a magyar elit: milliókat fizetnek a tanításért (Pénzcentrum)
A Pénzcentrum legfrissebb gyűjtése szerint egy millió forint alatt nem igazán ússza meg a magánoktatást az a család, amelyik ilyen intézménybe szánja gyermekét. Az egy milliós lélektani határ persze csak a jéghegy csúcsa, bőven találni Budapesten és vidéken is olyan magán általános iskolát, aminek az éves tandíja 2-3, de akár 7 millió forintba is b
ápr. 22
11:23
Újabb bombariadó Budapesten: most buszpályaudvar levegőbe repítésével fenyegettek (Pénzcentrum)
Alig néhány nappal azután, hogy egyszerre volt bombariadó több budapesti, győri, debreceni, miskolci illetve kaposvári plázában, újra valami hasonló zajlik, írja a Blikk.
ápr. 22
11:24
Jelentősen csökkent az influenzások száma (Menedzsment Fórum)
Április 11-17. között kilencezren fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel, ez 44 százalékkal kevesebb beteget jelent az azt megelőző héthez képest.
ápr. 22
11:24
Bombariadó a Népligetben (Infostart)
Lezárták az autóbusz-állomást
ápr. 22
11:24
Nyilvánosságra került egy felvétel, amelyben az oroszok hadifoglyok kivégzését tervezik (Blikk)
Nyilvánosságra hozott az ukrán hírszerzés egy olyan felvételt, amelyben az oroszok hadifoglyok kivégzését taglalják.
ápr. 22
11:24
Egyes daganatok és a szívinfarktus kockázatát is jelentősen növeli az elhízás (Vital)
Magyarország mára Európa egyik legkövérebb nemzetévé vált, de világszinten is dobogós helyen áll. Az elhízás nagyon súlyos egészségügyi problémák...
ápr. 22
11:24
A világ legjobb étterme egy fémgyárba helyezi át a székhelyét (Igényesférfi.hu)
Egy New York-i fémgyárban nyit májusban pop-up éttermet a Noma.
ápr. 22
11:24
Kurtos: Meglátjuk, visszafelé mennyire fekszik (Racingline)
A kevés nevezői létszám ellenére is várja már Kurtos Robi és Fridrik Gergő a boldogkői futamot, mert nagyon szeretnék kipróbálni az új programozás után a Mitsubishit – áll a csapat közleményében. Mi a helyzet a turbóval és a programozással? – Sikerült most időben összerakni a kocsit, sőt még a programozást is be tudtuk szorítani, ami
ápr. 22
11:24
Európai Ügyészség jelentése: sok ügy szála vezet Magyarországra (rtl.hu)
Magyarország nem akart csatlakozni a szervezethez.
ápr. 22
11:26
Dobogós helyen végeztek Bátyiék a Ladával (Racingline)
Tavaly egy Citroennel mentek utoljára a Bátyiék, most viszont újra a Ladával rótták a köröket beugrós navigátorával, Bacsik Rolanddal… Cereden – áll a csapat közleményében. A hétvégi futam volt az első idén részetekre? – Igen, így van, Cereden mérettettük meg magunkat először ebben az évben, és már nagyon vártuk, hogy autóba ülhessünk, mert tavaly
ápr. 22
11:28
Korda Racing: felemás mérleg Máriapócson (Racingline)
A hétvégén kezdetét vette a 2022-es Magyar Rallycross Országos Bajnokság Máriapócson, és az idénynyitóról csak látásmód kérdése, hogy félig tele, vagy félig üres „pohárral” távozott a Korda Racing. Egy biztos, mindenki a maximumot hozta ki magából – áll a csapat közleményében. A Korda Racing rajthoz állt valamennyi versenyzője maradandót szeretett
ápr. 22
11:30
A fiatalok 60 százaléka nem érzi jól magát munkahelyén (Piac és Profit)
A többség, azaz a dolgozó fiatalok 53 százaléka érezte stabilnak a munkahelyét 2022 első három hónapjában, míg korábban - például 2019 első negyedében - ennél nagyobb, 64 százalékos volt az optimisták aránya - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Az elismertség terén is kedvezőtlen a kép, a fiatalok 38 százaléka érzi azt, hogy megbecsülik a munkahely
ápr. 22
11:30
Havonta hétmilliárd dollárra van szüksége Ukrajnának (HírTV)
Hétmilliárd dollárra van szüksége havonta Ukrajnának, hogy ellensúlyozza a háború okozta gazdasági veszteségeket - közölte Volodimir Zelenszkij.
ápr. 22
11:30
Minden, amit a klímatváltozásról tudnod kell dióhéjban (Glamour)
Hogy mi is pontosan az éghajlatváltozás? Röviden olyan általános tényezők, mint például a hőmérséklet és a csapadék hosszú távú változása egy régióban. A NASA tudósai megfigyelték, hogy a Föld felszíne melegedik, és a feljegyzett legmelegebb évek többsége az elmúlt húsz évre esett. Na de miben különbözik az éghajlat szimplán az időjárástól, és miér
ápr. 22
11:30
Gyűlnek a viharfelhők: a királyi családnak végleg elege lett Harry hercegből (Joy)
Nem tudni, mi lesz ennek a vége.
ápr. 22
11:30
A kockázatok ellenére a Volkswagen folytatni akarja a növekedést 2022-ben (Autószektor)
A Volkswagen főnöke, Herbert Diess: Az idei év nehézségein is szeretne úrrá lenni. (Fotó: Volkswagen) A Volkswagen-csoport 2021-ben is jelentősen magasabb profitot ért el, a mikrochipekkel kapcsolatos nehéz ellátási válság ellenére. A BMW-hez, a Mercedes-Benzhez vagy az Opel anyavállalatához, Stellantishez hasonlóan a wolfsburgi cégnek is sikerült

Keresés