Teljesen elektromos meghajtású furgonokat vezetett be házhozszállítási szolgáltatásában a Tesco; az MHC Mobility Magyarország flottapartnerrel közösen üzemeltetett járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így az áruházlánc az online rendeléseket károsanyag-kibocsátás nélkül tudja kiszállítani - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
Bár a magyar ásványvízpiac az ellátási láncok bizonytalanságai, a pandémia hatásai és a szomszédos országban zajló háború miatt számtalan, a költségeket jelentősen megtöbbszöröző nehézséggel küzd, azért a gyártók a hazai vásárlókra még mindig számíthatnak. Erre mutatott rá a Mizse megbízásából, idén áprilisban rögzített, reprezentatív, 18+ korosztá
Egyre több fizikai akadályba ütközik az alkatrészek fejlesztése, emiatt lehet, hogy két-három év múlva az igények tíz-húsz százalékát nem tudják kielégíteni.
Változatlan marad a vonaljegyek és bérletek ára, de bizonyos, főleg a turisták által vásárolt termékek ára, valamint a pótdíjak összege emelkedik - közölte Karácsony Gergely főpolgármester.
Az új közegben való terjedés miatt már az első tünetei is más módon jelentkezhetnek, mint ahogyan azt eddig ismertük. A majomhimlő ugyanis sokkal összetettebb a SARS-nál, ezért is van, hogy a mutációk kérdése is sokkal bonyolultabb, mint a koronavírus esetében – írja a 24.hu.
Az orosz katonák gránátokkal raktak körbe egy ukrajnai kórházat védekezésül, azonban egy kóbor kecske kioldotta a biztonsági huzalokat, ezzel sorozatos robbanásokat elindítva.
Péntek hajnalban lezajlott az NBA 2022-es draftja, ahol papírfprma szerint Banchero, Holmgren és Smith kelt el az első három helyen, de nem a várt sorrendben. A szokásos 60 helyett most csak 58 játékos kelt el a drafton, nézzük mi történt még.
2022 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 507 500 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 349 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 15,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az átlagkeres
A magyar olvasási szokásokról, a magyar könyvpiac helyzetéről is szó volt az M1 és a hirado.hu közös csütörtök esti hírháttérműsorában, a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor első felében, melynek vendégei ezúttal Juhász Anna irodalmár, a Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programok igazgatója, és Szalai Zoltánnal a Mathias Corvinus Colleg
Amikor elkezdődött az idei év, akkor még csak kevés felhőt láttunk a gazdasági kilátásaink egén. Az aktuális európai Covid-hullám ugyan még messze nem csengett le, de a lakosság nagyobb része már túlvolt az oltásokon, és azt gondolhattuk, hogy a világjárvány legnehezebb időszakán túl vagyunk. A poszt-covid inflációs probléma ugyan egyre többeket fo
Épp, hogy kimondta a boldogító igent a Fonogram-díjas DJ/producer/rapper Metzker Viki, második nagy szerelmét a zenét sem hanyagolja és június 24-én elindítja a siófoki Plázson bulisorozatát, Metzker Viki & Friends néven. Az apropóból a dögös lemezlovas KKevinnel közösen, pedig elhozta a Balaton idei legzúzósabb klubjelképét „Plázs” címmel.
J. K. Rowling olyan univerzumot teremtett, amely akár hosszú évtizedeken át szolgálhat újabb és újabb történetekkel. A Harry Potter univerzum meghódította a mozikat, de az eredeti nyolc film után egyelőre nem igazán tudják a stúdiók, hogyan tovább. Legalábbis a Legendás állatok és megfigyelésük trilógia nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött
Nemrégiben vált hivatalossá az a hír, amit az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost már a Kanadai Nagydíjon belengetett: Pierre Gasly biztosan ki fogja tölteni a faenzai istállóval lévő szerződését, ami a 2023-as év végeztével jár majd le. Ugyan a francia fiatalt sokáig még a Red Bull-lal is szóba hozták, Sergio Pérez szerződéshosszabbítása bezárta a
Befejezték az alsósajói bányában a felszíni vizek elterelésének munkálatait, ennek következtében a Sajóba kerülő szennyeződés mértékét mintegy 80 százalékkal sikerült csökkenteni - jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák Ércbánya-vállalat igazgatójának közlésére hivatkozva csütörtökön.
Mindenkit meglepett: a várakozásokat felülmúlva 15,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér áprilisban, miközben a rendszeres bruttó átlagkereset 14,1 százalékkal emelkedett, 2018 óta pedig 54,4 százalék volt a rendszeres bérek növekedése.
Ha már egy ideje barátkozol a gondolattal, hogy belevesd magad az IT világába és programozást tanulj, ne habozz! A programozók nagyon keresettek az IT szakmában, és nem mellékesen jól is lehet vele keresni. Akár csapatban szeretsz dolgozni, akár önállóan, programozóként megtalálod a számításod. Az sem probléma, ha teljesen kezdő vagy, mert az alapo
A kávézás kultúrája évszázadok óta része a mindennapoknak, de nagyon nem mindegy, hogy milyen környezetben fogyasztod el. Tapasztalat, hogy még a világ legjobb kávéját is el lehet rontani egy nem megfelelő atmoszférával. Az alábbi 5 kávézót viszont garantáltan imádni fogod.
Budapest egyik legrégebbi közösségi közlekedési eszköze, a fogaskerekű június 24-én 148 éves, ez alkalomból nosztalgiajárat indul a két végállomás között.
Közép-Európa leginnovatívabb és legfenntarthatóbb katódanyag-előállító üzemét hozhatja Magyarországra egy világszínvonalú technológiát fejlesztő kínai cégcsoport - jelentette be Palkovics László.
Füzesi Attila egyike a legsikeresebb magyar vállalkozóknak: 10,3 milliárd forintjával a Forbes-listán is szerepelt, mégis a fülöpjakabi általános iskolában tölti a mindennapjait.
Sokaknak fejtörést okozhat a sokféle, különböző elnevezésű hideg kávékülönlegességből kiválasztani kedvencüket. A Starbucks összegyűjtötte a főbb különbségeket, hogy mindenki felfedezhesse kedvenc nyári hűsítőjét.
A piacok világszerte megremegtek az elmúlt hetekben, mivel számos fejlemény aggasztja a befektetőket, így a monetáris politikai szigorítás Nyugaton, a kínai zéró Covid-politika hatása és az Oroszország és Ukrajna között zajló háború.
Palackozott üdítő vásárlása helyett mostantól bedobhatunk egy összepréselt gyümölcsökből és növényekből álló kapszulát egy pohár vízbe, és máris kész az egészséges frissítő.
Megszűnik a tartalomszolgáltatás a Digi Sporton július 1-től a csakfoci.hu információi szerint. A Digi sportos portfóliójában három csatorna is tartozott, a kínálatban a legnépszerűbb futball bajnokságok és versenysorozatok összecsapásai is szerepeltek. A csakfoci.hu úgy tudja, hogy 13 év után szűnik meg a tartalomszolgáltatás a Digi Sporton, a leá