2022. június 24. péntek

jún. 24
19:27
Az amerikai államok mától maguk dönthetnek az abortuszról (Menedzsment Fórum)
Az amerikai legfelsőbb bíróság - amely egyúttal az Egyesült Államok alkotmánybírósága is - pénteken érvénytelenítette a Roe kontra Wade döntést, ezzel lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt.
jún. 24
19:27
Kié lesz a nyugdíj, ha meghal a nyugdíjas? (ProfitLine)
Minden ember életében fontos a nyugdíjba vonulás, hiszen az érintett személy életének aktív szakasza lezárul. A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (Nyufig) a nyugdíj-ellátásban részesülők adatait egy – kilenc számjegyből álló – azonosító, az un. nyugdíj folyósítási törzsszám segítségével tartja nyilván. Amiről azonban a nyugdíjasok k
jún. 24
19:27
Aranyérmet szerzett Milák Kristóf 100 méteres pillangóúszásban is (SzMo)
A magyar klasszis tényleg megállíthatatlan a budapesti vizes vb-n.
jún. 24
19:27
A Kmksz üdvözli, hogy Magyarország támogatta Ukrajna tagjelölti státuszát (Demokrata)
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség köszönetét fejezi ki a magyar kormánynak.
jún. 24
19:27
Gyurcsány könyve (Demokrata)
Akkor válik sikeressé a modern baloldal, ha mindenki Gyurcsány lesz. Hogyan is kell ezt elképzelni?
jún. 24
19:29
Időszerű a választások időpontjainak összehangolása (Demokrata)
A kellően maliciózus feltételezésekkel szemben ismét csak arról van szó, hogy egy nemzeti érdeket szolgáló döntést hozhat meg a közeljövőben a Ház.
jún. 24
19:33
A Kreml terrorcselekménynek minősítette a mai autórobbantást - háborús összefoglaló (Privátbankár)
Donyeck nem biztonságos senki számára, egy orosz tisztségviselő felrobbant az autójában, amit a Kreml terrorcselekménynek minősített, Zelenszkij a Glastonbury fesztivál látogatóihoz beszélt. Ezek is történtek a mai napon.
jún. 24
19:33
Ronaldo is követheti Manét a Bayernbe (Blikk)
Minden idők legszenzációsabb átigazolását viheti végbe a Bayern München, ha igaznak bizonyulnak a spanyol és a német sajtó spekulációi. A bajorok ugyanis Robert Lewandowski távozása esetén a nyáron szerződtetnék Cristiano Ronaldót a Manchester Unitedből, nem sokkal azután, hogy Sadio Manét megszerezték a Liverpooltól.
jún. 24
19:33
Estére még tovább gyengült a forint (ATV)
Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben pénteken estére a reggeli szintekkel összevetve, napközben a svájci frankkal szemben új történelmi mélypontra került.
jún. 24
19:33
Milák Kristóf újabb világbajnoki címet szerzett a hazai vizes vb-n! (Mandiner)
Milák Kristóf fantasztikus úszással világbajnok lett 100 pillangón péntek délután a hazai rendezésű vizes világbajnokságon a Duna Arénában. Szabó Szebasztián a negyedik helyen végzett 50 gyorson, a nőknél Molnár Dóra hetedikként, Burián Katalin nyolcadiként zárt 200 háton.
jún. 24
19:33
Missouri állam máris betiltotta az abortuszt, még vérfertőzés esetén is tilos (rtl.hu)
Percekkel az után döntöttek, hogy a legfelsőbb bíróság megszüntette az abortuszhoz való jog szövetségi védelmét. Nemi erőszak esetén sem lehet megszakítani a terhességet.
jún. 24
19:35
Milák Kristóf: Tizenötmillió magyar előtt úsztam (Mandiner)
„Az elmúlt hét nap minden pillanatát élveztem” – fogalmazott az immár háromszoros világbajnok.
jún. 24
19:39
Fontos bejelentést tett Karácsony Gergely a Bkk jegy- és bérletárairól (Blikk)
en változatlan marad a BKK-vonaljegyek és -bérletek ára, de bizonyos, főleg a turisták által vásárolt termékek ára, valamint a pótdíjak összege emelkedik – közölte Karácsony Gergely főpolgármester pénteken a közösségi oldalán.
jún. 24
19:39
Történelmi sportsiker: több mint húsz év után lett ismét világbajnok a magyar aerobikválogatott (Blikk)
24 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a magyar aerobikválogatott újabb világbajnoki címmel térhessen haza.
jún. 24
19:39
Ha nem lesz gáz, maradnak a szénerőművek Csehországban (444.hu)
Fontos a kibocsátás csökkentése, de úgy látszik nem ennyire.
jún. 24
19:39
Videóüzenetet küldött a börtönből az oroszok által halálra ítélt brit katona (Mandiner)
Aiden Aslin azt fontolgatja, hogy Kirill pátriárkától kér kegyelmet.
jún. 24
19:39
Nyolcvan fokra melegedett egy autó, amiben egy iráni kislányt hagytak – meghalt (rtl.hu)
A szülei temetésre mentek, és a kocsiban hagyták az alvó kislányt.
jún. 24
19:45
Erre kevesen gondoltak: ez áll valójában a magyar béremelések mögött (Pénzcentrum)
A keresetek emelkedése áprilisban is dinamikusan folytatódott és a szűkös munkaerőkínálat az év hátralevő részében is további béremeléseket kényszeríthet ki a munkáltatókból. Az erőteljes bérkiáramlás keresleti oldalról erősíti a tartósan magas infláció kockázatát - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb kereseti adatokat.
jún. 24
19:45
Lengyelország 450 millió euró kölcsönt vesz fel az ukrajnai menekültek megsegítésére (444.hu)
Az ország eddig több mint 4 millió menekültet fogadott be.
jún. 24
19:45
Újabb IndyCar-teszt, ezúttal Andretti-elsőséggel (Racing)
Ezúttal az indianapolisi belső körön gyűlt össze az IndyCar-mezőny egy szezonközi tesztre. Két Andretti-versenyző bizonyult a leggyorsabbnak. Legutóbb még Iowában tesztelt az IndyCar mezőnye, ott egy 1-2-5-tel a Penske vitte a prímet. Ezúttal, hogy roadon is gyakoroltak, az Andretti Autosport két versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak Herta-Rossi s
jún. 24
19:45
Van olyan autó, amire másfél évet kell várni – mikorra normalizálódhat az újautó-piac? (rtl.hu)
Jelentősen meghosszabbodtak az új autók várólistái, egyes modellek esetében a három évvel ezelőtti, azaz a járványt megelőző időszakhoz képest akár kétszer, háromszor is többet kell várnia a vásárlónak. A káosz első jelei a koronavírus- járvány kitörésekor kezdődtek. A korlátozások miatt üzemek álltak le, emellett az otthoni munkavégzés és a virtuá
jún. 24
19:51
Zelenszkij Glastonbury-nek is üzent - háborús összefoglaló (Menedzsment Fórum)
Donyeck nem biztonságos senki számára, egy orosz tisztségviselő felrobbant az autójában, amit a Kreml terrorcselekménynek minősített, Zelenszkij a Glastonbury fesztivál látogatóihoz beszélt. Ezek is történtek a mai napon.
jún. 24
19:51
Rubint Réka levetkőzött a Playboynak, erről álmodott minden férfi idehaza (Promotions)
Egy kis hiányérzetünk azért maradt, mert a bugyi nem került le róla.
jún. 24
19:51
Így ünnepli Milák Kristóf újabb világbajnoki címét Orbán Viktor (Mandiner)
A miniszterelnök a közösségi oldalán gratulált a világbajnok úszónak.
jún. 24
19:57
Lánya után Charlie Sheen exfelesége is regisztrált az OnlyFans-re (SzMo)
Lánya nyomdokaiba lépve Denise Richards.
jún. 24
19:57
Hét év Katarban (Demokrata)
A bátor esélyegyenlőségi harcosoknak szívből ajánlom, hogy álljanak ki elveik mellett! Most aztán megmutathatják, hogy miben és mennyire hisznek!
jún. 24
19:57
László András: Így múlik el az EPP dicsősége (Mandiner)
Nincs egyetlen egy néppárti kormány sem Nyugat-Európában. Az EPP többet mutatkozik a baloldallal, mint a konzervatívokkal.
jún. 24
20:03
Összefogott a kormánypárt és az ellenzék Szekszárdon (ATV)
Közösen próbálja megmenteni az ellenzék és a kormánypártok a szekszárdi uszodaberuházást. Az önkormányzat saját erőből nem tudja befejezni az eredetileg 2019-re tervezett projektet, ezért állami segítséget kértek. A térség fideszes képviselője szerint ezt megkapják, így végre megépülhet a létesítmény. Ellenkező esetben a már elköltött támogatást is
jún. 24
20:03
A dolgozók 80 százalékát érinti a létszámleépítés az Unilever röszkei üzemében (Üzletem)
Az Unilever megszünteti a gyártást röszkei üzemében, az ott dolgozó 190 munkavállaló 80 százalékát érinti a tervezett csoportos létszámleépítés, 20 százalékukat pedig átveszi a gyár új tulajdonosa.
jún. 24
20:09
Friss hír érkezett a Szép-kártya elfogadásáról: ezt mondta a kormány a határidő lejártával kapcsolatban (Blikk)
Egy hét múlva lejár a határidő, de eddig még nem született döntés a SZÉP-kártyákkal való bolti fizetésekkel kapcsolatban
jún. 24
20:09
Több mint 2000 éves, meglepően jó állapotban fennmaradt római szentélyt találtak a régészek (Femcafe)
"Ez az első teljesnek mondható, feltárt vallási komplexum, melyet a Római Birodalom idején, az 1. és a 4. század között használtak" - olvasható a felfedezésről hírt adó közleményben.
jún. 24
20:09
Felfedeztek egy halott csillagot, ami éppen széttépi bolygóit (Hamu és Gyémánt)
A felfedezett egyed a megszokottnál sokkal falánkabb, az észlelése pedig számtalan új infóval szólgált erről a folyamatról.
jún. 24
20:09
Milák Kristóf: én is ember vagyok (Demokrata)
Én is ember vagyok, kicsit elfáradtam, mondta Milák Kristóf.
jún. 24
20:09
Bokrétaünnep volt a Miskolci Egyetemen (Demokrata)
Szerkezetkész állapotba került a Miskolci Egyetem tízmilliárd forintból épülő új központja.
jún. 24
20:09
Karácsony Gergely üzent a dugóban ülőknek: ne nézzék a Hír TV-t! (Mandiner)
Budapest első embere arra nem tért ki, hogy a kettő között mi az összefüggés.
jún. 24
20:09
Humda fesztivál és Norbi tripla (Autószektor)
Itt aztán minden magyar rajthoz állt, aki számít, és olyanok drukkoltak, akiknek szívügyük az autósport. Először is az a negyvenezer szurkoló, aki úthasználati díjat és üzemanyagköltséget nem kímélve kilátogatott a Hungaroringre, ahova regisztrációhoz kötött és ingyenes volt a belépő, de a fizetős paddock jegyek és bérletek is néhány óra alatt elke
jún. 24
20:09
Nehéz helyzetbe kerülhet a Red Bull a Honda miatt? (Racing)
Német lapértesülések szerint a Honda vissza akar lépni a Forma-1-be. 2021 végén hivatalosan kihátráltak a sportágból a japánok, bár az erőforrásokat továbbra is ők biztosítják a Red Bullnak és az AlphaTaurinak. Azonban az új motorszabályok megjelenésével visszatapsolnák magukat a száguldó cirkuszba. Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport neves sz
jún. 24
20:09
Babaváró babonák és mítoszok: mire enged következtetni a csúcsos és mire a kerek pocak? (rtl.hu)
A terhesség az egyik legfontosabb időszak egy nő életében. Ahány nő, annyiféle várandósság létezik, de különféle tünetek mellett van, ami állandó. Az évtizedek óta terjedő mítoszokat talán már senkinek sem kell bemutatnunk, de vajon mennyi igaz ezekből? Nádai Anikó és Szigligeti Ivett segítségével eredtünk a hiedelmek nyomába. Mindketten második ba
jún. 24
20:11
Marad benzinkút, ahol lehet rendesen tankolni? A Mol és az Omv után a Lukoil is korlátoz (Blikk)
A Lukoil 20 literes korlátozást vezet be a benzinkútjain.
jún. 24
20:15
Újabb medve tűnt fel Magyarországon: mindenki vigyázzon, aki a környéken kirándul (Blikk)
A megtermett állatot egy vadkamera leplezte le a Bükk területén.
jún. 24
20:15
Harmadfokú hőségriasztás hétfőtől csütörtökig (Adózóna)
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve 2022. június 27-én (hétfő) 00.00 órától 2022. június 30-án (csütörtök) 24.00 óráig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást adott ki – tette közzé honlapján a Belügyminisztérium
jún. 24
20:15
A jegyzők nem tettek meg mindent a helyi iparűzési adó beszedéséért (ProfitLine)
A jegyzők nem tettek meg mindent az önkormányzatoknak bevételt jelentő helyi iparűzési adó beszedéséért 2018 és 2020 között, ez pedig veszélyeztethette az önkormányzati feladatok finanszírozását - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken az MTI-vel.
jún. 24
20:15
Egyre nehezebb a magyar gazdák élete: meddig emelkednek még az árak? (Pénzcentrum)
Több célra lehet felhasználni az EU-s támogatásokat, mint az előző ciklusban és összességében jóval nagyobb összeg áll rendelkezésre. A tavaly benyújtott beruházási pályázatok megvalósítása azonban mostanra akár jóval több mint 10 százalékkal is drágult. A kérdés ezért az, hogy a növekvő árak mellett a gazdák bele mernek-e vágni a fejlesztésekbe, k
jún. 24
20:15
Végre a világ egyik legnépszerűbb szigetországában sem kell szájmaszkot viselni az utcán (Hamu és Gyémánt)
A Seychelle-szigeteken a közegészségügyi intézkedések felülvizsgálatát követően mostantól opcionális a kültéri maszk viselése. Mindössze három hónappal azután, hogy a teljesen beoltott látogatók számára lehetővé tették, hogy negatív PCR-teszt bemutatása nélkül lépjenek be a célállomásra, a Seychelle-szigeteken megszűnik a kötelező kültéri
jún. 24
20:15
Videón, ahogy váratlanul visszafordul az orosz légvédelem rakétája, és az indítóit veszi célba (Mandiner)
Újabb felkavaró képsorok a háborúról.
jún. 24
20:15
Bunkó pincérek, rossz kiszolgálás: kajálják az emberek Sydney legmodortalanabb éttermét (rtl.hu)
Megunta az udvarias kiszolgálást? Elege van az előzékeny pincérekből? Idegesíti, ha mindenki az ön kívánságait lesi? Látogasson Sydneybe, ebben az étteremben ugyanis biztos, hogy nem a vendégnek van igaza. A kiszolgálás durva és modortalan, a szolgáltatás ijesztő, az üzletvezető pedig elérhetetlen, cserébe viszont a vendégek is lehetnek udvariatlan
jún. 24
20:21
Közmunkásnak állt Alsóbogát polgármestere (Blikk)
Hivatali időben ügyeket intéz, faluprogramokat szervez, délután azonban leveti fehér ingét, felkapja a munkásruhát, ráül a községház mögött parkoló kis traktorra, majd indul füvet nyírni Alsóbogát polgármestere. Süle Tibor bokrokat metsz, fákat gondoz, ha kell, permetez. Közmunkás nincs, így kénytelen ő maga üzemeltetni a több mint 200 lakost száml
jún. 24
20:21
Az elmúlt 30 év legjelentpsebb fegyvertartási szigorítása jön Amerikában (ATV)
Elfogadta az Egyesült Államok szenátusa a fegyvertartási törvények szigorítását. A kétpárti kompromisszummal létrejött döntés az egyik legjelentősebb fegyvertartási szabályozás, amit az elmúlt közel 30 évben elfogadtak. Közben a Legfelsőbb Bíróság alkotmány-ellenesnek nyilvánította a New York-i fegyvertartási törvényt, ami viszont ezután megengedőb
jún. 24
20:21
Kártalanítja a Mol azokat, akik elnézték a tankolást pénteken (rtl.hu)
Változtak a tankolás szabályai, volt, aki nem kapcsolt elég gyorsan.
jún. 24
20:21
Előzetes: Így alkot a láncfűrészes fafaragó tanárnő (rtl.hu)
Láncfűrészt kapott születésnapjára, majd a hobbiból másodállás lett. Andrea, a makói extrém fafaragó munkaidőben tanít, otthon alkot. Ecset, véső, kalapács, láncfűrész és kézügyesség, amiből bútorok és szobrok születnek. Versenyekre is jár, de sokkal inkább a kikapcsolódás és az alkotás miatt csinálja. A láncfűrészes fafaragó tanárnő szombaton este

Keresés