2022. június 2. csütörtök

jún. 2
12:30
Hogy mi? - A karbonsemleges ingatlanok rázzák fel a régi világot (Portfolio)
Az épített környezet, különösen az épületek, 40%-kal járulnak hozzá a szén-dioxid-kibocsátáshoz, ez az arány elég súlyos ahhoz, hogy azonnali és drasztikus változtatásokat kényszerítsen ki a piaci szereplőkből. Vannak már létező gyakorlatok, amelyek igazán fenntarthatóvá tehetik a kivitelezéseket, fejlesztéseket, végső soron pedig az üzemeltetést,
jún. 2
12:30
„Nehéz minden…” – Berki Mazsi fekete-fehér képpel vallott az érzéseiről (SzMo)
Berki Krisztián özvegyének nem könnyű most, de tudja, hogy erősnek kell maradnia, már csak a kislánya miatt is.
jún. 2
12:30
A benzinárstoppal tankolásonként 12 ezer forintot takarítanak meg a magyarok (Autószektor)
Steiner Attila kiemelte: egész Európában rekordmagasak az üzemanyagárak, több országban már 800-900 forintot is kell fizetni az üzemanyagért, a benzinárstopnak köszönhetően azonban Magyarországon a legolcsóbb a benzin és a dízel egész Európában - írja az MTI. Az államtitkár a Facebookon közzétett videóban emlékeztetett, hogy a magyarok már több min
jún. 2
12:30
Médialista: ilyen még nem volt, holtversenyben a kertévé két ellenpólusa (Forbes)
RTL, TV2 egymás mellett a friss médialistán. Egyikük elsősége sem meglepetés.
jún. 2
12:36
Áldás lehet a horvát euró, száguld a Mol és az OTP (Privátbankár)
A magyar tőzsde szépen felülteljesíti az európai társait, a Mol és az OTP együtt húzzák az indexet, és kissé a forint is erősödik az újabb kamatemelés után. Az olajpiac bizonytalan, az OPEC hozhat mozgást. Van elemző, aki szerint az amerikai részvénypiac áll fordulat előtt, más a kínaiakat figyeli. A horvátok sokat spórolhatnak, ha eurójuk lesz.
jún. 2
12:36
Új elnököt választott a kórházszövetség (Infostart)
Velkey György az új vezető. Az egészségügy helyzetét is értékelte a szervezet.
jún. 2
12:36
Lemond Jakab Péter közeli kollégája (Blikk)
Folytatódik a Jobbik körüli botrányok sorozata: lemondott Jakab Péter Jobbik-elnök munkatársa, Molnár Enikő, akivel már korábban is hírbe hozták a politikust.
jún. 2
12:36
Elon Musk nemet mondott az otthoni munkavégzésre (autopro)
Csak különleges esetekben lehetséges a home office a Teslánál.
jún. 2
12:36
Elhunyt Keck Zsigmond (Demokrata)
Hosszú betegség után, életének nyolcvanadik évében elhunyt lapunk olvasószerkesztő-korrektora, levelezésirovat-vezetője, Keck Zsigmond.
jún. 2
12:36
Nálunk olcsóbb a VW ID.BUZZ, mint Németországban (Villanyautósok)
Végre megjelentek a Volkswagen magyar konfigurátorában a villanybuszok.
jún. 2
12:42
Szlovákia saját gyártmányú tarackágyúkkal segíti Ukrajnát (Infostart)
Három napra ismét a nemzetközi figyelem középpontjába kerül Pozsony. A szlovák fővárosban csütörtökön kezdődött és szombatig tart a Globsec biztonságpolitikai fórum, amelyre 67 országból, mintegy 1200 meghívott vendéget várnak. A találkozó fő témája az Ukrajna és a tágabb európai szomszédság támogatása lesz, valamint a nyugati erőforrások és Szlová
jún. 2
12:42
Váratlan helyről jött a segítség: halála előtt gyermekmentő alapítványnak ajándékozta nádudvari otthonát egy idős nő (Blikk)
Váratlan helyről kaptak hatalmas segítséget a Gyermekrohamkocsi gyermekmentő alapítvány munkatársai. Nem ismerték, sosem találkoztak vele, a halála előtt a végrendeletében mégis az alapítványra hagyta nádudvari vályogházát egy idős asszony.
jún. 2
12:42
Az Allianz Hungária a Megbízható Munkaadók között (ProfitLine)
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (Deutsche-Ungarische Industrie- und Handelskammer, Duihk) május 19-i taggyűlésén hirdette ki a Megbízható Munkaadó címre pályázatukkal rászolgáló vállalatok névsorát. Az Allianz Hungária Zrt. idén először pályázott és érdemelte ki a munkatársaik munkahelyi, illetve azon kívüli életkörülményeiről példaérté
jún. 2
12:42
A görögöknek is megvan a maguk "lángosa", amit már aranyáron mérnek (Portfolio)
Már javában készülnek a nyári szezonra a görög vendéglátósok, akik fejüket vakarják a költségeik emelkedése miatt - írja a Reuters. Ahogyan idehaza a "lángos-infláció" mozgatja meg a közvéleményt, Görögországban a helyiek és a turisták körében egy másik népszerű, jellegzetes snack árának az emelkedése a mindennapos téma.
jún. 2
12:42
Élénkebb május az ingatlanpiacon (KKV Magazin)
A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (Dh-Tb) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2022 májusában, országosan 12 519 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 140 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
jún. 2
12:48
Gazdasági helyreállítást célzó lengyel terv (HírTV)
Az Európai Bizottság elfogadta a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást célzó lengyel tervet. Ez csaknem 36 milliárd eurós támogatást biztosít Lengyelországnak. A döntés nem volt egyhangú: több uniós biztos is ellene szavazott. A Politico című lap közben arról írt, hogy a lépés reálpolitikai okoból született meg, mégpedig azért, hogy ék
jún. 2
12:48
Így adjon szemüveget munkavállalójának! Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat (Adózóna)
Cikkünk a szemüvegesek és foglalkoztatóik számára ismertet fontos adózási és munkajogi, munkavédelmi tudnivalókat.
jún. 2
12:48
Tombol az utazási láz - Ezekbe az országokba vágynak leginkább a magyarok (Portfolio)
Egyre többen adnak le foglalást akár pár nappal az utazás előtt is külföldre és belföldre egyaránt. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége jó belföldi forgalomra számít a pünkösdi hétvégén, azonban Baldauf Csaba biztos abban, hogy a kiutazók száma is növekedik majd. Ezt mutatják a Kiwi.com-on foglalt repülőjegyek is, a magyarok leginkább Barcelo
jún. 2
12:48
Kilábalás nem lesz, a Jobbik bukásából is Gyurcsány profitál – elemzők a Mandinernek (Mandiner)
Mráz Ágoston Sámuel szerint már a kasszakulcsért folyik a harc Jakab Péter pártjában, a Jobbik túléléséről szóló küzdelem pedig már eldőlt. A párt integrálódni fog a baloldal valamelyik erejéhez, 3-4 százalékos támogatottságáért pedig pozíciókat vagy anyagi ellentételezést kaphat. Nagy Attila Tibor is a Jobbik válságának elmélyülésére számít, bár s
jún. 2
12:48
Azerbajdzsánban cirkuszolt Szijjártó Péter, miután a magyar kormány elgáncsolta a hatodik EU-s szankciós csomagot (Nyugati Fény)
Szerinte "a legfontosabb feladat a visszatérés a normalitáshoz".
jún. 2
12:50
Profitgyárosok a magyar biztosítási piacon: nekik fájhat a legjobban az új különadó (Portfolio)
Négy nagy biztosító hozta tavaly a magyar biztosítási szektor 80 milliárdos nyereségének a háromnegyedét, miközben a díjbevételek felét érték el. Az Allianz, az Aegon, a Groupama és a Generali összesen 65 milliárd osztalékot fizet ki idén a részvényeseinek, a szektorszinten 50 milliárd forintosra tervezett új biztosítói különadó miatt azonban ez al
jún. 2
12:50
Békés Márton: Sikeres a magyar jobboldali törzsszövetség rendszere (Mandiner)
A magyar konzervativizmus végre a maga útját járja, a jobboldali politika pedig egymás után szállítja a földcsuszamlásszerű győzelmeket, fogalmazott az NKE és a Molnár Tamás Kutatóintézet konferenciáján Békés Márton. Tudósításunk első része.
jún. 2
12:52
A Széchenyi-hegy tetején épül Budapest legújabb luxus-társasháza (Portfolio)
Már szerkezetkész állapotban van Budapest legújabb luxus-társasháza, a Farkasrét Residence - írja az Építészfórum. Az ingatlan a Széchenyi-hegy egyik legmagasabb, még beépített környékén épül, egy sarokra a Farkasréti temető legnyugatibb csücskétől.
jún. 2
12:54
Érdemes átállni a vegyszermentes hajápolásra? (Vital)
Egyre többen térnek át természetes alapanyagú, natúr kozmetikumokra, sőt a kézműves szappanok is divatba jöttek, ezzel együtt pedig a szappanos hajmosás. Mit kell tudni a szappanos hajmosásról? Hogyan találjuk meg az ideális szappant?
jún. 2
12:54
Luhanszk a bukás szélén, Ukrajna már Donyeckbe küldi az erősítéseket (HírTV)
Az ukránok folyamatosan küldik az erősítéseket Kelet-Ukrajnába, így próbálják ellensúlyozni a Föderáció elsöprő támadását.
jún. 2
12:54
Totális sokk, rengeteg kérdőjel – Ki és miért lőtt ki vaddisznókat gyerekek szeme láttára? (Agroinform)
Büntetőeljárást indított a rendőrség a Szent János kórháznál kilőtt vaddisznók ügyében!
jún. 2
12:54
Íme, a magyar Szahara (ATV)
Magyarország „sivatagja” egész Európában egyedülállónak számít.
jún. 2
12:54
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság szerint rendben van, ha a közösségi oldalak moderálnak (Bitport)
A legmagasabb szinten is blokkolták annak a texasi törvénynek a végrehajtását, amely megtiltotta a nagy közösségi platformoknak, hogy a felhasználói véleményeket is önkényesen cenzúrázzák. Ezzel azonban még messze nincs vége a big tech és a konzervatív politikusok csatájának.
jún. 2
12:54
Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
Az ukrajnai háború elől szerdán 247 ember, köztük 93 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
jún. 2
12:54
Imára vár a mezőgazdaság esőistene? 120-180 mm hiányzik (Agrárágazat)
Mezőgazdaság: az ország nagy részén 120, de van, ahol 180 milliméter csapadék hiányzik!
jún. 2
12:54
Gyurcsány megtakarítása 928 millióról 587 millió forintra csökkent (Mandiner)
Értékpapír-megtakarításai ugyan csökkentek, de banki hiteléből sikerült faragnia a DK-elnöknek.
jún. 2
12:54
Hogyan lehet túlélni a kriptotelet? (BitcoinBázis)
Bezuhant a kriptopiac, feleződtek (jó esetben) az árfolyamok, és a média hirtelen megint elkezdte utálni a kriptopénzeket. Most megmutatjuk, hogy
jún. 2
12:54
Tenyészbaromfi állatjóléti támogatások: vége, folyt. köv. (Üzletem)
A támogatási konstrukció a Vidékfejlesztési Program keretében folytatódik, a pályázati felhívás meghirdetése 2022 őszén várható.
jún. 2
12:54
Társakat toborzott iskolai lövldözéshez egy kaliforniai kamasz, de még időben elfogták (rtl.hu)
Rövid időn belül ez lehetett volna a harmadik, több áldozatot követelő lövöldözés az Egyesült Államokban, de a 16 éves fiatal még időben rendőrkézre került.
jún. 2
13:00
Hihetetlen! Egy másik medve is feltűnt Aszódon: veszélyre figyelmeztet a polgármester (Blikk)
Ma hajnalban újra medvét fényképezett a vadkamera Aszódon. Vélhetően ez nem ugyanaz a példány, amelyet egy héttel ezelőtt sikerült lencsevégre kapni, hiszen ez – a felvételek alapján – jóval testesebb.
jún. 2
13:00
Globális olajválságot eredményezhet az embargó (HírTV)
Amennyiben Európának nem kell az orosz olaj, Kína és India fogja megvásárolni azt - állítja Moszkva.
jún. 2
13:00
Lassult a szántók és gyümölcsösök drágulása (Mezőhír)
Közeledik a plafon a földárakban?
jún. 2
13:00
A szülőket nem érdekli a táborok ára: rekordmagas részvételre lehet számítani (Mandiner)
Nagyjából 10-12 százalékkal emelkedik a táborok ára, de ez nem tántorítja el a szülőket, mivel idén rekord résztvevővel indulhat el a táborozási szezon. Tóth Béla, a Táborfigyelő tulajdonosa szerint 225 ezer gyermek fog eltölteni legalább egy hetet táborban.
jún. 2
13:02
Oroszország el tudja adni a kőolaját más országoknak is (HírTV)
Ursula von der Leyen bizottsági elnök az Msnbc-nek adott televíziós interjúban beszélt erről.
jún. 2
13:06
Kiszámolták, ennyit lehet spórolni az árstoppal a kutakon (Infostart)
Az intézkedés nélkül a 95-ös benzin 738 forintba, a dízel pedig 726 forintba kerülne a hazai benzinkutakon.
jún. 2
13:06
Vegyes eredmények a mai állampapír aukciókon (Portfolio)
Aukciókat tartott ma az Államadósságkezelő Központ, három állampapírt kínált eladásra a befektetőknek.
jún. 2
13:06
Drámai fordulatok az 500-ban (ATV)
Vécsei Krisztián magabiztosan teljesítette az első kört kihívója, Irányi László iskolaigazgató ellen, majd utána a villámkérdéseken is túljutott. Így biztos nyereménye már 1 millió 600 ezer forint.
jún. 2
13:06
Már a skandináv istenek is magyarul beszélnek, és még a meztelen testüket is megmutatják - Thor 4. előzetes (Promotions)
Megérkezett a Thor: Szerelem és mennydörgés szinkronizált előzetese, ami alapján ez lesz az év egyik leglátványosabb, legszórakoztatóbb filmje.
jún. 2
13:06
Részegen, sörösüvegekkel verekedett a kocsmában, életfogytiglant kaphat (rtl.hu)
Videón is megörökítették az esetet.
jún. 2
13:08
Szorul a hurok a villanyautósok körül, újabb városban szűnik meg a kedvezményük (Portfolio)
Július 1-től megszűnik a zöld rendszámos járművek ingyenes parkolása Hódmezővásárhelyen, a parkolási rendelet módosításáról a város közgyűlése pár napja döntött - írják a Villanyautósok.
jún. 2
13:12
Erzsébet királynőt ünnepli a világ – Elkezdődött: Katalin és a gyerekek hintón, Vilmos lóháton vonul (Blikk)
Elkezdődött a királynő ünneplése: nagyszabású, négynapos rendezvénysorozattal tisztelegnek az Egyesült Királyságban II. Erzsébet királynő előtt, aki a platinajubileumát ünnepli, ugyanis 70 éve, hogy trónra lépett.
jún. 2
13:12
Váratlan bejelentést tett a helyettes államtitkár, majdnem mindenkit érint (Mandiner)
Sokkolta a Magyar Kórházszövetség XXXIV. kongresszusának résztvevőit Beneda Attila.
jún. 2
13:12
Schumacher ismét elővette Leclerc-t: ennél szerényebbnek kellene lennie (Racing)
Charles Leclerc a Monacói Nagydíj után sem úszta meg Ralf Schumacher kritikáját. A hatszoros futamgyőztesnek ezúttal a monacói pilóta verseny utáni megnyilvánulásai nem tetszettek. Ralf Schumacher a Monacói Nagydíj előtt már kritizálta Charles Leclerc-t, amiért szerinte nem hozza ki a legtöbbet a „nagyon jó” Ferrariból. A Hercegségben azonban Lecle
jún. 2
13:12
Most „vallásszabadsági okból” akadályozza a magyar kormány az Oroszország elleni uniós szankciók elfogadását (rtl.hu)
Az olajembargó alól már sikerült felmentést kapni, most Kirill pátriárka megbüntetése jelenti az akadályt.
jún. 2
13:14
Kínai vadászpilóták a középső ujjukkal mutatnak be a kanadaiaknak (rtl.hu)
Életveszélyes torzsalkodás a levegőben.

Keresés