Bárány László szerint Magyarországon is elő lehetne állítani, amit most a diszkontok hoznak be. Csúcstechnológiájú gyárat építenek a Ságának, hogy megmutassák, hogyan. De az aranyévtized lezárult és a gabona- és gázárak elszállása nekik is nagyon fáj, nem beszélve a soha ilyen mértékben nem tomboló madárinfluenzáról.
Német lapinformáció szerint jövőre egy amerikai rallyval kibővülve 14 világbajnoki futamot rendeznének. Az amerikai helyszín tesztversenye nyáron lehet. A német Motorsport Aktuell megtudta, hogy jövőre 13 helyett 14 versenyből állhat a Rally Világbajnoki szezon, új helyszínként pedig egy amerikai verseny csatlakozhat, melynek teszt futama idén nyá
További szövetséges, elsősorban orosz erőket kell bevetni amiatt, hogy az ukrán fegyveres erők egyre intenzívebben lövik Donyecket és a szakadár területek más városait - közölte Gyenyisz Pusilin, a "Donyecki Népköztársaság" vezetője hétfő esti Telegram-bejegyzésében.
Tegnapi bejegyzésünkben már utaltunk rá, hogy a jelenlegi pánikhangulat kialakulásához a Celsius helyzete is nagymértékben hozzájárulhatott. Az egyik legnagyobb, több mint 1.5 millió felhasználóval rendelkező kamatozó és hitelező szolgáltatásokat kínáló alkalmazás túl mohónak bizonyult. Az ügyfeleinek pénzét más DeFi appokon keresztül megforgató, m
Frusztráltan vették tudomásul a magyar bankok a kormánytól kapott 250+50 milliárd forintos új adóterhüket, amely szerintük ellehetetleníti a piac további fejlődését. Mégsem merülnek önsajnálatba: kétféle, jelentős banki áldozatvállalást tartalmazó javaslattal is megkereste a Magyar Bankszövetség a kormányt a kamatstop jövőjét illetően. Jelasity Rad
Amikor szinte nap mint nap azt olvasod, hogy “ugyan már, nem egyszerűbb lefogyni?” Vagy “ne reklámozzuk már a kövérséget”, vagy épp: “hááát, ennyi idősen mégsem kellett volna levetkőzni és magazin címlapján pózolni”, akkor ember legyen a talpán, aki kitart a küldetése mellett.
A kínai vállalat már az idén piacra dobhatja a Xiaomi 13 sorozatot, amik a cég legerősebb termékei lehetnek az idei évben. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A Xiaomi tavaly decemberben mutatta be a Xiaomi 12 sorozatot Kínában, globálisan pedig április környékén került bevezetésre, a vártnál magasabb áron. A tavalyi évben úgy tervezte a kínai vállala
Weöres Szabolcs azt a célt tűzte ki magának, hogy második magyarként rajthoz áll a Vendée Globe egyszemélyes föld körüli vitorlásversenyen 2024-ben. Célja eléréshez szerzett hajót, és most a második regattáján indult, amelyik az első kvalifikációs verseny a Vendée Globe 2024-re. Korábban a Guyader Bermudes 1000 Race-t technikai nehézségek miatt 200
Az állami támogatások kiszélesítése kezdetben sokat segített a családosoknak a lakáshoz jutásban, de ha nem emelik az összegüket, akkor a babavárót és a csokot megeszi az ingatlanárak emelkedése.
Az „Egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról” címet viselő törvényjavaslat értelmében a jövőben a miniszterelnök azonos díjazásban részesülne, mint a házelnök. Orbán jelenleg 1,5 millió forintot keres, míg Kövér László 3,5 milliót.
Számos intézkedést hoztak az energiaár emelkedésének enyhítésére az országok, de a magyar intézkedések – derül ki egy tanulmányból – minden tekintetben egyedülállóak. És ezt egyáltalán nem pozitív értelemben emelik ki.
A Zalando, Európa egyik vezető online divat- és életmódplatformja többségi részesedést szerez a Highsnobiety-ben, a globális divat- és életmód médiában. A Highsnobiety a Zalando stratégiai és kreatív tanácsadójaként fog működni a jövőben, erősítve a platform öltözködési és stílustanácsadói, illetve divatkurátori szolgáltatásait. Emellett a Highsn
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 58 millió forint bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki bennfentes információ ismeretében Est Media részvényeket vásárolt, így a többi befektetőhöz képest tisztességtelen előnyhöz jutott – közölte a MNB. A közlemény szerint a magánszemély egy nappal azelőtt vásárolt részvényeket, hogy az Est Media bejelentette voln
A győri Széchenyi István Egyetem élen jár az olyan kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységekben, amelyek hozzájárulnak a vállalatok versenyképességének erősödéséhez. Ezt szolgálja a komputertomográfia ipari alkalmazása is, amelynek bevezetésében játszott szerepéért dr. Zsoldos Ibolya professzor, az Anyagtudományi és Technológiai Tanszék koráb
Érdemes ellátogatni a Székesfehérváron található Sóstóhoz, ahol a madarak megfigyelésére kialakított helyek mellett megmászhatunk egy magas kilátót, és elgondolkodhatunk azon is, hogy hogy mi vezethet oda, hogy régen tömegesen előforduló élőlények mára a kihalás szélére kerültek, és csak mutatóban maradt belőlük…
A különadó nagy megdöbbenést keltett a magyar gazdasági élet szereplői között. Sokak vannak azon a véleményen, hogy jelentős áremelésekhez fog vezetni a kormány intézkedése, ami miatt egyes beruházásokat el is kell majd halasztani.