2022. június 9. csütörtök

jún. 9
20:12
Nagyot robbantott a magyar turizmus: hol van már a koronavírus réme (Pénzcentrum)
Idén márciusban megszűntek a járványügyi korlátozások, ezzel együtt eltörtölték a beutazási korlátozásokat, így most már minden adott, hogy a turizmus visszatérjen a 2020 előtti szintre. A fellendülés már az idei első negyedévben látszott a lefoglalt vendégájszakák számában, de még mindig 20%-kal elmaradt 2019-hez képest.
jún. 9
20:12
Putyin utazásain egy FSZB-ügynök állítólag begyűjti az összes kakáját és vizeletét, hogy semmi se szivároghasson ki (444.hu)
A francia Paris Match közel-keleti forrásai szerint 2019-ben bőröndben küldték haza a székletét Oroszországba.
jún. 9
20:12
54 éve aratta Bruce a McLaren első győzelmét (Racing)
1968-ban ezen a napon Bruce McLaren megnyerte a Spa-ban rendezett Belga Nagydíjat, és ezzel névadóként megszerezte csapata első győzelmet az F1-es világbajnokság jelenlegi 183 futamgyőzelme közül. Az új-zélandi pilóta megérdemelten nyert, de a győzelmet a verseny utolsó előtti körében örökölte meg, amikor egy üzemanyaggal kapcsolatos gond miatt a M
jún. 9
20:18
Zelenszkij szankcionálja Putyint (ATV)
Az orosz elnök mellett Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője és minden orosz kormánytag ellen szankciós rendeletet írt alá Volodimir Zelenszkij.
jún. 9
20:18
Ne legyen éhínség! (Magyar Mezőgazdaság)
Ez lehet a summája a Gazdálkodók Világszervezete (WFO – World Farmers’ Organization) Budapesten tartott háromnapos közgyűlésének, ahol a több mint ötven országból érkezett, kisebb gazdaságokat tömörítő helyi szervezetek képviselői tekintették át a mezőgazdaságot globális szinten jellemző lehetőségeket és kihívásokat, és választottak új elnököt a sz
jún. 9
20:18
Fehér Balázs a párján kívül senki mással nem szeretne szerelmes klipet forgatni (rtl.hu)
Pályafutása legjobb klipjeként értékeli Fehér Balázs azt, amelyben szerelmével, Eszterrel együtt szerepel most. A Carbonfools egykori frontembere szinte sikerei csúcsán ugrott ki a showbizniszből és most úgy tűnik párjával együtt szabadon visszatér.
jún. 9
20:20
Jó hírünk van, már készül a zene is a Mellékhatás második évadához! (rtl.hu)
A nagysikerű Mellékhatás című sorozatnak lassan kész a második évada, tehát biztosan lesz folytatás. Több ország zenészei azért gyűltek össze, hgy a lehető legizgalmasabb és legjobb zenét írják hozzá.
jún. 9
20:24
Elérte a madárinfluenza Hajdú-Bihar megyét is (Adózóna)
A Nébih laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Hajdú-Bihar megyében. Az érintett állomány felszámolása már gyanú alapján megtörtént.
jún. 9
20:30
Ennyi volt: máris van olyan nagyvállalat, aki egy az egyben a vásárlókra hárítja az új különadót (Pénzcentrum)
Levélben értesíti utasait a Ryanar, hogy az érintett utakra egy az egyben átterhelik a kormány új különadóját, ami jegyenként 3 900 forint.
jún. 9
20:36
Rengetegen belebuknak, de Hosszú Katinka akkor is megpróbálja – a fél ország ledöbbent (Promotions)
Hosszú Katinka persze nem egyedül teszi meg ezt a nagy lépést.
jún. 9
20:36
20 millió euróval támogat az EU 1600 ukrán vállalkozást (Üzletem)
Az új kezdeményezés 60 000 euróig terjedő közvetlen pénzügyi támogatást nyújt legalább 200, a mélytechnológia (deep tech) területén tevékenykedő ukrán induló vállalkozás számára.
jún. 9
20:36
Nem sokat várt a Ryanair: ráterhelték az utasokra a kormány extraprofit-adóját (rtl.hu)
A fapados légitársaság nemrég ostobaságnak nevezte az új különadót.
jún. 9
20:36
Török elnök Athénnak: Térjenek észhez! Nem viccelek! (rtl.hu)
Erdogan felszólította Görögországot, hogy azonnal hagyjon fel az égei-tengeri szigetein folytatott katonai tevékenységgel, amíg nem késő.
jún. 9
20:42
Még dőlhet rekord, de fordulat is következhet a lakáspiacon (ProfitLine)
Bővülés és növekedés, ezzel a két szóval lehet jellemezni a magyar lakáspiac elmúlt évét az OTP friss Lakóingatlan Értéktérképének adatai alapján. 2021-ben megyei szinten mindenhol növekedtek a lakóingatlan átlagárak, a legkiugróbb, közel 25 százalékos emelkedést Zala megye könyvelhette el. Az áremelkedéssel együtt a forgalom is jelentősen bővült,
jún. 9
20:42
Halálra ítélt a „Donyecki Népköztársaság” három külföldi katonát (ATV)
Aiden Aslin, Shaun Pinner brit és Szaaudun Brahim marokkói állampolgárt azzal vádolja az oroszok által függetlenként elismert terület legfelsőbb bírósága, hogy zsoldosként harcoltak ukrán fegyveres alakulatokban.
jún. 9
20:48
Nektek milyen sorsra van ítélve a kapcsolatotok? A számmisztika megmondja a választ (Blikk)
A számmisztika segít megismernünk, hogy milyen sors, feladatok, problémák várnak ránk, akár a párkapcsolatunkban is. Ha szeretnénk ezt kideríteni, akkor számoljuk ki a párunkkal közös életszámunkat.
jún. 9
20:48
Bohózatba illő betörés: mindent rögzített a kamera, hihetetlen vége lett az ügynek (Pénzcentrum)
Túl sokan osztották meg a róla készült fotót az interneten, ezért visszavitte a lopott széfeket a tolvaj - adta hírül az RTL Klub Híradója.
jún. 9
20:48
Nagy dolgot hangoztatott Ursula von der Leyen Rómában (Portfolio)
Ukrajnát újra kell építeni, és meg is fogjuk tenni - hangoztatta Rómában Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön.
jún. 9
20:48
Így fizet a Waberer’s – biztosítási pótadót! (Forbes)
A Wáberer György és Jellinek Dániel érdekeltségébe tartozó fuvarozási csoport is fizet extraprofitadót.
jún. 9
20:50
Veszélyesen megindult felfele a forint már megint (Forbes)
Az MNB ma nem nyúlt a kamathoz, a forint 396 felett is volt az euróval szemben.
jún. 9
20:52
Hernádi: így kellene kivezetni a benzinársapkát (Forbes)
Az elfogadott uniós olajembargós csomag Hernádi Zsolt szerint rövid távú hatását nézve sokkal fájdalmasabb az EU-nak, mint Oroszországnak.
jún. 9
20:54
Lezuhant egy repülő, meghalt négy amerikai katona (ATV)
Az amerikai tengerészgyalogság egyik speciális repülőgépe zuhant le Kalifornia állam déli részén. A rajta utazó öt főből négy életét vesztette, az ötödik sorsa eddig ismeretlen.
jún. 9
20:54
Ezek azok a jelek az esküvői szolgáltatók szerint, amelyek egyértelműen válást jeleznek előre nagy napon (SzMo)
Esküvőszervező, fotós, DJ és pincér is elárulta mi alapján lehet kiszúrni, hogy nem lesz hosszú életű a házasság.
jún. 9
20:54
Az Európai Parlament célja a tagállamok jogosítványainak csökkentése (Demokrata)
Az EP egyre több hatáskört kíván magához vonni – jelentette ki Trócsányi László.
jún. 9
20:54
Jön a nyár, de milyen árfolyammal? – így használd külföldön a bankkártyádat (Forbes)
A magyarok közel kétharmada bankkártyával vagy mobileszközzel fizet, ha külföldre utazik. Forintban fizetni kényelmesebbnek tűnik, de drágább.
jún. 9
20:56
Négynapos munkahét: már az egyik nagy magyar foglalkoztató is teszteli (Forbes)
A tesztidőszak júliusban indul, az érintett munkavállalók fizetése nem változik emiatt.
jún. 9
20:58
Egyre több a turista, már emiatt is nőnek a budapesti albérletárak (Forbes)
Egy kiadó lakásért átlagosan 172 ezer forintot kértek a múlt hónapban, ami már meghaladja a koronavírus-járvány előtti szintet.
jún. 9
21:00
Megjöttek a magyar fellépők a Szigetre (ProfitLine)
Eddig a nemzetközi sztárok sorát tették közzé a Sziget szervezői, de most megérkezett a hazai fellépők legjava is, megújítva a fesztivál magyar zenei koncepcióját és kínálatát.
jún. 9
21:00
Nem álom a milliós nyugdíj Magyarországon: ennyien kapnak ekkora pénzt (Pénzcentrum)
Majdnem kilencszeresére emelkedett öt év alatt a félmillió forint feletti új nyugdíjak száma, de a legtöbben még mindig 100 és 150 ezer forint közötti ellátással kezdik meg nyugdíjas éveiket.
jún. 9
21:00
Szijjártó: „Őrült ötlet” a dízeles és benzines autók megadóztatása (ATV)
„Nagyon úgy tűnik az elmúlt időszak fejleményeiből, hogy a világ egy kontrollálhatatlan hullámvasútra ül a gazdasági kilátások szempontjából” – hangzott el a külügyminisztertől a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet ülését követően Párizsban.
jún. 9
21:00
Globális kihívások fenyegetik a nemzetállamok létét (HírTV)
Joe Biden kormányzata olyan kezdeményezést indított, amellyel a WHO-t egy nemzetek feletti egészségügyi hatalommá tenné.
jún. 9
21:00
Extraprofit-különadók: itt vannak a részletek (Üzletem)
A magyarországi BDO munkatársai részletesen elemezték a jogszabályt, amit Orbók Ilona, BDO Magyarország adótanácsadási üzletágának ügyvezetője foglalt össze.
jún. 9
21:00
Mutatjuk, mennyit keres egy gyárigazgató (Forbes)
A vezetőknek a legszimpatikusabb cégkultúra a német, ilyen hátterű cégeknél a válaszadók közel 70%-a szívesen dolgozna.
jún. 9
21:02
Félmilliós nyugdíj? Több száz frissnyugdíjas kap ennyit (Forbes)
Tavaly több mint 66 ezer új nyugdíjat állapítottak meg, ennek zöme 2021-ben is a 100 és 300 ezer forint közötti sávokba esett.
jún. 9
21:04
Csendes orosz és lelkes ukrán hekkerek – hogy áll a kiberháború? (Forbes)
Hogy áll az orosz-ukrán kiberháború és mi hatása lehet a hazai védelmi tudatosságra? És mit tegyen az a cég, amelynek egy orosz felhőben ragadtak az adatai?
jún. 9
21:06
A Dunakanyart is elárasztotta a víz, Esztergomban durva videók készültek (SzMo)
Hatalmas víztömeg gyűlt össze a város szívében, néhol az autók motorháztetejéig ért a hömpölygő, sáros lé.
jún. 9
21:06
41 öngólt rúgtak egy dél-afrikai futballklub játékosai a legutóbbi meccsükön (rtl.hu)
Nem nagyon ismerik a határokat a bundázók a dél-afrikai labdarúgás alsóbb osztályaiban.
jún. 9
21:06
A hatóság lépett: leállíttatták a Csíki gyártását egy bejelentés után (Forbes)
A Csíki Csipsz gyártását le kellett állítani, mert a román hatóságok szerint nem megfelelő a csomagolás. Azon ugyanis származási helyként Székelyföld szerepel.
jún. 9
21:12
586%-kal nőtt a vendégéjszakák száma Magyarországon (ProfitLine)
A tavalyelőtt szeptember 1-től bevezetett határzár miatt meredeken visszaeső bázis hatására 586%-kal, közel hétszeresére nőtt a vendégéjszakák száma áprilisban, ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 441%-kal, a külföldieké 848%-kal emelkedett, ami a külföldi vendégek egyre gyorsuló visszatérését mutatja. A szálláshelyekárbevétele így áprilisban 58
jún. 9
21:12
Egyre terjed a madárinfluenza itthon (ATV)
Már Hajdú-Bihar megyében is találtak egy fertőzött állományt, amit fel kellett számolni – jelentette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
jún. 9
21:12
A Ryanair máris az utasokra terheli az extraprofitadót (Bank360 blog)
Nem sokat hezitált azon a Ryanair, mit csináljon a kormány által az extraprofitadók között bevezetett légitársasági hozzájárulással. Ennek összegét máris az utasokra terheli. Ha ebből nem kérnek, akkor visszatéríti a jegy árát.
jún. 9
21:12
Putyin: Egy ország vagy szuverén, vagy gyarmat, köztes megoldás nincs (Demokrata)
A modern Oroszország feladata a visszaszerzés és a megerősítés – hangoztatta az orosz elnök.
jún. 9
21:12
Hamilton megkapta a brazil állampolgárságot (Racing)
Lewis Hamilton immáron megkapta Brazíliától a diszpolgári címet, így kettős állampolgár lett. Korábban megírtuk, hogy a hétszeres világbajnok egy törvényjavaslat kapcsán azzal viccelődött, hogy már várja a brazil útlevelét. A tavalyi Brazil Nagydíj után Andre Figueiredo képviselő tett egy olyan kinyilatkoztatást, ami alapján a brit versenyzőt az or
jún. 9
21:18
Itt az új gazdasági terv: ekkora lesz a hiány Magyarországon 2023-ban (Pénzcentrum)
A kormány a hét elején nyújtotta be a jövő évi költségvetést. Különös figyelmet kap a Rezsivédelmi Alap 670 milliárd forinttal, míg a Honvédelmi Alap kerete 842 milliárd forintot tesz ki. 2023-ban nagyjából 2 ezer milliárdos hiánnyal számolnak.
jún. 9
21:18
Ismét ringbe száll az államfői posztért Erdogan (Portfolio)
Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön hivatalosan is bejelentette indulási szándékát a 2023 júniusára kiírt elnökválasztáson.
jún. 9
21:18
Áthárítja az utasokra az extraprofitadót a Ryanair (ATV)
Csütörtökön levelet kaptak a Ryanair utasai, akik júliusra vagy későbbi időpontra foglaltak jegyet Budapestről: a légitársaság ugyanis visszamenőleg minden utasára ráterhel plusz 3900 forintot (10 eurót), mert utasonként ennyi a kormány által bevezetett extraprofitadó – számolt be a 444. Ez az  összeg Európán kívüli úticél esetén még ennél is nagyo
jún. 9
21:18
Folytatást kap a Joker, Joaquin Phoenix is visszatér (Glamour)
Azt, hogy Joaquin Phoenix brillírozott Arthur Fleck szerepében a 2019-es Jokerben, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a legjobb férfi főszereplőnek járó kitüntetést is elnyerte az alakításáért a 2020-as Oscar-díjátadón. A film most folytatást kap, nem meglepő módon pedig ismét a népszerű színész alakíthatja a főszerepet. Az készülő alkotásnak pedi
jún. 9
21:18
Metzker Viki szinte meztelen képet posztolt a nászútjáról (SzMo)
A kommentelők azonban mást is észrevettek a szexi fotókon.
jún. 9
21:18
Brad Pitt beperelte Angelina Jolie-t - Ők lesznek az új Johnny Depp és Amber Heard? (Promotions)
Brad Pitt annyira megorrolt Angelina Jolie-ra, hogy a bírósághoz fordult.
jún. 9
21:18
Ralph Fiennes ezért gyűlölte megformálni Voldemortot (Hamu és Gyémánt)
Ralph Fiennes a Harry Potter és a Tűz Serlege című filmben csatlakozott J.K. Rowling varázsvilágához, hogy eljátssza Voldemort nagyurat. Nagyon úgy tűnik, a brit színészlegendák körében szinte kötelező volt eljátszani egy karaktert a Potter-filmekben, és Fiennes kapta meg a főgonosz, Voldemort szerepét. Szerencsétlenségére a sz

Keresés