Több tízezer tonna szója áfáját tüntette el egy dunántúli társaság, a 1,5 milliárd forintos kárt okozó bűncselekmény tíz gyanúsítottja közül négyet letartóztattak – tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága szerdán az MTI-t.
Augusztus elejéig a magyar jogrendbe is át kell ültetni két Európai Uniós irányelvet, melyek jelentős változásokat hozhatnak a munkajogi jogviszonyokban. Erről szóló írásunkban ismertetjük a részleteket.
Június 9-étől a tavalyival megegyező járatszámmal és járatsűrűséggel közlekednek a részben már felújított étkezőkocsik a főszezonon kívül, az elő- és az utószezonban is a Balaton InterCity vonatokban, a déli parton, Keszthelyig. Az elő- és az utószezonban ez napi 14, a főszezonban pedig napi 16 vonatot jelent - írja honlapján a vasúttársaság.
Idegen anyag, feltehetően csontszilánk jelenléte miatt a területileg illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság visszahívta és kivonta a forgalomból a 300 grammos Agrico Löncshús konzervet - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
Camila Cabello Instagram-oldalán nagyon jól leplezi, hogy alakja már közel sem a régi, most azonban néhány paparazzi fotó körbejárta a világot, amin még az énekesnő rajongói is megdöbbentek.
Az OTP Bank 78,3 milliárd forintnyi extraprofitadót fizet az idén, a jövő évi összeg még egyeztetés alatt áll – közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
Akár el is bukhatják a vissza nem térítendő támogatást azok a cégek, amelyek energiahatékonysági pályázat segítségével valósítanak vagy valósítottak meg naperőmű-beruházást. Azzal ugyanis, hogy a napelemes rendszerek hálózatra visszatáplálnak, gyakran előfordul, hogy többet termeltek, mint amit elhasználtak, ezáltal jövedelmük képződik. „Ez pedig a
Rendkívüli Kereskedői Konferenciát rendezett a Mapei Kft., hogy segítsen felkészülni a küszöbön álló válságra. A szerdán, Budaörsön tartott rendezvényen mintegy 70 építőanyag-kereskedés képviselője vett részt.
Ijesztő jelenetekkel ért véget egy dél-afrikai ökölvívó, Simiso Buthelezi mérkőzése Siphesihle Mntungwa ellen. Buthelezit kórházba szállították, mesterséges kómába helyezték, azonban már nem tudták megmenteni.
Több mint 50 programmal csütörtökön kezdetét veszi a Margó Irodalmi Fesztivál. A Bookline támogatásával megvalósuló négynapos rendezvény helyszíne az idén 100. születésnapját ünneplő Városmajori Szabadtéri Színpad, ahol a könyvbemutatók és dedikálások mellett ezúttal is számtalan izgalmas program közül válogathatunk, lesz irodalmi stand-up, koncert
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Törölte csütörtök délelőtti járatai mintegy negyedét a párizsi Roissy Charles de Gaulle repülőtér a fizetésemelést követelő alkalmazottak sztrájkja miatt.
Trendfordulót vár a világban a vállalati fizetésképtelenségek számát illetően az Allianz Trade: az elmúlt két év csökkenése után idén 10, jövőre pedig 14 százalékkal nőhet az esetszám. Ugyanez az elemzők várakozása szerint Magyarországon idén 26, jövőre 8 százalék lesz, ami 6300, illetve 6800 fizetésképtelenségi eljárást jelent.
A hosszú hétvégén megjelent az a magyar közlöny, amelyben a költségvetés kiigazításához szükséges különadók részletszabályozását is megismerhettük. A bankszektortól a kormány 250 milliárd forintot vár banki különadó címén, és további 50 milliárd forintot a tranzakciós illeték megemeléséből. A lehetséges hatásokról most az OTP adott ki közleményt.
A 2015 végéig gyártott 8300 millió tonna műanyagból 6300 millió tonnát selejteztünk ki. Ennek nagy része a szemétlerakókban vagy a természetet szennyezve még megvan. Vajon lehetséges, hogy végleg megszabaduljunk tőle?
„Szeretem Magyarországot, nagyon szeretem, de egy orvosnak nem szabad idegesen bemennie a műtőbe, ha sikeresen akar operálni” - mondta Hudák István. Az orvos szerint a világban sok beteg él, aki segítségre vár.
A színész többek között szorgalmazta a fegyvervásárlási korhatár 21 évre emelését, illetve az AR-15 típusú félautomata fegyverek vásárlásakor kötelező várakozási idő bevezetését.
A magyar pályakezdők bérigénye átlagosan nettó 322 000 forint, 29 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest – közölte a Zyntern.com állásportál szerdán az MTI-vel.
Az egy hónappal ezelőttihez hasonlóan 75 bázisponttal emelte az irányadó kamatot a lengyel jegybank. Így a 6 százalékos ráta már a második legmagasabb a régióban a magyar után, és jelentősen csökkent a kamatelőnyünk, mivel az MNB épp legutóbb lassított a tempón.
Kijev reménykedik, hogy a következő, júniusi EU-csúcson az uniós tagállamok vezetői elfogadják Ukrajna uniós tagjelölti státuszát, a pozitív válasz nagyon fontos lenne számunkra - jelentette ki Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán törvényhozás elnöke szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban.
A cél, hogy csúcsminőségű orvosi ellátásban részesülhessenek a bécsiek életkortól, származástól és jövedelemtől függetlenül. Ezért 2030-ig 3,3 milliárd eurót fordítanak a kórházi infrastruktúra felújítására.
Az egy évvel ezelőtti 3,4-3,8 százalékról 7,3-7,5 százalékra emelkedett mára az újonnan felvehető lakáshitelek átlagkamata a banki ajánlatokban. A kamatemelkedésnek nincs vége: a Portfolio számításai szerint a bankközi kamatlábak már 8,0-8,5 százalék közötti átlagkamatokat indokolnának, az évezred ma közzétett legmagasabb inflációs adata pedig tová
Emberek milliói halhatnak éhen, ha Oroszország nem oldja fel Ukrajna fekete-tengeri kikötőinek blokádját – figyelmeztetett Luigi Di Maio olasz külügyminiszter.
A minimálbér emelése és a 25 éven alattiak szja-mentessége a legalacsonyabb bérezésű állásokban a nettó jövedelem 40 százalékos növekedését jelenti az idén a diákmunkásoknak. Az emelkedés magasabb órabérnél is többszörösen lekörözi az inflációt.
A Jobbik május 7-i tisztújító kongresszusán nagy többséggel választották újra Jakab Pétert pártelnökké, ám lapértesülések szerint a mai rendkívüli választmányi ülésen megint tisztújítást javasolhatnak a tagok, ami akár Jakab elnöki székébe is kerülhet.
Egy ingyenesen letölthető illusztráció volt a fotó a bejegyzésükben, amelyben megköszönték az egész éves munkájukat. A PDSZ szerint már nem találnának valódi pedagógust a posztjukhoz.
Májusban 10,7 százalékos volt az infláció, szemben az áprilisi 9,5 százalékos szinttel. Havi összevetésben pedig 1,7 százalékos volt az áremelkedés. A mostani kilátások szerint az éves átlagos infláció 10,5 százalék körül lehet.