15 százalékkal emelkedtek február óta az éttermi árak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint. Kovács László azt mondja, ennek oka az emelkedő rezsiköltség, az alapanyagok drágulása és a munkaerőhiány. A vendéglátósok most még óvatosan emelnek, mert szerintük a költségeik növekedése 30-40 százalékos drágulást is indokolna.
Robert Janssen Fotó: Volkswagen Új főnököt kap a Volkswagen szászországi cége. Július 1-jén Robert Janssen veszi át a vezérigazgatói posztot. A cég bejelentette, hogy a saját kérésére nyugdíjba vonul Stefan Loth. Az információk szerint Janssen 2000 óta töltött be különböző pozíciókat a VW-nél Németországban és külföldön, például Kínában. Jelenleg a
Rakétákat indítottak az orosz erők vasárnap reggel az ukrán főváros, Kijev ellen – közölte vasárnap az ukrán légierő parancsnoksága a hivatalos Facebook-oldalán. A beszámolóban azt írták, hogy helyi idő szerint körülbelül reggel hat órakor az ukrán légvédelmi rakétaerők egységének katonái észlelték a rakétákat, rájuk lőttek, egyet megsemmisítettek.
Egyre gyakoribb, hogy a termelő vagy éppen építőipari vállalkozásoknál a szervezeti kultúra részévé válik a környezetre tekintettel folyó gyártás. Nézzünk egy példát az ipari, mezőgazdasági beruházások világából. Hogyan lehet egy acélcsarnokok gyártása, építése környezetkímélő a gyakorlatban? window.googletag = window.googletag || {cmd: []};
Kína három űrhajóst küldött az űrállomása kiépítésének befejezésére – jelentette a kínai állami sajtó. Az űrállomásra harmadikként küldött, háromfős legénységet vasárnap, helyi idő szerint 10 óra 44 perckor, a Sencsou-14 (Varázshajó) fedélzetén bocsátották fel az északnyugat-kínai Kanszu tartományban található Csiucsüen kilövő bázisról. Kevesebb mi
Három városban fegyveresek kezdték lőni egymást és az embereket. 9 ember meghalt, többen megsérültek. A rendőrség egyelőre egyetlen elkövetőt sem tudott előállítani.
Végre valami "életszerű" hír is napvilágot látott Elon Musk-ról, ami bizonyítani hivatott, hogy a világ leggazdagabb embere is férfiből van, és nem csak a biznisz és az újabb milliárdok érdeklik őt, hanem a csajok is. Ki a szerencsés szőke szépség, akit lencsevégre kapott a Page Six?
Hivatalos adatok szerint összesen hétszáznyolcvanan fertőződtek meg majomhimlővel 27 olyan országban, ahol a vírus nem számít honosnak - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnap, megjegyezve, hogy az esetek mérsékelt globális kockázatot jelentenek.
Hivatalos adatok szerint összesen hétszáznyolcvanan fertőződtek meg majomhimlővel 27 olyan országban, ahol a vírus nem számít honosnak - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnap, megjegyezve, hogy az esetek mérsékelt globális kockázatot jelentenek.
Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke nem szívesen hallana róla, ha Lando Norrist Lewis Hamiltonhoz és Michael Schumacherhez hasonlítanák, pályafutása ilyen korai szakaszában. Bár a McLaren egyelőre nem bizonyul olyan versenyképesnek 2022-ben, mint az előző két szezonban, Norris továbbra is kiváló teljesítményt nyújt és mindent kihoz az autóból. Je
A járványügyi veszélyhelyzet május végével megszűnt. Az egészségügyi, a védekezésben résztvevő szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi dolgozók, az orvostanhallgatók, valamint a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők június 14-én éjfélig utazhatnak díjmentesen – tette közzé honlapján a MÁV.
Vannak olyan ágazatai az ingatlanpiacnak, amelyekről viszonylag ritkán esik szó, de a piac működése szempontjából elengedhetetlen a szerepük. Ilyen például az értékbecslés, aminek jelentősége nem kérdőjelezhető meg, de a technológiai fejlődés hatására nagy átalakulások előtt áll. Ugyanez igaz magára az iroda működésére is, amelyek esetében a digita
Az ukrán-magyar határszakaszon 6068 ember lépett be szombaton Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5056-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-vel.
Ismét ingyenes, szabadtéri hangversenyt szervez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a Hősök terén; június 18-án este egy Bach-szvit után Philip Glass darabjának európai bemutatóját hallhatja a közönség.
Hétfőn is heves harcok zajlanak Ukrajna keleti részében, ahol az orosz erők lassú előrenyomulása rajzolódik ki - mindkét fél jelentős veszteségei mellett. Az oroszok először rommá lövik a településeket, majd ezután foglalják el őket. Az ukrán ellentámadás elakadt Szeverodonyeckben.
A reggeli órákban az Oroszlán-Hold barátságtalan quadrát fényszöget zár be a Bika-Merkúrral: mivel szokatlanul makacs vagy, nem fogadod el mások véleményét. Az Ikrek-Nap befolyása miatt viszont a mai napon a kommunikáció igénye erős. Délelőtt a Hold már az elemző és kritikus Szűz jegyében halad: kritikád hiányában minden jól alakulna. Talán még ünn
Egy bostoni polgármester hatalomgyakorlásáról szól, mégis sokan Orbán politizálásának tankönyvét látják Tilo Schabert Boston Politics című kötetében. A német politikatudóst kérdeztük könyve tartós tanulságairól és a hatalom természetéről!
Krónikus lábsérülése miatt injekciókkal játszotta végig a Roland Garrost Rafael Nadal: az immár 14-szeres párizsi bajnok teniszező egyelőre bizonytalan a folytatást illetően.
A kis atomreaktoroktól (SMR) azt várnánk el, hogy olcsóbbak és biztonságosabbak legyenek. Ezek kezelését és az ártalmatlanítását azonban a mai napig alig vizsgálták.
A kormány szombati ülésén elfogadta az extraprofitadóként emlegetett új adókat és elvonásokat. Az erről szóló rendelet már meg is jelent. A repülések után 3900-9750 forintot kell fizetni, az értékpapírügyletekre 0,3 százalék lesz a tranzakciós illeték, és Revolut jellegű utalások után is fizetni kell ezután – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából