2022. június 2. csütörtök

jún. 2
11:12
Örök emléket állított Somló Tamásnak Szigetvár (Infostart)
Mellszobrot kapott a hat éve elhunyt legendás zenész a városi Vigadó épülete mellett.
jún. 2
11:12
Kitört az Ulawun vulkán Pápua Új-Guineán (HírTV)
A vulkán legutóbbi, 2019-es kitörésekor több ezer ember kényszerült elhagyni otthonát.
jún. 2
11:12
Megjöttek a vakációs hitelkamatok - két emelés, két csökkentés (ProfitLine)
Befutottak az első nyári hitelkamat-változások. Hosszú idő után először nemcsak jelentős emelésekről, hanem érdemi csökkentésekről is beszámol a Bank360.hu összegzése.
jún. 2
11:12
Megújult, erősebb hibrid hajtásláncokkal frissült a Toyota Corolla (Auto Pult)
A Toyota sokak szívét megdobbantotta, amikor a két generációt megélt Auris típusnév után a négyajtós kompakt mellett az ötajtós és a kombi esetében is visszatért a Corollához Európában. A japánok kompaktja pedig hozta is az elvárt teljesítményt, amit most egy frissítés keretében próbál még jobbá tenni, és bár a puding próbája az evés, papíron nagyo
jún. 2
11:12
NNK: Gyanú esetén 24 órán belül jelenteniük kell a majomhimlős esetet a háziorvosoknak (ATV)
A népegészségügyi központ kiküldte új eljárásrendjét minden egészségügyi szolgáltatónak.
jún. 2
11:12
Manikűrtrendek, amik tökéletesen festenek a rövidebb körmön is (Femcafe)
Tedd fel a kezedet, ha mindig bocsánatot kérsz a manikűrösödtől, amiért rövidek a körmeid. Ne tedd, ugyanis az ilyen hosszra is lehet dizájnos manikűrt készíteni.
jún. 2
11:12
Johnny Depp nyerte az Amber Heard elleni pert - mindketten reagáltak (Glamour)
Tegnap este kilenckor megszületett az ítélet a rágalmazási perben, amelyet Johnny Depp volt felesége, Amber Heard ellen indított.
jún. 2
11:12
Szijjártó Péter: Észszerűségre van szükség az energetikai kérdésekben (Demokrata)
„Pragmatizmusra és józanságra van szükség az energiaellátás biztonságának kérdésében.”
jún. 2
11:12
Cupra Born: öröm vezetni (Autószektor)
Hogy néz ki? Ha egy konszerntestvér Volkswagen ID.3 mellé parkolunk, látható, hogy mennyire különbözően lehet azonos platformra autót tervezni. Míg a Volkswagen visszafogott, szerény jövőautó, addig a Cupra Born magamutogató, látványos jelenség. Bár Zwickauban gyártják, a Cupra Born minden ízében katalán (dicséret jár érte Alejandro Mesonero dizájn
jún. 2
11:12
Érdekeset lépett a Jaguar Instagramon (Racing)
A több, mint 12 millió követővel rendelkező Jaguar “lecsupaszította” Instagram fiókját. A profilról több, mint 10 évnyi poszt tűnt el a követők szeme elől. Persze nem biztos, hogy ezek ténylegesen törölve lettek, valószínűbb, hogy archiválták azokat. Az új bejegyzések mindegyike már elektromos járműveket hivatott népszerűsíteni, mivel a Jaguar közö
jún. 2
11:12
Vakációs hitelkamatok: két emelés, két csökkentés (Üzletem)
Befutottak az első nyári hitelkamat-változások. Hosszú idő után először nemcsak jelentős emelésekről, hanem érdemi csökkentésekről is beszámol összegzésében a Bank360.hu.
jún. 2
11:12
Megint felbukkant egy medve Aszódnál – valószínűleg nem az, amit korábban láttak (rtl.hu)
Ugyanott, a temető mellett bukkant fel az állat.
jún. 2
11:18
Az államtitkár kiszámolta: ennyit spórolnak a benzinárstoppal a magyar autósok (Blikk)
A benzinárstopnak köszönhetően egy átlagos 50 literes tankolással 12 ezer forintot takarítanak meg a magyar autósok – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a közösségi oldalán csütörtökön közzétett videóban.
jún. 2
11:18
India húszezer tonna búzát és 13 tonna gyógyszert küld Afganisztánnak (HírTV)
Az indiai külügyminisztérium tisztviselőinek egy csoportja jelenleg Kabulban tartózkodik, hogy felügyelje a humanitárius segélyszállítás műveleteit.
jún. 2
11:18
Anyagi helyzetéről vallott Erdei Zsolt: Azt az életet, amit sportolóként éltem, már nem tudom élni (Pénzcentrum)
Csak félig-meddig sikerült átállnia a civil életre Erdei Zsoltnak. A legendás magyar boxoló elmesélte, hogy nemsokára megszerzi edzői diplomáját, és kifejtette, bár profiként jól keresett, de messze van attól, hogy gazdagnak hívja magát.
jún. 2
11:18
Nekirugaszkodott a forint, már 395 alatt az euró (Portfolio)
Hullámvasutazás jellemezte szerdán a forint piacát, hiszen reggel kevés hiányzott a magyar deviza történelmi mélypontjához, majd napközben komoly erősödésbe kezdett, délutánra viszont megint gyengült. A csütörtöki nap aztán megint az erősödés jegyében telik, 395 alá kapaszkodott vissza a forint.
jún. 2
11:18
Lehet, hogy egy újabb medve kószál Pest megyében! (Agroinform)
Újra medvét fényképezett a vadkamera.
jún. 2
11:18
Megérkezett az eddigi legnagyobb Defender, az 5,35 méteres 130 (Autónavigátor)
A Land Rover szinte tökéletesen újította meg a legendás Defender nevet. Kellően nagy felhajtást csináltak a bemutató előtti hónapokban, rövid
jún. 2
11:18
Új ügyféllel erősít a feat. (MMonline)
A feat. nyerte az Ilcsi lead agency tenderét - az ügynökség feladata 2022. nyarától a magyar natúrkozmetikai brand új kreatív-kommunikációs platformjának kialakítása és hosszútávú működtetése, valamint teljes arculati megújítása lesz.Az Ilcsi több mint 6 évtizedes történelemre tekint vissza a hazai szépségápolási piacon - a márka neve ezalatt össze
jún. 2
11:18
A rendőrség tagadja, hogy engedélyt adott volna a vaddisznók kilövésére (rtl.hu)
Közölték: nem az ő hatáskörük eldönteni, hogy a lakott területre tévedt vadállatokat szükséges-e kilőni.
jún. 2
11:18
Eladott egy szlovén hetilapot az Orbán Viktorhoz közel álló üzletember (rtl.hu)
A tranzakciónak köze lehet ahhoz, hogy megbukott a magyar miniszterelnök szövetségese  a szomszédos országban.
jún. 2
11:24
Villámárvíz öntötte el Pécset (Infostart)
Budapestre dupla szivárvány jutott.
jún. 2
11:24
Egyszerre négy gyermeket szült egy horvát nő, a babák mégsem ikrek (Blikk)
Orvosi csodának és nagyon különleges esetnek nevezték a szakemberek, hogy egy horvát nő négy gyermeket szült egyszerre szerdán, a babák azonban nem ikrek, ugyanis mindegyikhöz külön méhlepény tartozott – közölte a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön.
jún. 2
11:24
Az Európai Bizottság visszatartja a Magyarországnak járó helyreállítási pénzeket (HírTV)
Magyarország maradt az egyetlen uniós tagállam, amelynek nem hagyták még jóvá a helyreállítási tervét.
jún. 2
11:24
Újabb alapkőletétel Kelet-Magyarországon: 32 ezer négyzetméteres ingatlan építésébe kezd a magyar tulajdonú fejlesztő (Portfolio)
A tegnapi, debreceni BMW-gyár alapkőletétele után most egy másik kelet-magyarországi városból, Miskolcról érkezett hír egy nagyobb ingatlanfejlesztés elindításáról. Az Infogroup egy 32 000 négyzetméteres logisztikai csarnok alapkövét tette le a miskolci Mechatronikai Ipari Park területén, melynek első ütemében egy 19 000 négyzetméteres built-to-sui
jún. 2
11:24
Szijjártó: filozófiai-ideológiai viták helyett észszerűségre van szükség (ATV)
Filozófiai-ideológiai viták helyett pragmatizmusra és józanságra van szükség az energiaellátás biztonságának kérdésében - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Azerbajdzsánban.
jún. 2
11:24
Dühösek az uniós diplomaták Orbánra, amiért nem mondta az EU-csúcson, hogy ellenzi Kirill pátriárka szankcionálását (SzMo)
Már a küszöbön volt az újabb uniós szankciócsomag elfogadása, ám a magyar kormány az utolsó pillanatban még előállt néhány kifogással.
jún. 2
11:24
A Väderstad bemutatja az új BioDrill 500-at a Tempo L vetőgéphez (Agrofórum)
A Väderstad, a világ egyik vezető talajművelő-, és vetőgép gyártó vállalata egy új mikrogranulátum kijuttatására alkalmas egységet hoz piacra, amely a Tempo L 12-24 vetőgépekhez rendelhető. Az új BioDrill 500 pneumatikus elven működő mikrogranulátum egység starter műtrágya, csigapellet, valamint talajfertőtlenítő szer precíz kijuttatására alkalmas.
jún. 2
11:24
Több mint egymilliárdban van, mégsem működik a virtuális háziorvosi szolgáltatás (Bitport)
A Magyar Hang tudósítása szerint a Magyar Orvosi Kamarának vagy a megkérdezett háziorvosoknak a kifutott szerződések ellenére sincs róla hivatalos információjuk.
jún. 2
11:24
Az Uniqlo alapítója lett Japán leggazdagabb embere (Növekedés)
Yanai Tadashi, az Uniqlo japán kiskereskedelmi ruházati üzletlánc alapítója és vezérigazgatója vezeti a Forbes leggazdagabb japán üzletembereinek idei listáját.
jún. 2
11:24
„Orbán mindenekelőtt a népéért cselekszik” – kommentelők válaszoltak az Orbánt leárulózó német újságírónak (Mandiner)
Franz Josef Wagner, a Bild kolumnistája árulónak minősítette Orbán Viktort az olajembargós magyar álláspont megvédése miatt. Álláspontjával nem sokan értettek egyet.
jún. 2
11:24
Iszonyúan kiakadt az újpesti alpolgármester a vaddisznók kilövésén: Azonnali kivizsgálást és parlamenti törvénymódosítást követel (Nyugati Fény)
Gyomorforgató mészárlásnak nevezte.
jún. 2
11:24
Az internet sosem felejt – az arcfelismerő szoftverek pláne nem (Forbes)
A mesterséges intelligenciára egyre kevésbé tekintünk aggasztó sci-fi jelenségként. Azonban a sok üdvözlendő technikai újítás mellett mostanra megérkeztek a Black Mirrorból ismerős, kellően nyomasztó jövőt előrevetítő fejlesztések is, ilyen a Pimeyes arcfelismerő szoftver is.
jún. 2
11:24
Álruhában bulizott, harminc ugyanolyan kutyája volt – tíz érdekesség a hetven éve uralkodó II. Erzsébetről (rtl.hu)
32 ezer hattyút is birtokol a brit királynő, jogosítványra viszont nincs szüksége ahhoz, hogy autót vezessen, és egyébként is a törvények felett áll. Uralkodásának platinajubileumát ünnepli a 96 éves II. Erzsébet, akinek megkoronázásáról a britek négyötödének nem lehet emléke.
jún. 2
11:26
Itt az újabb bizonyíték: tényleg bevált a falusi CSOK (Portfolio)
2018 és 2020 között országos szinten 18 százalékkal csökkent az ingatlanpiaci forgalom, míg a falusi családi otthonteremtési kedvezmény által preferált községekben és városokban ez az arány az 1 százalékot sem érte el. A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint a falusi CSOK június 30-ig igényelhető, a közelgő határidő kapcsán az OTP Ingatlanpon
jún. 2
11:26
Az elhaladó autókra lövöldözött egy amerikai férfi, megölt egy nyolcéves gyereket (rtl.hu)
Nem tudni, hogy mi késztette erre a negyvenéves férfit.
jún. 2
11:30
Új elnöke van a Magyar Kórházszövetségnek (Menedzsment Fórum)
Velkey Györgyöt, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatóját választotta elnökévé a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) a szakmai szervezet XXXIV. kongresszusán tartott tisztújító közgyűlésen.
jún. 2
11:30
Magyaroknak itthon öröm és boldogság a tankolás egy államtitkár szerint (Privátbankár)
Steiner Attila kiszámolta, hogy a benzinárstoppal 12 ezer forintot takarítanak meg a magyarok tankolásonként.
jún. 2
11:30
Nincs mese: óriási áremelések jönnek Magyarország közkedvelt strandjain (Pénzcentrum)
Egy korábbi kormányrendelet értelmében az önkormányzatok, valamint az önkormányzati többségi tulajdonban lévő társaságok egészen ez év június 30-ig nem emelhettek a strandok jegyárain. A múlthéten viszont váratlanul feloldották ezt a rendeletet, így a Termal Online tájékoztatása szerint már most óriási áremelések jöhetnek a szektorban.
jún. 2
11:30
A nemzetek közös ügye a hidrogénes közlekedés (autopro)
A Hidrogéntechnológiai Szövetség szerint a hidrogén alapú mobilitás nem oldható meg egy ország belügyeként.
jún. 2
11:30
Saját „jogrendszert” alkalmaznak a nagy médiacégek, hogy manipulálják az embereket (Mandiner)
Van-e hatalma a közösségi médiaplatformoknak? Tudják-e manipulálni a felhasználókat? Be lehet-e avatkozni egy adott ország politikájába és választási mechanizmusaiba és megteszik-e? Veszélyes-e az online közösségi felületek szabad döntési jogköre? A válasz igen.
jún. 2
11:30
Tovább emelkedett a termőföldek ára 2021-ben (Magyar Mezőgazdaság)
Tovább emelkedett a termőföldek ára 2021 első három negyedévében, a szántóföldek fajlagos ára a legtöbb régióban megközelítette, Közép-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon meg is haladta kétmillió forintot - derül ki a Takarék Indexből, amelyet a NAK által június 1-jén és 2-án megrendezett Szántóföldi Napok és Agrárshow programsorozatához kapcsolódóa
jún. 2
11:30
Szabó Ádámra Instagramon talált rá a szerelem (rtl.hu)
Fél éve talált rá a szerelem Szabó Ádám zenészre, azóta is boldogságban telnek mindennapjai Bernivel. A harmonikázás nagyágyújának már tele van nyárra a naptára fellépésekkel, de így is maradt ideje egy új klipre. Elmesélte, hogy szerinte miért rossz ómen, ha egy zenész a kedvesét is belevonja a munkájába.
jún. 2
11:36
Online számlázót használ a vállalkozások többsége (Adózóna)
Online számlázót használ a vállalkozások többsége, és egyre fogékonyabbak az automatizmusokra is – ezt mutatja az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. által készített reprezentatív felmérés, amely a hazai kis- és középvállalkozások, valamint egyéni vállalkozók számlázási szokásait és pénzügyi adminisztrációt segítő megoldások iránti igényét vizsgá
jún. 2
11:36
Vona Gábor: Tragikomédia, ami a Jobbikban zajlik (ATV)
Azt hittem, hogy a Johnny Depp-ügynél nincsen bulvárabb téma ma a világban, de úgy tűnik, hogy a Jobbik gondoskodott arról, hogy legyen - mondta Vona Gábor a Spirit Fm Aktuál című műsorában.
jún. 2
11:36
Feladta a túl sok ürülék miatt – egy német férfi végig akarta úszni a Dunát (SzMo)
Belgrádig úszott, de ott annyi szarral találkozott a vízben, hogy elkezdte félteni az egészségét.
jún. 2
11:36
Visszatér a Cosmopolitan nyomtatott verziója (MMonline)
Újra minden platformon elérhető lesz és nyomtatásban is megjelenik majd a Cosmopolitan a márka hazai lincencjogaival rendelkező kiadó döntése szerint. A Cosmopolitan hirdetési felületeit a Mooore Group értékesíti. Új magyar kiadót választott a Cosmopolitan nemzetközi jogtulajdonosa, a Hearst Magazines International a Michaeli, Schwartz & Brit Mediá
jún. 2
11:36
Rövidesen megindul a pécsi Tiszti Kaszinó felújításának tervezése (Növekedés)
Visszanyeri régi fényét a pécsi Király utca ikonikus épülete, a Tiszti Kaszinó (korábban Nemzeti Kaszinó, Fegyveres Erők Klubja). A Mathias Corvinus Collegium (MCC) előkészítette az ingatlan tervezését, összeállította a tervezési programot. Jelenleg az épület tervezőjének kiválasztása, a közbeszerzési eljárás zajlik, amely hamarosan a végéhez közel
jún. 2
11:36
Akkora a botrány Franciaországban a BL-döntő miatt, hogy belebukhat a belügyminiszter (Mandiner)
Az ügyben Macron is megszólalt, szerinte mindenkinek meg kellene őriznie a hidegvérét.
jún. 2
11:38
EPP-szóvivő Orbánnak: Szégyellje magát! (Mandiner)
Michael Gahler felháborodott, amiért a magyar kormány blokkolná a Kirill pátriárka elleni szankciókat.

Keresés