A jakuzzi méretének kiválasztásánál nem csak a nyilvánvaló szempontoknak kell érvényesülniük. Vannak olyan apró nüanszok, amelyekre ugyancsak érdemes figyelni, hogy elkerült a bonyodalmakat és az újratervezést!
A Suzuki Motor Corporation és a repülő autók (eVTOL) gyártásával és teherszállító drónok fejlesztésével foglalkozó SkyDrive Inc. 2022. március 22-én közösen jelentette be Tokióban, hogy partnerséget kötnek repülő autók fejlesztésére, gyártására, valamint kereskedelmi forgalomba hozatalára. Ezek a repülő autók elektromos meghajtással, teljesen auton
Szerinte meg kell érteni, hogy a politika világa sokat változott az elmúlt tíz évben, és akik nem látják be, hogy erős vezetőkre van szükségük, gyenge koalíciós kormányokat hoznak létre.
Idegenhonos és inváziós fajokat bemutató ismeretterjesztő kötetet adott ki az Elkh Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (Elkh) pénteken.
Az orrsövény egy olyan fedett, az orrüreg középvonalában húzódó, porcból és csontból álló lemez, ami elválasztja a bal és jobb oldali orrüreget egymástól. Meglehetősen gyakori azonban, hogy az orr szilárd váza egyenetlenül fejlődik, az orrsövény növekedése pedig gyorsabb, mint az orr alapjáé és oldalsó részéé.
Amikor négy éve a Fidesz megverte az akkor még kétpólusú ellenzéket, utóbbi politikusai és háttéremberei részéről az volt ennek magyarázata, hogy az ellenzék az összefogás hiánya miatt szenvedett vereséget. Karácsony Gergely még a múlt héten is azt nyilatkozta, hogy egy egységes ellenzék 2018-ban megverte volna a Fideszt, és azóta rengeteg tényező
Enyhül a téli hideg, hosszabbodnak a nappalok, felébred a természet. A gyümölcsöskertben is érezhető ez a változás, kizöldül a fű, csicseregnek a madarak, és gyümölcsfáink is készen állnak, hogy virágba boruljanak. A kajszi fenntartható termesztését nagyban veszélyezteti a virágzáskori fagykárból adódó termésingadozás.
A kalászos gabonák lombozatát a vegetációs időszak kezdetén megvizsgálva számos olyan elváltozást lehet megfigyelni, amelyek nem éppen előnyösek a növény számára. Az egyre szélsőségesebbé váló időjárási viszonyok, mint pl. a rendkívül nagy napi hőingadozás, az eddigi csapadék hiány kedvezőtlen élettani folyamatokat indíthatnak el, amelyek esetleg a
Kisebb összegű személyi kölcsönnél is jelentős drágulást hoztak az elmúlt hónapok kamatemelései. Megnéztük, mennyiért adtak a bankok 1 és 3 millió forint hitelt novemberben és április elején.
A Capitolium elleni tavalyi támadás miatt indítana szigorúbb elszámoltatást az amerikai elnök, szerinte a legfőbb ügyész túlságosan kesztyűs kézzel nyúlt az esethez, és ellenfelét, Donald Trumpot felelősségre kéne vonni amiért megvezette és felhergelte szavazóit
Denny Hamlin pályafutása során negyedszer nyert a NASCAR Cup Series-ben hazai pályáján, a Richmond Raceway-en. A pályától nem messze született versenyző csak a verseny utolsó 11 körét vezette, és végül friss gumijait kihasználva előzte meg az első két helyezettet, William Byront és Martin Truex Jr-t. Hamlin ezután Kevin Harvickot tartotta vissza, é
Egykor természetes dolog volt odafigyelni a vízfogyasztásra, bár nem környezetvédelmi okokból, hanem egyszerűen azért, mert száz-százötven évvel ezelőttig viszonylag kevés házban került bevezetésre a folyóvíz és az angol Wc, a kútról pedig igencsak macerás lett volna havonta tíz köbméter vizet behordania egy családnak. Szerencsére a modernizáció se
Az idei évre az FIA bevezette a hibrid rendszert a WRC-ben, azonban már a második verseny után változtatni kellett a szabályokon a rendszer hibái miatt. A hibrid rendszer bevezetésével a sportszabályzatba került, hogy bármilyen probléma esetén kiállni köteles az érintett versenyző, azonnal. A Svéd Rallyn ezért volt kénytelen kiállni Ott Tanak, val
Akku garanciában magasan felülmúlja a versenytársakat. A teljes anyag Hamarosan kezdődik a Toyota bZ4X európai értékesítése címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
A történészek ez idáig azon töprengtek, hogy az avarok vándorlása egy jól szervezett népmozgás volt-e, vagy pedig türkök elől menekülő "szökevények" csoportja telepedett-e le a Kárpát-medencében.
A Fidesz győzelme minden jel szerint Magyarország további elszigetelődéséhez vezet a modern világban és térségünkben. Az orosz agresszió gyakorlatilag ellehetetlenítette Orbán Viktor „pávatáncát” a Nyugat és az eurázsiai tengely között, így még a hazai konzervatív politikai köröket is megdöbbentve Lengyelország faképnél hagyta hazánkat. Káncz Csaba
Március 1-én vette kezdetét a kilencedik Kripto Akadémia trading race. A 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehetett, aki rajtunk keresztül regisztrált a Binance oldalára. A végső helyezésekről a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az egyedi azonosítóik alapján kereshetik ki magukat a listából, amiket a Binance fió
Több olyan biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyt is ismerünk, amely esetében nem kerül sor társadalombiztosítási járulék fizetésére. Az ilyen biztosítottak milyen ellátásra jogosultak, és hogyan állapítják meg ezekben az esetekben az ellátás alapját? Cikkünkben ezekre a kérdésekre adunk választ.
Nem sok ideje lesz az ünneplésre a kétharmados parlamenti többséget nyerő, hamarosan felálló ötödik Orbán-kormánynak a vasárnapi választások után, hiszen máris komoly gazdasági kihívásokkal kell szembenéznie. Kordában kellene tartani az inflációt, stabilizálni a forintárfolyamot, kezelni a költségvetési kockázatokat és helyezkedni a háborús geopoli
Nagyarányú Fidesz-győzelem a 2022-es országgyűlési választáson. A Fidesz 53 százalékos listás eredménnyel kétharmadot szerzett, a Mi Hazánk parlamenti párt lett, a hatpárti ellenzék pedig megsemmisítő vereséget szenvedett.
A Twitter ajánlója szerint jelenleg ezek a témák érdekelik leginkább az embereket, de mi azért még kiemelnénk néhány dolgot az elmúlt és elkövetkezendő napok fontosabb történéseiből. Elképzelhető, hogy hamarosan egy újabb fontos, Bitcoinnal kapcsolatos bejelentésre fog sor kerülni. Szerda és szombat között kerül megrendezésre az idei év legnagyobb,
Audrey Hepburn minden idők egyik legikonikusabb színésznője, aki a Római vakációban Ann hercegnő szerepét követően vált világhírű sztárrá. De mi történt a színfalak mögött? Íme!
A Balti-tenger a világ legédesebb, legfiatalabb és egyik legszennyezettebb tengere. A káros anyagok többnyire a hajókról származnak, mind a víz felszínén, mind pedig a mélyben. A legnagyobb gondot a rég elsüllyedt hajórakományok jelentik. A lengyel felségvizek mélyén több mint 415 roncs található, amiből száz a Gdański-öbölben, a legtöbb pedig a né
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Úgy tűnik, a választási eredmények még a Fidesz legfényesebb reményeit is felülmúlták. Aligha túlzás azt állítani, hogy az ellenzék megalázó vereséget szenvedett. A négy évvel ezelőttihez képest azonban most sokkal nehezebb a helyzet. Még ha ezt a választók nem is látszanak észrevenni.
Az 1994-es A holló a kritikák és a jegyeladások tekintetében is nagy siker lett, noha beárnyékolta az eredményeket, hogy a főszerepet alakító Brandon Lee a forgatáson életét vesztette.
Az elmúlt két évben ugrászszerűen nőtt az online vásárlás népszerűsége. Az eMag egy reprezentatív kutatásban mérte fel, kik, mit és miért vesznek az online piactereken: a lakosság 89 százaléka évente legalább néhány alkalommal költ piactereken, több mint harmaduk pedig havonta, és akár hetente több alkalommal is vásárol az oldalakon. A legnépszerűb
Az új, 24M1N3200ZA a Philips monitort általános felhasználásra és intenzív számítógépes játékokhoz fejlesztette ki. A gyártó szerint gyors, 165 Hz-es frissítési sebesség és az 1 ms-os válaszidő zavartalan játékélményt biztosít. Kipróbálhattuk a gépet, és állíthatjuk, ez nem ígéret! Amikor nagy frissítési sebességű, intenzív játékokat játszunk, a gr
Az elmúlt hetekben több alkalommal is emelte a jegybank a kamatot, és ez most lecsapódott a lakossági hiteleknél. Összegyűjtöttük, mekkora kamatemeléssel indították az áprilist a bankok.
A működő ipari robotok száma új rekordot döntött, hiszen már körülbelül 3 millió egység dolgozik, ami éves szinten 13 százalékos növekedést jelent 2015 és 2020 között. A Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) elemezte a robotok és az automatizálás öt legfontosabb globális trendjét. „A robotizálás előretörése felgyorsul a hagyományos és az új iparágak
Miközben Magyarországon a bal- és jobboldali szavazók egyaránt izgatottan várták a 2022-es választás végeredményét, a tengerentúlon a sztárvilág a Grammy-jelöltekért szurkolt. A 64. Grammy-díjátadónak ráadásul egy váratlan vendége is volt: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.