A színésznő új szintre emelte a gyors átöltözést az MTV Movie & Tv Awards házigazdájaként, ugyanis nemcsak hét különféle szettben állt a díjátadó színpadára, ráadásul mindegyikhez egy új frizura is társult!
Megközelítette a 7 százalékot a babaváró hitel június elején közzétett referenciakamata, ami több mint egy százalékpontos emelkedést jelent az előző hónaphoz képest. Így még a rendeletmódosításból fakadó alacsonyabb büntetőkamat ellenére is jelentősen nagyobb büntetésre számíthatnak a feltételeket nem teljesítő igénylők, mint a program során eddig
Szombaton valóra vált egy 12 éves kislány álma, ugyanis a Magyarország–Anglia mérkőzés után megkapta Szoboszlai Dominik mezét, így örömében még el is sírta magát.
Székesfehérvár fideszes polgármestere a Hír Tv-ben a rezsivédelemről azt mondta: a távhő- és melegvízszolgáltatásra kapott állami támogatás nagyon nagy tétel, és ők napokon belül bejelentenek önkormányzati takarékossági intézkedéseket is. De a közvilágításra kedvezményt várnak a kormánytól.
Elmondható-e - illetve sokkal inkább: hogyan mondható el, mit jelent átélni a vetélést? Mit jelent egy gyerek elvesztése annak, aki várta, és annak, aki nem? Kiállják-e a valóság próbáját a sztereotípiáink árnyalatlanságai anyaságról, társadalmi hátterekről, testi és lelki folyamatok egymásba gubancolódásáról, amikor egy nőnek be kell feküdnie a nő
Hogyan áll jelenleg a magyar lakáshitelpiac? Változott-e a potenciális lakásvásárlók köre a piaci bizonytalanságok, a kamatemelés, illetve az infláció hatására? Ezekről a kérdésekről hallhatunk beszélgetést az OTP Bank legújabb podcast adásában Kormos Zoltánnal, az OTP Bank lakáshitelezésért felelős vezetőjével.
Az autonóm mezőgazdasági robotok már nem a jövőt, hanem a jelent képviselik - ezt bizonyította, hogy a Nak Szántóföldi Napokon bemutatkozott a dán Robotti, ami 10 hetes gyártási idővel már rendelhető, és használható számos munkaműveletre - például mechanikai gyomirtásra.
A színész, aki maga is fegyvertulajdonos, abból a texasi városból, Uvaldéból származik, ahol 21 áldozatot követelt a közelmúltban egy általános iskolai lövöldözés.
Konzorcium tagjaként nyert a Gloster az állam által kiírt 500 milliárd forintos keret tenderen, amit „Homogén” kliens oldali IT eszközök (Szgrh21) tárgyában hirdettek meg.
Az előttünk álló globális kihívások, mint az éghajlatváltozás vagy a népesség elöregedése miatt Európának minden eddiginél nagyobb szüksége van az egyetemeken zajló kutatásokra, az ott kidolgozott innovatív megoldásokra. Ennek támogatására az Európai Bizottság innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős biztosa, Mariya Ga
A magyarok többsége nem akar közeledni Oroszországhoz, Putyin népszerűsége pedig az elmúlt öt évben csökkent – többek között ez derül ki a Závecz Research Telex megbízásából készített közvélemény-kutatásából. A legnagyobb egyetértés abban van, hogy a környékbeli országokkal tartsunk össze.
Május végén Dalmandon tartott hagyományos szántóföldi szakmai rendezvényt a Kite Zrt., ahol a megjelent gazdálkodók az agrárvállalat őszi káposztarepce és kalászos-kínálata mellett megismerkedhettek a különböző precíziós szolgáltatásokkal, a monitoring- és permeteződrónok előnyeivel, de a jövő kihívásairól, például a Green Deal szigorú szabályairól
A kezdeményezést egy rövid videóval indították útjára, amelyen Atwood egy lángszóróval sem tudja elégetni a totalitárius patriarchátusról, a Gileadi Köztársaságról szóló klasszikus regényét.
A rajongók a Super Racing Fesztiválon hatalmas fiesztára számíthatnak, hiszen a hétvégén a Hungaroringen a kamionversenyek mellett a FIA Túraautó Világkupa és az FIA eTúraautó Világkupa is rajthoz áll. A 2022-es Goodyear FIA ETRC szezonnyitóján három pilóta állhatott fel a dobogó legfelső fokára az első négy futamon. Az élmezőnyben szoros küzdelemb
2022 áprilisában az ipari termelés volumene 3,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit; munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,7 százalékkal emelkedett – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A Goldman Sachs által is támogatott Starling digitális bank vezérigazgatója ismét hangot adott a kriptovalutákkal kapcsolatos ellenérzéseinek, a digitális valutákat a fizetési infrastruktúra biztonságát fenyegető veszélynek nevezte a szakember.
A föderáció védelmi minisztere közölte, hogy Bergyanszkban és Mariupolban befejezték az aknamentesítést a dokkok körül és már meg is érkeztek az első teherhajók.
A pünkösdi hétvége folyamán ellopták a Füvészkert gyűjteményéből az egyetlen Anthurium wendlingerit – egy olyan trópusi kontyvirág félét, mely igazi ritkaságnak számít.
A majd’ 20 000 éves anyag a természet ajándékából lett az emberi alkotókedv és fantázia egyik legkedvesebb és leghasznosabb játékszere. Különleges tulajdonságai révén pedig minduntalan emlékeztet az élet törékenységére, fényáteresztő képessége által pedig örök eszköze a nézőpontváltásnak. Esztétikai minőségei mellett az üveg figyelemre, gondoskodás
Bár a falusi CSOK igénybevétele június 30-ával, a babaváró hitelé és az otthonfelújítási támogatásé pedig december 31-ével kifutna a hatályos jogszabályok szerint, a jövő évei költségvetési tervezet számai arra utalnak, hogy maradnak, esetleg bővülnek is ezek a családtámogatások.
Nem, ez nem egy hamarosan induló reality show története, a két híres Yankees játékos – Fritz Peterson és Mike Kekich - tényleg elcserélte az életét, beleértve a feleségüket, gyermekeiket, kutyáikat és a házukat is.
Kalle Rovanpera sorozatban három győzelem után a Szardínia Rallyn már nem tudott az első helyért harcolni, azonban a célt így is elérte, legközelebbi riválisát megelőzte. Kalle Rovanpera azt követően, hogy a havas Svéd Rallyn, az aszfaltos Horvát Rallyn és a murvás Portugál Rallyn is nyerni tudott, Szardínia murvás útjain már túl sok időt vesztett
Egyre jobban zavarja Észak-Macedóniát, hogy évek óta az integráció "várótermében" ácsorog. Az ország igazságérzetét bántja, hogy Ukrajna gyorsított csatlakozása mindeközben napirenden van.
Több mint kétszáz belgrádi iskolában volt bombariadó szerda reggel, a tanítást elhalasztották, a rendőrség átvizsgálja az épületeket – közölte az oktatásügyi minisztérium.
A Mi Hazánk alelnöke „nem asztisztálhat „biodíszletként” Jakab Péter „ámokfutásaihoz,” és tiltakoznia kell azon „álszent, farizeus” politikával szemben, amelynek keretében Jakab Péter folyamatosan a „nép szegénylegényének” próbálja beállítani magát, miközben több mint 2,6 millió forintos havi fizetést kap az egyéb juttatásokon felül” – indokolta me
Kalle Rovanpera sorozatban három győzelem után a Szardínia Rallyn már nem tudott az első helyért harcolni, azonban a célt így is elérte, legközelebbi riválisát megelőzte. Kalle Rovanpera azt követően, hogy a havas Svéd Rallyn, az aszfaltos Horvát Rallyn és a murvás Portugál Rallyn is nyerni tudott, Szardínia murvás útjain már túl sok időt vesztett