Keller János színművész a művészeti vezetője a Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztiválnak, amelyre már javában készülnek a szervezők. A Metropolnak számos személyes élményt mesélt a szórakoztatás zseniális mesteréről, és közben az is kiderült, hogy Veszprém utcáin hol találkozhatunk a műfaj mostani sztárjaival.
Kiskörén, a vízlépcsőnél felduzzasztott vizet nem engedik tovább hasznosítás nélkül, hanem villamos energiát nyernek belőle. Az itt létesült vízerőmű a környék települései számára, valamint az országos hálózatba is továbbít tiszta, zöld-, megújuló energiát. A vízerőmű a duzzasztásból adódóan – ha nincs árvízhelyzet –, akkor a felvíz-alvíz közötti v
1972. június 5-én „Csak egy Föld van – Ember és bioszféra” címmel Stockholmban megalapították az Egyesült Nemzetek Szervezet Környezetvédelmi Programját (Unep). Azóta minden évben ezen a napon tartják meg a környezetvédelmi világnapot. Idén „Csak egy Föld van – Fenntarthatóan élni – harmóniában a természettel” szlogennel ismét Svédország ad otthon
A patkányok könnyen alkalmazkodnak bármilyen környezethez, majdnem mindenhol túlélnek és apró termetük miatt sok helyre beférnek, így tökéletes mentő állatnak bizonyulnak.
A nagyobbik kormánypárt közleményben hangsúlyozta továbbá, „a Gyurcsány-párt szövetségesei pedig határolódjanak el a nemzeti önbecsülésünk ellen intézett durva támadástól.”
Az IEA szakértői a zöld technológiák iránt elkötelezett kormányok aktív támogatásával magyarázzák az elektromos autók iránti növekvő vásárlói érdeklődést. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint ezekre a célokra 30 milliárd dollárt költöttek állami támogatásként világszerte. A pénzügyi szektor és a kormányok mind nagyobb hajlandóságot mutatnak az aut
Belegurult a folyóba egy autó délelőtt Bajánál. A lejtős parton úgy állt meg a tulajdonosa, hogy nem húzta be a kéziféket. A kocsiban nem ült senki. Búvárok, katasztrófavédők és vízirendőrök órákon keresztül dolgoztak, mire sikerült kivontatni a vízből az autót.
Hatalmas vihar tépázta meg az ország egy részét szombaton. A tűzoltókhoz a legtöbb riasztás Vas megyéből érkezett, ahol még vasárnap is sokszor kértek tőlük segítséget. Körmenden és környékén tetőket bontott meg, fákat csavart ki kerteket tett tönkre az erős szél. Szentpéterfán több villanyoszlop és vezeték is megsérült, a szakemberek délután is az
Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán fejtette ki, miért tartja brutális megszorításnak a vállalkozásokra és az önkormányzatokra nézve a kormány rezsicsökkentést érintő változtatásait.
Elton John is fellépett II. Erzsébet platina jubileumi ünnepségén, ám a rajongók értetlenül álltak azelőtt, hogy a legendás zenész nem élőben, hanem előre rögzített felvételen énekelt.
Változékony idő várható a jövő héten: napsütésre, esőre is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
A fiú egy balesetben, a vétlen autóban ülve halt meg másfél hete. Az anyja koporsós temetést szeretne, csakhogy a fia holtteste most a hamvasztó cégnél van, a fiú barátnője ugyanis egy élettársi kapcsolatot igazoló irattal elhozta a kórházból.
A Jóbarátokból ismert, Janice-t alakító színésznő, Maggie Wheeler üzent egy ebesi kislánynak, Bíborkának és szüleinek. A család történetét már Híradónkból is ismerhetik: az alig kétéves gyermek gyógyíthatatlan rendellenességgel küzd. A szülők gyűjtésbe kezdtek, hogy egy külföldi labor kísérleti génterápiáját alkalmazzák a gyermeken. Ehhez kívánt so
Nyolc évvel szerelme halála után egy gyászoló kanadai férfi a legmodernebb mesterséges intelligencia szoftver segítségével újra képes beszélgetni egykori barátnőjével. De mégis hogyan? És ez mennyire etikus?
Csaknem ötvenen meghaltak, amikor tűzvész és robbanás történt egy raktárban Banglades déli részén. A lángokat próbálták oltani, amikor a vegyi anyaggal megrakott konténerek a levegőbe repültek. 300-an megsérültek. Indiában pedig tűz volt egy vegyi üzemben, ott 12-en vesztették életüket.
A taxisok fele eltűnhet az utcákról szmogriadó esetén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint, ha a szmogriadó-rendeletet a jelenleg beterjesztett formájában fogadják el.
Franciaország tárgyalásokat folytat az Egyesült Arab Emírségekkel az európai uniós embargóval sújtott orosz kőolaj alternatíváiról - jelentette ki Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter az Europe 1 francia rádiónak és a CNews hírtelevíziónak adott interjúiban vasárnap.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A budapesti nagykörúton az autók között esett el egy elektromos rolleres, csak a szerencsén múlt, hogy nem gázolták halálra. A balesetről készült videót a Budapesti Autósok Közössége hozta nyilvánosságra. A Technológiai és Ipari Minisztérium úgy reagált: készülnek a KRESZ módosítására, de addig is a biciklikre és a segédmotoros kerékpárokra vonatko
A királynő mindenhol ott van, még ott is, ahol nincs. Majdnem ekkora hír, hogy vasárnap este végül élőben is megjelent a jubileumi ünnepségen, az erkélyről szemlélt.
EU-s elvárások a növényvédelemben; fontos határidő változott; aktuális pályázatok. Az Agroinform.hu májusi szakcikkeinek és szakmai híreinek összefoglalója.
Akár 10 százalékkal drágulhat a kötelező és a lakásbiztosítás, ahogy a bankolás is az úgynevezett extraprofitadó miatt. Erre számítanak az RTL Híradónak nyilatkozó szakértők. A GKI Gazdaságkutatónál azt mondják, a többletterhek nagy részét az ügyfeleikre hárítják a cégek. Úgy számolnak, az internet- és a telefonszámla 5 százalékkal emelkedhet a mos
A gyógyszerek és az élelmiszerek is drágulhatnak az új különadók miatt a Portfolio elemzője szerint. A gyógyszerkereskedőkre és a boltokra kivetett adók mellett emelik a chipsadót, valamint megadóztatják a légiközlekedést. Minden Európán kívülre utazó után majdnem tízezer forintot hajt be a kormány. Nagy Márton miniszer szerint fellépnek, ha a cége
Az önkormányzatokra, és a vállalkozásokra nem vonatkozik a rezsicsökkentés – döntött szombati ülésén a kormány. A gazdaságfejlesztési miniszter szerint a vállalkozások és az önkormányzatok is ki tudják majd gazdálkodni a magasabb energiaszámlát. A főpolgármester szerint ez brutális megszorítás. Az Önkormányzati Szövetség elnöke pedig azt mondja, em
Több mint tizenegy százalékkal drágult a tölcséres fagylalt ára az Istat, olasz statisztikai hivatal szerint, amely a nyári kánikula beköszöntével közölte az egyik legtöbbet fogyasztott olaszországi élelmiszerre vonatkozó adatokat vasárnap.
Történelmi sikert aratott a magyar válogatott, amely 60 év után ismét legyőzte az angolokat. A Nemzetek Ligája tegnapi csoportmeccsén a magyarok végig magabiztosan játszottak, Szoboszlai Dominik tizenegyesével pedig diadalmaskodtak Anglia ellen. Marco Rossi tanítványai jelenleg vezetik az "A" liga 3. csoportját, hiszen a kvartett két másik válogato
Világrekordot döntött ejtőernyős tandemugrásával egy 103 éves svéd asszony. Rut Larsson vasárnap délután Stockholmtól 200 kilométerre délnyugatra hajtotta végre ugrását, amellyel a világ legidősebb tandemugrója lett.
Michele Alboreto 1983-ban ezen a napon váratlan győzelmet szerzett, megnyerte a Detroiti Nagydíjat, és ezzel a Tyrrell csapatnak meghozta az utolsó F1-es diadalát. Az akkor 26 éves versenyző teljes mértékben kihasználta a Brabhamnél és a Renault-nál versenyző Nelson Piquet és René Arnoux gyorsabb, de turbófeltöltős autóikat sújtó problémákat. Albor
Több mint 350 ezren vettek részt az idei csíksomlyói búcsún, amit a koronavírus-járvány után először lehetett korlátozások nélkül megtartani. Az eseményről a romániai televíziók is részletesen beszámoltak, kiemelve, hogy a székelyföldi zarándoklat egész Közép-és Kelet-Európa legnagyobb pünkösdi ünnepsége.
Azok számára ,akik a Dunántúlon élnek, és már elegük van a zivatarokból, nincsenek jó híreim: egy úgynevezett „peremhullám” vagy „peremháborgás” hatására az előttünk álló éjszaka különösen arrafelé ismét nagy számban alakulnak ki záporok, zivatarok.