2022. június 1. szerda

jún. 1
15:18
Érvénybe lépett a német "rezsicsökkentés", itt vannak a részletek (Infostart)
Kilenceurós bérlettel utazhatnak a németek mostantól három hónapon keresztül a vonatokon, a buszokon és a metrón is. A kutaknál csökkent a benzin és a dízelolaj ára is. Az energiaárak növekedése miatt bevezetett állampolgári könnyítések azonban aggodalmakat és bírálatokat is kiváltottak.
jún. 1
15:18
Négy-öt százalékos bővülést várnak Magyarországon az év egészére a CIB Bank elemzői (ProfitLine)
Az ukrajnai háború és a vészhelyzetben bevezetett rendkívüli intézkedések alapvetően írták át 2022 makrogazdasági pályáját, a kilátásokat pedig továbbra is a szokásosnál jóval nagyobb bizonytalanság jellemzi a CIB Bank elemzői szerint. A magyar gazdaságban erős marad az inflációs nyomás – várhatóan 9 százalék feletti éves átlagos szint mellett –, á
jún. 1
15:18
Bocsánatot kért a francia kormány a párizsi döntő előtt kialakult káoszért (hirado.hu)
Oudéa-Castéra sportminisztert, valamint Gérald Darmanin belügyminisztert szerda este hallgatja meg a francia szenátus a történtekkel kapcsolatban.
jún. 1
15:18
Hihetetlen, mit műtöttek ki Tornóczky Anita szájából (Ripost)
Anita sokak szerint egy hős, amiért ezt végigcsinálta.
jún. 1
15:18
Bocsánatot kért a francia kormány a párizsi döntő előtt kialakult káoszért (m4sport.hu)
Bocsánatot kért a francia kormány a labdarúgó Bajnokok Ligája Párizsban rendezett múlt szombati döntője előtt kialakult káoszért.
jún. 1
15:18
Kiakadt a horvát miniszterelnök: a kettős magyar benzinár szembemegy az uniós joggal (Pénzcentrum)
Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök az Európai Néppárt rotterdami kongresszusán beszélt arról, hogy szerinte a magyar kettős benzinár egyértelmű kötelezettségszegés, számolt be a 24.hu.
jún. 1
15:18
A Gazprom leállítja a gázszállítást az Orsted és a Shell számára (Tiszta Jövő)
A Gazprom június 1-jén felfüggeszti a gázszállításokat Dánia vezető energetikai vállalatának, az Orstednek és a Shell Energy Europe Limitednek az áprilisi szállításért járó fizetés elmaradása és a rubelben történő fizetés megtagadása miatt - közölte közleményében az orosz gázipari vállalat.
jún. 1
15:18
Segítség, mindenhová követ egy csecsemő! – Az anyaság sötét oldalát neveti ki A baba, az HBO Max horrorkomédiája (SzMo)
Súlyos tabu a gyereket nem akarni, nem szeretni – és ez a lefojtott bűntudat a horrorbébi alakjában ölt testet. Kritika.
jún. 1
15:18
Kutatás: nő is, bölcsész is, mégis informatikus akar lenni? (Bitport)
Ez ma sem elképzelhetetlen, sőt! A vállalatok örömmel foglalkoztatnak bölcsész alapképzettségű IT-sokat, állítja egy állásportál.
jún. 1
15:18
Német kancellár: Ne provokálják egymást a NATO-országok (Mandiner)
Olaf Scholz szerint Törökországnak önmérsékletet kellene tanúsítania Görögországgal szemben a Földközi-tenger keleti övezetében fennálló vitájukban.
jún. 1
15:18
Egy kisember meghasonlása (Magyar Nemzet)
Tessék nézni ezt a vörös csillagosat, a babérkoszorúval, ez a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérem.
jún. 1
15:18
Cukor az óceánok mélyén? (Magyar Mezőgazdaság)
Kiderült, a tengerek és óceánok talajában cukortelepek találhatók, van egy egyszerű növény, amely jelentős cukortartalékokat halmoz halmoz fel.
jún. 1
15:18
Oroszország kész bevetni hiperszonikus rakétákat (rtl.hu)
Az orosz hatóságok szerint a 3M22 Cirkon típusú rakéták készek állnak és ha szükség van rájuk, használni fogják őket.
jún. 1
15:20
Így néznek majd ki az új rendszámok (Mandiner)
A hosszabb rendszámok a járműállomány fokozatos megújulásával, felmenő rendszerben váltják majd fel a régieket.
jún. 1
15:20
Lapozó: Felkészítik a belgákat az olajembargó következményeire (Magyar Nemzet)
Nagyot emelkedett a migráns szavazók száma Svédországban.
jún. 1
15:24
Az Orbán-kormány új minisztere 1,6 milliárdos osztalékkal lett gazdagabb (Menedzsment Fórum)
Az ötödik Orbán-kormány új honvédelmi miniszterének jócskán akadnak céges érdekeltségei.
jún. 1
15:24
Rövid távon 400-ig is elmehet az euró, de tartósan nem leszünk afelett? (Privátbankár)
Ezt várja a CIB Bank elemzője. Meg azt, hogy az infláció 11 százalékon tetőzhet, valamint, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) maximum 8 százalékig viszi fel az alapkamatát.
jún. 1
15:24
Borzalom, ami fényes nappal, a nyílt utcán történt Mosonmagyaróváron (BorsOnline)
A győri rendőrök őrizetbe vették azt a 30 éves férfit, aki késsel okozott életveszélyes sérülést egy fiatalembernek.
jún. 1
15:24
Újra megnyitja kapuit a Sima 2022 nemzetközi szakkiállítás (Agroinform)
A visszaszámlálás elkezdődött a 100. évfordulóig.
jún. 1
15:24
Viharba került II. Erzsébet magángépe (ATV)
Viharba került II. Erzsébet királynő magángépe – számolt be a Sun-ra hivatkozva a 24.hu.
jún. 1
15:24
Alakulóban a hurrikánszezon első nevesített vihara (hirado.hu)
A vihar maradványainak egy része azonban keletre sodródik.
jún. 1
15:24
Találkozzunk Magyarország legjobb borászaival és boraival – hétvégén újra vár a Debreceni Borünnep! (SzMo)
Több mint 30 pincészet és közel 150 tétel, jazz és modern swing zenekarok, valamint az Anyukám Mondta és az Ikon street food egységei várnak minden érdeklődőt a debreceni nyárnyitó ünnepségen.
jún. 1
15:24
Hamarosan nyit Budapest egyetlen dunai strandja (MMonline)
Szerdán indul a második szezon Budapest egyetlen dunai strandján, június elsején nyit a SHO Beach a BudaPart területén, a Kopaszi gáton. A BudaPart városnegyed beruházás fejlesztője, a Property Market Kft. ügyvezető igazgatója Schrancz Mihály elmondta, hogy jó vízminőséggel, és a jelentős fejlesztésnek köszönhetően magas szintű szolgáltatásokkal vá
jún. 1
15:24
Hiába tiltakozott Nadal és Djokovics, nem tudtak eredményt elérni (Magyar Nemzet)
Továbbra is maradnak az esti meccsek Roland Garros programjában.
jún. 1
15:24
Hamarosan ma még nem ismert modellt is gyárt majd a Bmw Debrecenben (Autószektor)
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ünnepélyes alapkőletételen arról számolt be, hogy a német autógyártó telephelyén eddig infrastruktúra-fejlesztés zajlott, most viszont megkezdődik a tervezett épületek építése. Tájékoztatása szerint az üzemben évi 150 ezer járművet fognak előállítani, 2025-ben pedig megindul egy vadonatúj, tisztán
jún. 1
15:24
Felértékelődnek a céges juttatások a növekvő infláció miatt (Üzletem)
A magyarországi munkaadók túlnyomó többsége béremeléssel igyekszik ellensúlyozni a magas inflációt, de 10 cégből 4-nél fontolgatják a béren kívüli juttatások bővítését is – derül ki az Edenred friss online felméréséből.
jún. 1
15:26
Egyértelmű kötelezettségszegés, mondta a horvát miniszterelnök a magyar kettős benzinárról (Agroinform)
Diszkriminatívnak és az EU-joggal ellentétesnek tartja.
jún. 1
15:30
Miért drága a hús a boltokban? (Piac és Profit)
Kevesebb csirkét, sertést, marhát vágtak Magyarországon az idén az első negyedévben, mint a tavalyi azonos időszakban - olvasható az Agrárközgazdasági Kutatóintézet (AKI) összesítésében.
jún. 1
15:30
Ismét zakatol az össznemzeti zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba (Infostart)
Két év járvány okozta kényszerszünet után pénteken ismét elindul az össznemzeti zarándokvonat Erdélybe, a csíksomlyói búcsúra. A részletekről Szilágyi Péterrel, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kabinetfőnökével beszélgettünk.
jún. 1
15:30
Gyerekek szeme láttára lőtték agyon a Szent János kórháznál látott vaddisznót és kismalacait (Blikk)
Hátborzongató bejegyzés terjed a Facebookon, mely szerint ma reggel lakott területen, mi több, az emberek szeme láttára irtottak ki vaddisznókat a vadmalacaikkal együtt Budapest II. kerületében.
jún. 1
15:30
Egyre több medve tűnik majd fel Magyarországon (hirado.hu)
Legutóbb Nógrád megyében rögzítette vadkamera azt az állatot, amely nagyjából egy hete kóborol a Cserhátalján és Aszód környékén.
jún. 1
15:30
Soros György jobbkeze szerint elkerülhetetlen a recesszió, csak az időzítés kérdéses (Portfolio)
A részvénypiacon tapasztalt idei masszív eladási hullám és a tartósan magas inflációs környezet ellenére bár Dawn Fitzpatrick nem aggódik a közeljövőben bekövetkező recesszió miatt, azonban elkerülhetetlennek nevezte a gazdasági visszaesést a guru.
jún. 1
15:30
Taxisok tüntettek Madridban (hirado.hu)
Szerintük az alternatív közösségi személyszállítást érintő törvénymódosítás túlságosan megengedő.
jún. 1
15:30
A Balaton parton indítanád a nyarat és a filmek szerelmese vagy? Akkor ezt a fesztivált neked találták ki! (Femcafe)
Június 9. és 12. között rendezik meg a Magyar Mozgókép Fesztivált, amely szabadtéri vetítésekkel, nemzetközi fesztiváldíjasokkal, sztárokkal, közönségtalálkozókkal, gyermekprogramokkal, felújított klasszikusokkal, koncertekkel és gasztroprogramokkal várja a filmek és alkotóik iránt érdeklődőket.
jún. 1
15:30
Fontos közleményt adott ki a Magyar Posta (BorsOnline)
Továbbra is elérhető lesz az ügyfeleknek a koronavírus-járvány miatt 2020-ban bevezetett érintésmentes kézbesítés - közölte a Magyar Posta szerdán az Mti-vel miután a vírus miatti veszélyhelyzet megszűnt, és az eljárást már korábban rögzítették a postatörvényben.
jún. 1
15:30
Elon Musk is elmondta a véleményét exe, Amber Heard és Johnny Depp ügyéről (SzMo)
A multimilliárdos üzletember szívélyes Twitter-üzenetét meglepő módon Johnny Deppnek is címezte.
jún. 1
15:30
Agrárminisztérium: 120 éves a Magyar Állami Méhészeti Gazdaság (Demokrata)
A Gödöllői Arborétum szomszédságában fekvő osztály 120 éve áll a hazai méhészet szolgálatában.
jún. 1
15:30
Negyven programmal várja a látogatókat a Szentendrei Teátrum nyári évada (Demokrata)
Mintegy 50 millió forint kormányzati támogatást kapott a színház a programok megvalósítására.
jún. 1
15:30
A sztrájktörvényt aláíró Novák Katalin most leülne a sámlira, hogy meghallgassa a rossz körülmények között élő magyarokat (Nyugati Fény)
"Fül, szív és száj" akar lenni.
jún. 1
15:30
Hagymás rostélyos (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
jún. 1
15:30
Eljátszotta istent, és feldühítette Putyint – 85 éves a csodálatos Morgan Freeman (rtl.hu)
Jó néhányan eljátszották már az úristent, de senkire nem illett olyan jól a szerep, mint rá. A csúcsra hatvan év felett ért fel, és hogy mekkora a népszerűsége, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Putyint is fel tudta dühíteni egy videóüzenetével.
jún. 1
15:36
Kétségbeejtő lemaradás tapasztalható a digitalizációban, pedig a Földet sem tudjuk megmenteni nélküle (Portfolio)
A digitális transzformáció fenntarthatóságban betöltött szerepéről, az automatizáció valós értékeinek teljeskörű kiaknázásról és az adatalapú modernizációról volt szó a Portfolio Digital Transformation 2022 konferenciájának II. szekciójában.
jún. 1
15:36
Mától nem lehet szülni a mohácsi kórházban (ATV)
Mától, azaz 2022. június elsejétől nem lehet szülni Mohácson a városi kórházban – írta meg a 24.hu az intézmény hivatalos tájékoztatása nyomán.
jún. 1
15:36
Öt év után elkészült az F1-es motorral szerelt Mercedes-AMG – itt a végleges ONE (Auto Pult)
Jól hangzik a Mercedes-AMG magyarázata, miszerint az utcai F1-es autóként emlegetett ONE hiperautót azért mutatták be a mai napon, mert éppen 55 éve, hogy megalapították az akkor még önálló AMG céget. Ugyanakkor azért nincsenek kétségeink, hogy a gyáriak szívesen leleplezték volna már jóval korábban is a szörnyet, hiszen először még 2017-ben mutatt
jún. 1
15:36
Másképp látja az elektromos átállást a Lamborghini (autopro)
Tisztán elektromos, akkumulátoros autókkal nehezen tarthatná meg imidzsét a cég.
jún. 1
15:36
Áll a bál a Schumacher családban, beszóltak a pilótának (Ripost)
Kritikus hangnemet ütött meg Mick Schumacher nagybátyja.
jún. 1
15:36
Fiatal nőket csábított ágyába a legendás magyar színész: egy 19 évvel fiatalabb színésznő fejét is elcsavarta (Femcafe)
Básti Lajosért rajongtak a nők, a színész pedig bizony nem vetette meg hódolóit, éppen ezért nem is meglepő, hogy első felesége egy messze földön híres, gyönyörű magyar színésznő volt, akinél Básti 19 évvel volt idősebb.
jún. 1
15:36
Bajnokok Ligája - Bocsánatot kért a francia kormány a párizsi döntő előtt kialakult káoszért (HírTV)
Az európai szövetség annyit közölt, hogy az érvényes jegy nélkül érkezők miatt alakult ki a káosz.
jún. 1
15:36
Kiugrott a 10. emeletről egy idős nő Kőbányán (Life)
Kizuhant a tizedikről egy idős nő Kőbányán, az Újhegyi lakótelepen.
jún. 1
15:36
Ismét kabinetfőnökével töltötte az éjszakát Jakab Péter (Magyar Nemzet)
Egy olvasói fotó buktatta le őket, ahogy egy ház hátsó ajtaján együtt ment be kabinetfőnökével, a Mamuszosnak csúfolt Molnár Enikővel.

Keresés