Európát erősíti az a döntés, amellyel az európai uniós tagországok vezetői jóváhagyták, hogy Ukrajna tagjelölti státuszt kapjon - jelentett ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken.
Hallottál már a Dél-Afrikai himba törzsről? Ők egy félnomád, önfenntartó pásztornép Namíbia északi részén. Többségük a külvilágtól elszigetelten él, különös ismertetőjelük vörös bőrük és hajuk, ám ennél sokkal érdekesebb az, ahogyan a gyermekáldásról gondolkodnak.
A WHO fontolgatja, hogy ezzel a státusszal adjon nyomatékot a vírus jelentette veszélynek: ha megtörténik, azzal a koronavírus és a gyermekbénulás elleni küzdelem szintjére kerülhet a fertőzés.
Az Európai Unió területén vásárolt gépkocsit a természetes személyek a magyar–ukrán határszakaszon – végleges rendeltetéssel – kereskedelmi forgalomban csak írásbeli elektronikus kiviteli árunyilatkozat, illetve az árunyilatkozat feldolgozása után kiállított kiviteli kísérőokmány benyújtásával vihetik ki Ukrajnába – írja a Nemzeti Adó- és Vámhivata
Bár már kaptunk ízelítőt a kánikulából, a nyár legmelegebb napjai még előttünk állnak. Ezzel elrajtol az intenzív légkondihasználati szezon is, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen karbantartási feladatokat célszerű elvégeztetniük klímaberendezéseiken ahhoz, hogy azok problémamentesen és úgy működjenek, hogy az egészséget is támogassák.
A Mercedes Instagramra kiposztolta kedvenc képeit a Kanadai Nagydíjról. Mindjárt az elsőn a félmeztelen George Russell látható, amint egy doboz vizet locsol a fejére. Miután rivális haverjai korábban már cukkolták Russellt félmeztelen fotó miatt, most is volt, aki nem tudta megállni, hogy oda ne kommenteljen a kép alá. Csapattársa, Lewis Hamilton c
Nemrégiben Jennifer Aniston az Instyle.com-nak adott egy interjút, amelyben elmesélte, hogy hogyan tartja formában magát. Mint kiderült, egy 10 éves rutinjának köszönhető, hogy az 53 éves színésznő rendkívül fitt és kisimult.
Drónos csomagszállítással egyre több cég kísérletezik világszerte, hiszen ezek a repülő eszközök nehezen megközelíthető, akár katasztrófa sújtotta területekre is el tudnak juttatni megfelelő eszközöket. Az egészségügy az a szakterület, ahol
A HR Híradó a Behaviour magazin hírműsora, amely az elmúlt egy hét legfontosabb gazdasági és humánerőforrás híreit foglalja össze. Szerkesztő: Maracska Flóra Műsorvezető: Maracska Flóra Főbb témáink: Felülvizsgálják, vagy akár végleg el is törölhetik a KATA adózást. A kormány szerint sokan nem megfelelően használják a népszerű adózási formát. Új
Áprilisban továbbra is magas volt, de nem gyorsult tovább a keresetek növekedése Magyarországon, miközben az infláció egyre inkább visszafogja a fizetések vásárlóerejének növekedését.
Amennyiben a kormány nem tesz lépéseket a tavaly karácsonykor bejelentett rendelet meghosszabbítását illetően, július 1-től már nem lehet a pihenőkártyát élelmiszervásárlásra használni az áruházakban.
Pont jó: ez volt a fő üzenete annak az idén januárban útjára indított kreatív kampánynak, amellyel a Toyota észak-amerikai piacain bevezette a Corolla Cross alsó-középkategóriás szabadidőjárművet. A „pont jó” azonban túlmutat a helykínálaton, a biztonságon, a praktikus és kényelmes megoldásokon: miután alapvető szükségleteinket hiánytalanul kielégí
Az Európai Bizottság jogilag kötelező érvényű célértékeket javasolt a kémiai növényvédő szerek használatának csökkentésére, illetve a természet és a biológiai sokféleség helyreállítására az unióban.
Szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Posta és a Waberer’s Nyrt. ún. fulfillment szolgáltatás kialakításáról. A két nagyvállalat még az idén közös tulajdonú cég létrehozásának lehetőségét vizsgálja, amely az e-kereskedelemhez kapcsolódó teljes raktárlogisztikai folyamat kezelésével támogatná a webáruház-tulajdonosokat.
Kismértékű gyengüléssel kezdi a hét utolsó munkanapját a forint az euróval szemben, így 400 körül jár a jegyzés. Tegnap ismét a lélektani határ fölé gyengült a magyar deviza, vagyis hiába javult kicsit a hangulat, hamar újra nyomás alá került a forint.
A Mol ma reggel jelentette be, hogy mától nem lehet kannába tankolni 480 forintért, és a maximális mennyiséget is megadták. Friss hír, hogy az OMV is hasonló döntést hozott.
Rekordszámú pályázat érkezett idén a Magyar PR Szövetség PR Excellence Hungary Award versenyére, a 19 tagú szakmai zsűri összesen 14 munkát ítélt díjra érdemesnek. A fődíjat az ACG PRO E.ON Greentunes kampánya kapta, az év ügynöksége (PREXA) az Avantgarde Group lett. Magyarországon először osztottak PR utánpótlás díjat, amelyet Szabó Hedvignek, az