Hereford, Aberdeen angus és Blonde d'aquitaine jellegű marhákra is licitálni lehet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) árverésén, június 24-től kezdődően négy napon át.
A kritikusan száraz talajviszonyok és a kánikula miatt, az előreláthatóan továbbra is csapadékszegény időjárásra való tekintettel a hatóság 2022. június 24-étől kiterjeszti a tűzgyújtási tilalmat Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre is. A korlátozás Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is tovább él – írja a
Első körben tizenöt kistermelő és kézműves használhatja a logót portékáin. A következő napokban Sarkadon, Füzesgyarmaton és Gyulán szerveznek piacot a termékek értékesítésére. Zalai Mihály elnök elmondta, 2016 óta szervezik meg Békéscsaba főterén a Megyenapot, amelynek a visszajelzések alapján a kistermelői piac és a kézműves vásár a legnépszerűbb
Kényelem a köbön? Vagy talán sokkoló élmény? Néhány célpont azoknak, aki nem Rousseau és Thoreau követői, de ki akarnak szakadni megszokott közegükből.
Továbbra is csúcson a foglalkoztatottság, a hazai elsődleges munkaerőpiacon 87 ezer új munkahely jött létre egy év alatt, a közfoglalkoztatottak létszáma 5 ezer fővel csökkent, a külföldre ingázók száma pedig 18 ezerrel volt több az előző év azonos időszakához képest, így március-május átlagában a teljes foglalkoztatotti létszám 4 693 ezer fő volt.
Július 1-től megszűnik a DIGI Sport három tévécsatornája - írja a csakfoci.hu. A 4iG tulajdonában lévő DIGI cégcsoport adásai 13 éves működés után állhatnak le.
Stijn de Boever versenyigazgató elismeri, hogy a legendás Spa-Francorchamps-nak el kell fogadnia az “amerikai utat”, ha a Forma-1-es naptárban akar maradni. Egyre világosabbá válik, hogy az ikonikus helyszín 2023-ban már nem kaphat helyet a 24 futamból álló versenynaptárban, mivel az F1 tulajdonosa, a Liberty Media olyan izgalmas új futamokkal terv
Az elmúlt hetekben országszerte több helyen is leállt, átmenetileg szünetelt vagy csak korlátozottan működött a szülészeti ellátás. A Másállapotot a Szülészetben! mozgalom úgy véli, hogy a történtek hátterében kiterjedt ellátási krízis áll.
1999-ben Magyarországon is törvényerejű lett a Nemzetközi Energia Program, ami kötelezővé teszi, hogy minden résztvevő tagállamnak ki kell dolgoznia egy eljárást, amiben megtalálhatóak azok az intézkedések, amelyeket be kell vezetni, ha bekövetkezik egy nyersolaj- vagy kőolajtermék-ellátási válság.
Csütörtökön egy igencsak fordulatos nap végén pluszban zártak a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel viszont már vegyes az összkép, mert miközben az ázsiai tőzsdéken emelkedés és esés is látszik, és az európai tőzsdéken iránykereséssel indulhat a nap, az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra. Makro front
Nagyon sokan szenvednek ezekkel a panaszokkal, melyek megkeserítik a mindennapokat. Az alábbiakban többek között arra a kérdésre ad választ Szabó Réka, a Sherlock Rehab gyógytornásza, hogy mit tehetünk.
Országszerte problémát okoz a házszámok, a névtáblák, az emelet és ajtó jelölések, valamint a csengők és a levélszekrények hiánya, ami nemcsak a sikeres postai kézbesítést hátráltatja, de a mentősök munkáját is megnehezíti – akár életek is múlhatnak a hiányosságokon. A Magyar Posta – az Országos Mentőszolgálat támogatásával – figyelemfelhívó kampán
Alapos mínuszokat hozott a csütörtök a terménypiacokon. Chicagóban a búza 3,8 százalékot, a kukorica 3,1 százalékot, a szójabab 3,7 százalékot, a repce pedig 5 százalékot vesztett értékéből. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.
Régi közgazdasági vita, hogy az államháztartás hiánya milyen viszonyban van a folyó fizetési mérleg hiányával. A kettőt ikerdeficitként szokták emlegetni, mert van egy összefüggés, amely szerint a folyó fizetési mérleg egyenlege egyenlő az államháztartási egyenleggel plusz a megtakarításokkal mínusz a felhalmozással. Ez a kérdés nem elméleti, hanem
Erről az Austrian Wings online repülési magazin számolt be. Amint azt az AUA a médiumnak elmagyarázta, az egyik repülési adatszámítógéppel problémák adódtak: "A repülési adatszámítógép két kijelzője közül az egyik meghibásodott". Általában ez nem jelent problémát. A légiforgalmi irányítás azonban két kijelzőt ír elő a transzatlanti repülésekhez. A
Hosszú távú együttműködést kezdett az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel (Omme) a hazai méhek védelméért és a lakossági edukáció érdekében a magyar élelmiszeripar egyik kiemelkedő szereplője, a Sió-Eckes.
Svédország a világ egyik legfejlettebb, legélhetőbb, legnyugodtabb és legbiztonságosabb országa – volt. Migrációs politikájával, az elszabaduló bűnözéssel és zavargáshullámokkal viszont kemény munkával visszadolgozta magát a „történelembe”.
Az Egyesült Államok újabb 450 millió dolláros biztonsági segítséget nyújt Ukrajnának, melynek része több nagy hatótávolságú rakétarendszer is - mondta sajtótájékoztatóján John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) szóvivője.
Öt autót mozgósít az 55. Mecsek Rallye-ra a Horváth Rally Ase, melyben ismét rajthoz áll Szelep is, aki Spitzer Gáborral az oldalán egy Hondát fog terelni. A Kovács „Koko” Roland az orfűi szezonnyitó versenyen vett utoljára részt, akkor megállt a Lada motorja. Most közel három hónappal később újra felhúzza a kesztyűt és a Just4Fan kategóriában
Évről évre egyre népszerűbbek a májusi és szeptemberi esküvők, azonban tagadhatatlan, hogy az igazi lakodalmas csúcsszezon júniusban indul és a nyár végéig tart. A hagyományos magyar esküvőknek mindig megvan a sokak számára már jól ismert menetrendje, szimbólumrendszere és rituáléja, különösen az étkezési szokások tekintetében. Mit és mikor esznek