Beteljesült a Nemzeti Bank jóslata: májusban 10,7 százalékos a drágulás az előző évhez képest. Van olyan élelmiszercsoport, ami 41 százalékkal többe kerül, mint tavaly.
Hogyan teljesítenek a főbb részvénypiacok? Melyek esetén lehet intézményi vételeket vagy eladásokat észlelni? Mik a fontosabb támasz és ellenállás szintek a vezető indexek esetén? Milyen szektorok és ágazatok lehetnek felülteljesítőek? Melyek a leginkább izgalmas és ígéretes részvények? Ezekre és hasonló kérdésekre keressük a választ webináriumunk
A fogyasztói árak átlagosan 10,7 százalékkal haladták meg májusban az egy évvel korábbit, 1,7 százalékkal nőttek egy hónap alatt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az adás elején Gatner Barnabás mondta el a legfrissebbek híreket az orosz-ukrán háborúról, később pedig Skype-on kapcsoltuk Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt.
Az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslatot tárgyalja és fogadhatja el szerdán az Országgyűlés. A Varga Judit igazságügyi miniszter által jegyzett, kivételes eljárásban tárgyalt, a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
Második hónapja csökken az ipari termelés volumene a KSH adatai alapján, ám a visszaesés egyelőre nem mondható érdeminek. A háború hatásai már valamelyest érződhetnek a hazai ipar alakulásán.
Közzétette legfrissebb számait a Wizz Air: a fapados légitársaság többek között az ellátásiláncbeli nehézségek és az emelkedő üzemanyagköltségek miatt a tavalyinál jóval nagyobb éves veszteségről számolt be, a kilátások tekintetében azonban pozitív hangt ütött meg a vezetőség.
A 2040 és 2204 (ééhh) közötti dátumbélyegzővel ellátott, 703.602.25. cikkszámú 0,4 literes, rozsdamentes acél biztonsági szelepes főzőlapon használható METALLISK eszpresszó kávéfőzőt érinti a visszahívás, a termék használat közbeni szétrobbanásának megnövekedett kockázata miatt.
Lajos herceg igazi rosszcsont kisfiúként viselkedett a dédnagymamája, Ii. Erzsébet tiszteletére rendezett ünnepségen. A cambridge-i hercegi pár, Kate Middleton és Vilmos pedig már reagált is a történtekre.
Elődje megverte a sakkvilágbajnokot, ő maga legyőzte az egyik legjobb kvízjátékost, érvel, okoskodik... De lett-e több belőle látványosságnál? A CIO Hungary egyik izgalmas előadása a CIO Klub hangos kiadásában.
A tudósok már hosszabb ideje kémlelik az eget idegen civilizációk után kutatva, ám egy népszerű spanyol kutató szerint nem biztos, hogy jó ötlet üzeneteket küldeni a földönkívülieknek a galaxis peremére, mert könnyen lehet, hogy az emberekre veszélyes lények is meghallhatják.
A többi magyar blue chiphez képest jelentősen esik ma reggel a Richter árfolyama, miután ma volt szelvényvágás a papírnál. Ha az osztalék mértékével korrigálnánk az árfolyamot, a gyógyszergyártó is pluszban lenne a többi vezető papírral együtt.
„A magyar kulturális politika feladata egyetlen mondat hirdetése, ami a következő: a világ legjobb dolga magyarnak lenni!” – szögezi le Szabó László producer a Kommentárban megjelent írásában.
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 9,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Ez a szám most már 10 százalék felett van, vagyis gyorsult az infláció.
Tovább tart az OMV schwechati olajfinomítójának javítása, mint eredetileg számolták, így lehet, hogy hozzá kell nyúlni a tartalékokhoz - írja a Világgazdaság. Rossz hír, hogy ez nem csak Ausztriát, hanem Magyarországot is érintheti.
Ukrajna legfeljebb havi 2 millió tonna gabonát tud majd exportálni, ha Oroszország nem hajlandó feloldani az ország fekete-tengeri kikötőire vonatkozó blokádot Tarasz Viszockij, Ukrajna agrárpolitikai és élelmiszerügyi miniszterének első helyettese szerint.
A Z generáció tagjai nyitottak a tudatos fogyasztásra: a vásárlásaik során rendszerint figyelik és értékelik a kedvezményeket. Egy jó ajánlat azonban számukra már nem elég! Azok a márkák érnek el leginkább hozzájuk, amelyek személyre szabott, különleges, online ajánlatokkal rukkolnak elő. Ezekre a megváltozott igényekre reagál a díjnyertes, a Start
A minimálbér emelése és a 25 éven alattiak szja-kötelezettségének eltörlése a legalacsonyabb bérezésű állásokban automatikusan 40 százalékos nettó béremelkedést jelent, de a Meló-Diák tapasztalatai szerint hasonló mértékű növekedés érezhető a jobban megfizetett állásokban is.
A Revolut a Tink nyílt banki szolgáltató által fejlesztett fizetéskezdeményezési szolgáltatást (PIS) veszi igénybe, hogy a felhasználók Európa-szerte zökkenőmentesen utalhassanak pénzt a számlájukra.
Az IKEA visszahívja a 2040 és 2204 közötti dátumbélyegzővel rendelkező, 0,4 literes, rozsdamentes acél biztonsági szelepes, főzőlapon használható METALLISK eszpresszó kávéfőzőt, mivel a termék használat közben szétrobbanhat – közölte az IKEA szerdán az MTI-vel.
Lengyelország erős és egészséges demokrácia, minden neki járó uniós forrást haladéktalanul meg kell kapnia - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a közösségi oldalára szerdán feltöltött videójában.
Margit hercegnőnek mindene megvolt, amiről egy lány álmodhat. Egyetlen dolog volt kivétel ez alól, a boldog szerelem. Tragikus szerelmi életéről a GEO magazin legújabb száma mellé járó Korona Bookazine-ban olvashatsz!
Az OTP Bank 78,3 milliárd forintnyi extraprofitadót fizet az idén, a jövő évi összeg még egyeztetés alatt áll - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.