2022. június 8. szerda

jún. 8
7:24
Parkolópályára kerültek a wiesbadeni villanybuszok (Villanyautósok)
Wiesbaden városa még 2018-ban jelentette be azt az ambiciózus tervet, miszerint 2022 végéig zéró lokális károsanyag-kibocsátásúra cserélik a helyi közlekedési
jún. 8
7:30
Szép csendben új szabályt alkotott a kormány, amivel a saját kezét köti meg (Portfolio)
A 2023-as költségvetés keddi benyújtásakor és azt követően sem kapott nagy figyelmet a 330 oldalas törvényjavaslat legelején elhelyezett váratlan kormányzati lépés, pedig fontos üzenet lehet a befektetők és a hitelminősítők felé. Az új fiskális szabály értelmében, ha jövőre a GDP-növekedés kedvezőbb lesz a tervezettnél, akkor az ennek nyomán előáll
jún. 8
7:30
Moss fogat az egészségedért! Milyen gyógynövényeket érdemes bevetni? (SzMo)
Tapasztaltad már, hogy fogmosás közben irritáló érzeted, öklendezési ingered keletkezik? Lehet, hogy a fogkrémed okozza. Keress adalékmentes alternatívát!
jún. 8
7:30
Húsz magyar film premierje lesz a Magyar Mozgókép Fesztiválon (SzMo)
A hazai filmek ünnepén három városban - Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban – kilenc helyszínen közel száz magyar filmet láthatnak majd a filmbarátok, melyek közül húsz hazai premier.
jún. 8
7:36
Egy lépéssel közelebb a földi élet keletkezése titkának megfejetéséhez (Infostart)
Nagy munkában az ELKH. Nem is hiába.
jún. 8
7:36
Fia lesz a szép magyar híradósnak (Blikk)
Vitányi Judit csak úgy ragyog a boldogságtól: lakást bővít, sőt, hamarosan esküvőt is szervez, valamint a családalapítás is mindennapos gondolata.
jún. 8
7:36
Módosult a menedékesek létfenntartási támogatásáról szóló rendelet (Adózóna)
A Magyar Közlöny 2022. évi 94. számában, június 7-én jelent meg a 106/2022. kormányrendeletet módosító jogszabály.
jún. 8
7:36
Mától öt hónapig újra rendeletekkel kormányozhat majd Orbán (444.hu)
Ma szavazza meg a parlament a háborús veszélyhelyzet elrendelését, így a továbbiakban a kormány a rendeleteivel akár a törvényektől is eltérhet.
jún. 8
7:36
Angela Merkel semmit sem bán abból, ahogy Vlagyimir Putyint kezelte az évek során (444.hu)
A volt kancellár szerint tulajdonképpen segítettek Ukrajnának azzal, hogy megakadályozták a NATO-csatlakozásukat.
jún. 8
7:36
Új megközelítés hoz áttörést a tribológiában (autopro)
Az úgynevezett tribológia szerinti tervezés segíthet a mérnököknek jobban átlátni és sokkal gyorsabban megoldani a tribológiai jellegű problémákat.
jún. 8
7:36
Az ellenzéki lapok többnyire a szexuális zaklatással együtt emlegetik az egyházat (Mandiner)
A Transzparens Újságírásért Alapítvány kutatása szerint egyházellenes retorika jelent meg a közéleti sajtóban.
jún. 8
7:36
Amber Heard erős szavakkal reagált Johnny Depp TikTok-videójára (rtl.hu)
Nem osztja a színész véleményét.
jún. 8
7:42
Nem egyszerű az Európai Bizottságot lemondatni, de nem is lehetetlen (Infostart)
Hamar híre terjedt a nemzetközi sajtóban, hogy az EP liberális frakciójának három tagja aláírásgyűjtést kezdett, hogy bizalmatlansági indítványt terjeszthessenek be a bizottság ellen, amiért kész elengedni a Lengyelországnak járó, eddig visszatartott közösségi forrásokat. Az EP még sohasem mondatott le bizottságot, de a fenyegetés hatására egy egys
jún. 8
7:42
Uniós biztos: az orosz rezsim stratégiája megbukott (Demokrata)
Valdis Dombrovskis szerint nem sikerült Oroszországnak megdöntenie az ukrán kormányt.
jún. 8
7:48
Megszökött egy királypiton egy budapesti lakásból: gazdái kétségbeesetten keresik Pitonkát (Blikk)
A királypiton gazdája nagyon aggódik, akinek a kedvence a budapesti Damjanich utcából szökött meg.
jún. 8
7:48
Stratégiai megállapodást kötött a Tesco és a Magyar Termék (Márkamonitor)
Tovább bővül a Magyar Termék védjegyekkel ellátott készítmények száma a Tesco kínálatában: a hazai eredet és az ellenőrzött minőség hangsúlyozása érdekében az üzletlánc mostantól a saját márkás árucikkein is használni fogja a Magyar Termék Nonprofit Kft. tanúsító védjegyeit.   „Ma már 220 vállalat több mint 5000 terméken használja a védjegyek valam
jún. 8
7:48
A jövő felhőre, és a konténerekre épül (Mínuszos)
Egy friss felmérés szerint a szervezetek 86 százaléka tervezi modernizálni az infrastruktúráját Európában, ehhez pedig a felhőalkalmazásokra és a mikroszolgáltatásokra váltásban látják a megfelelő választ – derül ki az IDG friss felmérésből. A boldog váltásig vezető út azonban rögös, mivel sok esetben hiányoznak a szükséges alapok. A korszerű techn
jún. 8
7:48
Merkel: Putyin gyűlölete a nyugati demokratikus modell ellen irányul (Demokrata)
Az orosz elnök szét akarja rombolni az Európai Uniót – jelentette ki Angela Merkel.
jún. 8
7:48
Problémája van a bérlővel? Mutatjuk a megoldást! (Demokrata)
Egy bizonyos okirat segítségével közvetlenül végrehajtást lehet indítani a nem fizető vagy kiköltözni nem akaró bérlővel szemben.
jún. 8
7:48
Csúcstechnológiával csökkentik kibocsátásukat a legfejlettebb ipari cégek (newtechnology.hu)
Egyre inkább a fenntarthatóság lesz a fejlesztések meghatározó célja azoknál a termelőcégeknél, akik fejlett ipar 4.0 technológiákat és megoldásokat használnak– derül ki a Schneider Electric és az MIT Technology Review közös kutatásából. Ezek a vállalatok elsősorban szenzorokat és teljesítmény menedzsment eszközöket alkalmaznak, ezáltal több adatta
jún. 8
7:48
Pilhál György: A százeurós sör (Mandiner)
Egy német ember megszomjazik, bemegy a kocsmába, és sört rendel.
jún. 8
7:48
Mindenmentesen finomat: az ételintolerancia nem hiszti, és nem is feltétlenül jár drasztikus lemondásokkal (egy.hu)
Nem újkeletű betegség az ételintolerancia, már az ókori görögök is készítettek róla feljegyzéseket. S bár egyes fajtái gyógyíthatatlanok, megfelelő étrend mellett tünetmentessé válhatunk. Ráadásul manapság már olyan alapanyagok állnak a rendelkezésünkre, amikből mennyei süteményeket és tortákat készíthetünk a saját konyhánkban is.
jún. 8
7:50
A gázembargóval az Unió a saját árampiacát is veszélybe sodorná (Mandiner)
Az átgondolatlan, az uniós tagállamok energetikai szükségleteire és függőségére tekintet nélküli energetikai szankciókkal az EU saját magát lövi lábon.
jún. 8
7:54
Árpa Attila: soha nem bántottam nőt, kivéve, ha kifejezetten kérte (Blikk)
Árpa Attila őszintén beszélt arról, hogy színészként bizony neki is meg kellett birkóznia nárcisztikus énjével, sőt, arra is talált megoldást, hogy hogyan kezelje az indulatait, mert könnyen ki lehet őt hozni a sodrából.
jún. 8
7:54
Volodomir Zelenszkij: Ukrajna függetlenedése óta a következő tél lesz a legnehezebb (Infostart)
Az ukrán államfő a kormánytisztviselőkkel és a legnagyobb állami tulajdonú energetikai vállalatok képviselőivel a következő fűtési szezonra való felkészülésről tárgyalt. Nem adnak el külföldre szenet és földgázt.
jún. 8
7:54
Hatvanmilliárddal túlteljesítheti a költségvetés a Gazdaság-újraindítási Alapot (444.hu)
Óriási a mókolás a jövő évi költségvetés részletei körül.
jún. 8
7:54
Mokk: A közjegyző előtti nyilatkozat segíthet a problémás lakásbérlővel szemben (Biztosító Magazin)
Egyre több bérbeadó szabja a beköltözés feltételéül a közjegyző előtt tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot, az okirat segítségével ugyanis közvetlenül végrehajtást lehet indítani a nem fizető vagy kiköltözni nem akaró bérlővel szemben.
jún. 8
7:54
A lebombázott Harkivi traktorgyárat Romániában építik újjá (Agrofórum)
Sajtójelentések szerint februárban Oroszország masszív rakétatámadást indított Harkiv ellen, amelynek célja Ukrajna egyik legnagyobb ipari centrumának és katonaipari központjának megsemmisítése volt. A támadás során lebombázták a Harkivi traktorgyárat (Kharkiv Tractor Plant).
jún. 8
7:54
Segítünk, hogy egy film főszereplőjének érezhesd magad – Pénztárcabarát ötletek, amik felejthetetlenné teszik a nyarat (WMN)
Egyszerű, de kreatív tippek kalandoroknak, a romantika szerelmeseinek, azoknak, akik egy vígjátékban éreznék magukat legszívesebben, valamint a kényelem híveinek:
jún. 8
7:54
Anafilaxiás sokk: Gyorsan cselekedj és életet menthetsz! (Promotions)
Akkor alakul ki allergia, ha az immunrendszerünk túlérzékeny. A betegnek a szervezete a nem veszélyes anyagokkal szemben is reakcióba lép ilyen esetben.
jún. 8
7:54
Így áll Elon Musk és Bill Gates szájkarate-mérkőzése (Bitport)
A két legmilliárdosabb milliárdos több fronton is összezördült már a világjárványtól a klímaváltozáson át a kriptovalutákig vagy az űriparig.
jún. 8
7:54
Több mint százötven határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében az éjszaka (Demokrata)
A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
jún. 8
8:00
Csőd szélén az Aeroflot (Piac és Profit)
Az Aeroflot orosz állami légitársaság 185,2 milliárd rubel (3 milliárd dollár) tőkebevonást tervez új részvények kibocsátásából - jelentették be.
jún. 8
8:00
Navracsics: „Fogalmak értelmezéséről” tárgyal az Unió Magyarországgal (ATV)
A miniszter úgy látja, nem kell attól tartanunk a helyreállítási alap kapcsán, hogy olyan helyzetbe kerülünk, amilyenben Lengyelország van, mert Magyarország csupán „értelmezési vitákat” folytat az EU-val.
jún. 8
8:00
Merkel: „A katonai elrettentés az egyetlen nyelv, amelyet Putyin megért” (SzMo)
A volt német kancellár úgy gondolja, az orosz elnököt a nyugati demokratikus modell elleni gyűlölet vezérli, és szét akarja rombolni az Európai Uniót, amelyet a NATO „előszobájának” tekint.
jún. 8
8:00
Most lesznek igazán bajban a babavárósok, ha nem jön a gyerek (Üzletem)
Megközelítette a 7 százalékot a babaváró hitel június elején közzétett referenciakamata, ami több mint 1 százalékpontos emelkedést jelent az előző hónaphoz képest.
jún. 8
8:06
Fontos emberi jogi kérdésben döntött az orosz parlament (Infostart)
Második és harmadik, végleges olvasatban is megszavazta az orosz parlament azt törvényjavaslat-csomagot, amely felhatalmazza az orosz hatóságokat az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítéletei végrehajtásának mellőzésére.
jún. 8
8:06
A veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslatot tárgyalják szerdán a képviselők (Adózóna)
Az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslatot tárgyalja és fogadhatja el szerdán az Országgyűlés.
jún. 8
8:06
Vágó István: Sokan várnak egy miniszterelnöki vallomásra: „Elkúrtuk, nagyon” (Mandiner)
Cserébe megígérjük, hogy utána nem fogunk törni-zúzni, tankot elkötni.
jún. 8
8:06
Egy 10 éves lány megölte az anyjával verekedő nőt (rtl.hu)
Anyja pisztolyával gyilkolt, amit a neki adott táskából kapott elő. Emberölés vádjával tartóztatták le.
jún. 8
8:12
Nagy bajban a babavárósok, ha mégsem jön a gyerek (Privátbankár)
Durván emelkedik a büntetés.
jún. 8
8:12
Stollár Fanny újra szerelmes? Bécsben csókolózott a gyönyörű sportoló (Blikk)
Minden jel arra mutat, hogy Stollár Fanny szerelmes.
jún. 8
8:12
Az inzulinpumpa-kezelésről és felírhatóságáról (WebBeteg)
Az alábbiak elsősorban gyakorlati összegzést nyújtanak a pumpakezelés iránt érdeklődő diabéteszes betegeknek.
jún. 8
8:12
Van segítség a problémás lakásbérlővel szemben (ProfitLine)
Egyre több bérbeadó szabja a beköltözés feltételéül a közjegyző előtt tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot, az okirat segítségével ugyanis közvetlenül végrehajtást lehet indítani a nem fizető vagy kiköltözni nem akaró bérlővel szemben - tájékoztatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara az MTI-t.
jún. 8
8:12
Feszülten figyelnek a befektetők az inflációs adatra (Portfolio)
Gazdasági adatok tekintetében ma a KSH az ipar és a külkereskedelem áprilisi statisztikáit publikálja, ennél azonban jóval fontosabb lehet a májusi inflációs adat, amely a forint árfolyamát is jelentősen befolyásolhatja. Az MNB-alelnök a múlt héten már utalt rá, hogy a jegybank számításai szerint 10,5% környékére emelkedhetett az inflációs ráta az
jún. 8
8:12
Tuti tipp nyárra: így tüntesd el a melltartód pántját, ha kivágott ruhát viselsz (Femcafe)
Most leszámolhatsz az örökös küzdelemmel, ugyanis ezek a bevált trükkök megváltoztatják majd az egész életedet!
jún. 8
8:12
Nyári bőrápolás: min változtass, mire figyelj (Glamour)
A sok kirándulás, strandolás közben könnyen megfeledkezhetünk a bőrünk védelméről, ezért összeszedtünk a legfontosabb tudnivalókat, illetve tennivalókat az egészségünk érdekében.
jún. 8
8:12
Előkerült a vénasszony: Putyin gyűlölete a nyugati demokratikus modell ellen irányul (Biztosító Magazin)
Vlagyimir Putyin orosz elnök gyűlölete a nyugati demokratikus modell ellen irányul, és szét akarja rombolni az Európai Uniót - jelentette ki Angela Merkel volt német kancellár kedden Berlinben, Oroszország Ukrajna ellen indított háborújával kapcsolatban.
jún. 8
8:12
Teljes arculatváltás: elektromosba megy át a Buick (Mandiner)
A General Motors új utakra vezeti a Buickot: teljesen leállnak az Egyesült Államokban a klasszikus modellek gyártásával, az évtized végére már csak elektromos járműveket árulnak majd.
jún. 8
8:12
Musk éjjel-nappali Tesla éttermet és töltőállomást tervez nyitni (Racing)
A gyorséttermek és az autós kultúra közötti kapcsolat mindkét iparágnak a kezdeti korszakára nyúlik vissza. Ahogy a 20. század elején az autósok az Egyesült Államok egyre bővülő autópálya-rendszerét birtokba vették, az őket kiszolgáló, utazásbarát ételeket kínáló üzletek is megjelentek. Az autósbüfék, az autósávok és a mozgó parkolóhelyek mind-mind

Keresés