Ezentúl nem csak a falubeliek gondolataiban él tovább a Velemet otthonául választó Törőcsik Mari. A Vas megyei település képviselő-testülete szerdán úgy döntött, utcát neveznek a tavaly tavasszal elhunyt legendás színésznőről.
Elutasította és ezzel megszüntette a Jobbik etikai bizottsága azt a fegyelmi eljárást, amelyet Jakab Péter még elnökként helyettese, Potocskáné Kőrösi Anita ellen indított – jelentette be a párt közleményében pénteken délelőtt.
Magyarországon egyre nagyobb problémát jelent az alkoholfogyasztás, amibe már akár a fiatalabbak is bekapcsolódnak. A magyar alkohol piacon még mindig sok sör és bor fogy, de egyre nagyobb szeletet vág ki magának a piacból az enyhén alkoholos, gyümölcsös ízesítésű alkoholos frissítő kategória is. A szakértők szerint már a kevés alkohol is borzalmas
Fennakadásokat okozott pénteken az európai légiközlekedésben a Ryanair és Brussel Airlines légitársaságok sztrájkja, amely a hét végén várhatóan szélesedik majd, miközben a légiközlekedés újraindulása szociális feszültséget is kivált az ágazatban, éppen az idegenforgalmi szezon elején - jelentette több európai hírügynökség.
Áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 507 500 forint, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 518 500 forint volt. A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 349 700 forintot ért el, kedvezmények nélkül 337 500 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételéve
Dr. Helmut Marko szerint a Red Bull domináns formában van az elmúlt versenyek hihetetlenül jó eredményeit követően. Az energiaitalosok szaktanácsadója ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az RB18 megbízhatóságán továbbra is dolgozniuk kell. Max Verstappen a Kanadai Nagydíjon idei hatodik, pályafutása huszonhatodik futamgyőzelmét szerezte, amivel már 49 po
A pikkelysömör a bőrt, hajas fejbőrt, körmöket érintő bőrbetegség. A nyári időszakban, a lengébb ruhadarabok viselése még inkább felhívja a figyelmet a legtöbbször a hajas fejbőrön, térd, könyök és körmök területén jelentkező jellegzetes tünetekre.
Leaha a randik alkalmával tüzetesen figyeli szerelme viselkedését is, például, hogy ad-e borravalót a pincérnek, kommentálja-e az árakat és megfelelő öltözetben jelenik-e meg.
Milák Kristóf két világbajnoki aranyérmet – 100 és 200 pillangón – nyert, és váltóban két ötödik helyezést ért el a hazai rendezésű vizes világbajnokságon. Milák értékelt a 100 pillangó döntője után.
Danny DeVito nem válogatta meg a szavait az abortusz alkotmányos védelmét eltörlő pénteki döntés után. Joe Biden sokkal visszafogottabba, de lényegében ugyanezt mondta, szerinte ezzel a döntéssel még nincs vége a harcnak.
Alig kezdődött el a nyár, de már több fiatal vízbe fulladásáról számoltak be a sajtóhírek, pedig a gyerekek értelmetlen halála sokszor könnyen megelőzhető lenne. Tóth István vízimentő már 22 holttestet talált meg, azt mondja, nem tudja megszokni ezeket az értelmetlen haláleseteket.
A vidéki megyei jogú városok közül Győr és Kecskemét a legdrágább, átlagosan 125 ezer forint a havi bérleti díj. A többi nagyvárosban - 100 ezernél több lakosú - kicsivel 100 ezer forint felett alakulnak az árak. Az egyszobásokért 75 ezer, a kétszobásokért 100 ezer, háromszobásokért átlagosan 168 ezer forintot kértek a bérbeadók havonta.
Miért tűnnek fel egyre többször medvék Magyarországon? Mikor és mennyit mozognak? Bejárnak-e a településekre? Mit tehetünk, ha medvét észlelünk? – szakértő segítségével jártuk körbe a kérdést a hazánkban egyre többször észlelt nagyvad kapcsán.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1,2 milliárd forintos támogatásával folytatódik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) mitokondriális betegségek gyógyítására irányuló kutatási programja - közölte az intézmény az MTI-vel.
A fitneszlady számára aligha létezik olyan tornamutatvány, melyet egy kis gyakorlással ne tudna elsajátítani. Ezt bizonyítja egyik frissen posztolt fotója is, melyen egy különleges mozgásforma közben kapták lencsevégre.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat leleplezte az Orosz Föderáció Vezérkari Főigazgatóságának (GRU) titkosszolgálati hálózatát, amelynek az Orosz Föderációt kellett volna segítenie Ukrajna elfoglalásában.