2022. április 4. hétfő

ápr. 4
1:48
Kósa Lajos: A választás a magyar és az európai elitnek is üzent (Demokrata)
„A választók azt mondták, nem akarnak háborút, arra szavaztak, akik a békét jelentik.”
ápr. 4
2:06
Úgy tűnt, ezekben a körzetekben lehet esélye az összefogásnak, aztán a Fidesz szétzúzta a vágyakat (444.hu)
Öt körzet, ahol a 2018-as számok alapján akár nyerhetett volna az ellenzék, a Fidesz mégis kimagaslóan növelni tudta támogatottságát.
ápr. 4
2:12
Újhelyi István nem bízik a győzelemben: „Erős ellenzékként fogunk fellépni a parlamentben” (Blikk)
Összeszokott és erős ellenzékként felelősséggel fogunk politizálni a parlamentben - igy fogalmazott Újhelyi István, EP képviselő az ellenzék hivatalos eredményvárója előtt.
ápr. 4
2:12
Érvénytelen lett a homofób népszavazás (444.hu)
Teljesen mindegy, de legalább ez is kiderült: 136 ezer ember szeretné, hogy nemátalakító műtéteket népszerűsítsenek a gyerekeknek.
ápr. 4
2:18
Márki-Zay: Senki másnak nem lett volna esélye a Fidesszel szemben (444.hu)
De azt is elismerte, hogy hibázott.
ápr. 4
2:18
Aleksandar Vučićot is simán újraválasztották (444.hu)
Már az első fordulóban győzött, és az előrehozott parlamenti választáson az ő pártja szerezte meg a szavazatok többségét, ahogy a belgrádi önkormányzati választáson is.
ápr. 4
2:24
Ki vert meg kit és hol? Itt követheti interaktív térképen a választás alakulását (Blikk)
Interaktív térképünkön nyomon követheti, hogy áll épp az országgyűlési választás, ki vert meg kit, és hol.
ápr. 4
2:30
"Orbán Viktor kibaszott jól befolyásolja a szellemileg elmaradott embereket" (444.hu)
Csalódott ellenzéki szavazók, könnyek és reménytelenség.
ápr. 4
2:36
Nagy az öröm Tóth Veráéknál, hatalmas nap a mai (Blikk)
A Megasztár egykori győztese, a csodás hangú Tóth Vera ma különleges dátumot ünnepel.
ápr. 4
3:12
Német tulajdonba került a Mátrametál Kft. (ProfitLine)
Német tulajdonba került a siroki székhelyű, alumínium aeroszolos palackok és tubusokat gyártásával foglalkozó Mátrametál Kft. - tájékoztatta a cég pénteken az MTI-t.
ápr. 4
3:33
Megtört a jég: Hat hónap után először nyert versenyt Denny Hamlin és a Jgr (USAracing)
Denny Hamlin az összetett pontverseny 22. helyén tanyázva, top 10-es idei befutó nélkül vágott neki...
ápr. 4
3:36
Megtört a jég: Hat hónap után először nyert versenyt Denny Hamlin és a Jgr (Racing)
Denny Hamlin az összetett pontverseny 22. helyén tanyázva, top 10-es idei befutó nélkül vágott neki...
ápr. 4
3:42
Nyolcadik részeredmény: 57 százalék felett a feldolgozottság, a Fidesz tovább menetel a kétharmad felé (Blikk)
A szavazatok 57,64 százalékos feldolgozottságánál a Fidesz előnye már behozhatatlannak tűnik.
ápr. 4
4:06
Meseszép helyek Magyarországon ahol tavasztól igazi virágszőnyeg vár (Utazási Élmények)
A  kirándulószezon kezdetén bemutatunk 5 csodaszép magyar kirándulóhelyet, ahol minden évben csodálatos virágözön várja a látogatókat.
ápr. 4
4:18
Durván emelkedett az európai gázár az első negyedévben (ProfitLine)
Pénteken háromheti csúcs után 16,5 százalékos heti áremelkedéssel zárhat az európai szabadpiaci földgázár. Az első negyedévben 56 százalékos volt az áremelkedés.
ápr. 4
4:18
Íme a Carson Coma zenekarnak A besúgó című sorozathoz készített dalfeldolgozása (Glamour)
A MAX Original első magyar gyártású sorozata, A besúgó megérkezett az HBO Max kínálatába. A történet 1985-ben a kommunista Magyarországon játszódik. Geri egyetemi éve felborul, amikor az államvédelem megzsarolja, hogy kémkedjen a demokráciapárti lázadók egyik vezére után.
ápr. 4
4:18
Napi horoszkóp: lehet már a hét elején iszonyatosan nehéz döntést kell meghoznod (Promotions)
Előfordulhat, hogy jó adag feszültség lesz benned a hétkezdésnél, amit azért igyekezz okosan levezetni.
ápr. 4
4:18
Óriási a veszteség (Magyar Mezőgazdaság)
A spanyol közlekedési dolgozók egy radikális kisebbségének sztrájkja miatt naponta mintegy 10 millió eurós veszteséget kell elszenvednie az ágazatnak, állítja az almeríai zöldség- és gyümölcstermelőket tömörítő szervezet (Coexphal).
ápr. 4
4:24
Szenzációs magyar siker: egy arany-, egy ezüst- és két bronzérem a hétvégi hazai termés a budapesti birkózó Európa-bajnokságon (Mandiner)
A magyar kötöttfogásúak remekeltek a birkózó Eb-n Budapesten. Fritsch Róbert Európa-bajnok lett 72 kg-ban, a 67 kilogrammos Váncza István ezüstérmet szerzett, a 82 kg-os Lévai Tamás és a 130-kg-os Vitek Dáriusz bronzérmet nyert a hétvégén. A mieink összesen két arany-, két ezüst- és öt bronzérmet gyűjtöttek a hazai Eb-n. A kötöttfogású válogatottun
ápr. 4
4:33
Elektromos autószállítót tesztel egy svájci cég (autopro)
Az 500 kilométeres hatótávolsággal rendelkező jármű fontos lépés az emissziómentes áruszállítás felé vezető úton.
ápr. 4
4:42
Lázár János: a polgárháborúnak vége, a háborút megnyertük (Infostart)
A Fidesz-KDNP győztes csongrádi jelöltje bejelentette: mind a 19 településen ő gyűjtötte a több szavazatot.
ápr. 4
4:48
Gesztesi Károly exe erősíti Szinetár Dóráék kisfiát (Blikk)
– Sztárbabák sora fordul meg Mattesz Csilla vízterapeuta kezei alatt. Hozzá járnak többek között Bereczki Zoltán, Berki Krisztián és Majka gyerekei, Szinetár Dóra pedig már a második gyerekét, a négyéves Benjit viszi edzeni Csillával, aki korábban a Blikknek mesélt Gesztesi Károlyhoz fűződő bensőséges kapcsolatáról, illetve arról, hogy a két éve el
ápr. 4
4:48
Hajtatott zöldségfélék páraigénye és a páratartalom szabályozása I. (Agrofórum)
A számítógépekkel szabályozott, modern hajtató-létesítmények mellett, a kevésbé korszerű fóliasátrakban is műszerekkel mérik, és ha nem is automatikusan, de kézi vezérléssel a mért adatok alapján próbálják a kertészek a levegő páratartalmát szabályozni, a zöldségfélék számára optimális szint közelében tartani.
ápr. 4
4:48
Szívtiprók: Mel Gibson fia még apján is túltesz jóképűségben? A fotók most nem hazudnak (Promotions)
Milo Gibson 1990-ben szültetett.
ápr. 4
4:48
Forradalmi áttörés: közzétették az első teljes emberi genomot (Hamu és Gyémánt)
Az első teljes, hézagok nélküli emberi genomot tették közzé, azaz a szervezet teljes, DNS-ben kódolt örökítő információját.
ápr. 4
4:48
Internet cenzúra: az “élen” Észak-Korea és Irán, de Európában is romlik a helyzet (Mínuszos)
Tavaly a világ lakosságának közel hatvan százaléka (4,66 milliárd ember) használja az internetet. Sajnos a világon nem mindenhol élvezhetik a polgárok az egyenlő és nyílt internet-hozzáférést. Egy tanulmányban kutatók országonként összehasonlítást végeztek, hogy kiderítsék, mely országokban vannak a legszigorúbb internetkorlátozások, és hol élvezhe
ápr. 4
4:48
Az Omron bemutatja a FLOW Core 2.1 flottakezelő szoftvert (newtechnology.hu)
Az Omron bejelentette, hogy piacra dobja a Fleet Operations Workspace (FLOW) Core 2.1 szoftvert, amely mobilrobotok rövid távú bevezetését teszi lehetővé. Ez folyamatos adatelemzésen, szimulációs funkciókon és többféle robottípus beépített irányításán keresztül valósul meg. Az elmúlt években azzal a céllal kezdtek mobilrobotokat használni az intral
ápr. 4
5:12
Bőrön keresztül is mérgez a metil-alkohol (WebBeteg)
A metil-alkohol-mérgezés sajnos hazánkban is többször fordul elő, mintsem azt mondhatnánk, hogy azok kizárólag véletlenül bekövetkező mérgezések: gyakran öngyilkossági szándék húzódik meg a háttérben.
ápr. 4
5:12
Újrahasznosítás másként – Renault Re-Factory (NRGreport)
A mai világban, ahol szinte minden a környezetvédelem és az energia körül forog, úttörő megoldással állt elő a francia autógyár. A Re-Factory néven futó program nemsokára szép pénzt hoz a cégnek, miközben munkahelyeket ment meg és gőzerővel zöldít.
ápr. 4
5:15
Szokatlan időjárással indul a hét (Infostart)
Sok lesz felettünk a gomolyfelhő, de számottevő csapadék már nem várható. A folytatásban pedig fokozatosan melegszik az idő.
ápr. 4
5:18
Máté Gábor máig szégyelli, hogy megcsalta Jakupcsek Gabriellát (Blikk)
Élete legkellemetlenebb időszakát, félrelépését sosem felejti el Máté Gábor. Úgy érzi ez örökre szégyenfolt marad az életében. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész felidézte, hogy tíz év házasság után hagyta el első feleségét, a tévés Jakupcsek Gabriellát, ráadásul nem is akárki, egy kolléganője, Albert Györgyi miatt.
ápr. 4
5:18
Varroa-kontroll okostelefonnal? (Magyar Mezőgazdaság)
Életünk szerves része lett a számítógépek, okostelefonok, különböző alkalmazások használata, amelyek próbálják megkönnyíteni, leegyszerűsíteni az életünket. Fizethetünk már okosórákkal, bekapcsolhatjuk a fűtést, a világítást távolról, dolgozhatunk otthonról, értekezletet tarthatunk, mindezt a modern technika segítségével.
ápr. 4
5:24
7 napos időjárás-előrejelzés: nem lesz ritka, hogy 20 fokig melegszik a levegő (Agroinform)
Tovább folytatódik a felhőzet szakadozása, eső a hét vége felé várható.
ápr. 4
5:30
Kiderült Putyin mesterterve (Piac és Profit)
Putyin zseniálisan verte át az összes európai vezetőt ukrajnai terveivel kapcsolatban. Három nappal a támadás előtt még senki nem sejtett semmit az amerikai hírszerzés kivételével. Ugyanakkor máig sok a találgatás, miért támadta meg Ukrajnát Putyin és miért pont most? A valódi célok és okok lassan kiderülnek.
ápr. 4
5:30
Novák Katalin: nagy győzelem, nagy felelősség (Infostart)
A köztársasági elnök a közösségi oldalán jelentkezett a választás után.
ápr. 4
5:30
3+1 hihetetlen érdekesség, amit nem tudtál a szülinapos Robert Downey Jr.-ról (Promotions)
Ma van Robert Downey Jr. 57. születésnapja, ennek örömére összeszedtünk róla pár érdekességet!
ápr. 4
5:36
Liv Tyler 11 évesen tudta meg, ki az igazi édesapja: egy másik férfi nevelte őt addig (Joy)
Még a színésznő születésekor megegyezett édesanyja és nevelőapja, hogy nem árulják el neki az igazságot. De Liv maga jött rá!
ápr. 4
5:42
Ezek lehetnek az ötödik Orbán-kormány első döntései (Menedzsment Fórum)
Háború árnyékában készülhet a jövő évi költségvetés, ám előtte dönteni kell az árstopokról.
ápr. 4
5:48
Megtört a lendület: sorra fordítanak hátat a bankoknak a magyar családok (Pénzcentrum)
Már 2020 óta rekordokat döntenek a lakáskölcsönre igényelt lakossági hitelek kifizetései. Jellemző volt, hogy az elmúlt hónapokban a korábbi években megszokott összegek akár többszörösét utalták ki a pénzintézetek lakossági ügyfeleiknek. Februárban azonban, az eddig tapasztaltak után meglepő módon, csökkenni kezdett a lakáshitelek iránti érdeklődés
ápr. 4
5:48
Igazi férfiaknak! Land Rover Defender 110 Hard Top teszt (Autónavigátor)
Nehéz kérdés, mondhatni ingoványos talaj az új Defender értékelése, igencsak radikális váltás a 2020-ban érkezett új generáció a gyakorlatilag 1983
ápr. 4
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: teljesül a vágyad? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
ápr. 4
5:48
A társadalom egy bántalmazott nő, aki most egyáltalán nem látja a kiutat – A választási eredményekről (WMN)
Nem lehet tetterőt és tisztánlátást várni, ha a rendszer évek óta kizsákmányol és manipulál. Hogyan tudunk közösségként erősödni? Milanovich Domi véleménycikke.
ápr. 4
5:48
Az első tavaszi kelések – gabonafélék (Agrofórum)
Hazánkban az évi 1,5 millió hektáros kalászos gabona vetésterületen túlnyomórészt őszi vetésű gabonákat termesztünk. Ennek fő oka, hogy az ősziek lényegesen többet teremnek a tavasziaknál.
ápr. 4
5:48
Levéltár: levéltárpedagógiai tér és interaktív játékok várnak szó szerint mindenkit (Mínuszos)
Minden korcsoport számára alkalmas levéltár-pedagógiai foglalkoztatótermet alakított ki a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. Az általános- és középiskolás korosztály számára négy online applikáció is készült. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója elmondta, hogy az intézmény legújabb funkciója a levéltár-pedagógia, ezt a felad
ápr. 4
5:48
Duális töltéssel érkezik az új elektromos busz (newtechnology.hu)
A Nova Bus – a Volvo Csoport tagjaként – ma is piacvezető gyártónak számít Észak-Amerikában, de még nagyobb babérokra tör nemrég bejelentett járműtípusával, a száz százalékban elektromos LFSe+-szal. Alighanem ennek a szériának és a rá leadott eddigi legnagyobb megrendelésnek (Harris megye velük kezdi meg 1.300 darabos e-flottájának építését, egyelő
ápr. 4
5:48
Ilyen üzembiztos eszközzel eddigi pályafutásom során nem találkoztam (Agrárágazat)
Egyenletes a vetésmélység, ennek eredménye a kukorica és a repce kelésénél is nagyon látványos.
ápr. 4
5:48
Hazai világújdonságot eredményezett a fejlesztés (GépMax)
A pályázati támogatás nélkül nem tudtuk volna végig vinni.
ápr. 4
5:48
Mikroalga: tiszta eszközhöz jut vele a mezőgazdaság (Mezőhír)
A klímaváltozás miatt stressztűrőbb, erősebb gyökérzettel, erősen fejlődő növények kellenek a mezőgazdaságban. A mikroalga-technológia segíthet.
ápr. 4
5:48
Nascar: Hamlin és a Jgr nagy visszatérése – Íme a richmondi futam összefoglalója! (Videó) (Racing)
Bő hat hónap után először tehetett látogatást a Nascar Cup Series victory lane-jéne a Joe...
ápr. 4
5:51
Nascar: Hamlin és a Jgr nagy visszatérése – Íme a richmondi futam összefoglalója! (Videó) (USAracing)
Bő hat hónap után először tehetett látogatást a Nascar Cup Series victory lane-jéne a Joe...

Keresés